HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar
  • Sünmalac: @Mihaszna Kelly: Nagyon képben vagy :) Fogalmam sincs miért, de le kellett szállnunk Gwaliorban, v... (2013.04.23. 23:08) India VII - Agrán át délkeletre
  • Rovarirtó: Durván poloskák szobák lehettek ha ott csücsültek a párnán! :) Azonban a poloska jelenléte nem min... (2012.11.20. 20:10) Fülöp-szigetek I - Egy nagyon hosszú nap

Linkblog

Mexikó XX - Zihuatanejo

2016.10.01. 21:46 Sünmalac

A hegyvidék után levittük a vendégeinket, Kacsát és Almát a tengerpartra is, ami azért júliusban szembeszeles manőver Mexikóban. Lehet válogatni az “esik”, “nagyon esik”, és “nagyon, nagyon esik, időnkénti hurrikánnal” tájegységek között. Ebből mi az első verziót választottuk, és így kötöttünk ki Guerrero államban a Csendes óceán partján, Zihuatanejoban.

Nem volt egyszerű a szálláskeresés: próbálgattam a többi parti várost is, Puerto Escondidót meg Huatulcót, de brutális árakat kértek mindenhol. A nyugati part nincs igazán felkészülve a nyugati turistákra, emiatt nem-spanyol nyelvű oldalon kevés ház van és azok is drágák. (És a spanyol nyelvű oldalakon meg iszonyat gagyik vannak csak, mert más a minőségi elvárás). Ha nem házat akartunk volna bérelni, hanem hotelt, talán egyszerűbb lett volna az élet, de nagyon rákaptunk arra, hogy senki nem lóg a szánkba.

pool.jpg

Végül egy olasz-amerikai kis villájában szálltunk meg, három hálószoba, medence, óriási nappali, és végre egy hibátlanul felszerelt konyha. Ez volt a legjobb ház az egész túra alatt, öröm volt otthon tölteni időt. Így is egy vagyonba került sajnos, pedig fele annyi volt, mint minden más a felhozatalban, és off-season volt, és erősen a nyaralóövezeten kívül volt a ház maga. Kis kontraszként, ez állt az utca túloldalán:

romoshazak.jpg

Persze itt se úsztuk meg vízvezeték-szerelési probléma nélkül, amikor elfogyott a tartályból a víz akkor segítséget kellett kérnünk a pumpa beindításához, illetve egy viharban az egyik hálószoba is teljesen elázott, de úgy hogy bokáig állt benne a víz.

Ez utóbbi ugyan nem a ház hibája volt, egyszerűen a szél egy műanyagzacskót az erkély lefolyó nyílásába fújt, és ettől egyetlen éjszaka alatt medencévé változott a szoba. Sokat esett, na. Csak kicsit meglepő volt hajnali kettőkor kilépni az ágyból és elmerülni egy tócsában. Szerencsére az erkélyen a „dugó” kihúzása után minden szépen lefolyt seperc alatt, beázás nélkül.

Zihua csak félig-meddig nyaralóterület, igazából közben működő csendes-óceáni halászvároska is, halpiaccal. Kora reggel a homokos part egyik részére kihúznak több tucatnyi halászcsónakot, mindenki felállít egy asztalkát és kezdődik a kereskedelmi tevékenység az aznap hajnali fogással. A palotánkhoz természetesen beépített kültéri konyha is tartozott, csappal, csempézett konyhapulttal és faszenes grillel, úgyhogy kipróbáltuk, hogy milyen a kardhal meg a tonhalsteak. A kiló frissen fogott tonhal ezer forint alatt volt, fillérekből laktunk jól, és ennél frissebbet sehol nem talál az ember.

Korán nyitott a piac, és a mexikói nyaralók nem hajnalban vágnak neki a dolgoknak, inkább a helyiekkel tülekedtünk a következő szeletért.

A halpiac környékén persze ott voltak Pelikán Elvtársék is, a potyára utazgatva, de láthatólag tudták, hol a helyük a táplálékláncban, mert nem pofátlankodtak igazán. Bezzeg Helsinkiben a tizedakkora sirályok az ember kezéből kitépték a hotdogot, itt a hattyú nagyságú madarak csak a gyep széléről figyelték az eseményeket. Ennek talán köze lehet ahhoz, hogy egy mexikói szemrebbenés nélkül agyonverne egy pelikánt, míg egy finn inkább ijedten eldobja a szendvicsét és menekül.

pelikan.jpg

A kardhalról sajnos kiderült, hogy steaknek túl száraz és rágós, de kísérletnek mindenképpen jó volt, és egy tengermentes ország szülöttjeként mindenképpen nagy varázslat óriási halakból kis szeleteket hazavinni.

Ugyan esős évszak volt, de valamiért Mexikóban a nyári szabadság és az iskolai szünet az év három legnedvesebb hónapjára van időzítve, úgyhogy nem volt kihalt szellemváros Zihua. A szuvenír árusok nagy tömegben kínálták a portékájukat, az éttermek nyitva voltak stb.

Ha már tengerpart, akkor nem csak grilleztük a halat, hanem étteremben is kértük. Itt már okosabb voltam, mint Tulumban, tudtam, hogy a halleves okkal kerül annyiba, mint egy főétel, és megint egy vödröt hoztak ki, de most már nem szégyelltem megkérdezni, hogy ugyan mi a szöszt csináljak a rákkal, ami úszkál benne, és erre kaptam egy célszerszámot (kalapács).

Ugyan ez nem a Karib-tenger, hanem a Csendes-óceán, de Zihua mégiscsak egy védett öbölben van, ami valamennyi fürdést lehetővé tesz. A csendes-óceáni parton amúgy alapvetően csak ott szabad térdnél mélyebb vízbe menni, ahol ezt határozottan javasolják, mert máshol simán elkaphat egy víz alatti áramlat, aztán vagy kihalász a parti őrség vagy nem; itt a szörf a sport.

Emiatt ahol épp az öblön belül is egy külön zátony védi a partot, ott rengetegen vannak. Mi egy délelőttöt a Macska-parton döglöttünk, illetve véreztünk. Történt ugyanis, hogy Almával, aki korábban óceánt ugyan már látott, de korallt még nem, bementünk snorkelezni. Az volt a terv, hogy megyünk mi egy kört, aztán NemSün megy egy kört Kacsával, mert a gyerek nem szereti, ha apa és anya egyszerre eltűnik.

Én úgy gondoltam, hogy kiúszunk a zátony mellett balra, a zátonyon kívül végigúszunk és jobb oldalt vissza. Rendesen hullámzott odakint, de még kora délelőtt volt, teljesen kezelhető volt, amíg legalább negyvenöt fokban úsztál bele a hullámokba, hogy ne verjenek ki a partra. Ezt a tervet láthatólag nem sikerült kommunikálnom. Egy darabig minden jól ment, egészen tűrhető volt a víz alatti élet, sok színes hallal, meglepően felnőtt méretekben. Közelébe nem ért az indonéz vagy fülöp-szigeteki korallnak, de kellemes volt.

Szépen haladtunk a hullámzásban, időnként korrigáltam az irányt, amikor nagyon láttam, hogy közelednek a sziklák, aztán hirtelen Alma fordult jobbra kilencven fokot és elkezdett direktben a part felé úszni, mintegy zárójelbe rakva azt a tényt, hogy van köztünk egy zátony is. Mint utólag kiderült, ő úgy gondolta, hogy már eleget voltunk kinn, és nem szép tőlünk, hogy nem hagyjuk Kacsát és NemSünt játszani, úgyhogy ő most kimenne a homokra, hogy átadja a felszerelést.

Már nem sikerült időben visszarángatnom, úgyhogy a hullám mindkettőnket odavágott a zátonyhoz, és olyan négy-öt körben felkapott és továbbdobott, félméternyi vízből ejtve a sziklákra. Békalábbal tíz centis vízben nehéz talpra állni, és ha sikerült volna, akkor is felborít a következő hullám, szóval elég fájdalmas kör volt, mire átevickéltünk. Az volt az iszonyú szerencsénk, hogy szikla volt a zátony és nem korall, mert az tűéles lett volna, és esetleg még mérgező is. (És nem, a tűzkorall nem azért tűzkorall, mert piros, hanem mert éget, és akármilyen színű lehet). A tengeri sünt is megúsztuk, mint másik kórházba küldő okot, úgyhogy csak fejenként kéttucatnyi sekély, de hosszú vágott sebbel lettünk gazdagabbak.

A parton rendesen megnéztek minket, amikor az egyetlen fehér páros (ráadásul Alma még szőke is) csurom véresen végigcaplatott a fövenyen. Gyakorlatilag combtól lábfejig végig folyt a vér, és persze rendesen csípett a só is. A parti életmentő azonnal megjelent, elterelt minket a mólóig és leintette a vízimentők csónakját, akik rutinosan alatt elláttak minket. Egyedül azt kérdezték, hogy az egyik helyi snorkelező cég küldött-e minket ki a biztonságos zónán kívülre, de megnyugtattam őket, hogy nem, nem, a gringó turista spontán hülye.

Az ijedtségen kívül más bajunk nem volt, a következő pár napban sziszegős volt a zuhanyzás, de hamar behegedt minden.

NemSün születésnapját is előrehoztuk egy hónappal (mert akkor pont nem lettem volna egy országban vele). A meglepetés partikkal mindig az a gond, hogy a célszemély azért sejti, hogy ha a nevezetes dátum közeli környékén valahova elhívják, akkor készülhet. Na, harminc nappal előre tényleg sikerült meglepni, csak pislogott, hogy mi történik.

Először is első lépésként elmentünk tengeri kajakozni, illetve csak a társaság többi része, én Csücsökkel és az egyik parti étterem papagájával hármasban múlattam az időt. A gyerek néma csöndben figyelte húsz percen keresztül, ahogy a madár elropogtat egy tál szotyit, majd totyogtunk fel-alá a homokban, míg a többiek a mangrove erdőben eveztek.

Az a baj azzal, hogy ha az ember túl sok felé járt, hogy egy átlagos élmény már nem viszi át az ingerküszöböt. NemSün úgy jött ki, hogy meh, mangrove, madarak, abból se túl érdekesek. Összevetve például Kuala Selangorral, Malajziában láttunk már jobbat is, de objektíve nem volt rossz, csak a fuvar árát nem érte meg.

Ebben annak is része, volt, hogy míg a szállásadónk, Pietro iszonyat segítőkész és jó fej volt, a helybeli haverja viszont egy lehúzós köcsög, aki például a listaár felett huszonöt százalékkal foglalt nekünk tengeri kajakozást, és a hajókázást már majdnem duplájáért akarta adni. Őt fogadtuk fel, hogy intézzen születésnapi ebédet is (mielőtt a fentiekkel tisztában lettünk volna)

A felesége főzte és tálalta a házban, amíg távol voltunk, csak éppen a kialkudottnál eggyel kevesebb fogást, ugyanannyi pénzért. Különösebb magyarázat nélkül, csak mert csak. A kaja jó volt, de a review-t, amit hagytunk, nem fogja megköszönni, és tuti sokkal többet bukik elvesztett vendégeken, mint amennyit rajtunk nyert.

A születésnaphoz ajándék is dukál, ennek egy része európai import volt, de volt helyi szárong is, mert a Bali szigetén vett példány már teljesen elkopott. Amikor a két lány hosszasan nézegetett és próbált ruhákat, akkor kétszáz peso volt a szárong ára. Amikor én mentem vissza másnap este, akkor Almát a bolt előtt hagytam, mert csak rontaná a pozíciómat, és csak hanyagul ráböktem a kiszemelt példányra. Ekkor már százötvenről indult, és a százhúszas ellenajánlatomat vita nélkül elfogadták, tehát ha nagyon nekidurálom magam, akkor nyolcvanért is elvihettem volna, de hát akkor már késő volt irányt váltani.

Az alkudozás alapelve, hogy tudd, hogy mennyiért akarod megvenni, és úgy tedd meg a kezdőtétet, de ha az árus kevesebbért adja alapból, mint amennyit te legjobb árként el akartál érni, akkor nehéz hirtelen újragondolni az egész stratégiát. Mondhatni meglep és hibára késztet, úgyhogy olcsón viszem el, de úgy, hogy tudom, hogy akár lehetett volna olcsóbb is.

Visszafelé volt egy hatalmas élményünk. Én még ember életét soha nem változtattam meg, de aznap kinyitottam egy kaput, amit többet nem lehet bezárni.

Születésnapi fagyi-torta vásárlás után taxit fogtunk, hogy maradjon valami a termékből hazáig a negyven fokban, és mivel a taxisok nem ismerik a saját munkahelyüket, még az olyan kicsiket se, mint Zihua, ezért teljesen természetesen vettem elő a GPS-t, hogy navigáljak.

Mondom neki, hogy forduljon itt balra, a kis hídon majd. Néz meredten, hogy hova mutatok, aztán meglátja a hidat, és át is mentünk a csatorna felett.

csatorna.jpg

Lepillantottam a GPSre, és mondtam neki, hogy jobbra a második utcán. Követte a tekintetem, és látta, hogy ahogy fordulunk, a kis térkép is fordul.

„Ez mutatja az utat?”, kérdezte. Azt hittem viccel, de nem, őszinte érdeklődéssel szemlélte az eszközt.

Si”, feleltem

„És oda megyünk?”, mutatott a kék csík végén levő nagy kék pöttyre. Ez esélyt adott, hogy újra csillogtassam a spanyol tudásom.

Si”

„Ez nagyon hasznos dolog lenne egy taxiban”, mondta és mutatott az ablaknak nagyjából arra a pontjára, ahova az ember akasztani szokta a GPS-t. Erre a megállapításra tényleg nem tudtam már mást mondani, csak azt, hogy:

Si”

A hátralevő két kilométert durván tíz perc alatt tettük meg, és a sofőrünk egy pillanatra se rebbent el a GPS-ről. Szerencsére se gyerekek, se kóbor kutyák, se egyéb autók nem tűntek fel az úton. Minden kanyart, minden mellékutcát megszemlélt rajta. Megértette, hogy mit is jelent az egyre csökkenő kis szám a következő fordulót előre jelző nyíl mellett, és rákérdezett, hogy az utca közepén miért mondja, hogy menjen tovább előre. (Azért, mert az utca más néven folytatódott, tehát technikailag már egy másik utcában jártunk) 

Még soha nem láttam, hogy bárkit ennyire lenyűgözne valami, ami számunkra mindennapi trivialitás. Az átlag mexikói kezében nagyon gyakran láttunk butatelefont, (kivéve persze a mexikóvárosi főutcákat, ahol mindenki iPhonet nyomogat). Furcsálltam is igazából, hogy egy korábbi taxiban sem lógott GPS a szélvédőről, főleg, hogy milyen gondot okoz a helyes utca megtalálása.

De mindezek ellenére el nem tudtam képzelni, hogy bárki annyira távol lenne a fősodortól, hogy még sosem látott navigációs alkalmazást, főleg, hogy a Yucatánon minden reklámon rajta van a WhatsApp logó, de mégis megtörtént a csoda: olyat mutattam neki, amivel még sosem találkozott.

Szinte hallottam, hogy pörögnek a fogaskerekek az agyában, hogy mire is lenne képes ezzel a vadonatúj, modern technológiával. Látszott, hogy végiggondolja, milyen módon változtatná meg ez a felfedezés a napi munkáját, hogy tágítaná ki a lehetőségeket. Szeretném azt hinni, hogy megváltoztattam a világát: egy olyan eszközt mutattam neki, amivel hirtelen könnyebbé válna az, ami eddig nehéz volt.

Csillogó szemekkel állt meg a házunk előtt, és miután kifizettük a teljesen fair fuvardíjat, udvariasan elköszönt és elhajtott. Sokat adtam volna érte, hogy halljam, otthon mit mesél el a feleségének, hogy milyen fuvarja volt aznap.

Szólj hozzá!

Címkék: mexikó tenger Zihutanejo

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr4911758987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.