HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Indonézia VII - Bali - Bevezetés

2011.08.29. 11:04 Sünmalac

Bali, mint remekül pozícionált márkanév egyet jelent a trópusi paradicsommal, kék tengerrel, arany homokkal, zöld pálmafákkal. A sziget csak egy aprócska pötty a térképen, Fejér megye nagyobb nála, de három és fél millióan lakják. Persze pálmafák máshol is vannak, ami igazán egyedivé teszi az a kultúra.

A hinduizmus egy egészen egyedi verziója uralkodik itt, teljesen átitatva a mindennapokat. A vallás nem a karácsonyi éjféli misére korlátozódik, hanem szerves része az életnek. A háziasszonyok naponta kétszer tucatnyi áldozati tálkát helyeznek el a ház körül. Ezek pálmalevélből hajtogatott tányérkák, rajtuk rizzsel, virágokkal, gyümölcsökkel, füstölővel. Szenteltvízzel körbehintik a ház négy sarkát, és rövid imát mormolnak közben. Többször találkoztunk vicces falusi szertartásokkal, például a felnőttkor küszöbére érő fiút felpakolják egy életnagyságú falóra, amit négy haverja felkap a vállára, és körbe-körbe körbe sétálnak vele a főutcán, és próbálják kirázni a nyeregből. Az egész falu meg persze követi őket, és röhög az ingyencirkuszon, a forgalom eközben Bali észak-déli főútján pedig áll.

Mindez nem a turisták szórakoztatására fenntartott kamufolklór, hanem egyszerűen maga az élet. Még a legszegényebb háznak is van egy kőből faragott házioltára ahol az istenség lakik, és minden falunak két-három temploma van, amiket a 210 napos balinéz naptár megfelelő időpontjaiban elözönlenek a falusiak. Hiába van bádogteteje és furnérlemez oldala a háznak, mégis van valami festés, faragás, díszítés rajta.

A művészetet nem emelik piedesztálra, legalábbis amíg rá nem jöttek, hogy a turisták nagyon vevők a szobrocskákra, festményekre. Eddigi utunk során Balin éreztük leginkább, hogy ha lenne rá módunk, akkor bevásárolnánk mindenféle vicik-vacakból, mert egyedi, érdekes, néha stílusos műalkotásokkal van tele minden butik.

Persze a megérdemelt hírnévnek megvan az az árnyoldala, hogy minden telis tele van turistákkal, gyakran mozdulni sem lehet tőlük, és ez persze az árakat is rendesen felhajtja, főleg a főszezon kellős közepén, amikor mi jártunk erre. Az északi part kicsivel jobb helyzetben van, de délkeleten Kuta, az egész éjjel dübörgő diszkókkal és hullarészeg, beszívott ausztrál tinédzserekkel nagyon messze van az autentikus élménytől, Siófoktól vagy Palma de Mallorcától igazából semmi nem határolja el.

Templomkapu

A sziget történelme viszonylag békés. Réges régen laktak itt valakik, aztán jöttek az indiaiak és jól megtérítették őket körülbelül abban az időben, amikor Árpád atyánk meghágta Vereckét. Időnként a jávai királyságok uralmuk alá hajtották a szigetet, időnként meg Bali foglalta el Lombokot. Ezzel el is voltak úgy a tizenhatodik századig, amikor megérkeztek a portugálok. Bali ekkor élte a fénykorát (általában minden ország addig éli a fénykorát, amíg meg nem jönnek az európaiak, el kéne gondolkozni ezen). Féltucatnyi királyság osztozott a kicsi szigeten, és a bőség és gazdagság annyira nyilvánvaló volt, hogy a portugál tengerészek egy része kerek perec kijelentette, hogy ő vissza nem száll a hajóra, jobb hely ez, mint Lisszabon. Tekintve Európa akkori állapotát, teljesen igazuk volt. A döntésben persze még két dolog szerepet játszhatott, egyik az, hogy egy hosszú tengeri út során abban az időben a legénység 30-70 százaléka garantáltan meghalt skorbutban, másik, hogy a balinéz hölgyek fedetlen keblekkel rohangáltak az 1970-es évekig, ami a mélyen katolikus Portugáliából jövő kiéhezett tengeri farkasoknak valószínűleg nagyon imponált.

Érdekes módon, balin csak a prostituáltak fedték el a melleiket, azon az elven, hogy izgatóbb az, amit rejtegetnek. Ez az érdekes helyi szokás rengeteg protohippi művészt vonzott ide huszadik század első felében, akik jelentős szerepet játszottak a balinéz festészet átformálásában, modernizálásában. Nekik köszönhetően több festészeti iskola is kialakult a szigeten, mindegyik egyedi, érdekes módon értelmezve a tradicionális festészetet. Fehér ember számára egy balinéz festmény lényegében befogadhatatlan, rettenetesen zsúfolt, mozgalmas képeik vannak, ráadásul a zsidó-keresztény kultúrkörtől teljesen eltérő szimbolikával. Az a tény, hogy ezeket a festményeket itt „jó”-nak tekintik, rámutat a hatalmas kulturális szakadékra kelet és nyugat között.

Ugyan itt robbantgatni szoktak, azért emlékezzünk meg a szökőárról is.

Visszatérve a történelemre, némi európai rendezkedés és háborúzgatás után a hollandok voltak a következők, akik erre jártak, de ők nem kereskedni akartak, hanem uralkodni. Mondvacsinált ürügyekkel sorra megtámadták a helyi királyságokat. A casus belli általában egy-egy hajóroncs kifosztása volt. Ez mai szemmel nem tűnik nagy számnak, de a tizenkilencedik században, ha a helyi uralkodó kipakolta a partjai előtt elsüllyedt hajót, az már elég ok volt, hogy lerohanják az országát. A modern gyorstüzelő puskák ellen a kris viszonylag keveset ér, de a megadás elképzelhetetlen volt a helyieknek. Így alakult ki a puputan érdekes, humánus népszokása.

A puputan kb. azt jelenti, hogy harc az utolsó emberig. A király, az összes nemese, szolgálóik, feleségeik, gyerekeik mind megrohanták a hollandokat, akik egyszerűen halomra lőtték őket. Mindezt tették annak tudatában, hogy esélyük sincs nyerni, de a nemes halál jobban hangzott, mint a szerződések aláírása. Fegyvertelen nők és gyerekek lemészárlása persze piszok rossz sajtó volt a hollandoknak, de azért nem érezték annyira rosszul magukat, hogy ne játsszák el ugyanezt még háromszor-négyszer. Bali bekebelezése pont akkora ért véget, amikor a függetlenségi mozgalmak kezdődtek, így nem volt sokáig holland uralom alatt.

Azóta Indonézia része a sziget, elvan magában, hindu miniállamként a világ legnagyobb muszlim országában.

Mi Bali felfedezését Sanurban kezdtük, ez a déli part nyugodtabbik pihenővárosa. Igazából persze az egész déli zóna összefolyt egyetlen településsé, csak az utcanév-táblákból látszik, éppen hol járunk. Itt utolért minket egy kis munka otthonról, ezért pár napot a bungalóban töltöttünk, laptop fölé görnyedve. Időnként kiruccantunk élvezni a civilizációt (ezt Lombokhoz képest kell érteni, persze).

Az egyik nagy élmény a helyi Planet Hollywood felkeresése volt. Az ember egy nemzetközi franchisetól általában a megszokott minőséget várja, na itt nem ez volt a helyzet. Behozva kéthónapnyi lemaradást, egy délután alatt megnéztük a Transformers 3-at és a Harry Potter 7/2-t. Ha tudtuk volna mi vár ránk, nem vettünk volna egyszerre két jegyet.

Az hogy csak az első sorba jutott jegy, még nem a mozi hibája, egyszerűen nincs belőlük elég Indonéziában, holott igény nyilvánvalóan lenne rá. A hárommilliós Lombokon egyetlen egy sincs, a kicsit népesebb Balin összesen kettő, és ennek is csak két terme volt. Az, hogy a kép nem volt a vászonra fókuszálva, viszont már nem menthető. Mégegyszer, a vetítőberendezés rosszul volt beállítva, pedig elég rég óta ott volt már a mozi, és szerintem sem a vászon, sem a gép nem szokott mászkálni két film között.

A másik jó vicc a hangminőség volt. Időnként zümmögött, időnként pedig valami kontakthiba folytán csak azt lehetett hallani, hogy „bíííííííííp”. Ezt már az amúgy birkatürelmű helyiek is füttykoncerttel és kiabálással jutalmazták. A két órás Harry Potterből olyan jó tizenöt percen át nem tudtuk, hogy mi történik, főleg mivel az indonéz felirat viszonylag keveset jelent számunkra. Amúgy aranyos népszokás, hogy a helyiek teljesen beleélik magukat a filmbe, mintha színház lenne. A fontosabb gonosz robotok/varázslók halálát, illetve a jófiúk részéről a jobb húzásokat tapsvihar kísérte. Ez a filmek végső-leszámolás jeleneteiben majdhogynem összefüggő tapsolást jelentett.

A harmadik sajátossága az indonéz filmeknek, hogy erős a cenzúra. Habár elvileg Malajziában vagy Thaiföldön sem szégyellnek kivágni jeleneteket, de nekünk egyik helyen sem tűnt fel. Indonéziában a film megmagyarázhatatlan darabkái hiányoztak. Nem a vaskos káromkodások, nem a smárolás, nem a bikiniben rohangálás esett áldozatul a cenzor ollójának, hanem teljesen hétköznapi párbeszédek közepéről-végéről szedtek ki néhány mondatot időnként. Nem értjük.

A többnapos robogózás során megnéztük a kötelező látnivalókat is, Denpasar múzeumát illetve az Uluwatu templomkomplexumot. Jó balinéz szokás, hogy a múzeumokat tradicionális falvak módjára rakják össze. Fallal körülvett hatalmas kert, benne néhány erősen faragott kőházzal, amik a kiállítás téma szerint rendezett alegységeit tárolják. Újra szembesültünk azzal, hogy a keleti kultúrákat kapirgálni tudja csak valaki, aki tíz évnél kevesebb időt tölt az adott országban. Hiába olvassuk el a vallási történeteket, nézzük meg a táncokat, járunk utána a szimbolizmusnak, nehéz megérteni, hogy miért is a művészet csúcsa valami, ami nyugati esztétikával legjobb esetben is csak a „fura” jelzőt érdemli meg. Élvezzük a látványt, de nem tudunk hozzászólni.

A templom más tészta volt. Az összes balinéz templom lényegében tök ugyanúgy néz ki. Három, fallal körülvett terület követi egymást, a legbelsőbe csak a hívők mehetnek be. Díszes kapuk választják el őket egymástól, és mindenféle harangtornyok meg trónusok vannak elszórva a nyílt tereken. Amire raknak egy fekete-fehér kockás abroszt, ott éppen egy istenség lakik. A vászon kockái a fény és sötétség közötti egyensúlyt jelképezik amúgy, és szerencsés véletlen hogy nem valami nagyon drága dolog kell az istenségnek, hanem elég egy kis darab vászon is. Mindez erősen faragott kőből épült, és meg van szórva derékmagasságú szobrokkal, de ha egyet láttál, láttad mindet. Ráadásul a csóró falvakban levő templomocskák nem feltétlenül néznek ki rosszabbul, mint a turistalátványosságként reklámozottak. Tehát közel sem akkora a különbség, mint a Horváth Mihály téri templom és a párizsi Notre Dame között.

Uluwatuban sem a templom volt az érdekes, hanem a végtelen mészkőszirtek, amiken állt és az alatta háborgó óceán. Kétméteres hullámok ostromolták a sziklákat, és láthatólag már csak néhány tízezer év kell nekik, és az egész kóceráj leomlik. Bali szörfös sziget, és habár mi nem hajhásszuk a hullámokat, látjuk miért is sereglenek ide a deszkások a világ minden tájáról, hogy aztán leheveredjenek a tengerpartra és minden mondatot úgy kezdjenek, hogy „dude”.

Jómunkásmajom Uluwatuban

Kihasználva, hogy végre kettőnél több étterem közül lehetett válogatni, kipróbáltunk néhány balinéz specialitást. A helyi ököruszály leves kifejezetten jó volt, a füstölt kacsa csak NemSünnek jött be. Az indonéz konyhát még mindig halálosan unalmasnak tartjuk azért, és az hogy harmadik hónapja ugyanazt a kosztot esszük, nem segít. (Ugyebár a maláj és az indonéz konyha között csak a malájok és az indonézek szerint van különbség, lásd még szlovák és cseh nyelv.) Így hát végigkóstoltuk a pizza, spagetti steak és hamburgerválasztékot is, egész jól sikerült.  

Szólj hozzá!

Címkék: utazás sziget utazas majom indonézia bali hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr63187449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.