HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Thaiföld VIII - Chiang Mai, Doi Inthanon

2011.05.03. 11:10 Sünmalac

Elhagytuk Közép-Thaiföldet, és egy ötórás buszút után megérkeztünk észak fővárosába, az egykori Lanna királyság központjába, Chian Maiba. Négy éjszakát töltöttünk itt, és még biztos, hogy visszajövünk. Észak-Thaiföldön három várost szeretnénk meg látogatni, Chiang Mait, Chiang Rait, és Pait. A három város V alakban helyezkedik el, 5-5 óra távolságra egymástól, tehát Chian Maion összesen háromszor fogunk áthaladni.

Megérkezés után találkoztunk a helyi taxismaffia egyedi hobbijával: nem hajlandóak elindítani a taxiórát. Tudtuk, hogy a buszpályaudvar és a turistagettó közötti fuvar maximum 45 petákba kerülhet, a taxis indított 180 bahttal, és a javaslatunkat, hogy talán kapcsolja be a taxiórát, és ezzel válasszunk független döntőbírót a viteldíj eldöntésére, kerek perec elutasította. Tehát még egyszer, öt, láthatólag munkanélküli taxis unatkozott a buszpályaudvaron, nem sorban állva a taxi droszton, hanem csak cigarettázva és fecsegve, és inkább lemondtak a fuvarról, semmint hogy bekapcsolják a taxiórát. Később még egy-két taxis eljátszotta ugyanezt velünk, de közben megtanultuk, hogy működnek a helyi iránytaxik és többet nem idegesítettük magunkat az üggyel.

Iránytaxi

Az iránytaxik (songhtauw, sontee, ahány ház annyi írásmód) átalakított pickupok, két padot beraknak hátulra, felszerelnek egy-két kapaszkodót, és lefestik őket, általában pirosra. Az ember egyszerűen leinti a járművet, bemondja a célállomást, a sofőr vagy megrázza a fejét, ha nem esik útba az állomás és az ember szandálos lábán keresztül elhajt, vagy hátrabök a válla fölött, hogy szálljunk be. Mentális gps-t használva megtervezi a már benn ülő 3-6 utas számára legjobb útvonalat, és egy idő után megérkezik oda, ahova mi menni szeretnénk. A viteldíj fixen 20 baht fejenként, tetszőleges két pont között, ami piszok jó ár, annyi hátulütővel, hogy az iránytaxi nem légkondicionált, sokkal lassabb és veszett kényelmetlen.

Az idő itt északon sokkal elviselhetőbb, tehát a légkondicionáló egyáltalán nem hiányzik, békés harminc fok van egész nap, amit már-már hűsnek érzünk, és folyamatosan fújdogál egy gyenge szellő. Időnként még esik is, (nagyon jól nevelt módon általában nem nappal), ami tovább hűti a levegőt.

Megérkezés után végigjátszottuk a szokásos kört: öt különböző hostel ajtaján bekopogtunk, kértünk egy árat, és hogy mutassanak egy szobát. Teljesen megdöbbentő módon egészen jól kinéző helyeken is előfordult, hogy nem volt wifi. Értetlenül állunk a jelenség előtt, ilyet még nem láttunk. Annyira olcsó egy wifi router, hogy szerintem a harmadik turista után, aki elsétál, mert nincs internet már megérné felszerelni. Mindenesetre idő után eluntuk, kivettünk egy olcsó, de ramaty szobát és a harminc kilogrammnyi felszerelés nélkül indultunk el keresni egy jobb minőségű szállást. Meg is találtuk két sarokkal arrébb a Giant Guesthouse-t. Az új szállásunk egy igazi hippitanya, a lakók fele bútorzatnak számít, úgy tűnik már hónapok, de legalábbis hetek óta itt laknak, és csak véletlenül mozdulnak ki a szállásról. Szinte kivétel nélkül raszta frizurát viselnek és tejeskávé színre barnultak. NemSün egy hatalmas zsák füvet látott az egyik kanapé alá begyömöszölve, nem voltunk nagyon meglepődve. Ennek megfelelően a hely hangulata elég békés, ingyen van az ivóvíz, tea, kávé, és minden tele van Che és Bob Marley zászlókkal, sose aludjunk rosszabb helyen.

Kihasználva, hogy Chiang Mai többé-kevésbé nagyváros (170 000 fő), megkerestük a helyi bevásárlóközpontot. Jól esik időnként elmerülni a nyugati kultúra (imperializmus, kapitalizmus, globalizmus, kinek hogy tetszik) egy-egy fellegvárában, és egy órácskán át nem az alvó kóbor kutyák felett átlépve kerülgetni az őrült motorbicikliseket, hanem úgy érezni, mintha a Westend egy nagyobb és olcsóbb verziójában járnánk. A kultúrsokk enyhítésének nevében megnéztük a Thor c. örökbecsű alkotás 3D verzióját. Ezúttal eggyel drágább ülést választottunk, amik szélesebbek voltak, az ülések közötti kartámla felhajtható volt, ezzel kettős üléssé lehetett konvertálni, valamint az ülések hátradönthetők voltak. Sajnos ez utóbbi szolgáltatás garantálja, hogy többet ilyen jegyet nem veszünk, ugyanis nem lehetett szabályozni a hátradőlést, ha az ember kicsike súlyt is helyezett a háttámlára, azonnal ment le vízszintesbe, ahonnan én nem tudtam nézni a filmet nyaktörés nélkül. A film előtti „álljunk fel a thai himnusz alatt” című különszámon meg sem lepődtünk már, ezúttal egy másik filmet vetítettek őfelségéről. Kifelé menet végignéztük az étterem sort, több csordultig teli „all-you-can-eat” sushi éttermet láttunk, amik mind nagyon csábítóan néztek ki.

Két nappal később vissza is tértünk ide, Sün két héttel korábbi születésnapját megünneplendő. Városnézés után érkeztünk, délután három körül, farkaséhesen, és várnunk kellett még egy jó háromnegyed órát mire felszabadult egy asztal. A szabályok egyszerűek: fejenként hét euróért annyit eszel és iszol, amennyit nem szégyellsz és erre a feladatra egy és egy negyed órád van. A pesti Wasabihoz hasonlóan itt is volt egy futószalag, de kicsit másképp működött a rendszer. Mikor leültünk, megkérdezték milyen levest kérünk: csirkehúslevest, tejest, vagy tom yum levest. Ezután kihoztak egy nagy tál alaplevet a megfelelő fajtából, amit az asztalban árválkodó lyukba helyeztek. Alatta egy villanyrezsó volt, amit mi tudtunk szabályozni három erősség között. A futószalagon nyers alapanyagok jöttek: sonka, tintahal, garnéla, többféle hal, hússal töltött batyuk, tofuból készített édességek, kukorica, spenót, érdekes saláták, tészta és minden egyéb földi jó. Ami megtetszett, tehettük be a saját levesünkbe. Emellett háromféle fűszerből válogathattunk: friss petrezselyem, chili és összetört fokhagyma várt egy-egy porcelánedényben; szójaszósz, citromlé és egy savanykás-csípős mártás pedig üvegekben.

Emellett még a folyamatosan újratöltött tálalószekrényekben tucatnyinál több fajta sushi várt, rák és csirke tempura, és a thaiok által imádott fritőzben sütött rettenetek. Ezek egyszerűen ehetetlenek, olyan finomságok vannak köztük, mint sült malacbőr. A leveses rész kegyetlenül sótlan volt (és sehol nem volt sószóró), tehát azzal relatíve keveset kísérleteztünk, kipróbáltuk az összes érdekesebb húst és zöldséget, ami körbement, de egyik sem nyűgözött le nagyon. Inkább mindent megtettünk, hogy veszteséget termeljen rajtunk az étterem. Két lazafixált 180 cm feletti fehér ember egészen komoly pusztítást tud véghezvinni a sushipultban, és mivel az üzleti modell 160 magas thaiokra van belőve, majdnem biztosak vagyunk, hogy sikerült is közelebb juttatni a csődhöz az intézményt. Ez volt magasan a legdrágább étkezésünk eddig Thaiföldön, fejenként horribilis hét eurós árat fizettünk. Ennyiért a Wasabiban még csak nem is köszönnek, de mi az 580 bahtos végső számla után úgy éreztük, hogy államcsőd fenyeget. Fura, hogy torzul el a pénzérzet már két hét után is.

 

 A bevásárlóközpont meglátogatásának még egy oka volt: NemSün hasitasija leamortizálódott, és mielőtt kipotyogott volna az összes hitelkártyánk, sürgősen venni kellet egy újat. Nem vagyunk elégedettek a Tatonka vízálló hasitasival, de Sün nyakba akasztható verziója még mindig tökéletesen működik. Az új verzió Polo World márkájú, és kétszer annyiba került, mint bármi a Mountexben, de sajnos célbolt nem volt. Az átlag thai nem indul hátizsákos turizmusra Európába, már Bangkokig eljutni is életben egyszeri nyaralás.

Az egyik köztes napot pihenéssel töltöttük, ami azt jelentette, hogy a szobát csak enni hagytuk el, és laptoppal az ölünkben hevertünk az ágyon egész nap. Sünnek még volt egy túrája a szennyessel: mivel egy eurónál is kevesebbe kerül négynapnyi koszos ruha kimosatása, ezért már Kanchanburiban feladtuk a kézi mosószerrel, csapban mosást, helyette mosatunk. El nem tudom képzelni, hogy mi az üzleti modellje annak a mosodásnak, aki kilónként száz forintért mos, de egy burmai menekült számára valószínűleg ez is álomállás.

A másik napon várost néztünk, szokásos múzeum-wat-wat köröket futottuk meg. A lannai templomi építészet tetszik eddig a legjobban, nagyon hangulatos sötét színű fatemplomaik vannak, szemben a giccses arannyal burkolt délebbi rettenetekkel. A helybeli múzeum ismét kellemes meglepetés volt, jó angolsággal volt feliratozva minden, szinte minden teremben volt egy rövidfilm, és termenként többször is találkoztunk hangos tárlatokkal, ahol anyanyelvű felolvasók prezentáltak angolul, németül, franciául, oroszul, thaiul vagy kínaiul, hogy éppen mit is látunk. Ez már a sokadik múzeum volt, ami jobban volt megtervezve és prezentálva, mint az pesti szépművészeti. Látszott viszont, hogy a felolvasást nem próbálták el nagyon sokszor, időnként éreztük, hogy most lapoz éppen a szépen csengő bariton tulajdonosa a szövegben, illetve a Chiang Mai-Bangkok vasútvonal felépítését bemutató hangostárlat közben hangzott el az alábbi részlet: „umm... this isnt all finished…”, aztán mintha mi sem történt mesélt tovább a munkások nehézségeiről. Mi ekkor lerogytunk öt perce egy padra, annyira nevettünk, szerencsére senki más nem volt a közelben, aki ennek a tiszteletlenségnek tanúja lett volna.

Az utolsó napot a Doi Inthanon nemzeti park meglátogatásával töltöttük. Ilyenkor egy légkondicionált minibuszba pakolnak be 6-8 külföldit, és körbeviszik négy-öt látnivaló között. Mi esetünkben sajnos más fehér ember nem volt a csoportban, csak két indiai srác akik egymásról csináltak végtelensok fényképet az összes nevezetesség előtt; egy negyvenes japán házaspár, akik szótlanul ülték végig az utat; egy bahreini pár akik végig mogorván néztek a világra, nem voltak hajlandóak megenni az ebédet, mert nem halal, és a csaj betegesen félt az összes kutyától és macskától, amivel találkoztunk; és három thai belföldi turista. Úgyhogy társalgás nem nagyon volt, és az eső is végig szemerkélt. Kezdődik az esős évszak, a túravezetőnk szerint több mint egy hónappal korábban a szokásosnál.

A Doi Inthanon csúcsa Thaiföld legmagasabb pontja, 2556 méterrel, ide Chiang Mai párszáz méteres magasságáról másfél óra alatt jutottunk fel. Közben megnéztünk egy szép vízesést, de az azt övező ösvények az eső miatt életveszélyesek voltak, apró pici lépésekkel jártunk körbe a meredek, kikövezett úton. A hegyről lefele megnéztünk még egy vízesést, az eső határozottan jót tesz a vízhozamnak. Akárhány zuhatagot látunk, nem unjuk el őket. Ezek „csak” harminc méteresek voltak, de így is látszott micsoda szelet kavar a lezúduló víz: a vízesés tövében álló fácskák úgy remegtek, mintha egy tornádó süvöltene körülöttük.

Meglátogattunk egy Karen falut is. Észak-Thaiföldön kilenc hivatalosan elismert törzsi közösség él, ebből csak hétnek van állampolgársága, és ők sem járhatnak iskolába, és nem hagyhatják el a körzeteiket. Elég komoly emberi jogi problémák vannak errefelé, és a helyzet csak lassan javul. Ezért igyekeztünk mindenhol ilyen faluban vásárolni valamit, szárított gyümölcsöt, inni a helyiek kávéjából, vagy csak adakozni, ugyanis a túrára költött pénzből nem nagyon kapnak a helyiek, és nagy szükségük van rá. Chiang Raiban lesz lehetőségünk olyan túrázó társasággal menni, ami a törzshöz tartozik, és iskolaépítésre megy el a profitja.

Még egy programot zsúfoltak be a túrába: észak utolsó királyának és királynőjének pagodáját tekintettük meg. A pagodát kicsit másképp értelmezik itt, mint amit mi képzeltünk: olyan sztúpát értenek rajta, amiben egy halott király darabkái vannak eltemetve, Buddha szobrok helyett. A két pagoda egymással egymástól párszáz méterre állt, két lokális maximum tetején, körülöttük gyönyörű, gondozott kert. Kihasználva, hogy kétezer méter felett helyezkednek el a kertek, európai virágokkal pakolták tele őket, ami pont olyan egzotikus a thaioknak, mint nekünk az állatkerti Pálmaház. Rododendronok, rózsák, kamilla és egyéb megszokott virágok nyíltak a két kertben. A thaiok imádnak itt fényképezkedni, főleg ha a háttérben ne adj isten egy fenyő is van. A túravezető büszkeségtől dagadó mellel mesélte, hogy itt néha még fagy is van télen, aminek az egész országból csodájára járnak. Kicsit elszontyolodva még hozzátette, hogy sajnos hó még sosem esett Thaiföldön, pedig a két országgal jobbra levő Vietnámban egyszer állítólag már láttak ilyesmit. Az egész jelenséget hihetetlenül zöld magasföldi dzsungel vette körbe, amerre a szem ellátott. Nem láttunk nagyon messzire amúgy, mert a felhők belsejében álltunk, köd/felhőpamacsok füstöltek a fák ágai között, egészen meseszerű hangulatot kölcsönözve a helynek.

Este pedig a Sunday Walking Street nevű turistacsapdát látogattuk meg. Chiang Mai belvárosa hét közben is egy turistagettó, de ez túltesz mindenen. Az összes kacatot halmozottan árulják itt: fa elefántok, randa színes kendők, giccses üvegmadarak, masszázslehetőségek tucatjával, utcazenészek, lacikonyhások, mindenféle bizsu, faragott falra akasztható halak, melletük „no photo” táblával, stb. Meglepő módon a látogatók kevesebb, mint fele volt külföldi, de az egész piacnak így is erős kamu szaga volt. Ettünk egy omlettbe csomagolt pad thait, és kiválasztottunk véletlenszerűen két csomag édességet későbbre és ezzel letudtuk a vásári forgatagot. Szerencsére semmit nem vehetünk sehol, mivel nagyon sok hónapig kéne cipelnünk magunkkal, úgyhogy elég gyorsan átjutunk az ilyen zsibvásárokon, nem kell sehol gondolkodni, hogy melyik rokonnak mit vigyünk haza.

 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás természet thaiföld chiang mai hátizsákos turizmus doi inthanon

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr192874056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.