HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Fülöp-szigetek III - Bohol

2011.09.24. 08:58 Sünmalac

Valaki a filippínó turisztikai minisztériumban kitalálta, hogy a Boholi Csokidombok egy nagy durranás. Ez sajnos nem az afroamerikaiaknak turistáknak fenntartott topless strand neve, hanem a sziget közepén emelkedő ezerpárszáz fura formájú huplié. Tavasszal-nyáron a dombokat barnára perzseli a nap, és ettől kicsit valóban csoki színűk van. Igazából felgyűrt ősi korallzátonyok, és egyáltalán nem akkora szám, mint amennyire reklámozzák.

Ami miatt viszont megéri idáig elvergődni (Pestről akárhogy is számoljuk, legalább négy repülőnyi távolságra van), az a koboldmakik. A világ legkisebb főemlősei közé tartoznak, és elképesztően aranyosak. Ennek a legfőbb oka, hogy nekik van a testtömeghez képest a legnagyobb szemük az összes emlős között, a szemgolyók együtt nagyobbak az állat agyánál, és az ember a relatíve nagy szemű élőlényeket aranyosnak értékeli. További ok, hogy kicsik és szőrösek.

Ez a halálos hármas sajnos majdnem a kihalásukhoz is vezetett, ugyanis az ázsiai turistát viszonylag kevéssé érdekli, hogy fogságban, főleg ha tapizzák, pár hónapot sem él egy koboldmaki, bőven fotózkodtak velük még pár évvel ezelőtt is, a ketreceket pedig rendszeresen újra kellet tölteni. Szerencsére azóta észbe kapott a sziget kormányzója, és végett vetett ennek a gyakorlatnak, ma a koboldmakik csak hatalmas, természetes kertekben tekinthetők meg, ahol önkéntesek hada vigyáz arra, hogy senki ne nyúlkáljon. (Van dolguk.) Jó látni, amikor az értelmes kapzsiság működik. Más példája is volt az országban, több tengerparti településen is láttunk önkéntes beach-cleanup programokat szervező plakátokat, emiatt a filippínó tengerpartok csak homokosak, szemben az indonéz homok-ásványvizespalack-cigarettásdoboz kombóval.

Boholra érve a szállodába becheckelés után gyorsan le is zsíroztunk egy kocsi és sofőrbérlést, ami másnap végigvitt a sziget fontosabb látnivalóin. A későbbi generációk számára megjegyeznénk, hogy a loboci ebédelő-hajókra felszállni rossz ötlet. Drágán adnak nagyon rossz és kihűlt kaját, amire ráadásul a belföldi turisták rácuppannak, és ha az ember nem siet, akkor semmi nem marad. Kivéve a gyümölcssalátát, mert filippínó nem eszik húsmentes ételt. Eközben irtózatos hangon kornyikálnak hozzá, amit gitáron kísér valaki, aki egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem tud gitározni.

Később egy helyi elmagyarázta, hogy egyetlen filippínót sem zavar, hogy nem tud énekelni, sőt még a környezetét sem, mert énekelni jó. Emiatt mindenki folyamatosan csinálja, nagyon rosszul. Énekel a taxis a rádiót kísérve, énekel a szupermarketben a pénztáros, a hajón a felszolgáló, a tengerbe befelé menet a búvár. Mindez része a felszabadult, mosolygós filippínó hozzáállásnak, ami errefelé valóban nem csak az útikönyvek sablonszövege.

Ami kevésbé vidám, hogy közben sajnos kiesett egy tömésem, így másnap megkérdeztük a szállodát, hol van a város legjobb fogásza. Miután mind a négy közelben tartózkodó alkalmazott egyöntetűen rávágta, hogy A. Relia doktort keressük (ezt elsőre félreértettük Aurórának), kicsit remegő térdekkel a rendelő felé vettük az irányt. Egy dolog NemSün fülét mutogatni alulképzett, inkompetens fülészeknek, és más hagyni, hogy valaki kifaragjon darabokat a fogamból.

A rendelő pont úgy nézett ki, ahogy elképzeli az ember a filmek alapján, sajnos képeket nem készítettünk. Erős gyanúm, hogy az eszközök finoman sem voltak sterilek, de azért egészen minimális lyuktisztítás után kaptam egy ideiglenes tömést, ami két héttel később még mindig tart. Az egész húsz percig tartott és négy euróba került, és erősen reméljük, hogy kitart hazáig.

A következő sziget a Bohollal földhíddal összekötött Panglao volt a listán. Itt snorkeleztünk egy hatalmasat a parttól öt kilométernyire elterülő Balicasag szigete mellett, és másnap merültem is kettőt. Érdekes módon a snorkelezés sokkal jobb volt, legalább négy különböző féle bohóchal lakott a sekélyesben, ráadásul pont most voltak gyerekeik, ezért az apukák agresszíven (bohóchal mértékkel) próbáltak elűzni minden betolakodót.

Nehéz nem vizet nyelni a röhögéstől, amikor egy narancssárga-fehér-fekete sávos, tíz centis jószág lendületből megrohamozza az ember maszkját, majd az utolsó pillanatban elkanyarodik, és gyorsan elszalad a tengerirózsák menedékébe. Ezek persze egyáltalán nem jelentenek menedéket, legalábbis ezekben a vizekben, ugyanis nem mérgezőek.

A víz alól megcsodálhattuk, amint négy úszni nem tudó helyi turista próbált snorkelezni. Ez vicces volt, mert nem tudtak felfeküdni a vízre a hatalmas mentőmellényeiktől, és különben sem merték elengedni a csónak szélét. Öröm az ürömben, hogy a pánikszerű kapálódás során bőszen rugdalták az erre kifejezetten érzékeny korallt az uszonyaikkal.

A snorkelezéssel egy körben megnéztük a helyi delfineket is, hatalmas, ötvenfős podokban úszkálnak. Nem voltak annyira játékosak, mint a lovinai testvéreik, de a hajó, ami szállított minket legalább olyan hangos volt, hogy befogott füllel kellett ülni másfél órát.

Hazafelé még kidobtak minket egy éppen csak ellepett homokzátonyon, ezt NemSün nagyon élvezte. Többszáz métert lehetett gyalogolni a semmi közepén a tíz centis vízben, miközben a kitelepült turistaipar italokat és biszbaszokat próbált ránksózni.

Tábla a hajóállomáson

A búvárkodás nagy durranása a teknősök lettek volna, de ezekkel már annyira beteltünk a Gili szigeteken, hogy már régóta nem nézünk fel, ha valaki tekit jelez. Azért itt is volt látnivaló, korábban nem nagyon láttam tűzhalakat, itt pedig egy-kettő beúszott a képbe. Később Negros szigetén klasszisokkal jobb volt az élővilág, de Balicasagnak sem kell szégyenkeznie. A német pár, akik búvárvakációra jöttek, hetven merüléssel egy hónap alatt az előző nap érdescápát is látott, azért nagyon irigyeltem őket.  

Szólj hozzá!

Címkék: utazás fülöp szigetek utazas búvár hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr443252476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.