HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Fülöp-szigetek V - Fülöp-szigeteken tanultuk

2011.11.04. 17:16 Sünmalac

A Fülöp-szigeteken 20 napot töltöttünk, ezalatt napi 57.5 eurót költöttünk, ebben benne van a Luzon-Cebu repülőjegy, de nincs benne a Szingapúrból ki és bejövő repjegyek ára. Búvárkodás nélkül 55.5 euró lett csak volna. Az országot kicsit olcsóbban is meg lehetett volna úszni, de az első napi kellemetlen poloskás élmények után inkább középkategóriás szállásokból válogattunk, ráadásul a budget kicsit emelkedett mindenféle későn beeső bevételek miatt, tehát kevésbé markoltuk szorosan a pénztárcát. A pénz a következőképp oszlott meg a szokásos kategóriák között: élelem 26%, szállás 32%, látni és tennivalók 19%, utazási költségek 13%, búvárkodás 6%, a többi vegyes marhaságra ment el.

Az összes eddigi nép közül messze a filippínók voltak a legjobb fejek, a legjobb házigazdák, és nekik volt a legjobb humoruk. Itt éreztük először, hogy nem mozgó pénzeszsákok voltunk, hanem vendégek, és a helyiek örültek, hogy itt vagyunk. Az az érzés, hogy a helybeli lakosság nem ellenség, hanem barát, hihetetlenül sokat dob az utazás élményén.

A vonatkozó Lonely Planetet egész Indonéziában sehol nem árulták (ehhez lehet köze a két ország közötti határvitáknak, amik időnként kisintenzitású kardcsörtetésig jutnak), ezért végül online vettük meg, digitális formában. Ennek köszönhetően a belvárosokban nem útikönyvvel, hanem netbookkal a kezünkben rohangáltunk.

A Fülöp-szigetek elsődleges exportterméke az OFW, azaz Overseas Filippino Worker. Ők adják haza a GDP kétjegyű százalékát. Rengeteg helyen láttunk reklámokat, hogy Hong Kongba nagyszerű munkalehetőségeket ajánlanak, a kép hátterében pedig mosolygó takarítóruhás egyének markolásztak felmosófákat. Mivel az átlag filippínó havi harmincezer forintnál kevesebbet keres, ezért Dubaiban, Szingapúrban, vagy Ausztráliában cselédnek lenni irtózatos bevételt jelent. Több megismert filippínó is büszkélkedett vele, merre dolgoznak a világban a rokonai, de senki nem emlegetett felsővezetői pozíciókat.

Az amerikai megszállás következtében minden filippínó beszél angolul, sokan megdöbbentően jól. Ez hihetetlenül kényelmessé teszi az utazást. Még egészen szegény helyeken is angolul zajlik a tanítás már általános iskola felső tagozatától, és büntit kap az a gyerek, aki megszólal tagalogul. Ezt csak segíti, hogy például fizikát vagy földrajzot nem is lehet tagalogul oktatni, mert egyszerűen hiányoznak a szakszavak.

Rendszeresen láttuk, hogy Magyar Kolbászt árulnak. Nézzétek meg ti is, szerintem se nem magyar, se nem kolbász.

Manilában találkoztunk eddig a legtöbb gyerek-koldussal. Nem tűntek szervezett maffiának, inkább opportunista lurkóknak. Szilárd elvünk, hogy a gyerekek kihasználása ellen egyetlen dolgot lehet tenni, még pedig nem adni nekik pénzt, mert az csak újratermeli az igényt a koldulásra, de NemSün nagyon szánta őket, főleg amikor láthatóan alultáplált kölykök kopogtak a taxi ablakán a piros lámpánál. Az egyetlen értelmes dolog, amit lelkiismeretes fehér ember tehet, hogy támogatja az utcakölyköket nevelő NGO-kat, van belőlük elég, és a helyi kormányszervekkel szemben általában nem nyúlják le a pénz háromnegyedét a bankszámlára beérkezést követő tizenöt másodpercben.

A szigetközi luxuskompokon is láthatólag lopott filmeket vetítenek, de olyan szinten, hogy a DVD-játékos menüjében látszik melyik csapat rippelte a DVD-t.

Három süketeket foglalkoztató éttermet is találtunk abban a négy városban ahol jártunk, láthatólag a kormánynak van erre valamilyen működő programja.

A Fülöp-szigetek még harmadik világbeli mércével is elképesztően korrupt. Ezt mindenki tényként veszi, és a helyi (borzalmasan rossz) napilapok cikkeinek egyik fele arról szól, éppen kit vádolnak mennyi pénz elsíbolásával, a másik fele pedig arról, hogy a két évvel ezelőtt megvádoltakat felmentette a bíróság.

Kicsit összefüggésben az előzőekkel, a Fülöp-szigeteken Irakkal összevethető mennyiségű újságírót ölnek meg. A két ország évről évre cserélgeti egymást a lista elején. Itt az oka a hiya, az arcvesztéstől való félelem. Ha valaki megaláz az újságban, visszavágni arcvesztés, de elszenvedni a vádakat szintén. Ebből a csapdából sokak számára csak a fizikai erőszak vezet ki.

Itt végre nem csak a külföldiek esznek éttermekben, a közönség abszolút többsége helyi. Megfigyelésünk szerint a filippínók feltűnően bunkók a személyzettel, akik ehhez lelkesen asszisztálnak. Itt éreztük magunkat a legkényelmetlenebbül a teljesen fölösleges ajtónyitogatások és hordárkodások miatt. Lehet, hogy ez számukra meglepő, de miután elgyalogoltam a kikötőtől a szállodáig a zsákommal, teljesen képes vagyok arra, hogy a recepciótól a szobáig eljussak, és igazából csak mindenkit lassít, ha megpróbálja lerángatni a hátamról a hátizsákot. Láthatólag ez a szolgáltatás része már az alsó-középkategóriás szállodáknak is, és még jattot sem várnak érte, legalábbis mire kiguberáltuk a pénztárcánkból a megfelelő címletet, mindig eltűntek.

Mint mindenhol, itt is a kínaiak kezében van minden, beleértve az ország legnagyobb repülőtársaságát.

Az útikönyv szerint a helyi piócák „Hey Joe!”-t kiabálnak a turisták után, az amerikai bázisok emlékére, de ezzel sehol nem találkoztunk. Viszont NemSünt mindenhol „Missy”-nek szólították, mindkettőnk nagy derültségére.

A helyi tömegközlekedési eszköz a jeepney, az iránytaxi és a német sörsátrak lócái szerelmének gyümölcse. A kormány időnként fogadkozik, hogy majd jól kiirtja őket, de ezt még ők sem gondolják komolyan, főleg mivel Manilában a teljes tömegközlekedés három roskatag HÉV vonalból és a jeepneykből áll. A színvilágukat Dali valamelyik különösen elmebeteg korszakából merítették, és mindegyiknek röhejesen nagyzoló neve van. „Harmadik Szent Kristóf” és „Elvis Presley Szelleme” még az enyhébbek közül való.  

A filippínóknak sikerült megdönteni az eddigi „kétkerekű járműn egyszerre szállított emberek” rekordot, bár kis csalással. A helyi oldalkocsis tuk-tukok összesen nyolc utast tudnak bevállalni, bár ehhez valakinek fel kell ülnie a vezető mögé a motorra. Ez persze a filippínóknak sehol nem volt akadály, mi a magunk részéről ódzkodtunk attól, hogy vadidegen pasasokba kapaszkodjunk.

Ez egy olyan ország, ahol végre viszonylagos rendszerességgel lehetett egészen ehető péktermékeket kapni. A gluténforrások nem csak az elit számára fenntartott bevásárlóközpontban buzognak, hanem láthatólag az átlag filippínó paraszt is betol néha egy vaníliás csigát, ami nagyon kellemes, mert máshol általában a tojásrántotta és a sült rizs közül lehet választani, ha reggelire került szóba.

Rendes katolikus országról lévén szó, bármilyen veszélyes vállalkozás előtt keresztet vetnek. Sokat elárul a közlekedésről, hogy a taxis minden fuvar beülése után is keresztet vet.

Közösségi épületek emelésének láthatólag az egyetlen célja a támogató politikus reklámozása. Néha az a tábla, hogy őkegyelmessége Tagaytay Polgármestere Harmadik Vincenzo Alfredo de Costa emelte ezt a gyaloghidat nagyobb, mint a híd maga.

FontosEmber vécéje

Az összes bevásárlóközpontban és könyvesboltban megdöbbentően nagy és jól ellátott angol nyelvű képregény-boltok vannak, a régebbi évfolyamok pedig határozottan jó áron kaphatók. Ha lett volna lehetőségünk, importáltunk volna egy bőröndnyit.

Két fajta filippínó van, az alultáplált és a borzalmasan dagadt. Ez utóbbiak a nemzet huszonsok gyorsétteremláncának valamelyikében tömték magukat bucira, tényleg minden sarkon van belőlük kettő. A legnagyobb és legnépszerűbb közülük a Jollibee volt, amit kis is próbáltunk, mint autentikus nemzeti eledelt. Lassú kiszolgálást kombináltak magas árakkal és borzalmas hamburgerekkel.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás fülöp szigetek utazas érdekességek hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

http://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr93353870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.