HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

India IX - Amritsar

2013.04.22. 13:35 Sünmalac

A szikhizmus india vallásai közül talán a legmilitánsabb, és egyben talán a legőszintébb. Minden századelőn játszódó brit filmben van belőlük egy, az az öreg szakállas szolga, akit a lord még Indiából hozott magával, és aki az életét adja a film tizennyolcadik percében, de előtte persze két percig rohangál egy szívlövéssel. Esetleg kilöki a merénylőt a harmadik emeleti ablakból és vele zuhan. Tudjátok, kire gondolok.

asikh.jpg

A vallás meglepő módon egyistenhit, és a hivatalos propaganda szerint tudja az összes jófejséget, amit a hívő-bizniszben kell: minden ember egyenlő, egyetlen megfoghatatlan isten van, mindent csak mértékkel, ne vedelj, ne drogozz, ne kefélj össze-vissza, és ne vágd le a hajad.

Az utolsó parancsolat miatt lehet könnyedén megismerni az összes szikh férfit: olyan szép hosszú szakálluk van. A beavatott férfiaknak kötelező a turbán és a szakáll, a beavatott nőknek a turbán csak ajánlott, a szakáll teljesen opcionális.

Persze oka van annak, hogy a fent említett szikh úriember része minden brit háztartásnak: a vérükben van a háborúskodás . A lakosság kevesebb, mint 2%-át adják, de mégis ők a hadsereg 15%-a és a tisztikar 20%-a. Némi bizalmatlanság azért fennáll, főleg mivel Indira Gandhit a saját szikh testőrei lőtték szitává (összesen 31 golyóval), miután a legszentebb szikh templomnál a tömegbe lövetett. (Tehát nem lehet provokálatlan orvtámadásról beszélni)


asikh2.jpg

Szóval elég bonyolult a politikai helyzet Punjabban. A szikhek szeretnének elszakadni, és saját államot létrehozni, ezt persze India nem akarja, de izmozni sem annyira jó, amikor a hadsereg hatodát kitevő frakcióval.

Még érdemes megemlíteni, hogy a férfiak 90 százalékának „Szingh” (oroszlán) a középső neve, a nőknél ugyanez a „Kaur” (hercegnő). A beavatott férfiaknak öt szentsége van, ezek nélkül nem mutatkozhatnak: hosszú haj, egy vas karperec, egy szépen formázott kard, pamut alsógatya, és fából készült szakállfésű.

Mi Punjabból csak a fővárost néztük meg, Amritsart. Más világ volt, mint az eddig látott India, érezhetően kevesebben piszkáltak minket az utcán, gyakorlatilag senki nem akart eladni semmit. És tele volt jólfésült szakállú fickókkal. A fontosabb programpontokra repültünk rá, ezek közül az első az Arany Templom volt, a szikhek Szent Péter bazilikája.

Fel van készülve a nagyipari imádkozásra a hely, ingyenhotelként szolgáló márványpaloták öveznek egy mesterséges tavat, aminek a közepén álldigál egy aranylemezekkel telekalapált szentély. A falakon tíz méteres kijelzők mutatják az aktuális imát szanszkrit és latin ábécével, a hívek meg a turisták pedig lelkesen keringenek a középső templom körül a tízpercenként felmosott kövezeten. A hívek fürdőznek is jobbra-balra, mi ettől eltekintettünk.

golden temple.jpg

Természetesen csak mezítláb lehet bemenni, ehhez már rég hozzászoktunk, a cipőnket rutinosan adtuk le a bejáratnál. A mindent átható fertőtlenítő szag valamennyire megnyugtató, lábgomba helyett az ember inkább azon aggódik, hogy le fogja-e marni a bőrt a talpáról a cucc.

A másik nagy látnivaló Amritsar mellett a Pakisztáni határátkelő volt. India és Pakisztán rühellik egymást, mint a veszett fene, némelyik vitatott provinciában folyamatos kis intenzitású háború folyik évtizedek óta, a paki külügy pedig pénzel mindenféle terroristacsoportokat, akik aztán robbantgatnak, géppityuznak Indiában (persze ezt az indiai belügy mondja). Kicsiny bolygónkon Észak-Korea puffogásától eltekintve, itt van a legjobb esély egy jó kis nukleáris adok-kapokra a következő évtizedekben.  

hatar.jpg

A britek alatt persze a két ország még egy föld volt, de Gandhinak nem sikerült egyben tartania őket. Voltak jópofa népességcserés, vonatozós dolgok is, ezeket mi is ismerjük a második világháború utánról, na itt is pont olyan jól sültek el.

Most már aknamezők erősítik a határokat, az egyetlen vonatot, ami még járt pár évvel ezelőtt kapcsolták le, és csak néhány határátkelő van nyitva. A wagahi az egyik ezek közül, és az itteni, minden este lejátszott határzáró ceremónia előkelő helyen szerepel a Lonely Planet megnéznivalói között.

Két hatalmas tribünt képzelj el a határ két oldalán, amit megtöltenek honfiak és honleányok, akik kifejezetten emiatt utaztak idáig. Egy eszement igénytelenül kinéző mackóruhás ceremóniamester buzdította skandálásra a népet, és a közönség igyekezett túlüvölteni a határ túloldalát. Mi a kapuhoz elég közel, a VIP tribünön ültünk, ezért legalább részben halottuk a paki verziót is. Annyi volt a különbség, hogy az indiaiak azt skandálták, hogy „Hindusztán, Hindusztán”, addig a túloldalról „Pakisztán, Pakisztán” volt a válasz, és mivel a tömegben csak saját magukat halhatták, ezért minden a két fél baromi elégedett lehetett, hogy lám-lám mennyivel hangosabbak,mint az ellen.

ahatar2.jpg

A bohócok határőrök, akik a tényleges zárást adták elő kifejezetten röhejesen billegtek egyesével a kapuhoz, fejmagasság felé emelve a lábfejüket minden egyes lépéssel. Amikor pedig elérte a kaput, akkor elkurjantotta magát a jóember, és üvöltött, és üvöltött és üvöltött, amíg csak bírt. Ha jól értettük, ennek az volt a lényege, hogy a hindu, vagy a paki katona tudja-e tovább vörösödő fejjel azt süvölteni, hogy „vááááá”. Ugyan a VIP szekcióban voltunk, de éreztük, hogy vissza kell fognunk magunkat, ha nem akarunk lincselés áldozatai lenni, ezért nem röhögtük ki India Anyácska bősz védelmezőit.

A vége felé már kicsit sűrűbben jöttek a paprikajancsik, felbukkant néhány katonalány is a rend kedvéért, mindenki mindenkinek szalutált kétszer, majd becsukták a kaput, ennyi volt a show.

Visszafele a másik tízezer emberrel együtt kellett végigtolongani a minibuszig, ami elvitt minket egy feltűnően értelmezhetetlen hindu templomba. Lényegében mesterséges barlangokon kellett végigkúszni, a belváros közepén álló háromemeletes házba oltott kegyhelyen. A hangsúly a mesterségesen van, nem a barlangon, gyönyörű neonzöld és szemkifolyató lila festmények voltak mindenhova mázolva, és időnként helyre kis szentélyek szakították meg a körtúrát. Az ember végigsétált a tizennyolc állomáson, aztán kijött a másik végén.

isten.png

A buszos túránkból már csak egy esti program volt hátra, az Arany Templom még egyszer, ezúttal holdfénynél. Most kevesebben voltak mint nappal, úgyhogy a hatalmas fekete medencében álló arany templomot nyugodtan lehetett élvezni.

Amritsarban a többi időt random B vonalbeli nevezetességek felkeresésével és zabálással töltöttük. Hamar beazonosítottuk a város legjobb éttermét, és vagy négyszer vissza is tértünk ide. Persze a lécet nem kell magasra tenni még egy indiai nagyvárosban sem, valahogy akárhányszor beléptünk egy elvileg puccos kajáldában, mindig volt egy olyan bizonytalan érzésünk, hogy elég gagyin néz ki ez az egész. Valahogy a belsőépítészet, a székek, asztalok, berendezés, falfesték együttesen mindig egy tesco gazdaságos életérzést ad, amikor az indiaiak próbálják lenyűgözni a vendéget.

A konyha viszont remek volt, újra és újra megállapítottuk, hogy élmény indiában enni (már ameddig az ember távol tartja magát a húsos ételektől). A vajjal, zsírral nem spóroló gazdag zöldséges curryk és a ropogós parathák, naan kenyerek persze a legjobb indulattal sem tekinthetők kímélőnek, de napi nyolc óra gyaloglás mellett pont kevésbé kell vigyázni arra, hogy mit is eszik az ember.

Ugyan az indiai állam igyekszik kizárni a nemzetközi élelmiszer láncokat, mi találtunk egy Carrefourt, ahol elintéztük az otthonra szánt szeretetcsomagok összeállítását, illetve megnézhettük végre, hogy mennyibe is kerülnek a dolgok egy olyan boltban, ahol ki vannak írva az árak a változatosság kedvéért.

A szálláson az internetet lopva lébecoltuk el a nap hátralevő részét, már bérlakást keresve Pesten, teljesen szürreálisnak érezve, hogy ez Amritsar az utolsó állomás, és innen már csak haza vezet az út. 

avonat.jpg

1 komment

Címkék: utazás india utazas hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr265239086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frikazojd · http://kocs.ma 2013.04.24. 12:55:42

Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mindket nep teljesen egyforma. Hat inkabb nem valaszolt, amivel eleg jol jartam, mivel o szakacs es nala a kes 25cm-nel kezdodik. Szoval sosem fogjuk megtudni.