HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Indonézia IX - Lovina - Delfinek és robogók

2011.09.05. 11:10 Sünmalac

Bali legélvezetesebb része számunkra az északi part volt. Lovina a turista-főváros, de ez összesen két sikátornyi bungalót és éttermet jelent, szemben a végtelenbe nyúló sanuri vagy ubudi turista-negyedekkel. Északon még ezen túl is sokkal kisebb a tömeg, ezért a szállásadók örülnek a vendégnek, ami egyrészt az árakat nyomja le teljesen elfogadható szintre, másrészt tényleg érezni az oly sokat emlegetett vendégszeretet.

Némi körbenézés után egy kis bungalót béreltünk, a jobbik fajtából. Meleg víz, fürdőkád, veranda, jókora szoba, légkondi, jó minőségű matrac az ágyon, mindössze 15 euróért. Ez volt a két hónap alatt az első olyan hely, amiről elmondhattuk, hogy az ár-érték arány közelíti az előző országokét. Sajnos internetre nem futotta, és a legközelebbi rendesebb étterembe robogóval kellett menni, de semmi nem tökéletes.

Lovina fő (akarom mondani egyetlen) látványossága a delfinnézegetés, de csak emiatt megéri átvergődni Bali hegyein. A program reggeli fél hatos keléssel kezdődik, ez sajnos elkerülhetetlen néha utazás közben. Gyors reggeli után begyömöszöltek kettőnket egy nagyon, nagyon vékony és hosszú csónakba. Az ilyen kis halászhajókat két, a hajótesttel párhuzamos pózna stabilizálja, emiatt nagyon békés velük a közlekedés, mondjuk a tenger amúgy is tükörsima volt.

Mind az ötven turista, aki éppen a faluban lakik, ilyen csónakokban kezdi a tengert, így egész helyre kis flottilla futott ki a kikötőből, ami jelen esetben a homokos part teljesen véletlenszerűen kiválasztott szakaszát jelentette, ahol a hajók éjszaka a parton csucsukálnak. Már a napfelkelte se volt semmi, az egymással versenyző halászcsónakok között, de amikor már fenn volt a nap kezdődött csak a csoda. Delfinrajok (mi a szösz a delfincsoport egysége magyarul? Angolul pod, de kétlem hogy az „1 hüvely delfin” jól venné ki magát…) bukkantak fel a semmiből a csónakok között, láthatólag velünk jöttek játszani.

Fel-alá ugráltak, közvetlenül a hajó mellett és előtt kitörve a vízből, cikáztak a hajótestek alatt, aztán alámerültek. Ilyenkor a flotta kicsit szétszóródott, mindenki kereste hova lettek, aztán újra felbukkantak, valamelyik szerencsés versenyző orra mellett. Amikor a hajók kezdtek megint összezsúfolódni, újra alábuktak, és kezdték a játékot elölről. Szűk két órán át tartott a show, becslésem szerint olyan harminc delfin és huszonöt hajó részvételével, aztán a delfinek varázsütésre eltűntek egyszerre, mintha becsöngettek volna nekik a delfiniskolában.

Kétórányi folyamatos fényképezés után az egyetlen használható kép

A program opcionális része volt a külső korallzátony fölötti úszkálás is, de ez annyira medúzás volt, hogy öt perc után feladtuk. Nem komoly csípések, csak picik, de folyamatosan. Érthető okokból főleg az ember válla, feje és karja kap az áldásból. Snorkelezéshez persze wetsuit nem jár, így egy különösen nagy jószággal való közeli találkozás után úgy döntöttünk, hogy tulajdonképpen nem is érdekel annyira a korall.

A nap hátralevő részét is aktívan töltöttük, robogón jártuk be a környéket. Ez kicsit túl jól is sikerült. Az egyik templomból visszafelé (aminek a fő látnivalója egy bicikliző turistát ábrázoló dombormű volt) felmerült, hogy ahelyett hogy egy órán át robogóznánk olyan utakon, amiken már kétszer jártunk, mi lenne, ha a térképen kicsit vékonyabbnak jelölt másik utat választanánk. Na itt fordult kalandosba a dolog. Az első pár kilométer nagyon jó minőségű, teljesen kihalt aszfalt volt, már kezdtük is vállon veregetni magunkat, hogy milyen ügyesek vagyunk, amikor szépen lassan elkezdett romlani az út minősége. Nem volt olyan sima az út… Aztán kis kátyúk jelentek meg rajta, de feltöltve. Aztán kis kátyúk megjelentek feltöltés nélkül is. Ekkor már kezdtünk gyanakodni, de hirtelen az egyik sarok mögül előugrott egy vízesés, és ezt gyorsan megnéztük.

A négy és fél hónap utazás alatt nagyon kevés olyan helyen jártunk, ami nem volt benne az útikönyvben, és ez volt az első, aminek tényleg benne kellet volna lennie. Hét vízesés, olyan huszonöt méteres eséssel gyűlt össze egy kis völgyben, fantasztikus párát és hangzavart okozva. Ráadásul pont mivel nem szerepelt a hely sem a Lonely Planetben, sem az Eyewitnessben, alig pár turista lézengett itt, a dzsungelen áttrappolva egészen Indiana Jones érzése lehetett az embernek. Ez NemSün számára Lara Croft feelingként jelent meg, ki min szocializálódott. Erre még rátett egy lapáttal, hogy kétszer is át kellett kelni jeges vizeken, az árban egyensúlyozva, miközben tíz centis terpeszű óriás molnárkák eveztek fel-alá a rohanó patakon.

Olyan klisé a "trópusi paradicsom"...

Az élménytől felvidulva folytattuk a fölfelé araszolást. A következő másfél óra a robogózás történetének nagy mérföldkövei közé simán bekerülhet. Egyre fogyó benzinnel, fokozatosan kietlenebb tájakon küzdöttük fel magunkat ezer méter fölé, miközben a napot a tengeren kezdtük. Alattunk a kis honda szépen lassan kezdte feladni, elkezdett nyüszíteni a meredekebb szakaszokon, majd meg is halt erős füstszag közepette, amíg NemSün le nem kecmergett róla. A legrosszabb terepeken lényegében egy kőgörgetegen kellet felvergődni vele, maximum gáz mellett tolva a járgányt, miközben az expedíció nemzetközi jogosítvánnyal nem rendelkező tagja a hátizsákkal caplatott felfele, néha gyorsabban, mint a motor. Az, hogy nem estünk el, csak a csodának, illetve a viszonylag sok gyakorlásnak köszönhető, de gyakran jártunk közel hozzá. A nagyritkán szembejövő helyiek időnként őszintén megtapsolták a szebb mozdulatokat, és sok sikert kívántak. Utólag a térképen megnézve tíz kmh alatt volt az átlagsebességünk, de annak ellenére beleizzadtunk, hogy tulajdonképpen veszett hideg volt.

A délutánra tervezett még ötven kilométernyi felfedező túra helyett négykor halálfáradtan beestünk a szállásra, és csak két nappal később fejeztük be a körutat. Az ember megdöbbentően le tud fáradni abba, hogy ül a robogón és fogja a gázkart, főleg az indonéz útviszonyok közepette.

A köztes napon Menjengan szigetét néztük meg, a Bali körüli vizekben elvileg ez és Nusa Tembogan a két nagy szám. Sün merült, NemSün pedig snorkelezett, mégpedig túravezetővel. Ennek persze meg is kérték az árát, a vizes programok mindig annyiba kerülnek, mint egy egész nap szállással, élelemmel máshol.  Itt találkoztam először tintahallal, egy négyfős raj lebegett el sértődötten a nagy kékség felé, amikor a hajóról a vízbe csobbantunk. Igazán nagy durranás ezután már nem volt a két merülés alatt eltekintve egy zöld teknőstől, egy bébihomártól, és egy nagyon aktív murénától. A korallfal viszont gyönyörű volt, rengeteg apró hallal és gerinctelen jószággal. NemSün oroszlánhallal és lepényhallal is találkozott a felszínen lebegve, a hely alkalmasabbnak tűnt snorkelezésre, mint búvárkodásra. Az egyetlen dolog, ami levett az értékéből a túravezető volt. Kicsit rasszista dolog, de sokkal jobban szeretek nyugati expattal merülni, mint helyi búvárral. A keleti civilizációkra jellemző visszafogottság a víz felett motyogásban és alacsony hangerőben nyilvánul meg, és ezt a víz alatt is sikerül replikálniuk. A tanfolyamon megtanítják, hogy a kézjelek mindig legyenek nagyon tiszták és határozottak, mert hang nélkül kell átvinni az információt; az indonéz búvár jusztis csak félig nyitja ki az ujjait, ezért fogalmam sincs, hogy most garnéláról, vagy tengeri csigáról beszél. A másik problémám, hogy kevésbé érzékenyek a biztonsági és természetvédelmi előírásokra, mint egy nyugati. Az összes expat divemaster keményen végigmutogatja az alapjeleket, és végigcsinálja a lényegében redundáns biztonsági ellenőrzést, a helyiek csak átszaladnak rajta. A legfelháborítóbb pedig az élővilággal szemben mutatott viselkedés. Ugyan egy tengeri csillag nem sokkal intelligensebb a szirtnél, amin él, de mégse kéne felvenni, és körbeadni. Ha egy hal alszik a szirt alatt, ne piszkálja meg a mutatópálcával, mert el fog költözni onnan, és a következő adag búvárnak már nem lesz mit mutogatni. Ez egy kicsit megkeseríti a merülést, de a korall így is, úgy is gyönyörű volt, ez is felkerült a listára ahova szívesen visszajönnék, hogy öt-tíz merülés alatt rendesen bejárjam.

Az utolsó lovinai napunkon folytattuk a robogózást. Bali egyik mellékvulkánjának a kürtőjét jártuk körbe. A tizensok kilométeres átmérőjű ősi lyukban ma három tengerszem kukucskál, ezekről a kráteren végigdöcögve egész jó képeket lehet csinálni. A helyi turistaipar is kitelepült az út mellé a jobb fotós helyekre, az egyik bácsin például egy repülő kutya és egy iguána lógott, amiket baksisért kölcsönzött mindenkinek. A denevér különösen aranyos volt, láthatólag nem zavarta, hogy a gazdi rápakolja mindenféle idegenekre, csak időnként törleszkedett vissza, hogy lóghasson a megszokott vállról, elrepülni eszében nem volt. Gondolom a napi zargatás tűréséért cserébe este tálcán kapja a mangót, nem kell össze-vissza repdesnie érte.

Az egyik vulkáni tavat is megpróbáltuk körbejárni. A tó szintje azonban a közelmúltban hirtelen öt métert emelkedett, lényegében elmosva a hozzá tartozó szerencsétlen halászfalut. Látszottak a régi házak, félig elborítva, és a falu temploma is csak hajóval lett megközelíthető. A nyomorult falusiak, akik alapból nem milliomosként vágtak neki az évnek, most bádogból és furnérból eszkábált ideiglenes házakban laktak. A szintemelkedés miatt a körüljárás is csak félig sikerült, de nem is nagyon bántuk, igazából nem volt érdekes az erdő.

Útközben sorra kerültek a Gitgit vízesés és leányvállalatai is. A zuhatagsorozat, ugyanis három részre lett felvágva, és mindháromért külön-külön belépőt és parkolási díjat szedtek, kettő után úgy éreztük, hogy a harmadik sem nyújthat semmi újat.

A kráter peremén meglepően európainak kinéző boutique-hotelek várták a hűvösre vágyókat, ha valaha még egyszer Közép-Balira vetne a sors, lehet hogy laknék itt. A teraszon kávét szürcsölgetni, miközben balra az óceán, jobbra pedig a kráter terül el az ember lába alatt nagy élmény lehet.

Lovina után már csak egy látnivalónk volt Balin a repülőgép indulása előtt: Tulamben. Itt egy második világháborús hadihajó roncs az egyetlen látnivaló. A USS Liberty 1942-ben esett egy japán tengeralattjáró áldozatául, és most hat és harminc méter közötti mélységben fekszik az oldalán. Az elmúlt ötven évben a korall teljesen belakta és megette, már rég nincs egyben a roncs, hatalmas darabokra esett szét a százötven méter hosszú hajó. Ez volt Sün első roncsmerülése, és őszintén szólva nem hozott sokkal többet egy átlagos korallszirtnél. Rengeteg babahal és gerinctelen jószág lakik a roncsban, érdekes látni a kétcentis íjhalakat, amik általában méteres dögként úszkálnak a kékségben. Itt találkoztam először oroszlánhallal is, mindjárt három gyerekpéldány játszott a fenéken, olyan nyolc méter mélyen. A hajótest alatt bizonyos részeken biztonságosan át lehet úszni, érdekes látni, hogy a búvárok által kilélegzett levegő szabályos légzsebeket képez.

Az utolsó pár napot Padangbaiban és Sanurban töltöttük, lényegében relaxálással, még a Bali Bird Park megtekintése belefért, ami igazából ugyanazt hozta, mint a Kuala Lumpuri, csak kisebb volt és drágább.

Bali elhagyásáról és a Fülöp-szigetekre megérkezésről majd egy teljes blogpost fog szólni, horrorsztorira készüljetek.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr183203720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.