HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Malajzia V - Kuala Selangor: Képernyőgyíkok és tűzbogarak

2011.06.27. 07:17 Sünmalac

A buszút Kuala Selangor felé finoman szólva is érdekes volt. Egy olyan buszra szálltunk fel, ami csak a mi kedvünkért nézett be a városba, amúgy elszaladt volna mellette. Megkérdezték, hol rakjanak ki, mi kértük, hogy a városközpontban. Ezt persze figyelmen kívül hagyta, és kirakott minket a városközponttól két kilométerre az út mellett, és nagyjából jelezte, hogy melyik irányba gyalogoljunk, hogy eljussunk a helyi buszállomásig. De még mielőtt elértünk Kuala Selangorba, megálltunk a semmi közepén tíz percre, a buszvezető közölte, hogy ő most megreggelizik, leszállt és otthagyott egy teljes busznyi embert az indiai kajálda parkolójában. Ezen senki nem háborodott fel, láthatólag része volt a menetrendnek, de az ázsiaiak amúgy is nagyon jól tűrik az értelmetlen várakozásokat. Visszafele ugyanezt előadtuk amúgy, akkor egy buszgarázsba álltunk be, a sofőr kiszállt, komótosan elcammogott valahova, majd két perccel később visszatért egy üveg ásványvízzel, visszaszállt és továbbindultunk.

Maga Kuala Selangor a Selangor folyó torkolatánál van, ami az azonos nevű szultánságot szeli ketté. A város pontos méretét nem sikerült megállapítani, de veszett kicsi volt, a belváros pontosan kétszer két utcából állt. Helyre kis domb uralta a torkolatot, rajta az egykori holland erőd romjaival. A helytörténeti múzeum lényegesen részletesebben mesélte el, hogy civakodott három piti hercegség és két gyarmati hatalom a térségen vagy száz éven keresztül, mint ami minket igazán érdekelt, de a dombtetőről a látvány kárpótolt a szófosásos táblákért. Gondosan ápolt zöld gyepen meredeztek a gyarmati örökség ágyúi, és ameddig a szem ellátott zöld erdő borította a parti sávot. Új majomfajjal is megismerkedtünk, angolul Silvered Leaf Monkey a nevük, magyarul ezüstös langúrok. Szürkék, punkfrizurát, és nagyon bután kinéző szakállat viselnek, és úgy tűnik mintha az összesnek meghajlították volna a gerincét a második és a harmadik csigolya között. A makákókkal osztoznak a környező erdőségen, de amíg a makákók mindenevők (értsd, akkor esznek csak zöldet, ha nem sikerült madárfiókát rabolni), a langúrok teljesen vegák, és sokkal kevésbé agresszívak. Míg a makákók rikoltozva rád rohannak, és nagy fogvicsorgatások közepette elrabolják az uzsonnás zacsit, a langúrok nagy szemekkel pislogva az öledbe ülnek és komótosan megeszegetik a felkínált banánt. Habár nekünk nem volt kedvünk testközelbe kerülni semmilyen majommal, ezt az eljárást mégis mérhetetlenül szimpatikusabbnak találtuk. Lehet hogy a langúrok példáján okultak, de az itteni makákók is kevésbé rablótempóban űzték az ipart, nem éreztük úgy az ösvényen sétálva, hogy King Kongtól kéne védeni a szőkéket.

 

A nagy szám, és a látogatásunk eredeti oka Kuala Selangorban a szentjánosbogár nézés volt. Száraz éjszakákon az egész mangrove erdő pislákol. Onnan látszik, hogy letértünk a fő hátizsákos ösvényről, hogy senki nem próbálta nyomulósan ránk sózni az éjszakai showt a városban sétálva, nekünk kellett megkérni a kínai házinéninket, hogy vigyen el minket a saját kocsiján a dokkokig. Itt persze már állt valamiféle sor, de úgy éreztük, sokkal kisebb az érdeklődés, mint ami elvárható lenne: nagyon jól néz ki a szentjánosbogaras éjszaka.

A bogarak csak hat milliméter hosszúak, és másodpercenként háromszor villantanak, de ezt szinkronban teszik, tehát ha egy bokron ült ezer bogár, akkor pont úgy nézett ki, mint a szomszéd karácsonyfája. Már ha az említett karácsonyfa három méter széles és egy méter magas volt, és egy szúnyogos mangrove mocsár közepén állt. A dokkok elhagyása után fél órán át vaksötétben evezett velünk körbe a csónakos, így nagyszerűen lehetett látni a bogarak amúgy elég halovány sárgás-fehéres fényét. Mindig volt egy két fizikus zseni, aki megpróbálta vakuval fényképezni a szentjánosbogarakat, de az első két fotó után, amin csak a bokrok látszottak, mind feladták. Ez egy olyan élmény volt, amit nem lehetett hazavinni memóriakártyán; hiába tűnt úgy hogy bevilágítja a vizet a villódzás, igazából nagyon halovány volt.

Kellemes bónusz volt a város mellett elterülő nemzeti park, és csak emiatt maradtunk itt egy extra napot. Háromfajta táj (mocsár, mangrove és száraz erdő) volt jelen, és olyan állatgazdagság, amit állatkerteken kívül ritkán láttunk. Gázlómadarak tömkelegei fészkeltek a mocsárban, és jól megépített tornyokról és rejthelyekből lehetett őket megfigyelni. Szürke, barna és fehér gázlómadarak fészkeltek a fákon, fecskék és énekesmadarak cikáztak jobbra-balra, a fákon a két helyi majomfaj tagjai himbálóztak. Mindenfelől madárcsicsergés vett körbe, és meglepően kevés szúnyog zümmögött, ideálissá téve a parkot arra, hogy minden búvóhelyen fél órát ücsörögjünk várva, hogy valami különösen érdekes történjen.

Csak hab volt a tortán, hogy minden tele volt óriási kétéltűekkel. Monitor lizard az angol nevük, én ezt képernyőgyíknak fordítottam, hivatalosan varánusz a nevük. Volt csupafekete, sárgacsíkos és zöld változatuk is, harminc centitől egy méter hosszúságig ingadozott a felnőttek mérete, de találkozunk arasznyi gyerekekkel is. Általában a parton üldögéltek, vagy fel alá úszkáltak a tócsákban, lusta krokodilként cirkálva. Amikor az elsőt megláttuk, még odavoltunk az örömtől, hogy egy ilyen nagy és érdekes állathoz volt szerencsénk, a hatodik környékén már beütött az infláció és kevésbé voltunk lenyűgözve. Ha az ember a délutáni szunyókálásból riasztotta fel őket, akkor is komótosan caplattak be az aljnövényzetbe, a hirtelen mozdulatok távol állnak a képernyőgyíkok személyiségétől.

A mangrove erdő fölött másfél méter magasan és egy kilométer hosszan gyalogjárdát építettek ki, ahonnan meg lehetett figyelni a sárban tapicskoló életet. Öt különböző rákot figyeltünk meg (tudományos meghatározásuk: fekete, de pirosollójú rák; fekete, de piroslábú rák ; teljesen piros rák; teljesen kék rák; nagy és fekete rák), több különböző méretű és fajtájú mudskippert (iszapugró géb a hivatalos nevük), több fajta kétéltű óriáscsigát, amiknek három szeme volt: kettő a kocsányokon, egy pedig a csigaház legvégén. A harmadik szemük is teljesen kifejlett, tud fókuszálni, színt lát, akárcsak a két szokásos.

A nemzeti parkba kétszer is elmentünk, másodszorra kora reggel. Lezsíroztuk a személyzettel, hogy jönnénk a hajnali madárdalt hallgatni, és megegyeztünk, hogy a kaput csak becsukják, de nem zárják be, nyugodtan engedjük be magunkat, és amikor kifele jövünk vegyünk egy belépőjegyet. Mivel a belépőjegy fejenként kétszáz forint volt, és láthatólag az iskolás táborokból élt a hely, nem nagyon kukacoskodtak.

 

A helyi nemzeti park olyan kellemes meglepetés volt, ami Kuala Selangort az eddigi legemlékezetesebb maláj látnivalóvá léptette elő, az az érzés, hogy az ember egymaga kószál egy hatalmas állattal teli parkban, és minden fa rejthet valami új érdekességet, mindenképpen ajánlott célponttá teszi. Az egyetlen dolog, amivel érdemes lett volna találkoznunk, de sajnos elkerültük, az a vidracsalád volt, de lehet, hogy csak nem tudtuk hol kell őket keresni. A park észlelési naplója alapján nem mi voltunk az egyetlenek, akik itt ragadtak egy időre, egy amerikai láthatólag egy extra hetet töltött távcsővel a kezében.

A következő célpontunk Melaka volt, Georgetown déli testvére, és ahhoz hogy ide eljussunk, először KL-be kellett visszatérni. Mi úgy véltük, hogy a másfél + két órás busz utat maximum öt óra alatt abszolváljuk, ez egy naiv feltételezés volt. Összes átszállással és várakozással együtt hosteltől hostelig tíz óra lett a szintidő, és ezt csak egy picivel lehetett volna jobbra kihozni. De legalább az utolsó útszakaszt luxusbuszon tettük meg, a váróban ingyen wifi, tea, kávé várt, bőrfotelek (és csótány a földön, de semmi nem tökéletes), a buszon extraszéles plüssülések és végre európai lábra tervezett lábhely várt.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas malajzia majom természet madár hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr673017700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.