HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Olaszország 05 - Murano, Burano és Karnevál!

2016.04.13. 04:56 Sünmalac

Az utolsó velencei napunkon már elszakadtunk a szárazföldtől, és vettünk egy horror módon túlárazott Vaporetto jegyet. Ez a velencei vizibusz, aminek az egyutazásos jegye 7 euró, az egész napos verziója pedig 17, ami egyszerűen felháborító turistalehúzás. Összevetésképpen: az egy órás vonatút öt és fél euró.

De még így is tömve volt a jármű az összes irányba, pedig rendesen szezonon kívül voltunk, tehát gondolom klasszikus közgazdasági görbék mentén addig emelték az árat, amíg volt még utas. Persze akár több vízibuszt is üzembe állíthatnának, mert ha az óránként kétszer menőről már márciusban is maradnak le utasok, akkor a járatsűrítés volna a racionális lépés, főleg hogy a külső szigetek között tényleg nincs csúcsforgalom a tengeren, de ez Olaszország. Indiában is úgy működik az állami vasút, hogy minden vonat hetekre előre tele van, és ott sem tülekednek, hogy üzembe állítsanak új szerelvényeket. A logika hasonló lehet.

Egy nagy kört menve először Velence egyik temetőszigetét néztük meg, rajta szívfacsaró „angyal parcellával”, csupa 1-2 éves baba sírjával. Használatban levő, kurrens temető volt, nem Kerepesi jellegű. Fényképezni elvileg nem lehetett, amit teljesen megértek. Egy gyászoló család nagyon nem szeretne egy japán turistacsapat Nikonjainak a kereszttűzébe kerülni, én is visszafogtam magam, pedig rajtunk kívül senki nem volt látóhatáron belül.

De ez csak egy „jéé, temető, leszállunk?” jellegű kitérő volt; igazából Murano és Burano volt a kirándulás célja. Mindkettő kis szigetecske Velence és a szárazföld között: Murano az üvegről, Burano a csipkéről híres, ebből Murano a nagyobb és ott is kezdtünk.

Ez az igazi Velence Light. Csendesebb, kisebb házakkal, emberibb árakkal, tömeg nélkül, de ugyanolyan helyre csatornákkal. Mivel mint ahogy feljebb írtam Velencében bőven van mit nézni, az átlag turista nagyon nem jut már el idáig, csak a harmadik napján (meg a 14 eurós oda-vissza beugró is szűr gondolom), emiatt kifejezetten kellemes volt fel-alá sétálni a napsütésben. Megtekintettük a kötelező múzeumot is, ha már benne volt foglalva a múzeumkártyánkban, és megtudtuk, hogy a fontosabb üveggyártási trükköket többször is felfedezték, aztán elfelejtették: először a rómaiak, aztán a Köztársaság aranykorában, majd a tizenkilencedik században.

Komplett barokk palotakerteket pakoltak össze színes üvegből, ami nem csak, hogy drága és haszontalan, de még törékeny is. Itt készültek az indiánoknak cserére vitt üveggyöngyök is, amikről én mindig azt hittem, hogy olyan Pál-utcai-fiúk stílusú golyók voltak, de most kiderült, hogy igazából elég meggyőző féldrágakő utánzatokról volt szó, amit simán el lehetne ma is adni bizsunak.

Mivel a vaporettóról elsőre lepattantunk, pizzáztunk egyet, és az is ehetőbb volt a főszigeten kívül. Nagyon forgalmas volt a kávézó, csúnyán kinéztek minket, hogy miért is üldögélünk az evés befejezte után, a következő hajó érkezte előtt, úgyhogy inkább Csücsökkel kergettünk galambokat. Alapvetően nagyon apás-anyás, de amikor egy segítő kézre volt szüksége, hogy a galambok után totyoghasson, akkor a nagybátyja is teljesen alkalmas volt erre a célra.

Burano-ra már csak becsületből mentünk el: a sziget szép, színes, a slágertermék csipkecuccok baromi jól néztek ki, de nem volt blúz kétszáz euró alatt, úgyhogy nem vettünk semmit. A boltokban fotózni se lehetett, szóval el kell hinni nekem becsszóra, hogy igényes ruhaneműket csinálnak arrafele. Igazából semmi konkrét dolog nincs a zsebkendőnyi szigeten, amit kötelező lenne megnézni, mi is csak csámborogtunk jobbra-balra. Az ezer színre festett házak szikrázva keltek életre akárhányszor csak kidugta az orrát a napocska. Elgondolkodtam, vajon hogy szervezik meg, hogy két szomszédos ház nem lehet egy színű? Gondolom, a helybeli önkormányzat rendet rak, ha valaki fehér házat szeretne magának és ezzel károsítaná a sziget gazdaságát.

A legnagyobb számot a legvégére hagytam: a Karnevált. Megint jókor voltunk jó helyen. Valahogy jó ritmusban közlekedünk, bármiféle tervezés nélkül sikerül eltalálni a helyi nagy ünnepeket. Songkran alatt Thaiföldön voltunk, Diwali alatt Indiában, Ramadan alatt Indonéziában, Húsvét alatt Hondurasban. Most megvolt a velencei karnevál is, és nemsokára meglesz Cinco de Mayo Mexikóban. (Jó lenne még Mindenszentek is Mexikóban, de hát ne legyünk telhetetlenek).

A karnevál vagy három hétig tart, de az idő javában csak beltéri kulturális programok zajlanak Budapesti Tavaszi Fesztivál jelleggel, az igazán nagy buli egyetlen hosszú hétvége alatt van. Természetesen minden amerikai filmben, ha Velence felmerül, akkor mit ád isten pont ezalatt a hétvége alatt eszi ide a fene James Bondot, de a valóságban azért az átlag velencei boltosnéni általában nem tizennyolcadik századi főúri kosztümben megy a SPAR-ba melózni.

Kivéve a karnevál záró hétvégéjét.

Ekkor ugyanis mindenki előveszi az elővenni valót és leporolja a leporolni valót, és pózol a turistáknak. Elegánsan felöltözött dámák és urak sétálgatnak fel és alá, láthatólag vadászva a csattintásokra. Van néhány stílustévesztett szerencsétlen is, aki Iron Man jelmezben rohangászik, de ezeket szolid lenézéssel kezeli mindenki, kivéve, ha hat évesek.

A hölgyek a cicik kipakolásában kifejezetten szolidak voltak, hiába volt nagyon kellemes 14 fok (mi időnként rövidujjúra vetkőztünk), ez nem a riói karnevál, de a ki kicsit is dekoltált volt, az nagy mennyiségű extra fotóst szerzett magánk.

A Karnevál alatt volt egyedül igazán tömegnyomor érzésünk: két híd is volt, amin csak hosszú tízpercek alatt jutottunk át, és rendőrök tereltek minket. Bennem erősen érett, hogy odalépek a következő baromarcúhoz, aki egy lépésben sem haladó hídon nekilát selfizni, kitépem a kezéből a selfiebotját, és bevágom iPhoneostul a csatornába.

kocsog.jpg

Szerencsére Csücsök nagyon jól bírta nem akadt ki a tömegre, bár azért aludni jobban aludt a hátsó kisutcákban. Sajnos az esti bulira nem maradtunk, pedig a karnevál éjszakáin elvileg zajlik az élet, de a nappali kavalkád is jópofa volt, még ha katarzis élményt nem is adott. Nagyjából pont azt tudta, amit filmen is látott már az ember, maszkos-kosztümös emberek vegyültek el egy hatalmas turistatömegben.

Szólj hozzá!

Címkék: velence karnevál Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr98598284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.