HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Szingapúr I - Civilizáció az egyenlítőn

2011.07.11. 17:12 Sünmalac

Szingapúr Ázsia legdélibb pontján csücsül, pontosan egy fokkal az Egyenlítő fölött. Szerencsére mióta Thaiföldön leszálltunk, és elindultunk délre, az idő nem igazán változott, sőt, talán egy kicsit hűvösebb lett. Minden nap olyan 30-32 fok van, a páratartalomra pedig az egyetlen szó a „magas”. Persze két és fél hónap után már máshogy viszonyulunk a helyi viszonyokhoz, a 28 fokot kifejezetten kellemesen hűvösnek érezzük reggelente. Ez semmi a helyiekhez képest: Dél-Kelet Ázsiában mindenhol farmerben, hosszú ujjú ingben és pulóverben rohangálnak, és ha a pulcsi csuklyás akkor azt fel is hajtják. Nem értjük, miért nem halnak hőhalált, rólunk rövidnadrágban szakad a víz, amikor ők felhúzzák a polárdzseki cipzárát. Ez viccnek hangzik, de nem az.

Szingapúr története nem túl bonyolult. Hétszáz évvel ezelőtt volt itt egy közepes halászfalu, amit orvul felgyújtott valami ismeretlen ellenség. Ezután már csak egy kis halászfalu volt itt, egészen addig, amíg egy brit tökösgyerek el nem határozta, hogy világvárost csinál a mocsaras szigetből, és elninjázta a szigetet a hollandok orra elől. Amíg a helyi holland erők leveleztek az anyaországgal, hogy akkor most mi van, Sir Raffles városépítésbe kezdett. Ez feltűnően jól sikerült, ma Szingapúr egy főre jutó GDP-je csak egy kicsivel magasabb Svájcénál, konkrétan ez a világ harmadik leggazdagabb országa. Ez a pénzmennyiség alapvetően határozza meg a város jellegét, és ha a többi kínai világváros is így fog kinézni ötven év múlva, akkor nem halad rossz irányba a világ.

Szingapúr ugyanis egyértelműen kínai. Hiába van beékelve a maláj terület közepére, két maláj nemzetiségű, iszlám állam között félúton, a britek kínai bevándorlókkal töltötték fel. Persze a kulikat indiából importálták, a rendőrség szipoly (indiai muszlim) volt, az őslakos malájok csak kis szerepet tölthettek be az újonnan létrejövő koloniál társadalomban. Ennek köszönhetően ma a szingapúriak több mint háromnegyede kínai származású, és valahol az ateizmus és a sintoizmus között lebeg félúton. Szemben a hasonlóan gazdag Qatarral, ez egy szabad és felvilágosult ország, nemcsak ázsiai, hanem világviszonylatban is; az Amnesty International szerint a negyedik legkevésbé korrupt ország az egész világon. Mindez persze nem jelent nyugati stílusú liberális demokráciát. Konfúciuszi értékeken alapul a társadalom: család, felelősség, kemény munka és fegyelem a kulcsszavak. Habár teljesen független választások vannak, ugyanaz a párt kormányoz a szigetállam függetlensége óta, bár ha összehasonlítjuk a lényegében ugyanonnan induló Malajziával, akkor nem meglepő, hogy újraválasztják őket. És habár a média szabad, erős öncenzúrát gyakorol a mindenkori államérdeknek megfelelően. Ez az egész keleti konformizmus dolog időnként egészen hajmeresztő tud lenni nyugati szemmel.

A béke éber őrei

Az, hogy ma Szingapúr egyáltalán külön állam, csak a malájok szerencsétlenkedésén múlott. Annyira féltek attól, hogy a kínaiak által dominált sziget egyenlővé tenné a malájok és kínaiak arányát az éppen formálódó Malajziában, ezért gyorsan behozták fél Borneót (Sabah és Sarawak szultánságokat), és amikor még ez sem volt elég, akkor kirúgták Szingapúrt. Még így is a szingapúri tőke az, ami leginkább befektet a régióban, és az ausztrálokkal együtt az ő turistáik hozzák a legnagyobb vásárlóerőt.

Mindebből a városban sétálva keveset éreztünk, egyszerűen csak annyi látszott, hogy rend és tisztaság van. Köszönhetően a hírhedten szigorú, és kíméletlenül betartott törvényeknek ez a világ egyik a legbiztonságosabb nagyvárosa. A belváros tele van jól kinéző felhőkarcolókkal, amik tövében Váci utca-szerű éttermi negyedek formálódnak a régi, kétszintes koloniál épületekben. Az összehasonlítás Kuala Lumpurral adja magát, mindkettőt a britek alapították és kormányozták, csak Szingapúr csinált is magával valamit az elmúlt ötven évben, ezért itt nem hullik a vakolat a belvárosban a házakról.

Promenád

Habár a város tele van látnivalókkal, pusztán a civilizációba való pár napos visszatérés üdítő volt. Az angol örökségnek köszönhetően mindenki az angol helyi, Singlish dialektusát beszéli, az összes tábla angolul (és kínaiul és malájul és tamilul) van. Persze meg van az árnyoldala is a gazdagságnak: Szingapúr iszonyatosan drága. Egyszerűen a holland árakat fizettük mindenért, néha egy kicsivel többet is. Erre előre felkészültünk, és a szokásos ötven euró/nap helyett százzal számoltunk, de legalább a pénzünkért kétségtelenül minőséget kaptunk.

Mivel úgy tudtuk, hogy szükségünk van indonéz vízumra, ezért szálláskeresés után az első dolgunk az indonéz nagykövetség felkutatása volt. Ez nem ment egyszerűen, a luxusvilla negyed közepén volt elrejtve, és a turistatérkép, amit összeszedtünk egyszerűen rosszul rajzolta azon a környéken az utcákat. Így sétáltunk egy jót, és megnéztük, hol él a felső tízezer. Láthatólag a helyi milliomosok nem márkahűek, általában négy limuzin kategóriás autó állt minden ház előtt, ebből három kötelezően Mercedes, Audi és BMV volt, a negyedik szabadon választott. Viszont ide nem jutott el a városi terepjárók idegesítő divatja, még egy apró dolog, amiért hálásak lehetünk. Végül azért megtaláltuk a nagykövetséget, ahol közölték velünk, hogy kérvényt csak reggel lehet beadni, este csak átvenni lehet a vízumot. De ne jöjjünk vissza holnap, csak utána, mert holnap indonéz nemzeti ünnep van. Gyanakodva megkérdeztük, hogy azért összesen hét nap múlva készen lesz-e a vízum, lévén akkora volt repjegyünk. Ezt sajnos a vízumot osztó hölgy képtelen volt megmondani, de kérdezzük meg a következő ablakot. Ők továbbküldtek a hátsó épülethez. Onnan visszairányítottak az előző épület első emeletére. Kicsit kezdett Asterix Tizenkét Próbája érzésünk lenni, de itt már végre meg tudták mondani, hogy sajnos nem lesz kész hét napon belül a vízumunk akkor sem ha a falra mászunk. Ez felvetett pár érdekes kérdést: mi az isten tart négy munkanapig egy turistavízum kiadásán? Miért nincs gyorsított vízum opció, mint a világ összes többi országában? És végül, hogy a szöszbe dolgozhat valaki egy nagykövetség vízumosztályán és lehet képtelen megválaszolni azt a kérdést, hogy mennyi ideig tart egy vízum elkészítése? Néhány nap Indonézia után már egyáltalán nem lepődtünk meg ilyesmiken, de erről később.

Öröm az ürömben, hogy az indonézek általános inkompetenciája a honlap naprakészen tartására is kiterjed; habár a Nagy Nemzeti Honlap állítja, hogy nem lehet az érkezéskor kapott 30 napos vízumot meghosszabbítani, több forrás megerősítette, hogy a kurrens szabályok szerint ez mégiscsak lehetséges. Balin majd elválik, előre érzem, mint macska az esőt, hogy az sem lesz egy egyszerű kör.

Sajnos NemSün már egy hónapja küzd egy vissza-visszatérő fülgyulladással, így két napot ki kellett hagyjon a városnézésből, de így is nagyjából meg tudtuk nézni, amit szerettünk volna.

Két hatalmas múzeum és egy állatkert voltak a fő célpontok, mindegyik pontosan azt a színvonalat hozta, amit vártunk. A nemzeti múzeumuk a legjobb történelmi múzeum, amiben valaha jártam (a maláj nemzeti múzeum a második). Egész jó színészek által felmondott mini-jelenetekből áll az audioguide, illetve a huszadik századi részen interjúkkal a még élő résztvevőkkel. Tökéletesen átélhető milyen lehetett százötven évvel ezelőtt a gyarmatokon, hogy élte meg ugyanazt a környezetet az angol kereskedő, a neje, a kínai riksás, az ópiumkereskedő, a japán gésa, vagy az indiai kényszermunkás. Ugyanabban az épületben volt a Magnum ügynökség egyik iráni fotósának élettörténet kiállítása, ez volt az első értékelhető művészeti kiállítás, amit Ázsiában láttunk, persze kérdéses, hogy Szingapúr mennyire tekinthető Ázsiának.

A dolog ami összeköti őket bizony egy magaslati medence

A helyi állatkert is teljes siker volt, boldognak tűnő, jól táplált állatok laktak tágas, bioszféra-hű kifutókban, és ahol csak lehetett, testközelbe lehetett kerülni velük. Napi több etetőtúra indult, ahol jelképes összegért te gyömöszölhetted be az orrszarvú tátott szájába a salátáját. Amúgy a helyi állatkert terjeszkedik, mint a veszett fene, három különböző helyen láttunk markolókat dolgozni építési területek mögött, de miért is ne tennék, hétköznap is tele volt.

Az utolsó napunkon a legújabb helyi fejlesztést a Sentosa szigetet látogattuk meg, de az akkora szám volt, hogy megérdemel egy külön blogposztot.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas állatkert szingapúr hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr273058026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.