HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Mexikó VII - Élet Playában - Első rész

2016.05.31. 05:29 Sünmalac

Ez egy kicsit rendhagyó post lesz, mert igazából narratíva nélkül próbálok csak sztorizgatni arról, hogy milyen is Playa del Carmenben egy bő hónapot élni. Elég hosszúra sikerült, két részre vágom, aztán majd még töltök fel egy teljes galériát is, úgyhogy képekre még várni kell, ez csak wall of text.

Turistagettóban élni mindenképpen érdekes élmény volt, de nagyon kívülállók voltunk. Sem a helyiek, sem a az egy hétre idelátogatók sorába nem illettünk be, minket finoman szólva sem ugyanaz érdekelt, mint az amerikai nyaralókat. Ezt persze tudtuk előre, a beach és a resort világa egyszerűen nem a mi bulink. Annó nyolc hónap Ázsiai körút alatt összesen három napot töltöttünk strandolással, és most is csak kerek egy délutánt.

Az alatt az egyetlen délután alatt is majdnem elhagytuk a babakocsit. Mivel az EasyJet eltörte a normális babakocsinkat, Hollandiában vészmegoldásként vettünk egy erősen budget kategóriásat használtan.  Szóval nem vigyázunk rá nagyon, gond nélkül ott hagytuk a homok szélén, amikor lementünk a partra. Mikor visszaértünk, már nem volt ott. Nem éreztük reálisnak, hogy bárki erősen kopott babakocsikat lopna, úgyhogy gyorsan körbekérdeztük a látótávolságon belüli éttermeket, és meg is lett, valaki önműködően biztonságba helyezte, hogy ne az utcán álljon.

De mi is az a Playa del Carmen? A második legnagyobb resort város a „Maya Riviérán”, Cancún után. Míg Cancúnban inkább az óriási szállodák dominálnak, itt sokkal élhetőbb a lépték, ide inkább költöznek az emberek, akár telelni, akár nyugdíjaskodni. A turisták világa egyetlen hosszú utca, az 5. sugárút (Avenida Quinta). Itt találhatók a luxusmárkák boltjai, ékszer és óraüzletek, összesen hat Starbucks, két Subway, és rengeteg-rengeteg turistaszemét bolt.

Ez utóbbi kategóriában is van van jó pár polc: a két üveg tequilát huszonkét dollárért hirdető pólóárus és a pici faragványokat 600 (!), a nagyokat 3500 (!!!!) dollárért áruló „kézműves remek” bolt. Komolyan, egy tisztes méretű, de azért nem túl nagy, elég szépen megfaragott fa iguána bőven egy millió felett. Nem színezüstből. Fából. A tenyérnyi színes békaszobrok, még mindig fából, százezer forint per darabért. Ez persze az extrém volt, de NemSün megpróbált bikinit venni és a főutcán nem talált húszezer forint alatt, ami még holland szemmel is túlzás volt.

Én is vettem fürdőruhát, ugyanis elfelejtettem fecskét is hozni az útra, azon az elven, hogy hatvan év alatt csak a férfiak társaságát preferáló pasik hordanak testhez tapadó fürdőruhát. Viszont arra nem gondoltam, hogy a búvárruha alá azért illik valamit venni, és a beach-gatya+neoprén kombó annyira nem repül.

Úgyhogy a babát tolva magam előtt, nyakamba vettem a Quintát, és benéztem egy fürdőruha boltba. Aztán még egybe. Aztán még egybe.

A párbeszéd ugyanaz volt mindenhol

-Do you have swimming trunks?

Buta fejjel néz rám. Kis háromszöget formálok a kezemből az ölem előtt, és megismétlem szótagolva:

-Swim-ming trunk?

A megértés beragyogja a szemét, széles mosoly, majd elkomorul az arca, magába süllyed és fejet ráz: érti mit akarok, de nincs neki.

Összesen 13 boltot jártam végig (nem viccelek, számoltam), mire egy nagy sportbolt úszóknak fenntartott szekciójában megtaláltam a hőn áhított céltárgyat. Itt láthatólag sportfelszerelésnek számít.

Nagyon erősen olyan érzésem volt, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka helyzet van a fürdőruhaboltokban, mindenhol csak én voltam. Mint később megtudtuk a helybeli magyaroktól, elég durva rendszerességgel mennek csődbe a Quintán a boltok, egyszerűen a havi 4000 dolláros bérleti díjat nem termelik ki az üzletek. Gyors matek: ehhez napi 130 dolláros haszon kéne, ami 20%os haszonkulccsal számolva is 650 dolláros bevételt feltételez, anélkül hogy bármit is fizetnének a három alkalmazottnak vagy az áramcégnek.

Ugyanis van több magyar is Playában. Amikor mentem átvenni a bérautót, akkor botorkáltam a sötétben a Budget irodája felé és nézem, nézem, hogy ezek tök úgy néznek ki, mint a kürtőskalácsok. De vicces, gondoltam, viszek ebből a valamiből egyet NemSünnek. Rendeltem egyet spanyolul, az úr a pult mögött spanyolul válaszolt. Na mármost az én spanyolságommal már az alany és tárgy egyeztetése is kihívás, annak a megítélése, hogy a partner akcentussal beszéli-e a spanyolt teljesen reménytelen.

A következő kuncsaft szintén zenész volt, ő már angolul rendelt, és az úr elmondta neki, hogy ez bizony egy Transylvanian Chimney Cake. Mire benyögtem, hogy „Ja, hogy tényleg kürtőskalács, és nem csak annak néz ki” amire a válasz az volt, hogy „Miért nem mondtad, hogy magyar vagy?”

Rohannom kellett, de gyorsan lekezeltem Gyurival, és elmesélte, hogy vagy két tucat magyar él Playában, és rendszeresen összejárnak. Ő ingatlanos volt, a párja stylist és fodrász szakoktató, és pár éve lett elegük Magyarországból. Az ötlet (biztos a mexikóiak is szeretik a kürtöskalácsot, csak nem tudják mi az) megszületése után, még hazaszaladtak elvégezni egy tanfolyamot meg beszerezni a felszerelést, aztán belevágtak. Egy ideig eltartott, amíg beindult a bolt, és persze nehéz ugyanazt az ízt reprodukálni, amikor a búzalisztnek már a fogalmát is magyarázni kell, de mostanra már megy az üzlet.

Maga a kürtőskalács tényleg nem volt az igazi, de a palacsintájuk nagyon finom volt. Amikor legközelebb arra jártam, Gyuri párja, Ági felügyelte a boltot, és nagyon elgondolkodtam, hogy lefolytassak egy hosszas angol beszélgetést-e vele, mielőtt felfedem nemzetiségem, de inkább egy lendületes „Szia, kérek egy palacsintát”-tal kezdtem.

Még egy magyarral futottunk össze Playában, egy cserediák hölggyel, aki rettentően megörült nekünk, mert nem hallott magyar szót, mióta itt van. Ráadásul a magyar szó az pont NemSün szájából a palacsinta volt, mert éppen Csücsköt győzködte, hogy egyen még egy falatot. A kislány is nyaralt Playában, csak neki belföldi utazás volt, egy skandináv meg egy olasz csoporttársával. Az olaszra mindkettőnk gaydara bejelzett, és az ilyen szinkron ritkaság a családban. Ekkor éppen egy teaházba igyekeztünk, amivel NemSün már egy hónapja szemezett, hogy ide be akar ülni.  

Mert hát nem csak boltok vannak az egy szem turistautcán, hanem éttermek is, mindenféle stílusban és célközönségnek. Hamburger, homár, hal, olasz, görög, thai és indiai, és persze „autentikus mexikói konyha”. Az áraik eléggé szinkronban vannak, nagyjából 500 peso (25 euró, 7500 forint) két embernek egy vacsora egy-egy itallal, ami pesti szemmel nézve elfogadható, még ha nem is olcsó. Mexikói szemmel persze relatíve drága, ennél sokkal, sokkal kevesebbért is ettünk nagyon jókat máshol, úgyhogy inkább ünnepnapokra tartottuk meg.

Az adagok nagyok, a kiszolgálás figyelmes, a minőség hullámzó. Megérkezés után kipróbáltuk a Texas Burger Bar and BBQ-t, ami óriási adag sült krumplival és megehetetlen méretű nachostállal próbálkozott, de cserébe nem volt finom. Az Aldea Corazonba viszont visszajártunk luxusreggelizni, amikor csak módunk volt rá, mert 300 pesóból hatalmas adag finom tojást (extrákkal nem spórolva) és óriási pohár friss gyümölcsleveket kaptunk. Egy gondosan gereblyézett magándzsungel fái alatt voltak az asztalok, kis vízeséskével, tavacskával, cicákkal. Ez utóbbiak a gyerek örömére persze.

Három bevásárló központ is van az utcában (na jó, 3 kilométer hosszú, elférnek), és persze végtelen sok utazási iroda, akik elég agresszívan tolják a portékáikat. Nem sok vevőt fognak valószínűleg, de a haszonkulcs rettenetes lehet, egyetlen személynek többe kerül egy buszos romlátogatás, mint a kocsi bérlés benzinnel, biztosítással együtt. Persze nem csak a kötelező Tulum-Cobá-Chichen köröket árulják. A Maya Riviéra ökoszisztémájának része néhány luxusvidámpark is, negyvenezres belépőkkel: Xcaret, Xplore és Xel-ha. Itt cenoteozást, korallon snorkelezést, miniállatkertet, vízicsúszdát, mini maja romokat, zip-line csúszást, delfinsimogatást kínálnak, pont ugyanazt, mint amit meg lehet kapni a falakon kívül is, csak patyolattisztába csomagolva, gondosan fertőtlenítve. Persze az igazán érdekes programok mind felárasak, a 140 dolláros belépő csak a körbesétálást és a korlátlan büféfogyasztást foglalja magában.

A vidámparkokba külön designolt buszok viszik a palimadarakat, amik annyira autentikus dzsungelfeelinget kaptak, hogy a tetejükre kamubőröndöket ragasztottak, mintha csak Guatemala egy földútján döcögne a kedves vendég, nem pedig egy hatsávos autópályán.

Mi nem éreztük úgy, hogy laza hetven-nyolcvanezret (mindhárom együtt bőven kétszázezer forint felett lett volna) szeretnénk erre az élményre egy délelőtt alatt eltapsolni, úgyhogy inkább kihagytuk ezeket a parkokat. Ha pontosan tizedannyiba kerültek volna, akkor talán „egyszer élünk, nézzük meg” felkiáltással befizettem volna rá, de egyszerűen az ár-érték arány nem volt pariban. Nem tudom, kinek a tulajdonában vannak, de az a fickó brutálisan kaszálhat velük.

A gyógyászati turizmussal is ismerkedtünk, ugyanis nagyjából a második napon kiesett a tömésem, ami közvetlenül indulás előtt készült. Nagyon fel van készülve a horror amerikai fogászati árak elől menekülőkre a helybeli klinikák, egy angolul remekül beszélő néni rakta helyre a tömést és mindenképpen rám akart sózni egy koronát is, ha már arra járok, alig bírtam lebeszélni róla.

A rendelő egy ici-picit gagyibb volt, mint az otthon megszokott, és a fogász asszisztens nélkül dolgozott, és ennek érezhető volt a hiánya, látszott rajta, hogy néha kívánja bárcsak az anyukája egy polippal vonult volna szobára, mert akkor lenne még két extra keze. Az ár teljesen OK volt, és most egy hónappal később még nincs panaszom rá.

Az okostelefon penetráció száz százalékos, és a WhatsApp az ország idegrendszere. Ez egy SMS-kiváltó azonnali üzenetküldő program telefonokra. Az összes hirdetőtáblán kinn van az ikonja, és olyan reklámokat tolnak, hogy „Küld el ennek a hirdetésnek a fényképét a WhatsApp számunkra, és kapsz egy tíz százalékos kupont”. Mivel mocsokdrága a telefonálás Mexikóban, ezért mindenki inkább kifizeti a szintén horror áras mobilnet költségét, és egyáltalán nem telefonál. Én az összes szállásadómmal, turista irodával, sőt taxisofőrrel is WhatsAppon tartottuk a kapcsolatot.

A zene is persze Spotifyról jön, a kiscsajok a medencében készültek, és elemes, Bluetooth hangfalból játszották a tüc-tüct, miközben barnultak. Ezt onnan tudom, hogy a babával pancsoltam a kondónk közös medencéjében, és közben hallgattam a harmadik (na jó két és feledik) világ gazdag fiataljainak mindennapjait. A medencéje amúgy minden háztömbnek van kb, a miénk csak kéttenyérnyi volt, de ebből az egyik tenyérnyi elméletileg napozóterasz, gyakorlatilag bokáig érő babapancsoló volt. Szigorúan csak úszópelusban persze. (Protip: az úszópelus mosható, mondjuk 3-4x)

*** folyt köv ***

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr318761926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.