HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Thaiföld XVI - Krabi és a thai egészségügy

2011.06.04. 11:09 Sünmalac

Thaiföldi utolsó állomásunk sajnos nem úgy sült el, ahogy vártuk, NemSün fülfertőzése egészen komolyra fordult mire Krabiba értünk. Már az út maga is érdekes volt. Mivel nagyon nagy távot akartunk egy nap alatt megtenni, kénytelenek voltunk utazási irodához fordulni. Némi alkudozás után megállapodtunk egy árban, ami fairnek tűnt.  Visszatekintve sem húztak le minket olyan rettenetesen sokra, ha magunk próbáljuk összehorgászni a tengersok jegyet, akkor is maximum húsz százalékkal olcsóbban jövünk ki. Koh Taon taxi szedett minket össze a szállásunktól, kidobtak minket a kikötőben a jegyünket a kezünkbe nyomva, a komp átvitt Koh Phanganra, ahol vártunk egy órát (ezalatt Sün fájdalomcsillapítót vadászott, mert a beteg megette a készletet az előző napok alatt), utána egy másik komp elvitt Donsakba, ahonnan egy busz vitt Suratthaniba, az utazási irodához. Innen rövid ebéd- és laptoptöltő szünet után felszálltunk az utolsó közlekedési járműre, a menetrendszerinti távolsági buszra, ami Krabiban dobott ki.

Az egyik probléma a dologgal, a pontosság volt. A kompok és a távolsági busz szigorú menetrend szerint jár. A nap közben összesen kétszer egy óra nagyon jól tervezhető várakozás volt. Az utazási iroda minden nap megszervezi ugyanezt az utat, feltehetőleg évek óta. Ez után elképesztő, hogy három különböző alkalmazottjuk is fapofával állította, hogy öt-fél hatra Krabiban leszünk. El nem tudom képzelni ezt mire alapozták, fél nyolcra értünk oda. És ezzel nem is lett volna semmi probléma, láthatólag ennyi időt vesz igénybe az út, sehol nem tököltünk fölöslegesen. Kérdem én, minek akkor azt állítani, hogy naplemente előtt ott leszünk. Így is-úgyis megvesszük a jegyet, egyáltalán nem számít, mikor érünk oda, az a nap úgyis megvan lőve. Ez iskolapéldája annak az ázsiai mentalitásnak, hogy a szemedbe hazudnak bármit, ha úgy gondolják, azt akarod hallani.

A másik probléma, hogy Krabi buszpályaudvara 4 kilométerre van a belvárostól, a semmi közepén, és vadidegen városban, nehéz csomaggal, sötétedés után az ember fia kis lelkesedéssel vág csak neki hosszabb túráknak. Ezt a tényt kihasználva jól szervezett maffia várt a buszpályaudvaron minket, akik rögtön szállást is akartak ránk sózni. Alapelvünk, hogy szobát csak alapos ellenőrzés után veszünk ki, és biztosak voltunk, hogy az ajtón besétálva a buszpályaudvaron kínált árnál húsz, harminc százalékkal olcsóbban kapjuk meg a szobát. Így végül egy enyhén pofátlan (tényleg csak enyhén, Koh Phangannal összehasonlítva) taxiút után megérkeztünk Krabi turistagettójába, ami egyetlen utcából állt, rajta tucatnyi, ürességtől kongó hostellel. A harmadikban találtunk is egy nekünk tetsző légkondicionált szobát, lealkudtuk az árból a kötelező húsz százalékot (mi úgy tekintjük, hogy aki ezt elmulasztja, stupid-tax-t fizet), és eldőltünk a hűvösben.

Másnap nekiindultunk korházat keresni, mert NemSün helyzete rosszabbodott. Rettenetes fájdalom, fél fülre süketség, egyre fokozódó nyomásérzet és vödörnyi, fülből szivárgó sárga trutyi jellemezte. Az aspirin és az ibuprofen már rég nem segített, áttértünk diclofenacra, de ahhoz hogy akár csak távolról is funkcionális (nem fájdalommentes) maradjon, a maximálisnál több fájdalomcsillapítót kellett bevennie. A korház első körben nem nagyon segített, két óra sorbanülés után a doktor ránézett, közölte, hogy ehhez specialista kell, jöjjünk vissza két nap múlva, de biztos ami biztos, felírt egy akkora antbiotikumot, amit szerintem rendes körülmények között elefántok kezelésre használnak. A korház maga amúgy kaotikus és kicsit lepukkant volt, remekül otthon éreztem magam az Auróra utcai klinikán. A következő napokat lényegében a szobában töltöttük, Sün időnként kiszaladt mangót vagy ételt venni, szerencsére semelyik helyi étterem nem számított fel extrát a csomagolásért.

Mire visszajutottunk a korházba, az antibiotikumok már elkezdtek lassan működni, de NemSün még mindig ramaty állapotban volt. Összességében ahhoz, hogy valaki értelmesebbet tudjon mondani, mint amit mi magunk a netről összehorgásztunk, három orvost kellett meglátogatni összesen hat nap alatt: egy helyes (és kompetens) fülészlány, érzésre fiatalabb nálunk, kiporszívózta a fülét, megállapította, hogy egyben van a dobhártya (amiben majdnem biztosak voltunk, de mégis jó volt hallani), és adott a ráadás kedvéért még egy fajta antibiotikumot és egy antibiotikumos fülcsöppet. Ezekkel felszerelve, alig másfél nap múlva, már elég jól voltunk ahhoz, hogy megkockáztassunk egy túrát Krabi körül.

Maga a város teljesen jellegtelen betonförmedvényekből áll, de a környező vidék elképesztően gyönyörű. A természet törvényeivel dacolóan meredek mészkőszirtek törnek fel a talajból mindenfelé, és gazdag mangrove erdők övezik a partot. A naplementét számos tetőteraszról meg lehet tekinteni, koktélokat kortyolva, gyönyörködve a felhőkben és a szirtekben. És mindez ráadásul üdítően olcsó, különösen a szemtelenül túlárazott Koh Tao után.

Úgy terveztük, hogy három-négy napot túrázással töltünk: a Krabit övező tucatnyi sziget meglátogatása emésztette volna fel a több időt. Csak Sün volt vízálló, de a szigetek és szirtek a csónakban ülve is szépek. A másik nagy mulatság a kajak túra: mindenki kap egy kajakot, és uzsgyi be a mangrove erdőbe, keresztül tengeri barlangokon, majmok, madarak. Sajnos ez mind dugába dőlt: befizettünk egy nagyon kellemes árú, négy szigetes, snorkelezős, mangroveos túrára, de másnap egy brutális eső elmosta. Itt jegyezném meg, hogy az alatt a három és fél nap alatt, amíg a zárt szobában lábadoztunk, egy csepp nem esett. A pénzünket szerencsére azonnal visszaadták, így rögtön vettünk is egy jegyet Langkawiba, Malajziában, azzal a felkiáltással, hogy máshol is tudunk ázni.

Thaiföldnek egy pizzával mondtunk búcsút, a helyi „The Pizza Company” hálózat egységeivel már rég óta szemeztünk, és az elmúlt pár nap sült rizs és Pad Thai menüje után jól esett egy közepes minőségű spagetti.

Az út Langkawiba a szokásos menet szerint zajlott: egyik minibuszból a másikba, másikból harmadikba, amivel végül nekivágtunk az út leghosszabb szakaszának. A vezetőnk egy kicsit retardáltnak tűnt, körülbelül kétpercenként megkérdezte, hogy Langkawiba megyünk-e, miközben vagy üvöltve telefonált vezetés közben, vagy rettenetes fejhangon gajdolva énekelt. Idő után észrevettük, hogy rossz irányba megyünk, a tenger egyszerűen a rossz oldalon volt. Mikor éppen felvetettem volna a kérdést, hogy éppen a dél-thai szeparatisták táborába visznek minket fogolynak, amikor megálltunk a következő állomáson. Itt bepakoltak minket mégegy kisbuszba, szám szerint a negyedikbe. Két perc gurulás után közölték velünk, hogy szálljunk át egy egészen rozoga iránytaxiba. Miután ez megtörtént, jött a következő lépés, szálljunk inkább vissza az előző minibuszba. Ezt a lépést nem teljesen értettük, de mindegy. Ekkor tehát már összesen öt járgányban ültünk, és még nem értünk a határra. Újabb három perc gurulás után megérkeztünk a következő megállóhoz, ahol átpakoltak egy újabb minibuszba, ami röpke fél órával később el is indult. Eközben a nap érdekessé tétele érdekében NemSün homlokkal levett egy lelógó, éles paladarabot, és ez a manőver heves vérzést eredményezett. Egy kanadai pár segítségével körbetekertük a fejét mindenféle gézekkel és pólyákkal, amitől úgy nézett ki, mint egy háborús veterán. Egy újabb tizenöt perces út után átpakoltak minket egy iránytaxiba (ami enyhén beázott a folyamatosan szemerkélő esőtől) és már csak egy utolsó, húszperces iramodásra volt a kikötő.

A lefejelős manőverrel együtt már lekéstük a hajónkat, szerencsére a következő két órával később indult, és ezt az alkalmat ki is használtuk egy utolsó thai étkezésre. Nem az volt a meglepő, hogy lekéstük a hajónkat, hanem az, hogy milyen közel is jutottunk ahhoz, hogy elérjük, annak ellenére, hogy összesen 7 minibuszban tettünk meg egy saccra maximum kétszázötven kilométeres távot.

A hajóállomáson már csak egyetlen kihívás volt hátra, kimagyarázni, miért is hiányzik Sün útleveléből a beérkezéskor belecsipeszelt (lényegében értelmetlen) papír fecni. Ezekhez a hülyeségekhez az összes harmadik világbeli rezsim valamiért ragaszkodik, elvileg Mexikóban és Egyiptomban is kellett volna hurcibálni magunkkal egy papírfecnit, isten tudja minek, és a maláj határon is kezünkbe nyomtak még egyet.  Hálistennek nem büntettek meg minket egyetlen petákra se, és sikerült megdöbbentően jó aránnyal átváltani a maradék bahtunkat is maláj ringittre.

A hajó kényelmes, puha ülésekkel, vastag szőnyeggel és légkondival, és a thai partoknak délután négy körül (egyelőre) végleg búcsút intettünk, és alig fél hatkor kikötöttünk Malajzia legturistásabb szigetén, Langkawin.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás betegség utazas malajzia thaiföld krabi langkawi hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr562956052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.