HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Indonézia V - Rinjani - Egy kutya magas hegy

2011.08.15. 07:33 Sünmalac

Lényegében minden indonéz sziget egy-két vulkán terméke, eltekintve pár korall atolltól. Bali közepén ott van Anung, Florest Ramata és Kelimutu tartja a víz fölött, Lombok pedig nem áll semmi másból, mint a Rinjani vulkán lankáiból. Van néhány síkság, ami valami csoda folytán magától a víz felett van, mint például Nyugat-Sumbawa (Kelet-Sumbawa két vulkán lávamezőinek az összefolyása), de ezek inkább a kivételek. Összesen 129 aktív vulkán van szétszórva a szigetvilágban, mi ezek közül a második legmagasabbat másztuk meg.

A hegy két oldalán két falu szolgálja ki a mászni vágyókat, az egyik majdnem ezer méterrel magasabbról kezd, mint a másik, így inkább innen indultunk neki. Már odajutni sem volt egyszerű, két busz, két taxi és egy lestoppolt terepjáró kellet hozzá, de azért feljutottunk. A terepjárós persze nem a jó szíve miatt állt meg, vadőr/túravezető volt, a felesége pedig hegymászó irodát üzemeltett. Hegynek felfele meg is mutatta, hogy komolyan veszi legalább az egyik szakmáját, az egyik kanyarban tizenöt százalékos leejtőn fölfelé satufékkel megállt, kipattant, és utánaszaladt az út mentén sétafikáló alaknak, aki egy puskával a vállán bandukolt lefelé.

Kiabálás, majd üvöltözés, és egy kis lökdösődés következett, ami alatt helyre kis robogós tömeg gyűlt körülöttünk, akik finoman szólva sem voltak segítőkészek. Nem nagyon aggódtunk, bár nem voltunk biztosak benne, hogy nem fogják agyonverni a sofőrünket. A végeredmény az lett, hogy a vadőrünk elkobozta a puskát, és két madártetemet az orvvadásztól, és továbbhajtottunk, gondosan zárt ablakokkal, mert a csávó a haverjaival ugyanabba az irányba robogózott el, mint mi. A jelenetben azért megint átütött, hogy a ravaszság mennyire nem része az indonéz népléleknek. Az orvvadász az egyetlen betonúton, ami összekötötte a hegy keleti oldalát a külvilággal sétált lefelé, vállán a puskával. Mit gondolt, hogy a saccra három és fél órás séta alatt senkinek nem fog feltűnni a dolog? Ha legalább bebugyolálta volna valamibe… Másrészt meg mi az istenre vadászott? A hegyen nincs nyúl, a legnagyobb állat egy teljesen közönséges, de elég ritkán megtalálható őz, és a két énekesmadár, amit meglőtt még csak reggelire se lett volna elegendő. Talán van valami feketepiaci igény jellegtelen fekete-fehér madártollakra?

A faluba felérve körbenéztünk a túrairodák között, és végül a sofőrünknél kötöttünk ki. Némi alkudozás után megállapodtunk 170 euróban a kétnapos túráért. Ezért a pénzért cserébe kapunk egy túravezetőt és három hordárt (akiken két dán turistával osztoztunk), napi 4 étkezést, vizet, sátrat, hálózsákot, meg minden mást, ami csak kell. Nekünk csak a saját ruhánkat kellett hozni.

A vulkán csúcsa 3700 méteren van, voltak bőven bátor kalandorok, akik felküzdették magukat odáig, nekünk erre akkora igényünk nem volt, főleg annak tudatában, hogy az utolsó kétszáz métert gyakorlatilag négykézláb kell megtenni. Mi inkább csak a kráter pereméig akartunk eljutni, ez a GPS szerint összesen 1506 méter szintkülönbséget jelentett egyetlen napra, de a hullámzó dombok miatt a tíz százalék borravalót nyugodtan hozzá lehetett adni.

A kráterben egy majdnem tíz kilométer átmérőjű tó bújt meg, a szélén egy vadonatúj minivulkánnal, ami háromszáz méternyire emelkedik ki a vízből, eltörpülve a régi csúcs alatt. Akik a csúcsot meghódították, választhattak, hogy kelet felé akarnak-e visszatérni, összesen három napos túrával, vagy lemásznak a tóig, ahol a forró vizes forrásokban áztathatják magukat egy majdnem teljes napig, mielőtt továbbindulnak az északi oldal felé. Minden egyéb variációk is rendelkezésre álltak, az all-inclusive túra öt napos, a legértelmesebbnek kinéző, keletről északra átmenő 3 napos volt. Mi nem bíztunk sem a szolgáltatás minőségében, sem a saját erőnlétünkben, úgyhogy inkább csak az egy nap fel, egy nap le körre fizettünk be, és habár panaszra okunk nem lehetett, ez jó döntésnek bizonyult végül.

Reggel nyolckor indultunk neki a 30 kilométeres túrának, ami végül 9 óráig tartott. Ennek több oka is volt, egyik a már emlegetett szintkülönbség, másik a gyakori és nagyon is szükséges szünetek, amikor a hordárok gyümölccsel tömtek minket. Ez banánt, ananászt és epret jelentett, annyit, amennyit meg bírtunk enni, nyílván ők sem akartak a tetőig mászni vele. Amúgy pont Ramadan első napján kezdtünk neki a mászásnak, de a napkeltétől napnyugtáig tartó böjt alól azért a kemény fizikai munkát végzők mentesülnek. Nem tudom mi a pontos definíció, de egy negyvenkilós pakkal másfél kilométeres mászás láthatólag feljogosított egy ebédre.

Az első négy óra kényelmes séta volt hegynek felfelé (mármint ahhoz képest, ami később jött, rólunk így is szakadt a víz). A felföldi szavanna elképesztően jól néz ki, mély vízmosások és lávafolyamok által szabadalt hullámzó dombság, amit üde zöld és elszáradt sárga fű borít vegyesen ameddig a szem ellát, és csak egy-egy magányos fa töri meg a monotóniát. A legszárazabb hónap legvégén voltunk, ezért bónusz tájelemként hatalmas leégett foltok is felléptek, szürke tályogokkal színesítve a tájat. A vezetőnk szerint a hőségben a szavanna spontán fel tud gyulladni, a fű annyira száraz, hogy a szél által összedörzsölt szálak lángra tudnak kapni.

A főétkezéseink mind nasi goreng voltak, ez az indonéz alapkaja. A név annyit tesz, hogy sült rizs, de hogy pontosan mit is szórnak még a wokba az csak a szakácson múlik. Jelen esetben rengeteg zöldbab, krumpli, zöldborsó, uborka és némi ananász dobta fel az ízeket, és megküldhettük ketchuppal, édes szójaszósszal vagy sambal olekkel, ez utóbbi egy gyenge, savanykás csiliszósz. Vacsorára még tükörtojást is sütöttek a tetejére, illetve mellékeltek hozzá némi szárított marhahúst. Egy másik túracsoport egy élő csirkét is felcipelt a kráter pereméig, hogy legyen friss hús a vacsihoz, hallottuk, ahogy kotkodácsol előttünk az ösvényen.

Úgy harminc túrázó vágott neki 2-6 fős csapatokban a hegynek aznap, és félúton felfelé belefutottunk nyolc jávai diákba, akik do-it-yourself alapon tolták a hegymászást, hordár nélkül, hátukon cipelve a teljes felszerelést. Persze nem értek fel a peremig estére, mi terhelés nélkül alig bírtunk felvergődni, és az ő kondijuk sem volt jobb, mint a miénk. Szerencsére a két dán társunké még nálunk is rosszabb volt, pedig négy-öt évvel fiatalabbak voltak nálunk, és úgy néztek ki, mint akik jártak már edzőteremben. Persze az, hogy megállás nélkül dohányoztak egyáltalán nem segített (amúgy kivétel nélkül az összes hordár és hegyi vezető is dohányzott), így az utolsó hét-nyolcszáz méteren jellemzően rájuk vártunk, és ez kiváló ürügyet adott nekünk, hogy pihenhessünk.

Ebéd után az út hirtelen átváltott meredekbe, aztán függőlegesbe, és külön nehezítésként alattomos módon elkezdett csúszni. Kétcentis por borította az ösvényt, megszórva némi laza kavicsréteggel, de ez igazából csak lefele volt zavaró, felfele a puszta teljesítmény leadás nagyobb gondot okozott. Sem NemSün, sem én nem másztunk még ennyit függőlegesen egy nap alatt (bár egy durva montenegrói biciklitúra valószínűleg közel volt), és egyikünk sem járt még soha ilyen magasan. A kráterperemen a bázisállomás 2677 méteren volt, és innen csodálatos volt a kilátás, akár a kráterre, akár kifelé. Sumbawa negyven kilométerre levő szigete tisztán látszott, és hajnalban a napfelkelte egyenesen a sátrunkba sütött.

A szállás amúgy kielégítő volt, de nem tökéletes. Hatalmas, modern, jól szigetelt sátrunk volt, és láthatólag igyekeztek meleg hálózsákot venni, de egyrészt túl rövid volt (pedig egyikünk sem olyan nagydarab), másrészt egy kicsit hideg. Ráadásul nem légmatracunk volt, csak egy vastag poliakármi réteg, így nem ez volt a legjobb éjszakánk. A hordárok persze egy ponyva alatt aludtak, egy szál semmiben, pedig hét fok volt éjszaka. A segéderő úgy általában kevesebb felszerelést igényelt, mint a turista, jellemzően vietnámi papucsban csattogtak fel a csúcsig, az egyik hardcore arc pedig mezítláb tolta. A mi vezetőnknek volt igénye cipőre, de csak egy letaposott sportcipőig jutott.

Fölfelé a dánokra várva beszélgettünk egy keveset, tizenöt éves kora óta hegyi iparos, két év hordárkodással kezdte, és most már három éve csoportot vezet. Azért jó volt látni, hogy ő is meghalt időnként, persze az ő hátán volt egy húszkilós hátizsák. Voltak akik idegesítően jól bírták, két negyvenes ausztrál hölgy például egyszerűen felszaladt a hegyre, vidáman, izzadtság nélkül érkeztek minden állomásra, míg a hordáruk valahol mögöttük vánszorgott.

Éjszaka megcsodáltuk a csillagos eget, illetve a félholdat. Olyan szinten volt csillagokkal teli az égbolt, hogy a hold fekete köre kristálytisztán rajzolódott ki. Néhány hullócsillag után, már fél nyolckor lefeküdtünk aludni. Másnap érdekes módon viszonylag fájdalommentesen ébredtünk, a felfele út inkább a keringési rendszert terhelte, mint az izmokat. Ugyanezt lefele megtenni viszont kőkemény izommunka volt, főleg mivel nem akartunk térdzúzó módon lerombolni a hegyről, inkább kimérten lépdeltünk lefele. Délután egyre vissza is értünk a faluba, és habár az eredeti tervben szerepelt egy éjszaka ottalvás, inkább visszaküzdöttük magunkat Mataramba.

Ez az út sem volt eseménytelen, a bemo (iránytaxi) defektet kapott. Ez még nem annyira érdekes, ez nem az első ilyen eset volt Indonéziában amin átestünk, hanem az volt a fura, ahogy kezelték. Először is mindenki leszállt; eddig még jó. Viszont a tetőre felzsúfolt négy adag turistahátizsákot és a tíz zsák hagymát nem szedték le. Ráadásul nem az úton parkoltak, hanem félig az úton, félig mellette, és külön nehezítésként a lyukas kerék volt a füvön. Be is mászott az egyik lelkes gyerek a kisbusz alá, és elkezdte felkurblizni. Mi néztük, hogy dől ez, dől ez, nem lesz-e ebből baj, de csak tudják mit csinálnak.

Na nem tudták. Valahol azon a ponton, amikor a kerék pont elhagyta volna a talajt, a kisbusz hirtelen elkezdett gurulni előre, és lezöttyent. Az, hogy az alatta fekvő pacák nem ott halt szörnyet, csak a szerencsén múlott, és az is, hogy nem tört el a tengely a huppanástól. Ekkor rájöttek, hogy a féket senki nem húzta meg. Láthatólag a kézifék elégtelen ilyen feladatokra (már ha van), ezért kövekkel körülbástyázták a kerekeket. Elkezdték újra pumpálni, és teljesen világos volt, hogy előbb fog felborulni az egész minibusz, mintsem hogy elemelkedne a talajtól. Amikor már csak egy erősebb fuvallat hiányzott, hogy a kocsi átrendezze magát függőleges konfigurációból vízszintesbe, végül feladták, és nekiláttak lepakolni a csomagokat.

Eddigre két másik iránytaxi is megállt katasztrófaturistáskodni, készen arra, hogy elszipkázza az utasokat, így hát az egyikbe begyömöszöltek minket, és így értünk végül vissza Lombok fővárosába. A teljes izomhalál csak a következő nap ért minket utol, egy napot nyögdécseléssel töltöttünk, aztán egy kis kitérő után áthelyeztük magunkat a Gili szigetekre.

Alant a mászás magasság-idő diagramja. A mintavételi pontok jelzik azokat a helyeket, ahol összeestünk pár percre pihenni. 


Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas természet vulkán hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr33154197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.