Venetoban néhány nagyágyú és ezernyi apró látnivaló van. A nagy halakat (Velence és Verona, talán Padua és Vicenza) inkább akkorra hagytuk, amikor látogatóink vannak, mert mindenki más is meg akarja őket nézni. Helyette a szabadidőnkben a kishalakra koncentráltunk, az olyan harmad és negyedrendű látnivalókra, amikért hátizsákos turistaként eszünk ágában nem lett volna felszállni egy buszra, de még csak három sarkot se sétálni, hiszen ha az embernek két hete van egész Kambodzsára, akkor erősen válogat.
Ennek kapcsán kicsit eltérve a tárgytól elmesélem, hogy a látnivalókat én eddig három nagy kategóriába osztottam, és ezek mellé most megjelent a negyedik. Alant következik a Sündisznó Összefoglaló Turisztikai Elmélete:
Az A kategória az olyasmi világon egyedülálló, ilyen máshol nincs, fényképen mindenki azonnal felismeri, még akkor is, ha magát az országot nem tudná elhelyezni vaktérképen. A gízai piramisok, az Eiffel torony, Chichen Itza, Velence, a Taj Mahal, Angkor Wat, a Grand Canyon, a Szent Péter Bazilika, a riói karnevál, a Fuji vagy a Nazca fennsík ilyenek. Magyarországon nincs ilyen látnivaló, egyszerűen semmink nincs, ami bárhol máshol ne lenne meg. Ezeket szokta tipikusan a Lonely Planet feltűntetni az országszintű térképein, már ha elég nagy az ország, Európában inkább az „Eastern Europe on a Shoestring” kötetet kéne ehhez a térképhez kinyitni, hogy hasonló léptéket kapjunk.
A B kategória olyasmi, ami ha már úgyis az országban vagy, akkor nagyon érdemes meglátogatni. Ilyenek a pesti fürdők, a villányi pincesor, a bulinegyed romkocsmái, a bécsi állatkert, az aggteleki barlangok, vagy a prágai belváros. Ezek a Lonely Planet régió (illetve Európában ország) szintű térképein szerepelnek.
A C kategóriába eddig azokat soroltam, hogy „ha már úgyis a városban vagyok, és van egy szabad délutánom, akkor akár be is nézhetek”. Ilyenből végtelen számban van mindenhol, ilyen például gyakorlatilag az összes magyar várrom, Pécs nevezetességei, meg még sorolhatnám. Jópofa, még emlékszik is rá később az ember, ha nem is sokáig, de ha a látnivaló megnézése helyett csak a szembelevő kávézó teraszán iszok meg helyette egy cappucinót, akkor se leszek sokkal élményszegényebb.
És végül megnyitottuk a legújabb, D kategóriát, ami teljesen esélytelen, hogy az útikönyvekbe bekerüljön. Ide úgy jut el az ember, ha a helyi turista információs irodában nagyon erőszakosan kérdezgeted, hogy „És mit lehetne még megnézni?” akkor némi fejvakargatás után bedobják, hogy „Tulajdonképpen van nekünk egy XIII. századi templomunk a domb tetején, ha nagyon ráértek…”
És mivel két teljes hónapunk volt a Kisalföldnyi Venetora egész nyugodtan elveszhettünk a részletekben.
Több fajta napirenddel is kísérleteztünk a baba miatt, de erről majd lesz külön poszt. Röviden az egyik opció, hogy kora reggel, ébredéskor azonnal elindulunk, tehát amíg NemSün formába hozza a babát, illetve összepakol neki, addig én leszaladok a pékségbe és összerakom a saját dolgaimat, majd beállok a ház elé kocsival, elhelyezzük Csücsköt a hátsó ülésen és nyomás. A másik, hogy a délelőtti alvás előtt közvetlenül indulunk, és a kocsiban szunyókál, a harmadik, hogy a szunyókálás után indulunk el azonnal.
Csücsök ugyanis naponta már csak egyszer alszik, olyan dél körül másfél órát, de ez az alvás kritikus fontosságú, mert ha megszakad, vagy kihagyja, akkor egész délután nyűgös lesz és egy rémálom a túlfáradt baba esti altatása. Ezért ha reggel indultunk, elsődleges szempont volt, hogy a napi sok apró látnivalót úgy szervezzük, hogy 11:30kor kezdődjön egy saccra két órás séta, ami alatt a baba békésen szunyókálhat a hordozóban.
Mint minden rendes ország, ahol már a középkorban is laktak emberek (tehát Finnország kivételével egész Európa [komolyan, a Finn Nemzeti Múzeumban büszkén mutogatják az ország első írásos emlékét 1520-ból]) telis-tele van várakkal. De sajnos kis hazánkkal történelmi kontrasztot képezve itt csak fasiszta diktatúra volt, proletár nem, így senki nem küldte el az arisztokrata osztályokat követ törni a Gulágra, így az összes vár és kastély továbbra is az eredeti tulajdonosaik kezében maradt.
Én persze megértem, hogy a Collalto hercegek örülnek, hogy nem vitték ki őket Szibériába, de turistaként frusztráló, hogy az összes reneszánsz palotában még mindig az eredeti tulajdonosok laknak és nem lehet őket megtekinteni. (Sem a tulajdonosokat, sem a palotákat). Számtalan vár ajtajáról pattantunk le, nagy behajtani tilos és Private Properti táblákkal szemezve. First world problem.
Először (a Coneglianot is tartalmazó) Treviso provincia járásait jártuk be egyesével, ezek nagyjából magyar megyéknél talán paraszthajszállal kisebb területek, közúton, falvakon át, szélük-hosszuk egy óra. Szerencsére a provinciának megdöbbentően jó angol nyelvű anyagai vannak és nagyon jó turistatérképeik, több fajta javasolt útvonalra felfűzve a látnivalókat, nagyjából ezek mentén haladtunk. (Bár az „összes vár” térkép hiányzik, és igazán ráírhatnák a látnivalók mellé, hogy ez éppen látogatható, vagy csak kívülről megnézhető, de ez már csak kicsinyes kötözködés).
Mint említettem, mi nagyon ráértünk, ha az embernek két hónapja van egy Kisalföldnyi területre, akkor azt alaposan be fogja járni, még ha a hullámzó szőlőslankák az út mellett összességében érdekesebbek, mint maga a látnivaló. Szóval következzen egy nagy csokor az alábbiakban Veneto olyan „turistacélpontjairól”, amiket még az interneten is nehéz megtalálni!
Susegana vár-erődje lényegében egy fallal körülvett kisebb város, ahova max hotelvendégként, illetve havonta egyszer két órán keresztül lehet bejutni. Kívülről fantasztikusan hangulatos volt, az biztos, és ráadásul egy erősen exhibicionista mókus végigugrált nekünk a falakon, ami erős „bah bah” hangokat váltott ki Csücsökből. Ez kisebb korában az „akarom”-ot jelentette, manapság inkább az „állat” babanyelven. A kutyák, galambok, kacsák is mind előidézik. 11 hónapos korára a kevés szó egyike, amit nagyon stabilan megért, az a „kutya” például, és azonnal kepeszt az üvegajtóhoz, hogy hátha Lulu, a tulajék kutyája éppen játszik a kertben, miközben erős „bah, bah”-kat nyög.
Babalinguisztikát félretéve Collalto vára már sokkal inkább molyrágta volt: egy láthatóan életveszélyes torony, és körülötte egy lezárt várudvar volt a belső mag, de a külső udvart, ahol a templom volt, be lehetett járni. Egész formás volt, de persze semmi igazán érdekes. Ezeket a C (sőt inkább D) kategóriás látnivalókat inkább a hangulat miatt nézzük meg, és nem mert annyira vágyunk rá, hogy még egy romot lássunk. Csücsök viszont ekkor dobta be a napközepi szundiját, és alvó babát illetve sárkányt nem szokás felébreszteni, így hát nekiindultunk a környékbeli szőlősdomboknak, hogy egy bő órát fel-alá sétáljunk vele.
Utána beültünk a vár tövében levő étterembe egy 13 eurós napi menüre, ami nagyon jó vételnek bizonyult. Mi voltunk az egyetlen foglalt asztal, a tulajdonosnő remekül beszélt angolul, és Csücsök itt (is) teljes sikert aratott, és megismerkedett a pelletes kandallóval.
Ilyenkor mindig 4 előételből és 4 főételből lehet egyet-egyet választani, mi rárepültünk a halas kajákra, főleg miután ötször elmondta a hölgy, hogy csak friss anyagokkal dolgoznak, illetve az általa nagyon erősen ajánlott pörköltes gnocchira. Pirított szardellát se ropogtattam még soha, nem is lesz kedves ételem, de hát ez is kellett egyszer.
Az éttermecske teraszán naiv stílusú freskó volt (és fantasztikus kilátás a középkori falura), ami elég pajzánra sikeredett, az esküvői jelenet összes nénijének sikerült rendesen átlátszó ruhát alkotnia a festőnek. Nem egészen gyerekbarát a dekor, már ha ez nevelési elv valahol, szerintünk pont mindegy, a gyereket meg még egyáltalán nem érdeklik a nem-kutya tárgyak.
Hogy ne csak várakat nézzünk, elgurultunk a Molinetto Della Croda nevű malomig is, ami ahhoz képest, hogy csak egy teljesen átlagos régi vízimalom egy ötméteres vízesés alatt, valami irtózatosan túl van hypeolva, éppen csak a velencei Szent Márk tér közepére nincs kitűzve egy „Molinetto Della Croda balra” tábla, minden más jelentős útkereszteződésben fel van tűntetve száz kilométeres körzetben.
A malomban épp egy karácsonyi-jelenet-kiállítás volt. Nem tudtuk, hogy ez a műfaj létezik, de láthatólag errefelé hobbi házibarkács módban összerakni egy kis makettet a Bibliából kiindulva, kis figurácskákkal meg mindennel. A megvalósítás színvonala erősen hullámzott, láthatólag amatőr a liga, de voltak egész ötletesek is, például a rusztikus lámpába bepakolt Betlehem egész helyre volt, de azért összességében borzasztó gagyi volt.
A malom fölött egy vízesés volt, amitől valamiért Csücsök félt. Érti a fene, a hangja biztos zavarta. Egy 11 hónapos gyereknek még nem nagyon vannak irracionális félelmei, a miénket a vízesések és a leeresztő (nem a kipukkanó!) lufik valamiért megijesztik.
Folyt köv.
