HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Thaiföld I - utazás és Bangkok

2011.04.15. 15:36 Sünmalac

 

Költséghatékonysági okokból az ukrán nemzeti gyöngyszemet, az AeroSvit légitársaságot választottunk, felkészülve ennek minden várható velejárójára. Na vele is jártak. Már Ferihegyről, akarom mondani Liszt Ferenc II repülőtérről is egy óra késéssel indultunk. (Jópofa ez az átnevezősdi, a táblák fele még a régi nevet írja, a másik fele nindzsakampány módra van leragasztózva az új felirattal, garantálva, hogy akik de facto használnák is a repteret csak bociszemekkel nézzenek, hogy mi is történik tulajdonképpen.) A késés oka az volt, hogy a repülőgép befele is késett, és a pilóta 8 óránként csak X órát repülhet, tehát másnap reggel nem szállhatott fel akkor, amikor kellett volna. Mivel a Kijevi átszállásra csak két és fél óra lett volna, már ekkor gondolatban búcsút intettünk a poggyásznak, de rutinos repülőként a létszükségletek (és az értékek) amúgy is a kis hátizsákokban voltak.

Hozzáfűzném, hogy a SkyCourt terminál hibátlan lett, kényelmes bőrülések, két ülésenként konnektor és USB aljzat az okostelefonoknak. A WiFi lehetőség ugyan a Skycourt-TEST-HC nevű internetmentes hotspotban kimerült, de bízom benne, hogy hamarosan lesz az is. Készült még 6 ellenőrző kapu, percek alatt átjutottunk, le a kalappal, érezhető a fejlődés. Folytatva a kellemes élmények szériáját, az ukrán gép teljesen megdöbbentő módon nem zuhant le, bár voltak erre utaló jelek az út során, vagy lehet, hogy csak én nem vagyok olyan kis repülőkhöz szokva, amikben nem tudok felegyenesedni. Leszállás után erős kontrasztot éreztünk a Skycourttal, kőkorszaki security kapunál marcona géppuskások vártak, sehol egy mosoly, vagy Good day, Sir.

Azon, hogy ez a gép is egy órát késik már meg sem lepődtünk, rezignáltan leültünk egy túlzsúfolt váróban, aminek a mosdója az eindhoveni férfivécé után a második leghúgyszagúbb, amihez eddig reptéren volt szerencsém. Viszont a remény felcsillant szemünkben, hogy esetleg mégis lesz holnapután is tiszta alsóneműnk (nem csigázom a közönséget tovább, végülis Bangkokban szépen lejött a szalagról a hátizsák).

Végül jelentéktelen 100 perces késéssel indultunk el, amit akár sikernek is elkönyvelhetünk, hiszen amúgy hely idő szerint hajnali 4-kor szálltunk volna le, így azonban a mégiscsak emberibb fél hatkor landoltunk, egy 9 órás, eseménytelen repülőút után.

A vízumügyintézés simán zajlott, megerősítették, hogy 60 napig tartózkodhatunk az országban. A repteret Bangkokkal egy magasvasút köti össze, ami fejemként potom 45 bahtért (körülbelül 1 euró) beszállított minket a belvárosba, ahonnan további 1 eurónyi összegért egy taxi elvitt a szállásig. Felkészültek vagyunk harmadik világbeli taxisból, de a thai sofőrök egy külön állatfaj, és nem is a legéletrevalóbb. Egymás után 4 taxis nézett ránk értetlen arccal, amikor megkérdeztük, hogy tudja-e merre van a Sansem út. A jelzett út körülbelül 3 kilométer hosszan megy keresztül Bangkok belvárosán, és elég nagydarab, olyan Podmaniczky utca kategóriás, csak sokkal egyszerűbb kiejteni. És tőlünk nem egészen 3 percnyi autózásra volt. Mindezek figyelembevételével egészen megdöbbentő teljesítmény, hogy csak az ötödik taxis barna szemében csillant meg a felismerés a név hallatára.

Thaiföldi fontos tudnivaló #1: nagyon nagy arcvesztés, ha egy thainak azt kell mondania, hogy nem. Ennek megfelelően thai étteremben nem lehet lehetetlent kérni, legfeljebb csúnyákat gondolnak a farangról (helyi szó a „hülye fehér”-re), de visszafele is elsül, mert ha nem tudják hogy hol van valami, de galád módon mégis rákérdezünk, akkor Második Törvényes hurok lép fel, mint Asimov korai műveiben és jobb esetben csak csendben rángatóznak, rosszabb esetben bizonytalanul elkezdenek véletlen irányba mutogatni.

Tehát, amikor gyengeség jelét éreztük egy taxison, azonnal intettük, hogy menjen tovább, és rögtön állt is be mögé a következő, aki szintén nem tudta. Lehet, hogy csak pont kifogtuk a jó napot, de Bangkok útjai töküresek voltak ma. Délután például kétszer öt sávban három autó tartózkodott látótávolságon belül összesen.

Az ötödik taxisnak sikerült végül a hihetetlen távolságot áthidalnia, ami a szállás és a Skytrain megálló között volt, és mivel a szobánk még nem állt készen (el nem ítélhető módon, ekkor körülbelül 7 óra volt), ezért ledobtuk a recepción a nagyzsákokat, és sajnos anélkül, hogy átszerveztük volna, hogy mi is van a kiszsákokban, nekiláttunk a város felfedezésének, kezdve a legnagyobb durranással a Wat Phra Kaew-vel.

Thaiföldi hasznos tudnivaló #2: Thaiföldön az ember építette látnivalók alkotmányozó többsége templom, ezeket a helyiek wat-nak hívják. Szentélyekből, imatermekből és harang formájú valamikből áll össze egy ilyen komplexum, és mindegyiket végigkalapálták aranylemezzel, kívülről és belülről is, esetleg elszórtak rajta még színes üvegcserepeket is dekoratív mintácskákba rendezve. Érzésre a harmadik után halálosan fogjuk unni őket, sokkal kevésbé interaktívak, mint mondjuk egy szirtormon álló vár, de még tart a varázs.

A Wat Phra Kaew a Nagy Nemzeti Templom, ahol a Nagy Nemzeti Smaragd Buddha található. Ez alatt egy negyven centis krúnyó kis szobrocskát kell érteni, amit egy nagyon magas polcra felpakolnak, hogy véletlenül se lehessen látni. Mellesleg nem smaragdból van, hanem lényegében értéktelen jádéból, de hát a magyar koronát sem azért szeretjük, mert annyira lenyűgöző ötvösmunka lenne, hanem azért amit jelképez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feltünésmentes aranyborításos chedi (leánykori nevén sztúpa)

Ma volt a Songkhran ünnep utolsó napja, emiatt ingyenes volt a belépés az amúgy pofátlanul lehúzós templomkomplexumba, viszont cserébe jó része le volt zárva. Valamit valamiért, miután mindent körbejártunk, ahova lehetett benéztünk, megállapítottuk, hogy ezért nem adunk ki ketten összesen 30 eurót, szép ez kívülről is, negyven centis jáde szobor máshol is lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszerűséget hirdető ereklyetartó oldalépület (ne kövezzetek meg ha mégse az, nem volt erőssége a helynek a feliratozás)

A Nemzeti Múzeumban a belépőket tekintve hasonló volt a felállás, ingyen, de fele le van zárva. Oda viszont visszamegyünk fizetős napon is, elvileg megér annyit a hely. Eddigre levontuk az út harmadik tanulságát:

Thaiföldi hasznos tudnivaló #3: Meleg van. Nagyon. Objektíve ez nem igazán meglepő, de bennünk nem kristályosodott ki, hogy milyen kegyetlen érzés a 34 fok árnyékban reggel 9:30kor, ha az emberen túracipő és hosszúnadrág van, és a hátán egy kipakolatlan, laptop töltőkkel teli hátizsák. Bízunk benne, hogy akklimatizálódunk hamar, egyelőre azonban kibírhatatlan.

Tehát késő délelőttre lelkesedésünk elfogyott, és a melegből elmenekültünk inkább egy bevásárlóközpontba. Az Emporium egyértelműen a felső egy százalékra van belőve, Luis Vuitton bolt néz farkasszemet egy Chanel üzlettel. A hidegből tovább vándoroltunk a még hidegebbe, kipróbáltuk milyen egy Thai mozi. Vastag szőnyegek, hatalmas székek, nyugat európai árak. Szerencsére nem erőltetik a szinkronhangokat, így a Rio nevű 3Ds műremeket zavartalanul élvezhettük. A film elején azonban még egy tanulságot levontunk:

Thaiföldi fontos tudnivaló #4: ezek komolyan veszik a monarchiát. Hallottuk korábban is, de elhinni nehéz volt: minden film előtt megkérik a mozi teljes közönségét, hogy álljon fel a király tiszteletére, lejátsszák a thai himnuszt egy olyan kisfilm kísérőjeként, amire a legjobb jelző az „oltári gáz”. Az uralkodót látjuk, amint kiskorában mosolyog a kamerába, majd fiatalon bevonul szerzetesnek, katonai egyenruhában feszít, később idős emberként kertészkedik. Eközben a mozi vigyázban áll. Mivel thaiföldön az államiság illetve az uralkodó irányába tanúsított tiszteletlen viselkedés letöltendő börtönbüntetéssel jár, mi is álltunk, mint a cövek, beharapott arccal. Legközelebb bevisszük a kamerát és megörökítjük, nagyon vicces.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akár a Westend is lehetne, elég egyformák a shopping mallok mindenhol.

 

Ennek ellenére a mozi jó érték arányos volt, és utána a kései (helyi idő szerint, otthon még csak reggel hét volt ekkor) ebédünk is nagyszerű lett. Nagyon drágán étkeztünk, én egy átlagos magyar menzai ebéd áráért annyi currys csirkét kaptam, hogy nem tudtam megenni, NemSün pedig két hatalmas bundázott királyrákot fogyasztott el bőséges zöldséggel, még ennél is kevesebbért.

A hazafele úton kísérletezőek voltunk, és gyalog vágtunk neki a metróállomástól. Ez hiba volt, szűk háromnegyed óra múlva, amikor éppencsak elhagytuk a féltávot, mindketten érezni kezdtük, hogy ennek nagyon csúnya leégés lesz a vége, rögtön az első nap. Inkább fogtunk egy taxit, ami a hátralevő 3 kilométert az autóktól elvárható sebességgel tette meg. Taxit amúgy leinteni 35 bahtba kerül (210 forint), de utána minden kilométer csak 5 bahtba. Szomorú tény, hogy egy oda-vissza út tesztje alapján, a taxi 2 embernek már olcsóbb, mint a metró, legalábbis a városon belül. Talán ha valami bérletes megoldással kísérleteznénk, akkor lehet, hogy ki lehetne hozni jobbra, illetve a reptér-belváros távon a SkyTrain+Taxi kombó kevesebb, mint felébe kerül a tisztán taxis megoldásnak, de egyelőre burzsujok leszünk és gyalog távon kívülre taxival vagy tuk-tukkal járunk.

A hostelben elfogyasztottuk a megérdemelt ananászadagot, (mézédes, lédús, felszeletelt, meghámozott, szupermarketben lefóliázott verzió, 1 euróért), és megállapítottuk, hogy ebből rendszert csinálunk, ez finomabb, mint ami a Corában konzervként kapható.

Már csak egy thai rigolyával kellet szembesülni, megkértek minket hogy vegyük le a cipőnket a szállás tényleges elfoglalása előtt.

Thaiföldi fontos tudnivaló #5: szemben a degenerált angol felső-középosztállyal, a thaiföldieknek nem lábfétisük, hanem lábfóbiájuk van. Magánterületre cipőben bemenni sértés, ez alól csak a boltok és az éttermek képeznek kivételt, de egy családi kisétterembe azért illik levenni a cipőt. Míg fehér ember a lábát pótkézként használja, felvesz vele dolgokat, becsukja a hűtőajtót, az ilyenektől egy jól nevelt thai szent borzalommal telne el. Küszöbre nem szabad lépni, mert az árt a ház szellemének, templomban úgy kell leülni, hogy a talp elfele nézzen a Buddha szobortól, stb. A másik kapcsolódó tabu a fej érintése, ezt csak és kizárólag a legintimebb viszonyban engedett, és ott sem nyilvánosan. Ebből következik, hogy valakinek a fejére lépni a legnagyobb sértés, ami elképzelhető.

 Az este utolsó eseményéről, a Songkran fesztiválról majd a következő postban.

Szólj hozzá!

Címkék: bangkok utazás thaiföld

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr672828426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.