HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Thaiföld VII - Sukhotai, Si Satchalanai

2011.04.29. 06:14 Sünmalac

Thaiföld már csak két romvárost rejtett számunkra, Sukhotait és Si Satchanalait (illetve az utóbbi bónusz testvérvárosát, Chaliangot. Az utóbbi az előbbiből érhető el legkényelmesebben, tehát végülis három éjszakát töltöttünk Sukhotaiban.

Lopburit vonattal hagytuk el, Pithsanulokban némi kerülővel átszálltunk a távolsági buszra, és Sukhotaiba érkezve már rutinosan ordítoztunk a buszpályaudvarokat keselyűként körbelengő taxismaffiával. Sajnos a tuk-tukon nincs taxióra, ezért mindig meg kell alkudni a menetdíjról. Általában városon belül 20-40 bahtnak kéne lennie, lényegében bárhova. Az összes tuk-tukos azonnal százról indít. Nem a két ár között fennálló 300 forintos különbség fáj, hanem hogy pofátlanul két és félszeres árra akarnak lehúzni. Szigorú nézésből, gúnyos kacajból és elsétálásból áll a repertoárunk, ami általában le is viszi az árat arra a szintre, amit hajlandóak vagyunk kifizetni, de baromi unalmas minden egyes taxissal mindig végigjárni ezt a táncot. Kéne egy póló „Tuk-tuk < 40 baht” felirattal.

Az egyiptomi taxismaffiával szemben ezekre még az észérvek se hatnak, az az indoklás, hogy A pontból B pontba harmincat fizettem, tehát visszafele semmilyen körülmények között nem fogok ötvenet, egyszerűen nem működik, inkább hagyják elsétálni a fuvart.

Ami segít néha, hogy bemondjuk egy hostel nevét, és közöljük, hogy van már foglalásunk, majd nem oda megyünk be. Ugyanis a taxis simán beszalad a szállóba és elhadarja thaiul a tulajnak, hogy hoztam balekot, kérek százalékot, amit persze a mi szobaárunkra raknak rá. Egyszóval vannak gusztustalan részei a hátizsákos turizmusnak, fárasztóak, de lehet őket kezelni.

Sukhotai volt az első „igazi” thai királyság, legalábbis a thaiok szerint. Külső vélemények inkább az északi, lannai királyságot ültetnék erre a trónra, de mivel a kurrens thai kultúra közép-thaiföld centrikus, ott a kormány, duplaannyit az átlagkereset, a közép-thai a televíziós adások nyelve etc, ezért a történelem is kis igazításra került.

A város fénykorát a 12. és 14. századok között élte, ekkor alakult ki a thai írás a khmer és az szanszkrit összeollózásából. A thaiok szerint nem meglepő módon az írásukat csak és kizárólag az egyik királyuknak köszönhetik, aki egymaga feltalálta és elterjesztette az egészet.

Maga a romváros 12 kilométerre van a várostól, félóránként mennek iránytaxik a két hely között. Szokás szerint tucatnyi biciklibérelő hely közül lehet válogatni, teljesen emberi összegekért bocsájtják az ember rendelkezésére a kölcsön-drótszamarat, egy napra 30 baht, vagyis olyan 200 forint a tarifa. Iszonyatosan kényelmetlen, nyikorgó, váltómentes tákolmány mindahány persze, olyan fékekkel, hogy Ayutthayában jobbnak láttam Flintstones módszerrel fékezni a satufékek helyett, de mivel nem nagyon lehet velük gyorsan menni, ez tulajdonképpen nem probléma.

Robogó bérlése az iránytaxi+bicikli+iránytaxi kombónál valószínűleg olcsóbban jött volna ki, de úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk rút szibarita vázak, tekerni fogunk a 32 fokban. Ezt a döntést a nap folyamán többször is megbántuk, de ez már csak így szokott lenni.

A korábban említett kombinált jegyet, ami Sukhotai minden részébe és Si Satchalanaiba is jó lett volna, természetesen törölték, úgyhogy két nap alatt a tervezettnek a dupláját költöttük el belépőkre. A helyi-külföldi arányokat jellemzi, hogy az egyik helyen kifogytak a külföldiek számára fenntartott jegyből, ezért a néni öt jegyet tépett le a helyi tömbről és összetűzte őket tűzőgéppel számunkra, ezzel érve el az általunk befizetett összeget.

A romok fantasztikusak voltak, hetvenakárhány hektáron terül el a park, gondosan karbantartott gyepből (amennyire lehet ezen az éghajlaton) állnak ki a múlt téglamementói. Gyakorlatilag bármi, ami száz évnél idősebb, biztos hogy templom. Eddig talán három-négy kivétel volt ez alól a szabály alól, és Sukhotai sem törte meg a ritmust.

Tucatnyi templomkomplexum romjait sétáltuk körbe és vagy háromszor annyi mellett csak eltekertünk, és a rommezőnek jó, ha a harmadát bejártuk. Helyre kis csatornácskák szabdalják a zöldet, minden templom előtt van egy (iszonyatos angolságú) tábla, ami elmondja, hogy ez bizony egy wat (látjuk): áll két chediből (látjuk) és előttük találhatók a wihan romjai (szintén látjuk). Sukhotai stílusban épült (ezt speciel már felismerjük, de jó ha megemlíti) és IV. Rama szerzetesként egyszer meglátogatta és ezt a tényt megemlíti a „Vándorlásaim” c. bestsellerében is (nem látjuk, de nem is érdekelt). Minden wat téglából épült, csak és kizárólag Buddha szobrok vannak bennük, amik szintén téglákból vannak kirakva. Ahol még megvan a vakolás, ott látszik, hogy jól néztek ki ezek régen, most már inkább csak hangulatosak. A hangulatot fokozza, hogy alig van turista, ugyanazzal a három párral, meg egy „Mianmar” feliratos pólóban bicikliző sráccal futottunk össze minden romnál. Gyakori, hogy egy ősi templomrom teljes egészében a miénk volt, illetve a tucatnyi madáré, amik az obligát templomtornyot (prang) választották fészekrakásra.

A hely hatalmas, de a tizedik templom után egyre kevésbé érdekes. Délután kettő környékre már elég elcsigázottak voltunk, és miután megmásztunk egy Himalájába illőnek tűnő dombocskát, hogy a tetején levő chedi mellől megcsodálhassuk a kilátást (nem volt semmilyen kilátás, az LP hazudott), akkor úgy éreztük, hogy tulajdonképpen elegünk van a napon tekerésből, és elindultunk hazafele.

A városban találtunk több megdöbbentően európai színvonalú kávézót, amik étteremként is működtek, nagyon kellemes élmény egy kicsivel több pénzért zárt, szúnyogmentes, légkondícionált helységben ücsörögni. Az utolsó napon egy gyenge pillanatomban kipróbáltam a pizzájukat is, fénykép alant, nevessetek ti is.

Persze ezek a helyek sem jutottak még el arra a szintre, hogy ne fénymásolt, fóliázott étlapot osszanak ki, de senki sem lehet tökéletes. Kipróbáltuk a durian nevű helyi gyümölcsöt is, ami elvileg a gyümölcsök királya. Sárgadinnyénél kicsit nagyobb, nagyon tüskés, zöld labdaként kell elképzelni. A héját lehántják, és a belsejéből kibányásszák a 4-5 magházat. Maguk a diónál kicsit nagyobb magok ehetetlenek, de az őket övező sárgás-fehér, nyúlós anyag nem. Ez a durian elvileg ehető része. Ízre kicsit émelyítő, de tényleg emészthető, viszont egy egészen kis adag is háromszor többe kerül egy tálca hámozott, hűtött ananásznál, tehát egyszeri élmény volt. Mellesleg a durian külső része olyan büdös, hogy légkondícionált buszra, illetve zárt helységbe tilos bevinni, az ember a zöldségest két sarokkal odébbról is felismeri.

Durian egészben, és tálcán a magházak

A következő napon Si Satchalanait néztük meg, ami kicsit kalandosabb volt. Reggeli, fogmosás, tuk-tuk a buszpályaudvarra, felugrunk a Chiang Raiba menő buszra. Si Satchalanainál kidobtak minket a buszról, jókora tábla: Historical Park 3 kilométer, mellette bácsi integet, hogy béreljünk tőle biciklit. Sok ramaty állapotban levő kerékpárt láttunk ebben az országban, tehát széles a skála, és büszkén jelenthetjük, hogy ezek az alsó tíz százalékban foglaltak helyet, tehát megráztuk a fejünket és nekiindultunk. Bíztunk a helyi infrastruktúrában, hogy lesz még bőven biciklibérlő hely, vagy ha nem akkor legföljebb visszafele elhoz egy tuktukos. Na ez hiba volt, semmilyen infrastruktúra nem volt, reggel tíztől délután háromig megállás nélkül gyalogoltunk, egyre kevesebb vízzel. Szerencsére az út javarészt árnyékban ment, de erőt próbáló volt, főleg úgy hogy nem erre készültünk.

Wat a Chaliang részen

Ha Sukhotai üresnek tűnt, akkor Si Satchalanaira már nincsenek jelzők. A történelmi park melletti múzeum szerintem konkrétan miattunk nyitott ki aznap, az öt óra alatt, amíg ott voltunk egy francia családdal találkoztunk összesen és senki mással. A személyzet a turistákhoz képest legalább ötszörös túlerőben volt.

A park Chaliang részén kezdtünk, egy ásatást bemutató múzeumban, ahol egy temetkezési hely feltárását mutatták be lépésről lépésre, egész kulturált módon. Az egész romkomplexum egy szigetszerűségen helyezkedik el, amit egy harminc méteres függőhíd és pár kilométerrel arrébb egy betonhíd köt össze a külvilággal, tehát a folyó két ága között pattogtunk és kerülgettük a kóbor kutyákat. Thaiföldre jellemző módon a falu részben egybenőtt a romokkal, a thai paraszt a ruhaszárítót gond nélkül nekitámasztja a szomszéd templomfalnak.

A kicsivel távolabbi, Si Satchalanai rész viszont már el van kerítve, és itt voltak a szebb romok. A legnagyobb élmény egy kettős dombon álló chedi-pár volt, nem is a látnivaló, hanem a madarak miatt. Ezernyi gázlómadár vert tanyát a fákon, jó tyúknagyságú, jószágok, hosszú nyakkal és lábakkal, fehér tollakkal és mindegyikük egy aranyszín csuklyát viselt a fején és a nyakán. Megállás nélkül káráltak és pereltek egymással, furcsa, gurgulázó hangokat hallatva. Az erdei ösvény teljesen fehér volt a madárürüléktől, és minden lépésünkre kéttucatnyi jószág reppent fel. Ha az ember felnézett, minden fán legalább tíz fészek rejtőzött. Egyelőre nem sikerült beazonosítani milyen faj lehet, ha valakinek van tippje, jelezze.

Zsúfolt lombkorona

Persze nem a madarak jelentették a park egyetlen különlegességét, a romok között is volt érdekes, például az egyik chedit összesen 39 elefánt szobor övezte, mintha a hátukon tartanák. Csak onnan tudtuk, hogy elefántnak kéne lenniük, hogy a tábla írta, téglaszobrokról lévén szó az ormányok és fülek réges-régen leestek már róluk. Máshol pedig éppen az éjszakai világítást szerelték be a földbe, tehát fel volt ásva a templom környéke.

Az említett elefánt

Hazafele pont az orrunk előtt suhant el az óránként menő busz, és mivel nincs se menetrend, se megálló, az ember csak leinti az arra járó buszt, ezért nem tudtuk, hogy mikor fog jönni a következő, tehát váltásban álltunk az út mellett kicsivel több, mint egy órát. Eddigre délután négy volt, és a reggelinken túl csak egy-egy nagyon kis zsák chipset sikerült szereznünk, ezért mire visszaértünk Sukhotaiba fél hatkor, már nagyon éhesek voltunk. Általában csak egy tál ételt eszünk étkezésenként, de most rádupláztunk. Összességében sokkal kevesebbet eszünk, mint Európában, nincs igényünk leves-főétel-desszert kombókra ebben a melegben. Illetve amit eszünk is könnyebb, gyakori a vegetáriánus ebéd, rizs, szósz és sült zöldségek kombinációja. És persze elég gyakran előfordul, hogy délután háromkor végzünk csak egy múzeummal, ilyenkor az ebéd kimarad és egy kis gyümölcs pótolja este az elveszett kalóriákat.

Végre sikerült rendberakni az északi útitervet: Három helyen fogunk tartósan megaludni: Chiang Maiban, Chian Raiban és Paiban, és mindhárom helyről fogunk jobbra-balra kirándulni.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas thaiföld madár elefánt hátizsákos turizmus sukhotai si satchalanai chaliang

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr632863623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.