HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Mexikó XV - Élet Pátzcuaróban

2016.08.01. 16:52 Sünmalac

Pátzcuarót egy kellemes tóparti turistaváros, de a tó vize ritkán melegebb tizenöt foknál, a turisták meg inkább Mexikóvárosból illetve Moreliából jönnek, semmint Los Angelesből. A hosszúnadrágot délután néha lecseréltük rövidre, a szandál pedig csak egészen extrém esetekben lett elővéve; nagyon kellemes felföldi időjárás volt.

A „Pueblo Magico” státusz része az egységes utcakép: minden egyes ház vállmagassági pirosra van festve, afölött fehérre, vörös cserépteteje van, és a rajta levő feliratokat mind ugyanazzal a betűkészlettel fújták fel a falra, ugyanazokkal a színekkel: minden kezdőbetű piros, az összes többi fekete. Ez az arculat határozottan jót tett a városnak, meg persze az is, hogy így minden ház legalább be volt vakolva, és nem a meztelen betontéglákat kellett bámulni naphosszat.

hazstilus.jpg

Itt is egy expattól béreltük a házat, és természetesen itt is érdekes vízügyi problémákba futottunk. Hihetetlen, hogy nem képesek egy normális zuhanyt összerakni. Ezúttal egy két lépcsős rendszerről volt szó: volt egy négy-öt köbméteres ciszterna az udvarunk alatt (mert hát volt belső udvarunk, nem kulipintyót béreltünk, bő kétszáz négyzetméter lehetett a kecó, a teraszok nélkül). A tetőn meg ezerötszáz literes tartály állt, az adta a víznyomást, a kettő között pedig egy vacak, szivárgó pumpa küzdött, ami kicsit maga alá csinált, mint egy inkontinens kiskutya.

A pumpa túl lelkes is volt, néha nem hagyta abba, és elárasztotta a legfelső teraszt vízzel, mert nem jött rá, hogy tele van már a tartály.

Ez még csak a kisebbik baj volt, a nagyobbik, hogy egy tóparti városban az esős évszak közepén gond volt a csapvíz mennyiségével a belváros közepén. Egyszerűen hetente egy-két órát csörgedezett csak a ciszternába valami a bejövő vezetéken, és ha beizzítottuk az emeleten levő fürdőkádat (ami az egyik fő oka volt, hogy ezt a házat béreltük), akkor bizony hetente lajtos kocsit kellett hívni.

Persze a vadonatúj mosógép se nagyon működött, néha a felénél feladta, és nem akarta kipumpálni a vizet a dobból, kézzel kellett leengedni.

Ezek persze csak apró bosszúságok voltak, akárcsak az a három skorpió, akiket a házban találtunk. Érdekes módon kettő közülük már eleve döglött volt, cserébe a harmadik NemSün könyvébe mászott bele, ami egy kellemetlen meglepetés volt, amikor felvette, hogy olvasson tovább. Mondhatni nagy sikítással állította a pókszabásút orbitális pályára, és aztán vadászhattuk össze, hogy hova esett.

Kórházban is jártunk, egy hirtelen beütő, rendkívül fájdalmas szemgyulladással. Este nyolcra értünk a váróba, tízre kerültünk sorra (egy egyre nyüfögősebb Csücsökkel). Közben enyhe borzadással végignéztük, ahogy megágyaznak néhányan a váróterem padlóján. Fogalmunk sincs mit csinálhatott a lefekvéshez készülődő úriember, ő nem a mi ligánkban játszott. Előlünk, azért ha baromi lassan is, de fogyott a sor. Szerencsére a patikák nem zárnak hatkor, amíg a család ébren van, valaki kiszolgál. Az antibiotikumos szemcseppet a hűtőből a kólák alól bányászta elő a hölgy, de működött, NemSün szeme három nap alatt teljesen rendbejött.

hazstilus_2.jpg

A késői nyitva tartásért cserébe reggelente semmi, de semmi nem kapható. Ez egy kicsit idegesítő, tekintve, hogy a mi ritmusunk az, hogy hat harminckor kelünk, és legkésőbb egy óra múlva már úton is vagyunk, hogy a babával haza tudjunk érni egy félnapos programról a délutáni szunyókálásra. A pékség fél kilenckor nyit (és a polcok még üresek), a piac ekkor még csak elkezd kipakolni, pedig ez a két intézmény Magyarországon megbízhatóan hajnali.

Akárcsak Guanajuatóban, itt is inkább sok apró látnivaló volt, bár ide jutott egy világhíres is, a Paritucin vulkán, de arról kronológiai okok miatt majd később.

Magában Pátzcuaróban a legérdekesebb dolog a piac és a két főtér, a Plaza Grande és a Plaza Chica volt. A környékbeli Purepecha indián falvak mind ide járnak eladni a terményt, tele van a város népviseletes nénikkel, akik nem a turistáknak tartott folklórshowba igyekeznek, hanem tényleg így öltöznek minden nap. Jó pár egzotikusabb dolog is felbukkant a piacon, gombából rögtön három olyan fajtát is árultak, amiket még sosem láttunk. Némi kézzel-lábbal spanyol után tisztáztuk, hogy le kell őket forrázni, és aztán mehetnek a rántottába, és tényleg jó ízük volt.

Mangóból is nagyobb választék volt, mint a standard Manila és Ataulfo variánsok, kipróbáltam több alfajt. Aminek külön örültem, hogy volt tökvirág, a flor de calabaza, és persze hozzá a kis cukkini szerűségek, amikből kinő, úgyhogy tökvirág-levest kétszer is főztem, mindkétszer nagy sikerrel. A tökvirág vásárlás némileg kockázatos tevékenység, mert a méhecskéket nem érdekli, hogy nem a mezőn sárgállik már a termény, hanem a piacon. Hazavitel után, de még a megmosás előtt gondosan ki kellett rázni a szirmokat, hogy nincs-e potyautas.

tokvirag.jpg

Az élelmiszerbiztonság nem csak itt volt gyenge pontja a piacnak. A hentesek hűtési stratégiáját („néha hessegessük arrébb a legyeket”) már korábban említettem, de a dinnye és édességárusok se voltak semmik. Én nem tudom, ki akarna olyan tortából enni, amin vastag élő, mozgó szőnyegként mászkálnak a darazsak, de a helybelieket ez nyílván nem zavarja. Nekem kicsit olyan Indiana Jonesos jelenet volt, amikor egy nagy tálnyi skorpióba esik, csak darazsakkal.

mehek.jpg

Az utcai kajálás kultúrájába is itt vetettük bele magunkat, tucatnyi, vagy még több bódé, kordé és stand kínálta a klasszikusokat. Valamikor szeretnék egy hosszabb posztot írni a mexikói konyha szépségeiről, de itt röviden annyit, hogy a taco egy kicsi tortilla, amibe húst csippentenek és megküldik kis hagymával, korianderrel, limemal és salsával (csípős szósszal). Ha ugyanezt a húst belecsavarják a tortillába és megsütik olajon vagy vaslapon, az a taquitos, vagy ha a tortilla nagy, akkor flatulos (furulya), de fut még dorados néven is. A sincronizada ugyanez két tortilla közé rakva jó sok sajttal, vaslapon megsütve, a quesadilla pedig egy sincronizada félbehajtva és úgy megsütve vagy vaslapon, vagy fritőzben. A torta itt nem az édes kategóriában versenyzik, hanem a sósban. A torta itt egy szendvics: az előbbiekben felsorolt húsokat és zöldségeket tortilla helyett egy laposkás zsömlébe töltik.

Az otthon legjobban ismert burritót Mexikó nagy részén nem eszik, az inkább Tex-mex kaja, vagy ha épp árulják is, akkor is teljesen más, mint az otthoni kalóriaszörnyek.

Ahogy az előbbi felsorolásból látszik, igazából a hús számít, ami persze lehet pácolt darált marha, vagy sertés, kolbász, vagy pacal is, amit éppen kér a kedves vendég. A tengerparton főleg nyers hal és rák, néha meg is főzik, de azt már külön keresni kell. A tölteléket mindenki máshogy csinálja, máshogy pácolja/fűszerezi, a zöldség mellé már csak bónusz.

Úgy kell elképzelni a jelenetet, hogy az ember odamegy egy szimpatikus kordéhoz, aminek a közepén a vaslapot alulról gázpalack melegíti. A vaslap szélére ki van kaparva három-négy kupac apróra vágott hús, és rengeteg hagyma, krumpli, paprika. Vagy mutogatással, vagy (szigorúan haladóknak) spanyolul kérsz fejenként 5-8 tacót.

Ekkor a jómunkásember bekotorja a kiválasztott húsokból a megfelelő mennyiséget a forró, középső része, és melléjük dob megfelelő mennyiségű apró tortillácskát is. Amikor ezek mind jól megpirultak, akkor a meztelen ujjaival (amik nyílván azbesztből vannak) felkapkodja a tűzforró tésztalapocskákat, és a tortillát fogónak használva belecsippenti a húst. Ezután megöntözi szósszal, hagymával, korianderrel, és bepakolja a tálcára, utána dob némi sült zöldséget és bealufóliázza, és így készül az ötszáz forintos hazavivős vacsora.

Elég sokszor ettünk a kifőzdékből, mert olcsó volt és finom, és amúgy a patzcuarói étteremkínálat finoman szólva is kihívásokkal küszködött. A reggeli még oké volt, mert azt nem nagyon lehet elrontani (legalábbis ekkor még ezt hittük, később Zihuatanejóban két ember is egy napon át fosott egy rántottától).

Viszont a főtéren ücsörgés nyerő program volt délutánonként. Ledöccentünk egy kávéra és felváltva kergettük Csücsökkel a galambokat. A baba igazából megetetni akarta őket, de egy tizenhat hónapost nehéz arra rávenni, hogy türelmesen állva dobálja a madaraknak a kenyérgalacsinokat (meg még bénán dob, alig repül valamennyit a galacsin). Inkább rohamoz, és nyújtja előre, aztán nem érti, hogy miért nem akarják kivenni a kezéből, akárhogy is kínálja.

Nem csak mi használtuk a teret szociális életre, időnként úgy éreztük, főleg a hétvégén, hogy az egész város itt lebzsel, és mindenki hozott magával jó sok porontyot is, úgyhogy rengeteg mexikói babával is megismerkedtünk, akik szintén a hasonló fázisokban voltak.

foter.jpg

Mivel Csücsök finoman szólva is magasabb szülőkkel indult, mint a helybeliek és valószínűleg lényegesen jobban is táplált, ezért a majd két évvel idősebbekkel volt egy súlycsoportban, a saját korosztálya a válláig alig ért. Szerintem a helybeli anyukák mind azt hitték, hogy fejlődésben visszamaradott gyerekünk van, hogy akkora, mint egy mexikói négyéves, de még beszélni se tud, legalábbis amikor meghallották, hogy tizenhat hónapos, akkor rögtön mind megkönnyebbültnek tűntek és gratuláltak, hogy milyen szép nagy darab gyerekem van.

A városban ottlétünk alatt tartottak egy fesztivált is, mégpedig a kínai lámpásfesztivál helybeli verzióját. Színes kis ballonokat engednek ilyenkor fel az égbe, amik valahol később leesnek és erdőtüzet okoznak. Magyarországon is volt egy ideig ezer lámpás éjszakája, ami királyul néz ki, de hát azért vannak gondok azzal a koncepcióval, hogy sok-sok tűzforrást felküldünk az égbe, amik majd véletlenszerűen kiválasztott helyeken lepotyognak.

Itt persze ilyen csekélységeken nem izgatják magukat, a CantonaFestet megtartották, de nem nagyon kellett tűzveszélytől félni. Összesen talán három lámpást sikerült felengedni, mert ugyebár esős évszak, amikor minden este megbízhatóan esik. Az égből hulló víz nagy varázslat, és a tűzzel hajtott papírlampionnal egyszerűen nem kombózik.

utcakep.jpg

Én el nem tudom képzelni mit gondoltak, amikor június végére tervezték ezt a programot, átlagban heti egy száraz esténk volt (de cserébe hetente szintén maximum egyszer esett délelőtt az eső), a három napos fesztivál alatt minden este elmosta a koncerteket az eső.

Volt olyan zenész, aki üres főtérnek lejátszotta a számokat, miközben az árkádok alatt álldogáltak emberek, volt, aki bénán várakozott a színpadon, hogy hátha abbahagyja.

Mi még időben elfoglaltunk egy jó helyen levő asztalt, úgyhogy tudtuk fényképezni a helybelieket, például a Predator párost, aki apróért pózolt a helybeliekkel. Nagyon profi jelmezük volt, világító szemekkel, meg a klasszikus három pöttyös lézeres célzó berendezéssel, haraptak is rájuk a helybeliek, mindenki beállt egy közös selfiere.

Búcsúzóul egy kép egy lányról, akin az ég egy adta világon mindent a sebész csinált meg.

predator.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: utazás utazas mexikó skorpió

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr388928634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.