HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Közúti forgalom Dél-Kelet Ázsiában - az elrettentő példa

2011.09.15. 06:04 Sünmalac

Csak Indonéziában tucatszor béreltünk robogót, de előtte is bőven gyűjtöttünk tapasztalatot a Dél-Kelet Ázsiai vezetési stílusról. Kezdjük egy egyszerű ténnyel, csak hogy kontextusba helyezzük a dolgokat. Balin a harmadik leggyakoribb halálozási ok a baleset. Többen halnak meg az utakon, mint a rák összes formájában együttvéve. Tehát mégegyszer: a teljességgel megelőzhető és elkerülhető balesetek jelentik a harmadik leggyakoribb halálozási okot. Ehhez képest, már csak hab a tortán, hogy a balesetek okozóinak több mint fele jogosítvány nélkül tolja. A rendőrség reakciója erre a statisztikára nem az volt, hogy esetleg kiálltak volna az út szélére feltenni mindenféle indiszkrét kérdéseket a közlekedés résztvevőinek, hanem inkább lendületből indítottak egy oktatási programot az iskolákban, hogy felvilágosítsák a fiatalokat. Igazat megvallva nem is nagyon láttunk autósiskolákat sehol egyik országban sem, láthatólag jogosítványszerzésre nincs valós üzleti igény.

Külön kitérő, hogy a második halálozási ok a cukorbetegség, ami újfent viszonylag kezelhető. Azonban annak ellenére, hogy rekordsokan szenvednek a betegségtől, lényegében sehol semmilyen cukormentes kaját vagy édesítőszert nem lehet kapni, így annyira mégse meglepő, hogy arat a kaszás.

A Fülöp-szigetektől eltekintve mindenhol baloldalon vezetnek, jobbkormányos kocsikkal. Ez elvileg még biztonságosabb is, mint a jobbra tarts, mert logikusabbak a körforgalmak, de körforgalmak a) nincsenek Dél-Kelet Ázsiában, illetve b) normál kereszteződésnek használják őket, elvesztve a körforgalmak összes előnyét, de legalább még tovább lassítva a forgalmat.

Az átlagos haladási sebesség a GDP-vel növekszik. Indonéziában a közúti közlekedés még hosszú távon sem gyorsabb 25 km/h-nál míg Thaiföldön a városok között néha szédületes tempóban, ötvennel döngetnek, és Malajziában rendes sztrádák vannak, kilencven-száz kilométer órás sebességgel. Persze a sima maláj főutakon a sebesség ritkán lépi át a hetvenet. Erről elsősorban nem az utak tehetnek, minden országban gyakran találkozunk teljesen kulturált minőségű aszfalttal, a budapesti átlagot például a thai főutak magasan verték.

Nemcsak a sebesség változik a GDP-vel, hanem a közlekedésre használt járműtípusok arányai is az úton. Személyautóból lényegében csak vadonatúj, legalább középkategóriás extrákkal felszerelt példányok találhatók. Sem húsz éves kiszuperált csotrogányok, sem Suzuki Swift kategóriás kisautók nem fordulnak elő egyik országban sem. Nem tudjuk miért, valahogy úgy tűnik, hogy akinek van pénze kocsira annak nagyon nagy kocsira is van pénze. A középosztály teljes hiánya kínálhat esetleg magyarázatot a jelenségre, az átlag indonéz havi húszezer forintos keresetéből nehéz bármilyen kocsit is venni, viszont robogóra bőven telik.

A tömegközlekedési eszközökből a nem luxuskategóriások viszont mind legalább húsz évesek. Akár songthaew-nek hívják Thaiföldön, akár bemo-nak indonéziában, vagy jeepney-nek a Fülöp-szigeteken, mind ugyanarra a mintára készült. Túldekorált, kényelmetlen, hűthetetlen, túl alacsony plafonú járgányok, amikbe pontosan húsz százalékkal több embert zsúfolnak, mint azt előzetesen elképzelhetőnek tartja az ember fia. A csomagok a tetőre kötöződnek hihetetlen tornyokat formálva (ebben a műfajban állítólag Kambodzsa a legjobb, majd meglátjuk), a sofőr pedig pontosan két üzemmódot ismer: padlógáz és satufék. Ez amúgy az összes többi járgányra is jellemző, de különösen tipikus a tömegközlekedési szektorban. A használatukhoz legalábbis egy jedi lovag intuíciója szükség, bár valószínűleg Luke Skywalkernek is gondja lett volna a Matarami buszpályaudvaron kitalálni, hogy az ötven egyformán rozsdás és lerobbant, gondosan tábla és felirat-mentesített kisbusz közül melyik is megy a jó irányba.

A harmadik szegmens a tehergépjármű, amik kivétel nélkül harminc évesek, ha nem lenne képtelenség, azt mondanám még a gyarmatosítók hagyták őket itt. Vagy teljesen üresek, vagy tengelytörés-közelségig túl vannak zsúfolva. Láthatólag az olyan modernista, nyugati elvek, miszerint ha van egy haszongépjárműved, igyekezd megtölteni nemcsak A pontból B pontba menet, hanem B-ből A-ba vissza is, még nem jutottak el ide. A fejlődő világot sajnos nem csak a korrupció és a nepotizmus köti gúzsba, hanem az iszonyúan pazarló, illogikus folyamatszervezés is, ennek ezer példáját láttuk jávai vasútállomásoktól kezdve, bali-i reptereken át, thai hotelekig.

Aki nem magán gépkocsi, tömegközlekedés, teherautó, az mind motorbicikli. Ezek is általában meglepően újak, vagy legalábbis jól karban vannak tartva. Viszont sisakot nem hordanak, vagy ha hordanak, akkor sem csatolják be, a rendőr ellen van, nem életvédelmi eszköz. Egy 125 köbcentis hondácska öt ember szállítására van hitelesítve. Hároméves gyerek áll a robogó elején, apuka térde között. Apu vezet, ötéves gyerek ül mögötte, hátul pedig anyu ül, néha előre nézve, néha asszonynyeregben, az egyéves gyerekkel az ölében. Sisakok száma összesen nulla vagy egy.

Robogóparkoló a bevásárlóközpont mögött

A négy járműtípus aránya országról országra változik. Indonéziában csak robogók és tehergépjárművek játszanak, míg a Fülöp-szigeteken a tömegközlekedési eszközök és a magánautók fele-fele arányban osztják el az utat, a másik kettő csak jelzésértékűen van jelen. Az egyensúly Malajziában és Thaiföldön áll csak fenn.

A katasztrofális sebességért városon belül leginkább a rengeteg motoros felel. Minden autóra jut 5-6 belőlük, és mivel nem nagyon tudnak ötvennel menni, hosszú a fékútjuk, össze-vissza cikáznak, fordulnak, nincs rendes tükrük, stb, ezért képesek teljesen bedugítani egy kétszer négysávos utat is. Persze az út áteresztőképessége még így is lehet, hogy jobb, mint a Váci úté reggelente, főleg az egy autó-egy ember rendszeres ingázókat figyelembe véve. A lassúság másik oka a rettenetes lámparendszer. Az átlag piros lámpa két perc hosszú. Ezalatt egyrészt olyan hosszú sor gyűlik össze, ami nem tud felgyorsulni a zöld ideje alatt, másrészt mindenki elalszik. Szemben egy európai várossal, ahol a sárgánál már mindenki tapossa a gázt, itt az első sor öt másodpercet vár mielőtt nekiindulna, a hátsók dudakoncertje közepette. Én is álltam eleget piros lámpánál, egyszerűen nem lehet éberen figyelni ennyi ideig, hogy mikor vált már az a nyomorult. Ez a két faktor együttesen azt eredményezi, hogy sokkal több időt töltünk állva, mint haladással, viszont amikor megnyílik egy lyuk, mindenki padlógázzal gyorsít, aztán satufékkel leáll két méterrel később.

Luxustricikli, ez már a deluxe felszereltségű modell. Figyeljük meg, hogy az üléseken van huzat, nem a deszkákon kell kuporogni

A megfigyeléseink szerint városon kívül a tetű tempó oka a konvenciók hiánya. Egyszerűen nincs olyan sebesség, amiben a közlekedés összes szereplője egyetértene, hogy márpedig ennyivel próbálunk menni. Gyakran találkoztunk teherautókkal, akik sík terepen 15 kmh-t is alig tudtak kipréselni magukból, üres platóval. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy akkora böhöm jószág ne tudna a gázra lépni, ha igazán akarna. Még a motorosok között is van olyan, aki az út közepén, hússzal érzi jól magát. Ezért mindenki folyamatosan, megállás nélkül előz mindenki mást. Persze nem a békés, indexelős, kikukucskálós előzést kell elképzelni. Egyszerűen átsodródik az autó a jobb oldalra, folyamatosan dudál, és egy kicsit felgyorsít. A szembejövő sáv pedig kénytelen nullára fékezni, ami egyáltalán nem segíti a helyzetet.

Ha a sofőr mellett ülünk, akkor folyamatosan kényszeresen tapossuk a képzeletbeli féket, olyan előzéseket vállalnak be. Mintha fogták volna egy nyugati autósiskola „mikor ne előzz” listáját, és bingót játszva próbálnának összeszedni minél többet egy körben. Beláthatatlan kanyarban, hegynek fölfelé, rossz úton, hatalmas előzni tilos tábla mellett simán átmegy a vastag fehér vonalon. A legjobb, amit főleg Thaiföldön láttunk, hogy néha láthatatlan autókat előznek. Egyszerűen olyanja van a sofőrnek, hogy ő most a jobb oldalon megy egy kicsit a bal helyett. Amikor ezt egy hosszú, üres, egyenes szakaszon adja elő, akkor csak ártalmatlan bolondéria, de amikor a szerpentinen lefelé, akkor bőven őszülünk. Mivel a robogók egyszerre előznek jobbról és balról (néha ugyanabban az időpontban), mindenki denevérszerű radart fejlesztett ki, a tükröket legalábbis biztos nem nézik.

Az ázsiai népek finoman szólva sem a kosárlabda-játékosaikról híresek; a sofőrök csak ritkán látnak ki a volán mögül. Ez nem vicc, néha tényleg egész úton át pipiskednek, csak hogy lássák az utat. Ráadásul a szemüveghordás nem elterjedt szokás, ezért a többségük gúbadt szemekkel próbál az előtte derengő homályos ködben formákat elkülöníteni. Összességében soha nem bíztató a látvány.

Úgy tűnik, talán a gyakori meglepetések miatt, hogy jobban figyelnek vezetés közben, mint az európaiak. Ha én kiértem az M6-osra, akkor egy órán át semmi dolgom sincs, csak tartani a sebességet és fogni a kormányt. Aki akar megelőz, ha előzni akarok, körbenézek. De annak a valószínűsége, hogy egy csirke elszabadul az előttem haladó robogó hátuljáról, vagy a busz előttem nullára fékez, mert valaki elkezdte egy pénzérmével ütemesen verni a plafont, leszállási szándékát jelzendő elhanyagolható. Így gyalogosként tulajdonképpen nem olyan rossz Ázsiában. Az ember egyszerűen elindul az egyik járdáról, és folyamatosan figyelve a forgalmat, lassan átsétál. A tapasztalatunk az, hogy különösebb sértődöttség nélkül megállnak, az ázsiai birkatürelem itt is működik. Persze más módja nincs az átkelésnek. A zebrákat egyszerűen figyelmen kívül hagyják, és a piros lámpa is inkább csak egy finom sugallat, semmint komolyan veendő akadály.

A dudálás is mást jelent itt, mint otthon. Egyszerűen azt jelzi, hogy „helló, itt vagyok”. Ha valakit megelőznek, udvariasságból rádudálnak, nehogy hülyeséget csináljon. A tömegközlekedési eszközök minden gyalogos fülébe dudálnak, hátha éppen a szomszéd városba igyekszik. Mivel nincsenek megállók, vagy bármilyen szervezettség, és az összes sofőr saját magának keresi a pénzt, ezért igyekeznek mindenkit összeszedni, akar utazni, akár nem. A mintából megint csak a Fülöp-szigetek lóg ki, itt dühből tolják. Mégpedig folyamatosan. Piros lámpánál állva az egész sor anyázza az előtte állót, hogy miért is nem megy, holott látszik, hogy ez fizikai képtelenség lenne. Ha egy busz megáll, hogy felszedjen vagy lerakjon egy utast, azonnal elkezdik a tülkölést, hogy meri zavarni a forgalmat.

Mindazon dolgok, amik Európából nézve megkérdőjelezhetetlennek tűnnek, az elsőbbség megadása, a piros lámpa szentsége, az ésszel előzés, mind opcionálissá válnak egy ázsiai metropolisz utcáin. Az ár, amit a szabályok figyelmen kívül hagyásáért fizetnek, irtózatos. Lassú közlekedés, hatalmas dugók, elképesztő halálozási ráták. Előnye az egésznek semmi nincs, egyszerűen nincs olyan aspektusa a rendszernek, ami jobban működne, mint Európában. A napilapokban minden országban találtunk cikkeket arról, hogy mennyire nincs ez így jól, és van valami halvány kormányzati akarat a dolgok javítására, de egyszerűen kevés, pedig ez tényleg nem pénz kérdése, csak elhatározásé. Így azonban nagyon sok idő fog eltelni, míg az átlag indonéz anyuka el fog jutni odáig, hogy ne robogót vegyen a tízéves gyerekének ajándékba.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás fülöp szigetek utazas malajzia thaiföld indonézia érdekességek hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr293228576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.