HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Indonézia X - Indonéziában tanultuk

2011.09.19. 06:11 Sünmalac

Az alábbiakból az jöhet le, hogy nem éreztük jól magunkat Indonéziában, aminél semmi nem állhat távolabb a valóságtól. Az ország telis tele van fantasztikus látnivalókkal, és teljesen biztos, hogy egynél többször vissza fogunk ide térni, hogy búvárkodjuk Komodón, vulkánozzunk Floresen és orángutánozzunk Szumátrán. De mind az országnak, mind a lakosainak számolatlanul sok a hibája, és ez néha nagyon megnehezíti a tényleg egyedülálló természeti kincsek élvezetét. Talán a legjobb, amit tehetnének, hogy lemásolják Malajziát és drága pénzen elküldik az ígéretesebb fiatalokat nyugati egyetemekre, hogy húsz év múlva itt is legyen egy olyan középosztály, aki látott már szemétmentes utcát.

Indonéziában pontosan hatvan napot töltöttünk, maximálisan kihasználva a turistavízumot. Ezalatt 76 eurót költöttünk naponta. Búvárkodás nélkül 71 euró lett volna csak. Ez nagyon, nagyon, nagyon sok. Az egy főre jutó indonéz GDP 7%-a a szingapúrinak, 23%-a a magyarnak, 27%-a a malájnak, 46%-a a thainak, és mégis, az ország turisták számára drágább, mint a fentiek bármelyike, de a szolgáltatás minősége viszont itt a legalacsonyabb. A búvárkodás nélküli összegből az étkezés 34%, a szállás 33%, az utazás 9%, a látnivalók 15%, a gyógyszerek 5% volt, a maradék vegyes marhaságokra ment el. A gyógyszerek árát sikerült a biztosítótól visszaszerezni, azok nélkül 68.5 euró/napra jött ki az ország.

Jáván a nyugati turista érdekesség, akivel feltétlenül közös képet kell készíteni, hogy legyen mivel dicsekedni otthon. Összesen nyolc különböző alkalommal kértek meg tinédzserek, hogy pózolhassanak velünk, a legaranyosabb egy csapat nyugat-jávai általános iskolás kislány volt, a legbunkóbb pedig a Dieng fennsíkon unatkozó kamaszsrácok, akik láthatólag a turistacsajokra utaztak.

A teljesen ön- és közveszélyes vezetési stílus ellenére, a gyalogost mindenhol megdöbbentően udvariasan átengedik az úton, már ha le mer lépni a járdáról.

Mint minden dél-kelet ázsiai nép, az indonéz is rettentő konfliktus kerülő, és ugyanolyan betegesen retteg az arcvesztéstől, mint a thaiok. Ezért alkudni csak mosolyogva, kedvesen lehet, az emelt hang és a szigorú arcok azonnali árstoppot jelentenek. A legjobban működő módszer az volt, ha egy kezet az árus vállára helyeztünk, mintegy támogatást nyújtva, és végig ott tartottuk az alku során miközben konzekvensen a barátunknak neveztük és elmagyaráztuk neki, milyen jó üzletet is köt, ha fél áron nyújtja a szolgáltatást.

Indonézia a világ legnagyobb országa, ami soha, semmilyen kategóriában egyetlen Nobel-díjat sem nyert. Viszont két kelet timori is kapott (megosztott) béke Nobel-díjat az elnyomó indonézek elleni küzdelemért.

Az összes eddigi reptér közül ahol valaha is volt szerencsénk járni, a jakartai a legpudvásabb, leglepukkantabb és legrosszabbul kitáblázott.

Soha egyetlen indonéznek nem sikerült elmagyarázni, hogy arra vagyunk kíváncsiak, hogy kell ejteni egy étel vagy egy település nevét. Egy francia addig gyakoroltatja veled a bouillabaisse kiejtését, amíg bele nem zöldülsz, akár akarod, akár nem, míg nekünk azt sem sikerült kiderítenünk, hogy Jogjakarta nevében a „j” betűket magyarosan vagy angolosan kell ejteni.

Az indonéz McDonaldsban kapható sült csirkecomb rizzsel, és a vendégek 80 százaléka ezt rendeli.

A lakosság több mint fele szegény rizsfarmer, átlagosan kevesebb, mint egy hektáron gazdálkodva. Az ország egyik komoly problémája, hogy ekkora földdarabon konkrétan kevesebb rizst lehet csak megtermelni, mint amit a paraszt és családja megeszik, tehát ha semmi más költségük nincs, akkor is veszteséget termelnek.

Szeretjük a nyugati vendégekre becélzott éttermeket, ahol olyan figyelmességek vannak az étlapon megjegyzésként, mint például „az italokban a jégkocka ugyanabból az ásványvízből készül, amit felszolgálunk” vagy „a salátáinkat desztillált, szűrt ivóvízzel mossuk”. Mindig megnyugtató látni az ilyeneket. Ennek ellenére a legtöbb hasmenésünk akkor is Indonéziában volt. 

A balinéz naptár 210 napos. A sziget ugyan eléggé az egyenlítőn van, hogy a tél-nyár dolog ne zavarjon nagyon, de azért a monszun a megszokott naptári év szerint jön, tehát a rendszer nem tökéletes.

A turista megszólítása „miszter” függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az adott turista. Angolul egészen jól beszélő egyetemisták is miszterezték az expedíció női felét. Valahol valami elromolhatott az angol tankönyvekben.

Ezt már Thaiföldön is megjegyeztük, de itt is említésre méltó, hogy a halszósz nagyon, nagyon büdös, és sajnos számos „igazi” helyi fogás fontos alapanyaga. Az éttermekből ahonnan árad a szaga, azonnal fordultunk ki.

A közoktatás csúnyán cserbenhagyta az átlag indonézt, egészen triviális aritmetikai feladatok is számológépet igényelnek. Például a hoszteles, aki egyetlen egy fajta szobát árul, mégpedig 250 000 rúpiáért, képtelen kapásból megmondani, mibe is kerül háromnapi szállás. Hiába állok előtte, fogom a helyes összeget a kezemben, és mondom a számot, beüti azért magának, hátha a sápadtarcú rajta akar keresni három eurónyi összeget. Pedig fogadni mernék nem mi voltunk az első vendég az elmúlt pár évben, aki miatt ezt a rendkívül nehéz szorzást el kellett végeznie.

Mivel havi huszonötezer forint egy nagyon jó keresetnek számít, ezért az átlag indonéz úgy érzi, hogy a nyugati turistának végtelen sok pénze van, és személyes sértésnek veszi, amikor ebből a mérhetetlen vagyonból nem akarunk egy kis darabot neki adni, csak úgy. A faluközösségek hihetetlenül összetartanak a szigeteken, a gazdagok adakoznak a szegényeknek, a szomszédok nem hagyják éhen halni, akinek rossza a termése. Az az érzés, hogy mi puszta gonoszságból nem adunk neki annyi pénzt, amennyit csak kér, holott nekünk van, és neki nincs, megmérgezi az összes szociális érintkezés légkörét. Indonéz szempontból a pofátlanság netovábbja, amikor a nyugati turista felháborodik, hogy tíz-tizenötször többet fizet mindenért, mint a helyiek, hiszen megengedhetnénk magunknak azt a kis extrát. Ez a viszony a legfőbb ok, amiatt nem jó érzés Indonéziában utazni.

Még a rövid lábakat figyelembe véve is iszonyatosan lassan sétálnak, kínszenvedés beszorulni egy csoport indonéz mögé, főleg mivel eszükbe nem jut soha senkit elengedni. Hasonlóan figyelmesek a tömegközlekedési eszközön is; az első felszálló leül az ajtóban, és mindenki más átvergődik rajtuk.

Nagyon félnek attól, hogy átverjük őket a boltban, ezért háromszor átszámolják a visszajárót, még akkor is, ha egy húszezresből egy darab ötezrest kapunk vissza.

Van akinek még motorra se futja, ők bicikliznek, és ezt konzekvensen olyan sebességgel teszik, hogy még éppen nem borul fel a járgány. Igazából nem jutnak el hamarabb A pontból B-be, mintha sétálnának.

A közvilágításról, mint fogalomról már hallottak, de ez is kicsit úgy sikerül, mint az elefánt-szobor, amit csak leírás alapján készítettek. Pont annyi fény van a nagyvárosok utcáin éjszaka, hogy bután érezd magad fejlámpát hordva. Viszont ahhoz, hogy a végtelen sok kiálló szöget, lyukat, hirtelen szintváltást elkerüld, teljesen elégtelen. NemSün egy baráti darab húst elvesztett a nagylábujjából, mert teljesen megmagyarázhatatlan, egy centi átmérőjű, három centi magas vasrudak állnak ki a járdából, amiket a sötétben nem lehet látni, de hatalmasakat lehet rúgni beléjük.

Jáván minden második turista holland, balin augusztusban minden turista francia, akik szeptember első pár napjában eltűnnek, és a helyüket az addig sehol nem látott németek veszik át. Amerikaival sehol nem találkoztunk, talán ezért is van, hogy a búvárközpontok euróban adják meg az áraikat, nem dollárban.

Bőven előfordul, hogy még közepes méretű falukban sincs egyetlen tisztességes bolt sem, csak helyi nénikék által a pultra kipakolt ásványvizes üvegek.

Hihetetlen érzékkel rejtik el a közlekedési táblákat fák mögé. Ezzel nagyon sokszor találkoztunk, és mint oly sok minden mást, ezt sem értjük. Hosszú, üres, sík szakaszon gondosan megkeresi az indonéz mérnök az egyetlen bokrot, és a mögé pakolja az útjelző táblát. Nem viccelek, ez a szabály, nem a kivétel.

Az indonézek nemzeti sportja a sárkányeregetés, és elég jók benne. Erre viszonylag alkalmatlan terepen (belváros közepe) is képesek több száz méter magasra feljuttatni a sárkányaikat. Balin különösen fontos a legdíszesebb és legnagyobb sárkányt benevezni a különféle regionális tornákra, gyakran egy kocsi árát összedobja a falu, csak ne maradjanak szégyenben. Emiatt bármilyen indonéz naplementét legalább tucatnyi  pofás légieszköz színesít.

Utazók számára roppantul hasznos az az egyébként teljesen retardált szokás, hogy kivétel nélkül az összes üzlet tábláján kinn van a teljes címe, beleértve az településnevet, utcanevet és házszámot. Nem tudjuk, ez miért jó, hiszen ha már egyszer ott állsz a bolt előtt, akkor tudod hol van, valószínűleg valami helyi jogszabály lehet, de a mi életünket nagyon sokszor megkönnyítette. Utcanév-táblák csak egészen ritkán vannak kirakva, a faluk kezdetét és végét pedig soha nem jelölik, tehát egybefolyó falvacskákon átrobogózva, csak a kisbolt és a fodrász névtáblájából tudjuk, hol az istenben is vagyunk.

A többszázezres Cirebon főútján is kézikocsival szedik össze a szemetet. A módszer nagyon nem hatékony, az összes város legelőkelőbb negyedei is tele vannak műanyagzacskóval, csomagolópapírral, kólásüveggel. Indonézia valószínűleg a legmocskosabb ország Ázsiában. Ez nem GDP, hanem mentalitás kérdése, a még nála is szegényebb Fülöp-szigetek például teljesen egy szinten van a közép-európai országokkal szemét kérdésében.

Habár ez a világ legnépesebb muszlim többségű országa, viszonylag ritkák a vallási ellentétek, mert a szigetek homogének vallás szempontjából. Persze a különböző muszlim alcsoportok időnként lelkesen lincselgetik egymást, és azon kevés régiókban, ahol keverednek a hitek, bőszen géppuskáznak a gyaurok és az igazhitűek. Viszont a balin gyártott Bintang sör mindenhol kapható, hatszáz forint/üveg áron.

Mindenhol kapható Pepsi Blue. Megdöbbentően mesterséges kék színe van, elképzelésünk nincs, hogy mi vesz rá jóérzésű embereket, hogy egynél többször kipróbálják. Viszont sehol nem lehet kapni light kólát, még aranyárban sem.

Grespikéknek nem a sumérok körül kéne kapirgálnia, hanem a maláj nyelvcsaládban. Már korábban is leírtuk, hogy a maláj/indonéz nyelvek döbbenetesen úgy néznek ki, mintha valaki új magyar szavakat próbálna feltalálni, és a szigetvilágban töltött két hónap alatt a gyanú bizonysággá érlelődött. Az ábécék bejáratára „Dorong” van írva (tolni), találkoztunk „Malomba” utcával, és Bali közepén az egyik várost konkrétan „Bedugul”-nak hívják.

Ha akar tőlünk valamit egy indonéz, biztos, hogy a pár férfitagjához kezd beszélni. Ez fokozottan igaz muszlim szigeteken.

Az indonézek nem tudják kiejteni az „f” hangot, és nem szeretik a hosszú magánhangzókat sem, ezért a marhahús „bip”. Először fura volt, de megszokható.

Az „öreg néni húsz darab literes benzines üveggel az út mentén” teljesen elfogadható alternatívája a benzinkútnak, és általában csak tíz százalékkal drágább, mint a hivatalos ár. Mivel a benzin litere száz forint körül van, ez igazán nem oszt, nem szoroz. Olyat is láttunk, hogy konkrétan a benzinkút előtt nyitotta meg a kis pultját, gyakorlatilag várakozásmentes kútként üzemelve. Ugyanis a benzinkutakon mindig van egy vagy több külön robogós sor, ahol egy vagy két liter az esetenkénti tankolás, és ezeknél mindig legalább öten állnak.

Általában nagyon nem örülünk neki, ha át akarnak vágni, de van valami szeretetreméltóan szánalmas abban, amikor egy indonéz ravasz próbál lenni. Egy egyiptomi bazáros pókerarcáról soha nem olvasod le, hogy éppen tízszeresen túlszámláz e vagy sem, míg az indonéz bemosofőr először bemondja a valódi árat (tízezer peták), aztán kicsit hezitál, míg az arcán érzelmek Oscar-díjat érdemlő kavalkádja játszik, végül kijavítja magát hatvanezer petákra, és reménykedik, hogy nem veszed észre a dolgot. Ráadásul fel nem merül bennük, hogy két hónap alatt a számokat megtanulja az ember az amúgy sem túl bonyolult helyi nyelven, és simán ki lehet őket venni az egymás közötti beszélgetésükből. A legjobb az volt, amikor egy SIM kártyát, amire rá volt írva kis betűkkel, hogy huszonötezer próbáltak ötszázezerért elsózni. Nem hiszem, hogy gyakran bejönne nekik, de ha mégis, akkor mekkora már a haszon!

Ramadan alatt, a McDonalds ablakai el vannak kendőzve, délután öt előtt csak külföldi vendégeket szolgálnak ki ott fogyasztásra, és nekik is az emeleten kell enniük, hogy ne idegesítsék az éhségtől félőrült muszlimokat. Persze elvitelre mindent lehet kérni, az hogy otthon „berakod a hűtőbe” és „vacsorára felmelegíted”, már nem az ő dolguk, amíg nem látják, nincs gond. A készlet is kisebb, előfordult, hogy délután kettőkor már nem volt BigMac.

Az indonézek nem beszélnek jól angolul, de legalább a dél-kelet ázsiai mentalitásnak megfelelően legalább motyognak is hozzá. Magadra figyelmet vonni faux pas, ami alól olyan körülmények sem adnak felmentést, hogy valaki éppen tizenöt külföldit idegenvezet. Emiatt nagyon sokszor egészen triviális információkat sem sikerül átadni. Ráadásul, ha nem értenek valamit, nem visszakérdeznek, hogy mit is mondtunk, egyszerűen továbblépnek a problémán, ami nagyon idegesítő tud lenni, mert nem élvezetből beszélgetünk, hanem tényleg kíváncsiak vagyunk a válaszra.

Nem bírtunk rájönni, hogy működik a falvak csirketartása. Rengeteg csirke rohangál összevissza, néha a falvak között félúton is és nem látom, hogy lehetne a nap végén eldönteni, hogy kinek a leveses fazekába menjenek. A rekord az volt, hogy egy kétszáz méteres szakasz alatt kilenc csirke szaladt át teljes pánikban az úton a robogónk előtt (egyébként egyik sem lett volna veszélyben, ha ott marad ahol volt, de ezt csirkeaggyal valószínűleg nehéz felmérni), ráadásul az egyik kétszer is, mert meggondolta magát félúton. 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas indonézia érdekességek hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr53237507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.