Kambodzsában már megvolt a hazafele szóló jegyünk, ezért a spórolást igazából feladtuk. Leosztottuk a megmaradt pénzünket a hátralevő napok számával, és az jött ki, hogy napi hatvan eurónk van, és ezt maradéktalanul el is költöttük. A Fülöp-szigetekkel ellentétben itt azért szálltunk meg alsó-középkategóriás hotelekben, mert megengedhettük magunknak, nem azért mert egyszerűen nem volt más. Ráadásul ugyanazért a pénzért az ember feltünően jobb szállást kap Kambodzsában; a Siem Reap-i hotelünk magasan az út legjobb ár/érték arányát nyújtotta. Feltünően jó éttermekben étkezve, mindenhova tuk-tukkal járva is pontosan hatvan eurót költöttünk el átlagban 16 nap alatt, érzésünk szerint ötvenből is meg lehet úszni, anélkül, hogy az ember bármi fontosat kihagyna, pedig Angkorért úgy isten igazából pofátlanul sokat kérnek el.
Kambodzsa volt a túra legszegényebb országa, alig 700 USD/fő GDP-vel. Ráadásul itt tűnt úgy, hogy a korrupció és a gazdasági elit kapzsi töketlensége képes lehet nemcsak lelassítani a növekedést, de akár teljesen meg is állítani. Kár érte, mert a kambodzsaiak alapvetően jó gyerekek, és elég szar zuhogott a fejükre az elmúlt száz évben, megérdemelnének egy kis jó szerencsét is.
A tömegközlekedés alapegysége a tuk-tuk, ami egy és hét fő között bármennyit szállít, a fuvardíj pedig bárhonnan bárhova egy dollár, éjszaka kettő. Mivel az átlag kambodzsai naponta két dollárnál kevesebbet keres, ezért a helyiek természetesen ennek maximum tíz százalékát fizetik.
Az átlag kambodzsai átérzi, hogy a francia már rég nem világnyelv, angolul szeretnének tanulni, sokkal többen, mint amennyire kapacitás van. Emiatt gyakran a tanárok csak egy leckével vannak a diákok előtt. Ennek ellenére nem volt nagy gondunk a kommunikációval.
A francia öröksége része itt is, hogy egész jó bagetteket adnak reggelire.
Egy francia tábornok 1947-es kijelentése szerint, a kambodzsai az a nép, amely még elhiszi, hogy ölni bűn, ezért képtelenség katonát nevelni belőlük. Tévedett.
A Gili-szigeteken sem volt semmi a hatalmas tábla, rajta „We have the sexiest magic-fucking-mushrooms on the island” felirattal, de az mégiscsak nyaralóhely volt, ráadául partisabb fajta. Kambodzsa erre több lapáttal rátesz. A legjobb messze a „Happy chicken soup” volt, benne „mariwana”-val. Ez egy olyan árukapcsolás, aminek őszintén nem látom a célközönségét. A fővárosban pedig útmenti plakátok hirdetik a „happy pizza delivery”-t.
Akárcsak a Fülöp-szigeteken, Kambodzsában is nagyon éreztük, hogy az aktuális Lonely Planet termékciklus legvégén voltunk. A szállásinformációk teljesen használhatatlanok voltak, az étterem ajánlások csak félig. Itt szoktunk rá a tripadvisorra, és hagytunk is rajta rendesen visszajelzéseket, hogy az utánunk jövők se szívjanak nagyot.
A vietnámi háború alatt az amerikai B52-esek lelkesen és rendszeresen szőnyegbombázták a szövetséges Kambodzsát is, a vietkong ellátási vonalait ritkítva.
Külön nehezítés, hogy az LP Phnom Penh térkép csak köszönőviszonyban van a valósággal, főleg ha az ember nem a Tuol Sleng-et keresi. Két helyről is úgy pattantunk le, hogy fél órát köröztünk, mire feladtuk, mert a térképet egyszerűen nem lehetett izometrikus transzformációkkal a valóságot fedővé alakítani.
Mint mindenhol, itt is megvan a felső egy ezrelékre belőtt szupermarket lánc, ötszázezer lakosonként egy-egy példánnyal. Itt Luckynak hívták, és mi minden adandó alkalommal kiélveztük az európai jellegű kenyérféléket és felvágottakat.
Ázsia összes általunk kostólt söre közül messze az Angkor Beer a legihatóbb. Lehet, hogy csak a konkurrencia volt ennyire gyenge, de akkor és ott úgy éreztük, hogy ilyet akár Pesten is vennék önként. A helyi töményre, mint mindenhol máshol, itt sem volt igényünk. Tömör tapasztalat, hogy szegény országokban nem a kifinomult ízkombinációkat, hanem a minél hamarabb elért bódulatot tekintik sikernek.
Mint minden, magára valamit is adó nemzetnek (Szlovákia kivételével), Kamobzsának is volt egy aranykora, amikor mindhárom szomszédját párszáz évig elnyomta. Dél-Vietnámot például Kampuchea Krom-nak (Dél-Kambodzsa) jelölik még a közepesen fiatal térképeken is.
Akárcsak Burmában itt is találkozni a Buddhizmus egyik kevésbé kellemes oldalával, miszerint a templomnak akkor is valódi arannyal van bevonva a teteje, ha előtte éhező árvák koldulnak.
Ami Kambodzsában van, azt igazából senki nem nevezi demokráciának, de nem is igazán diktatúra. Leginkább a kleptokrácia elnevezés illethetné. Vannak választások, van még ellenzék is, időnként megfenyegetnek néhány újságírót, de nem igazán bántják őket, de az egész annyira büdös és korrupt, hogy még az általában kevéssé finnyás multik is inkább csak legyintenek és hazamennek. Egyszerűen a régióban csak Laosz reménytelenebb Kambodzsánál, de az még mindig „igazy” kommunizmus, szemben mondjuk Vietnám vörös csillagos vadkapitalizmusával.
Az ország főtere. A többi rész nem így néz ki
Az országban olyan szinten nincsen infrastruktúra, hogy még az egyetlen, gyarmati korban kialakított vasút vonalat sem tudták működésben tartani, a Siem Reapot Phnom Penh-hel összekötő országút pedig annyira kritikán aluli, hogy Magyarországon még harmadrangú útnak sem jelölnék.
A Kambodzsai konyha összességében nagyon kellemes. Sűrű, krémes curryk, kellemes saláták, és a szokásos rizstésztás ételek jellemzik, és igazából mindegyik bejött. A nemzeti étel az Amok Trey, lényegében kókusztej alapú harcsapörkölt, banánlevélbe csomagolva. Ebből a banánlevél valamiért az agyonreklámozott rész, de tányérból is pont ugyanolyan jó. A thai és a vietnámi konyhából egyaránt merít, és az volt a benyomásunk, hogy nagyobb a választék, mint Thaiföldön. Persze lehet, hogy ha itt is két hónapot lettünk volna, és nem csak két hetet, ezt is hamar eluntuk volna. Sajnos még a Khmerek sem bírnak persze elszakadni az átkozott halszósztól, de már rutinosan kerülgettük a menübe épített aknákat.
A kambodzsaiakat kedvesnek, mosolygósnak és vendégszeretőnek éreztük, és szívesen jönnénk még ide, még akkor is, ha az országuk Angkor Waton kívül úgy istenigazából semmit nem kínál. Búvárkodni nem lehet, partik nem nagyon vannak, a tengerpart gyengus, a természet pedig javarészt el van aknásítva, vagy legalábbis egyáltalán nincs felkészülve sátraknál magasabb komfortfokozatot igénylő látogatókra. Van néhány NGO-szervezte ökoturizmus kísérlet, innen is sok szerencsét kívánunk nekik.
