HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Fülöp-szigetek II - Manila

2011.09.23. 08:00 Sünmalac

A Fülöp-szigetek olyan ország, amiről a legtöbb nyugatinak fogalma sincs, hogy eszik vagy isszák. Thaiföldről van valami elképzelésünk (elefántok és kurvák), Vietnámról is (dzsungelben bombáznak az amerikaiak), Bali is felbukkan romantikus filmekben, de a Fülöp-szigetek már az Óperenciás tengeren túl van el a mentális térképen. A spanyol trónörökösről elnevezett ország Indonézia és Japán között helyezkedik el félúton, hétezer szigetből áll, és Ázsia legnagyobb (és többé-kevésbé egyetlen) keresztény országa.

Réges-régen maláj népek éldegéltek itt, akikkel időnként kereskedtek a kínaiak. Aztán jött az iszlám és jól megtérítette őket, majd alig kétszáz évvel később jöttek a spanyolok, és elfoglalták az egészet. A nyugati civilizáció szempontjából nem sok fontos történelmi pillanat zajlott a világ ezen csücskében, az egyetlen említésre méltó esemény az volt, amikor Magellánt megették a bennszülöttek. A spanyol gyarmatosítók nem voltak olyan finomkodók, mint az angolok vagy a hollandok, aki nem térdelt a keresztjük előtt, azt megégették, mint eretneket.  Így száz éven belül pont olyan vadkeresztények lettek a helyi törzsek, mint ma a mexikóiak vagy a brazilok.

Persze az 1800-as évek végére elege lett a fejlődő helyi értelmiségnek mindebből, és jól lázadozni kezdtek. Ekkor élt a Nagy Nemzeti Költőjük is, Rizal. Lényegében egy az egyben megfeleltethető Petőfinek, csak őt nem az oroszok lőtték le, hanem a spanyolok kivégezték lázongás szításáért. A Rizal múzeum szerint a gaz spanyolok aljas módon ítélték halálra, szerintem teljesen igazuk volt a saját nézőpontjukból, de ezt nyílván nem álltunk le megvitatni a helyiekkel. A kultuszt ami övezi, nem lehet szavakkal leírni. Minden városban a főút a Rizal Road, minden kávézó Café Rizal, a halálának évfordulója nemzeti ünnep, hatalmas szobrok mindenfelé, etc.

Rizal halála után robbant ki az egész nemzetre kiterjedő felkelés, aminek szokatlan vége lett: a spanyolok eladták a gyarmatukat az amerikaiaknak, akik jól leverték a felkelést, majd kijelentették, hogy amint a filippínók készen állnak saját maguk kormányzására, ők kivonulnak. Ez még az első világháború előtt történt, így a Fülöp-szigetek az első gyarmat, akinek sikerült kivívnia a függetlenséget. Persze a tényleges kivonulásra csak a második világháború után került sor, és közben az amcsik és a japánok összevissza háborúztak a szigetországban. Ebbe lényegesen többen haltak bele, mint a Nagasakira dobott bombába, annak minden utóhatásával együttesen, és Manilát, ami egyöntetű vélemények szerint Ázsia legszebb városa volt teljesen és tökéletesen rommá lőtték.

Ez maradt a belvárosból

Viszont abban a negyven évben, amíg az Egyesült Államok uralkodott errefelé mindenki megtanult angolul. Az amerikaiak ezrével importáltak tanárokat, kiépítették a közoktatást, az úthálózatot, a vízrendszert (mit adtak nekünk a rómaiak…). Az amerikanizáció annyira jól sikerült, hogy spanyolul már senki nem beszél, a múzeumokban csak és kizárólag angolul vannak feliratozva a látnivalók, a tévéadók fele angolul beszél, és a moziban még csak nem is feliratozzák tagalogul a filmeket. Már általános iskola közepétől körmöst kap, aki matekórán megszólal tagalogul, főleg mivel igazából a tudományos szavak teljesen hiányoznak az őslakos nyelvekből, egyszerűen nincs tagalog kifejezés a kamatos kamatra. Emiatt még egymás közt is gyakran félig angolul beszélnek, össze-vissza keverve a saját maláj verziójukat spanyol és angol jövevényszavakkal. A könyvesboltban is csak egyetlen polc képviseli az anyanyelvi filippínó irodalmat, minden más angol.

A nemzeti identitás is sokkal közelebb van a közép-amerikaihoz, mint az ázsiaihoz. Persze a borzasztóan idegesítő arcvesztés-fóbia, a hiya, itt is jelen van, megbolondítva egy jó adag latin machismoval. Hogy az előttem jövőket idézzem, egy filippínónak mindig igaza van, soha nem kér bocsánatot és soha nem ismeri be hogy tévedett. Szerencsére konfliktusba viszonylag ritkán kerültünk a helyiekkel, általában mindenki halál jó fej és segítőkész volt.

Az országgal való ismerkedéssel töltött első körünket már leírtam ITT. Másnap a négycsillagos szálloda reggeliző-asztalán azért még találkoztunk egy csótánnyal, mintegy teljessé téve az élményt, de innentől javulni kezdtek a dolgok. Két nap alatt sikerült csak végleges otthonra találnunk a Makati Apartelle nevű intézményben, mivel elsőre tele voltak ezért kénytelenek voltunk a köztes napot a szomszédos apartmanházban tölteni. Körülbelül húsz euróért vesztegetik ezeket a helyeket, kis nappali, kis konyha+háló, zuhanyzóból áll egy egység, ami lényegesen több, mint amire igazából szükségünk van, de legalább poloskamentes volt.

Utcagyerekek. Figyeljük meg a cipők hiányát egy erősen üvegszilánkos utcán.

Az első Manilában töltött napunkat a sokk kiheverésével töltöttük, villámgyorsan elvergődtünk a Mall of Asia nevű bevásárlóközpontba, ahol az egész délutánt sétafikálással töltöttük. Számunkra a bevásárlóközpontok jelentik a menedéket, amikor a kelet mocska kezdi túlterhelni az idegrendszerünket. Ettünk két rendes étteremben, kiélveztük egy olyan hipermarket választékát, ahol az árak ki vannak írva, feltöltöttük fogkrémkészletünket és megnéztük a Conan remaket. Minden ázsiai fővárosnak van egy olyan rétege, aminek nemcsak hogy igénye van a Gucci butikokra, hanem még meg is engedheti magának, hogy vásároljon bennük, miközben a mall előtt utcagyerekek koldulnak. A gazdagság és reménytelen szegénység kontrasztjáról rengeteg Cannes-ban arató filmet lehet forgatni, mi preferáljuk a kevésbé depressziós (és késelős) részeit a városnak. Persze a szegénység egyszerűen megkerülhetetlen, és a Fülöp-szigetek a legnyomorultabb ország ahol eddig jártunk. Karunkra csimpaszkodó gyerekkoldusokkal is itt találkoztunk először, persze mindig nyugtatgatjuk magunkat, hogy India sokkal rosszabb lesz.

A várost és a lakóit ennek ellenére szerettük. Sokkal kevésbé éreztük magunkat mozgó pénzeszsáknak, mint Indonéziában, mindenki beszél angolul, és tényleg segíteni próbálnak, nem borravalóban reménykednek. Ehhez hozzájárulhat, hogy az esős évszak legvégén voltunk, és elvileg ilyenkor a legrosszabbak a tájfunok, tehát sehol semmilyen turista nem volt. Habár az idei év szokatlanul esős volt, nekünk malacunk volt, a szeptember még sok éves átlagban is feltűnően száraznak bizonyult. Ez azt jelentette, hogy minden délután négytől éjfélig folyamatosan esett, de reggel nyolcra már felszáradt, így a délelőttökre korlátozódott a városnézés.

Manila igazából nem szép, és nem is nagyon érdekes, de még mindig sokkal jobb hely, mint Jakarta. A történelmi belváros egyetlen napot vett csak igénybe, és az is túlzás volt. A háború tényleg mindent lerombolt, de például a Manilai katedrális már a kilencedik inkarnációját éli. Összesen nyolcszor rombolta porig tűzvész, szökőár, földrengés vagy ágyútűz. A helyükben én elgondolkodnék ezen, talán valaki odafenn nem akarja, hogy ott templom álljon. A főtemplom mellett még a spanyolok említésre nem méltó erődje, és egy hasonlóan érdektelen apátság képviselte a kínálatot, haza is értünk már kora délután.

Egy másik napot a Taal vulkán meglátogatásával töltöttünk. Nem volt egyszerű odáig elvergődni, de szerencsére ez az az ország, ahol meg lehet kérdezni egy random helybelitől, hogy is kell eljutni tetszés szerinti látnivalóig, és a) angolul válaszol, b) nem próbál átvágni. A kráter vagy tizenöt kilométer átmérőjű, amit egyetlen hatalmas tó tölt ki. Ebben tucatnyi minivulkán helytelenkedik, amikor olyanjuk van, a legnagyobbnak még egy saját belső krátertava is van, tiszta matroska baba.

Jeepney nevű tömegközlekedés. Egészen brutális neveik vannak, mint például Szeplőtlen Fogantatás, Szent Jozefás, Elvis Presley, vagy Mennyei Megváltó

A tópartig végül nem mentünk le, annyira szürke volt a felhőzet, helyette körbeutaztuk a kráter peremét, és lezöttyentünk egy felsőkategóriás étteremben néhány órácskára. Habár a filippínó ételek általában elég rosszak, zsírosak, ízetlenek, mindenhol lehet egy-két kivételt találni. A Josephine étterem ilyen volt. Zseniális, porhanyós töltött tintahalat, friss papayasalátát és tenger gyümölcseivel rendesen díszített sült tésztát ettünk. Ha nem lett volna három órányira a szállásunktól, akkor még bőven visszatértünk volna ide. Az átlag filippínó kevesebb körülbelül ezerkétszáz forintot keres egy dolgos munkanap alatt, és mivel az étteremben egy kétfős tengeri lakoma négyezer forintba került, ez garantálta, hogy csak a nagyon gazdag réteg jutott el idáig. Ezek jellemzően, és egyáltalán nem meglepő módon a helyi kínaiak voltak. Az ő kezükben van a média, a távközlés, a repülőtársaságok, bár a politikába nem ártják magukat. Viszont szemben Malajziával és Indonéziával, itt nincsenek fasiszta törvények és nem mészárolják le őket időnkénti pogromokban.

Még egy igazi látnivalónk volt Luzon szigetén, a manilai akvárium. Az ilyen bulikat általában nagyon szeretjük, de ez sajnos pont nem volt jó. Az ár/érték arány egyszerűen rosszabb volt, mint az előzőeké. Ráadásul a filippínók imádnak enni, napi öt étkezés a minimum, és elképzelhetetlen, hogy gyorskaja nélkül túléljenek egy napot, ezért az akváriumban nagyobb alapterületet foglalt el az éttermi részleg, mint maga a kiállítási terület, ami szerintünk pofátlanság, főleg a kétezer forintos belépő mellett.

Cebu felé már a belvárosi reptérről indultunk, ez is tele volt gyorséttermekkel, ki is próbáltuk a wasabis, teriyaki szószos hotdogot. Nem volt olyan rossz, mint amilyennek elsőre kinézett. Viszont a repülőút egyszerűen rettenetes volt. Életem két legfélelmetesebb repülése eddig a két Cebu Pacific út volt, többet ezzel a bandával nem repülünk. A pilóta láthatólag az ecserin vette az engedélyét, tiszta, kék égen úgy rángatta össze-vissza a repülőt, hogy a hátsó sorok sikoltoztak a félelemtől. Szerintem senki nem szólt neki, hogy nem egy Cessnát vezet, és egy közepes Airbus kicsit másképp repül. Ezenkívül célozni sem tudott, ideális látási viszonyok közepette ötször korrigált (mégpedig mindig túl-), míg rá tudott állni a leszálló sávra.

Később a többi utazótól hallottunk további horror-történeteket a Cebu Pacificről. Például egy amerikai turista esős időben várt a járatára Manilában, és nézte ahogy mindenki más nyugisan lerakja a gépet a betonra, míg a két Cebu járat három órán át köröz a magasban, majd feladják és visszafordulnak a felszállási pontra. A honlapjuk sem egyszerű, én két héten át leveleztem az ügyfélszolgálattal, míg tudtam tőlük jegyet venni. Néhány nyugati bank kártyáját egyszerűen nem fogadják el, és nekünk különösen pechünk volt, pedig két ország három külön bankjának összesen négy dombornyomott kártyájával próbálkoztunk. Az olyan apróságokat már ne is említsük, hogy a Middle Name kötelező mező a honlapjukon, illetve a nincs „Vissza” gomb a folyamatban, tehát csak előröl lehet kezdeni, ha valamit javítani akarsz, és ha valami elromlik, akkor a saját, belső adatbázishibáikat simán megmutatják a világnak.

Nemzetközi légitársaság honlapja. Amúgy a .NET technológia megdöbbentően népszerű a Fülöp-szigeteken és iszonyúan nem értenek hozzá. Rengeteg tetűlassú, bugos hotelhonlappal találkoztunk, ahol még egy szobafoglalás sem működött, pedig azért az mégiscsak core business process

Eddigi tapasztalatok szerint Air Asiával teljes nyugalommal lehet repülni, Cebuval csak akkor, ha nagyon muszáj. A Fülöp-szigeteket a szingapúri illetékességű Tiger Airways-zel hagytuk el, érdekes módon, azok is tudták melyik végét kell fogni a kormánynak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr253247593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.