HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Mexikó II - Szöcskehegy park

2014.04.14. 00:39 Sünmalac

Minket Közép-Amerikába elsősorban a történelem és a kaja vonzott, ezért Mexikóvárost is a régészeti múzeumban kezdtük, rögtön nyitáskor. A korán kelés nem volt nehéz, mivel előző este jó korán kidőltünk. A múzeum a Chapultepec (szöcskehegy) parkban van, ami nagyjából a városligetnek felel meg helyi viszonylatban, csak négyszer akkora.

Ez szombat reggel történt, és hiába voltunk kilenc előtt a zöldben, már ekkor is rendesen tele volt a park. A múzeum szerencsére nem volt ennyire népszerű, némi apró leszurkolása után egy audioguidedal gazdagabban nekiláttunk a bejárásának. Délután háromra a nyolc nagy teremből öttel végeztünk.

Az első emeleten.

A múzeum nagy, és nagyon alapos.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második emelet inkább néprajzi, mint régészeti és nagyjából csak mexikói népviseletbe öltözött bábuk vannak ott, ami körülbelül annyira érdekes, mint egy kiállítás a németalföldi harangöntés fontosabb személyiségeiről a kora tizenhatodik században.

A fő rész viszont remekül van összeállítva, de feldolgozhatatlan mennyiségű információt zúdítanak az emberre. Nagyjából őskori (ezt kihagytuk), korai, olmék, teotihuacani, tenochtitlani, oaxacai, maja, tengerparti, kelet és északi részekre osztja a történelmet. Mi is nagyjából ebben a sorrendben mentünk, ami igazából hiba volt, mert legjobban az oaxacai és a maja érdekelt volna, az olmék meg egyáltalán nem.

Igazából olyan, mintha az egész európai kultúrkör teljes és alapos történelmét egyetlen múzeum akarná feldolgozni, ugyanannyi figyelmet fordítva az ó-görögökre, mint a vikingekre vagy a francia trubadúrokra. Több száz nép másfél évezredet átölelő kultúráiról van szó, amit nagyon nehéz átlátni messziről jött embernek. Az, hogy a nevek kiejthetetlenül hosszúak és mindegyik legalább ötven pontot ér Scrabbleben a rengeteg X miatt egyáltalán nem segít.

A rendkívüli tárgyi gazdagság ellenére megdöbbentően keveset tudunk arról, hogy mi is történt a spanyolok előtt, és erről leginkább a spanyolok tehetnek. A hódítás során az összes helybeli kultúrát kiirtották, az írástudókat kivégezték, a könyveket tűzre hányták. Összesen négy maja kódex élte túl a hódítást, az aztékoktól pedig semmilyen írásos emlék nem maradt fenn. Az előttük jövő népek nem is írtak, vagy ha igen, akkor csak nagyon egyszerű dolgokat, ezért például a teotihuacani épületek céljaira csak tippelgetünk a freskók alapján.

Ez a múzeum szövegein is átsütött, csak úgy hemzsegtek az „úgy gondoljuk, hogy”, meg „logikusan feltételezhető, hogy” és hasonló frázisok. A tárgyi emlékekből egyszerűen nem lehet többet kipréselni. Volt itt egy épület, aminek a környékén találtak egy csomó díszes cserepet, és valószínűleg nagyjából ugyanabból a korból származnak. Mivel mégiscsak kell mondani valamit, ilyenkor betippelik, hogy biztos egy templom volt, és a cserepek áldozati ajándékok, de a kormeghatározás pontatlansága miatt, simán lehet, hogy a ház meg a cserepek között volt száz év eltérés, de sebaj. Persze ez egy kicsit sarkított példa, de írásbeliség nélküli civilizációkról (megfejtetlen írásokat tekinthetjük ebből a szempontból ugyanilyen fekete lyuknak) mindenhol nagyon kevés tényleges infót tudunk csak. Közép-Amerika abban különleges, hogy rengeteg relatíve fejlett társadalom létezett errefelé, ami ebbe a kategóriába esik.

Azért persze próbálkoznak, jópofán összeszedték az összes növényt és állatot, amit a helyiek fogyasztottak, meg innen-onnan sikerült összevadászni némi horrofolklórt, mint például azt a jópofa zapoték szokást, miszerint egy megnyúzott ember bőrét addig viselve, amíg szó szerint le ne rohad rólad mindenféle átkot meg betegséget meg lehet úszni.

Az információsűrűség egyszerűen befogadhatatlan volt, egy idő után már zsongott a fejünk a kultúráktól, istenektől, építészeti stílusoktól, úgyhogy inkább mókust néztünk a múzeum kávézójában. Az egész parkban szabadon kóricál egy teljesen pofátlan szőrös bűnbanda, akik a fák alsó ágairól figyelve meg a fűben ugrándozva koldulnak. Itt is kaptak a kiránduló iskoláscsoporttól bőven kenyeret, amiért a háromfős mókusfalka rotációban ereszkedett le a fáról, hogy kikapja a vihorászó kiscsaj kezéből az ajándékot, majd visszaslisszoljon biztonságos magasságba.

 m1mokus_1.jpg

Amikor teljesen elteltünk, beismertük a vereséget, és sétálósra fogtuk a figurát, sodródva a parkban a tömeggel, figyelve az embereket. A vattacukrot itt például előre legyártják és hatalmas műanyag zacskókba teszik, pálca nélkül. Ezek között volt hordónyi is, nyílván az apukákat célozva meg.

A mexikóiakról tudni kell, hogy sokkal kövérebbek, mint az amerikaiak, az egész országra átlagolt Coca-Cola termék (Cola, Fanta…) fogyasztás naponta és fejenként több mint egy liter például. A fiatalkori elhízásban is világelsők, a tizenévesek több mint háromnegyede túlsúlyos. Az egyik buszon találkoztunk egy sráccal, aki konkrétan átfolyt a szomszéd ülésbe. Senki nem tudott volna leülni mellé, maximum rá.

Ennek az okai a parkban is látszódtak, mindenki majszolt valamit folyamatosan, mint május elsején, csak éppen ez nem ünnepnap volt, hanem teljesen átlagos hétvége.

Amikor a tömegből elegünk lett, betévedtünk a Nagy Nemzeti Kastélyba, ami volt császári palota, de tiszti akadémia is. Itt annyi a magyar vonatkozás, hogy Zsolnay mázas munkákkal van mindenfelé díszítve, legalábbis elvileg. Én erről a tényről pont ott jártunkkor feledkeztem meg, ezért sajnos nem kerestem meg a vonatkozó részeket.

Természetesen a rettenetesen magas és meredek hegyre (kicsivel nyúl a környező fák fölé) rengetegen csak kisvonattal hajlandóak felmenni. És természetesen van egy erős korreláció aközött, hogy ki nem akar sétálni, és ki szorulna leginkább testmozgásra, de ez mindenhol így van.

A kultúrprogramok után antropológiai kirándulás következett, belevetettük magunkat a helyi elektronikai piac sűrűjébe. Úgy kell nagyjából elképzelni a dolgot, mint a Kőbányai úton levő Négy Tigris Piacot, csak plazmatévékkel és iPhoneokkal papucsok és izompólók helyett. Négy-öt teljes háztömböt lefed a piac, és egy többszintes, szűk folyosós, kiabálos labirintusban kell felkutatni a célterméket. Rossz belegondolni, hogy mi fog történni, amikor a szokásos minőségben szerelt elektronikai termékek közül valamelyik majd tűzre kap.

Mi egy európai =>mexikói dugó konvertálóra vadásztunk, mert fogyott az áramunk, és nem volt amerikai alakú dugónk. Ezt sokkal nehezebb szerezni, mint például másolt HALO játékokat, vagy Samsung tabletet, de egy telefonboltban egy kedves kínai hölgy végül is tudott segíteni.

Igyekeztünk a napjainkat a lehető legaktívabban tölteni, vagyis a két kilométernél rövidebb távokat sétálva tettük meg. Most az egyik belvárosi zöldövezet szélén kerestünk vacsorázó helyet, ismét a Belles Artes palota környékén, és lődörgés közben az embereket bámultuk.

m1palota.jpg

A mexikóiak sokkal bátrabbak frizurában, mint a magyarok, a férfiak egészen elképesztően kinéző hajviseleteket is bevállaltak, míg itthon a metrón nagyjából összesen három rövid és két hosszú hajú stílust lehet találni. A többsége persze teljesen röhejes volt európai szemmel, de maguknak nyílván tetszettek.

Nem nagyon fogják vissza magukat a fiatalok, amikor nyilvános helyen való ölelkezésről van szó, és a haj dilemmák miatt lehetett bingót játszani, hogy egy párban éppen hány fiú van. Mexikóváros ugyanis kellemesen toleráns környezet, míg Magyarországon nehezen tudok elképzelni egy tizenéves meleg párt, ahogy a Szépművészeti előtt egy padon ülve smárolnak, itt nem csinált belőle senki ügyet. A melegházasság egész Mexikóban csak a fővárosban engedélyezett, de a macho alapkultúrát tekintve még ez is meglepő. (Hasonlóan furcsa számomra, hogy a masszívan katolikus Spanyolországban a legmagasabb az egész EU-ban a nem hagyományos párok elfogadottsága, de ez egy messzire vezető téma, és biztos készül belőle rengeteg szociológusi diplomamunka).

A vacsorakeresés végül Chili’s étteremlánc mexikóvárosi egységénél állt meg. Ezt a franchiset Szingapúrban szerettük meg, majd Delhiben külön elzarándokoltunk az indiai verzióba, most itt ettük ugyanazt a tex-mex konyhát. Ez valahol egy kicsit persze perverzitás, de nem csak mi vágytunk a helyi konyha amerikai értelmezésére. Csordultig tele volt az étterem, és láthatólag a menedzsment felkészült a várható érdeklődésre, mert annyira telezsúfolták a rendelkezésre álló helyet asztalokkal, hogy a pincérek csak nehézségek árán tudtak közlekedni.

Jól eltelve nagy vacsorával, hazabandukoltunk. Ahhoz képes, hogy ez még csak az első napunk volt az új kontinensen, egészen sokáig, majdnem tizenegyig bírtuk szuflával.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr456027188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.