HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Olaszország 01 - Előkészületek és utazás

2016.01.23. 13:23 Sünmalac

Újra útra kelünk, ezúttal hármasban. Egy gyorstalpaló a közelmúltról a blog azon ritka olvasóinak, akik nem ismernek személyesen: a kétfős családunk (Sün és NemSün) bővült egy KisSünnel, akit az egyszerűség kedvéért Csücsöknek fogok hívni a továbbiakban.

Csücsök az új kaland indulásakor tíz és fél hónapos fiúgyermek, az előbbi szám várhatólag változni fog az idő múlásával, az utóbbi jellemző kevésbé.

Sün szorgalma, esze és természetadta tehetsége miatt kritikus erőforrássá vált a munkahelyén ezért egyszerre több projekt is versenyzett érte, és amikor az egyik menedzser azt mondta, hogy „Ha hozzám jössz dolgozni, akkor dolgozhatsz külföldről is”, alku született. Úgyhogy a következő hónapokban a család vándorol körbe-körbe a világban, a hétköznapokat munkával és gyerekneveléssel, a hétvégéket kirándulással töltve.

Ez első lépésben azzal járt, hogy felszámoltuk a budapesti egzisztenciát. Ez jár rettenetes mennyiségű sorban állással különféle hivatalokban, lakcímkártya, bankszámla, telefonszámla, internet, biztosítás, mindennek arrébb kellett rakni a lakcímét, meg persze az ingóságaink bérleményből való eltávolításával.

Ehhez a selfstore.hu-tól kértünk egy árajánlatot raktárra. Kijöttek. Felmérték a lakást, végigmutogattuk, hogy mit kell bepakolni. A szaki megállapította, hogy öt négyzetméter lesz. Eljött a december, a Mikulás már bedugta a szőrös seggét az ablakon, amikor visszamentem, hogy na most akkor kérném a raktárhelységet. Most csak hat és feles van, jó lesz-e. Kicsit morogtam, hogy nem erről volt szó, de persze.

img-20151212-wa0002.jpg

Előttte

Heteken át hordtam a könyvekkel és egyéb jól pakolható dolgokkal telezsúfolt dobozokat a raktárba Csücsök keresztanyjának segítségével (ezúton is még egyszer köszi!), örömmel figyelve, hogy igazából elég lassan telik a hely. Aztán eljött a nagy nap és jött három markos legény cipekedni. Na a három és fél tonnás teherautót annyira csurig töltötték, hogy az én kocsimba is jutott, és ezután két órán át tetrisezték be a raktárhelységbe a bútorokat. Plafonig.

A belmagasság négy és fél méter.

Szóval elrontották az eredeti becslést, de a 25%-al nagyobb raktár szerencsére már ippeg elég volt.

wp_20160106_001.jpg

Utána

Eközben persze ezerrel pörgött a szálláskeresés is.

Az első kritikus pont az volt, hogy egyáltalán hova a retekbe menjünk, ha az egész világ a lábunk előtt hever. Az eredeti terv Mexikó volt, de hamar kiderült, hogy december/januárban Mexikóba menni drága móka, mert az összes amcsi is pont ugyanekkor megy, de kicsivel később felébe-harmadába kerül a lakásbérlés. Az „XXXX weather January” google keresés feltűnően gyakran előfordult a historymban abban az időben. Ami meglepő volt számomra, hogy mind Görögországban, mind Horvátországban, mind Törökországban esik az eső télen. Kis variációkkal, de gyakorlatilag folyamatosan.

Ráadásul szerettünk volna kocsival menni, mert akkor többet lehet csillagtúrában felfedezni, ez pedig kiejtette Spanyolországot és Portugáliát. Így lényegében csak Olaszország maradt.

Az első tippünk Szardínia volt a „miért is ne” alapon. Szálláskeresésre a Homeaway honlapcsaládot használtunk, pont éppen a vrbo.com alágát, de igazából mindegy, hogy melyik portálra megy az ember, ugyanazok a szállások vannak rajta.

Meg is alkudtunk egy fantasztikus lakásra, 90 négyzetméter, tengerre néz, 550 euró/hó, amikor rájöttünk, hogy igazából nem nagyon lehet eljutni Szardíniára télen. A fapados járatok többsége a szezonon kívül nem repül, és a kompokból is csak az éjszakaiak járnak. Egy több mint egynapos autózással, meg egy brüsszeli repüléssel meg lehetett volna oldani, de inkább kerestünk tovább.

A következő tipp a Veneto volt, ahol szintén nem nagyon esik az eső januárban. Itt már érezhetően drágábbak voltak a szállások, és hosszú alku volt mire megtaláltuk a megfelelőt. A fő szűrési feltételek a két hálószoba, a jó minőségű internet és a fűtés voltak (mivel a kiadó lakások egy része fűtetlen, max légkondi van benne), de még így is ezernél több házat dobott ki a gép. Ezeket aggresszívan megszűrtük, kidobálva kegyetlenül mindenkit, akinél a dekor, a helyszín vagy az ár csak kicsit is nem tetszett.

Ha az ember 60 napra bérel szállás a low season kellős közepén, akkor nagyon erős pozícióból indul. Egy húszas listának írtunk végül sablonszöveget, hogy kisbabával jönnénk nyaralni, tudnak e fogadni minket, ennek a kétharmada válaszolt is. Sajnos a legjobb hely egy jottányit se volt hajlandó engedni az ezer euró/hó árból, amit mondjuk meg is értek, mert tényleg baromi jó szállás volt, de a „vakond, tartsd meg a fűnyíródat” elv bebillent, ha valaki nem hajlandó alkudni, akkor keresünk mást.

A többinél 30% kedvezményt simán sikerült kihozni. Sajnos a kettes számú versenyző elrontotta, és először azt mondta, hogy sajnos nem lehet nála parkolni, sőt, nap közben még behajtani se lehet a környékre se, amivel kiütötte magát, így nyert a hármas számú szállás a listán. Aztán nagyjából egy órával az előleg kifizetése után a kettes számú írt, hogy utánajárt és két hónapra már tud nekünk parkolási engedélyt szerezni egész Veronára, de akkor már késő volt. Végül is mindennel együtt 1700 euróért béreltük ki a szállást két hónapra, ami nem sok, de nem is kevés.

Így lett a végcél Conegliano (konejlánó, hangsúly az utolsó szótagon), Velencétől fél órányira északra.

Egy 16. századi polgári ház alsó szintjét kaptuk meg, nagyjából 80 négyzetméteren terül el a jókora nappali, étkező+konyha, két háló, fürdőszoba. A plafonon mindenhol óriás gerendák húzódnak keresztbe, a padló pedig jó minőségű kő, kivéve a hálókat, ahol rendes fa parketta van. A bútorzat a konyha kivételével századeleji, a konyha modern, a matracok pedig felsőkategóriás memoryfoamból vannak. A ház tényleg ősrégi, az első este a tulajokkal vacsorázás közben mutatták az 1520as freskót, ami az ebédlőjük falát díszíti. Fantasztikus minőségben maradt meg, köszönhetően annak, hogy húsz évvel ez ellőttig vakolat védte. (Az egyik pestisjárvány idején mázoltak végig mindent fertőtlenítésként)

Kicsit szürreális volt pizzát zabálni gyakorlatilag egy IKEÁs asztal körül, gagyi evőeszközzel egy 496 éves falfestmény alatt.

A költözés okozott némi logisztikai kihívásokat, mert egyrészt ki kellett üríteni a saját lakásunkat, úgy hogy közben benne éltünk, másrészt be kellett pakolni Olaszországba menésre, Mexikóba menésre, valamint NemSün és Csücsök kéthetes Hollandiai, nagymama látogatós tartózkodására is. A lakásból gyakorlatilag mindent aminek elméleti haszna lehetett bepakoltunk, így Sün autójába tényleg csak egy sofőr fért el az indulás napján.

Levezettem Olaszországig bármi gond nélkül, reggel kényelmesen elindulva, sok szünettel útmenti Marchékban, majd este hatkor, kevesebb mint száz méterre a szállástól, a GPS elvitt szántani. Először simán beküldött egy behajtani-tilos-kivéve-engedéllyel zónába (amit hét óra vezetés után már nem vettem észre). Ez volt a kisebbik, ezt másnap a tulaj elintézte a helyi rendőrséggel, hogy csak véletlen keveredtem oda, és igazából a patikába rohantam közben.

A nagyobbik baj az volt, hogy felzavart egy olyan gyalogos ösvényen, ami autós közlekedésre teljesen alkalmatlan volt. Kis csúszós macsakakövek voltak a fűben, és balra jobbra, maximum öt centiméter volt a tükrök mellett. Ja, és legalább tizenöt, de inkább húsz százalékos emelkedő volt, az a fajta út, ami ugyan direktben felvisz a várhoz, de az idősebb nőrokonokat már nem arra sétáltatjuk.

Ami extra what the fuck, hogy lépcsők voltak rajta, tehát ha valami csoda folytán egy alulméretezett négy kerék meghajtású járművel mentem volna arra, akkor is teljesen esélytelen lett volna a tető elérése. Alant a kép az út végéről.

img_8110.JPG

Ezt kevesebb, mint tíz méter után észleltem, és az óvatos visszagurulás mellett döntöttem, de akkor már késő volt. Tolatás közben a kocsi a nedves kockaköveken megcsúszott, és kicsit keresztbefordult, jobb hátsó és bal első sárhányóval köszönve az embermagas kőfalaknak.

Innen aztán nem volt se előre, se hátra, nem volt elég nyomatékom, hogy megmozdítsam az autót a csúszós talajon. Igazából annyira meredek volt, hogy a kézifék maximálisan behúzva csak azért tartotta meg a kocsit, mert amúgy is már a falnak támaszkodott. Kértem telefonos segítséget, raktam a kerek alá kartondarabokat, majd felhívtam a szállásadót, hogy jöjjön, hátha ő tud valami okosat.

Az alatt a tizenöt perc alatt, amíg odaért, valami csoda történt, és a következő indításra óvatos egyesben tíz centit tudtam előre mozdulni, és onnantól remegő kezekkel vissza tudtam tolatni a következő valódi utcáig.

Szóval erősen őszülve érkeztem meg az új otthonunkba.

A házigazdáink, az énektanárnő Margherita és a villamosmérnök Marco mindketten ötven körül járnak, és van egy nagyon megkésett 6 éves forma fiúk, Leonardo (Margheritának van egy 23 éves lánya is) meg egy kutyájuk Lulu. Marco szerencsére teljesen használhatóan beszél angolul, úgyhogy az első este a vacsora kellemes társalgással és össze-vissza fordítással telt. Másnap kipakoltam a végtelen sok dobozunkat, és elmentem Csücsökért és NemSünért a Trevizói reptérre.

A trevizói reptéren vagy én vagyok nagyon hülye, vagy nagyon ráférne valaki, aki táblákat tervez, de háromszor gurultam fel és alá előtte, nézve hogy (szakszóval) mi ez a clusterfuck. Végül behajtottam oda, ahol szerintem a reptér honlapja szerint három euró lett volna az első óra, aztán 20 perccel később kifele kifizettem kilencet.

A HERE Maps itt is leszerepelt, hiába volt letöltve a legfrissebb térkép, több körforgalom még egyenes útszakaszként jelent meg a GPS-ben, és most is elvitt egy olyan kisutcába rövidíteni, amin nagyjából hússzal lehetett végiggurulni. Ejnye, Nokia. Valahogy az olasz térképük nem áll a helyzet magaslatán.

Az első hétvégét a berendezkedéssel, a hűtő feltöltésével és a városban tett sétákkal töltöttük, aztán hétfőn nekimentünk az unalmas mindennapoknak.

Szólj hozzá!

Címkék: költözés Olaszország Utazás Conegliano Utazás gyerekkel Selfstore

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr678304194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.