HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @geegee: Ráth Végh István valamelyik könyvében olvastam, aki levéltárban gyűjtötte, az biztos, hog... (2023.06.09. 10:46) Törökország III - Égei tenger partvidéke
  • Androsz: Az legalább mellettük szól, hogy az a vonat nincs összefestékezve. Lehet, hogy ott levágják a kezé... (2023.05.20. 14:38) Egyiptom 2023 - 04 - Kairó körüli romok
  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar

Linkblog

Mexikó III - Teotihuacan

2014.04.16. 05:32 Sünmalac

Igyekeztünk azt a ritmust felvenni, hogy legkésőbb fél nyolckor felkelünk, hogy egyrészt még a forróság előtt elkezdődjön a nap, másrészt hogy még a tömeg előtt odaérjünk a látnivalókhoz.

Ez sajnos nem mindig sikerült, most például azért nem, mert a célpont, Teotihuacan szűk két órányi metró és buszútra volt.

m1piramis.jpg

Itt kitérnék arra, hogy mi a különbség Teotihuacan és Tenochtitlan között, mert ez az óceán innenső oldaláról kb annyira egyértelmű mint onnan nézve Budapest vs Bukarest. Teotihuacan nagyjából a római birodalommal egy időben virágzott, olyan hatvan kilométernyire van Mexikóvárostól, és fogalmunk sincs kik lakták. Viszont itt épült a világ harmadik legnagyobb piramisa (ha magasságban mérjük. Ha kilóra, akkor a hetedik). Mint a legtöbb közép-amerikai kultúra, ez is a túlnépesedés, szárazság és lelkes hódítók hármasának köszönhetően teljesen és tökéletesen elnéptelenedett, de annyira jól néztek ki a romok, hogy az utódnépek konkrétan ásatásokat fojtattak és másolták a talált tárgyakat.

m3piramis.jpg

Az egyik ilyen utódnép volt az azték, és az ő fővárosuk volt Tenochtitlan, ami egy az egyben a mai Mexikóvárosnak felel meg, de olyan szinten, hogy a város főtere katedrálissal, nemzeti palotával, mindennel, az azték főtemplom helyén épült. Ők ezer évvel Teotihuacan után kezdték, nagyjából a 12. századtól duhajkodtak addig, amíg Cortezék az egészet ki nem fosztották és fel nem égették.

Teotihuacanból egészen sok megmaradt, és egy teljes napot töltöttünk azzal, hogy fel-alá mászkáltunk a két kilométer hosszú Halottak Útja mellett, ami egy nyílegyenes, negyven méter széles sugárút. Akárki is építette Teotihuacant, végiggondolta előtte, hogy mit is akar csinálni. Szépen rendezett négyzethálón vannak az utak, köztük templomok és paloták álltak. Két nagy piramis határozza meg a rommezőt, amikről természetesen nem tudjuk, hogy ki rakta őket össze és miért. A „vallási célt szolgáltak” gumifrázist lehet csak rájuk húzni. A Nap és a Hold piramisának nevezték őket az első felfedezők, és ez rájuk ragadt, de a nevek mögött semmilyen tudományos magyarázat nincsen, csak szokásjog.

m3halottak.jpg

Mindezt nagyon hangulatos kaktuszerdők veszik körül. Az egyik fontos felfedezésünk volt, hogy a kaktusz alapvetően „fa” funkciót tölt be, három-öt méterre is megnő és szabályos erdőket formáz a fennsíkokon. Itt nem kolbászból van a kerítés, hanem kaktuszból, a szó szoros értelmében. Egyenesen felfele növő oszlopkaktuszokkal ültetik tele a drótkerítés belső oldalát, ami szerintem jobb betörőriasztó, mint holmi szögesdrót.

m3kaktusz.jpg

Azért nem csak kőkupacok maradtak, hanem itt-ott egy adag köcsög is, ezeket a helyi múzeumban állították ki, és mindegyikre ráírták, hogy Tlalocot ábrázolja. A falakon levő freskókat pedig szépen leválasztották és szintén a helyi múzeumokban lehet megnézni őket. Ennek az az előnye, hogy a turisták lehelete nem rohasztja szét őket, a hátránya pedig, hogy iszonyat unalmas maga a romváros, mert minden csak kopasz kő.

Azért a piramisokat megmásztuk, még ha ehhez sorba is kellett állni, mert csak egy vékony lépcsőn engedik fel a népet, ami helyenként négy ember széles, máshol meg csak egy. Na a szűk keresztmetszetek előtt dugó alakul ki természetesen, és ilyenkor egy piramisnyi turista békében aszalódik a napon.

Mivel kétezer méter magasan van Teotihuacan, ezért a legkisebb lépcsőzés után is azonnal elfogy az ember levegője. Síkban menve egyáltalán nem érezni a tengerszinttől mért különbséget, de az emelkedők gyilkosak. A felföldi jelleg miatt az időjárás is emberi. Éjszaka tizenpár fok van, nappal pedig késő délutánra éri el a huszonsokot. Ezért minden napunkat hosszúnadrágban, és rendkívül sikkes zokni+szandál kombóban kezdtük, és csak a meleg beálltakor szabtuk át a felszerelést nadrágszár és zoknimentesre.

A viszonylag enyhe időjárás egyik hátránya, hogy brutálisan le lehet égni. Hiába van csak huszonkét fok tizenegy órakor, akkor is majdnem egyenlítői nap tűz, és az UV sugárzást pont nem érdekli, hogy mit mutat a higanyszál.

A régészeti zóna körül rengeteg kajálda van, mindenféle pénztárcára szabva, mi két kedves nagymama kifőzdéjében kötöttünk ki, akik spanyolt hadarva nyüzsögtek körülöttünk. Általában kevesen tudnak csak angolul, viszont senkit nem zavar, hogy mi csak nagyon, nagyon keveset beszélünk spanyolul. Azért eléggé európai a nyelv ahhoz, hogy az ember elboldoguljon főleg akkor, ha csak annyi a kérdés, hogy narancslevet vagy limonádét kérünk-e inkább, az én sörömet pedig a jéghűtőből kivett korsóban szolgálták fel, amiért külön plusszpont jár.

A zónán kívül is volt néhány komplexum, ezek elsősorban lakónegyedek voltak annó (vagy legalábbis ezt tippeljük). Ezekhez általában már a kutya nem jut el, főleg mert alig jelölt földutakon kell tizenöt percnyit sétálni. Itt viszonylag több falfestményt hagytak a falon, de kellettek a magyarázó szövegek, hogy kisilabizáljuk, mit is látunk éppen. A jaguárt még csak-csak felismeri a turista, de amikor isteneknek öltözött papokat kell értelmezni, ahol azt sem látjuk elsőre, hogy melyik a szeme és melyik a szája, akkor jól jön a segítség.

m3jaguar.jpg

Hazafelé még beleütköztünk a rend őreibe. Mexikó alapvetően teljesen biztonságos ország a turisták számára (Washingtonnak például rosszabbak a gyilkossági mutatói, mint DF-nek), ezért könnyű elfelejtkezni róla, hogy a hadsereg, a rendőrség és a drogkartellek mindenki mindenki ellen szabadfogású tömegmészárlást játszanak, amibe az elmúlt tíz évben ötvenezren haltak bele. Habár a kartellek jól felszereltek, azért a karhatalom mégiscsak többen van, meg tankokkal tud jönni ha kell, tehát általában nyerni szokott. Szóval az áldozatok többsége a finoman szólva sem rizikómentes „drogmaffiózó” szakmát választotta a középiskolai orientáción.

Ártatlan (nem sztriptíz bárban vagy drogterítéssel foglalkozó) helybeli csak extrém esetekben kerül kereszttűzbe, turista szinte soha. Azt persze látjuk, hogy az összes rendőr golyóálló mellényben hesszel, és nem gondosan tokban elzárt parabellumok lógnak a csípőjükön, hanem rohampuskát markolnak két kézre, mindig, mindenhol, de ez inkább megnyugtat, mint zavar.

Minket ez most úgy érintett, hogy nagyon kerestek valakit. Három erősen közepes darab (mexikóban biztos nagynak számít) végigsétált a buszon és három centiről mindenkinek az arcábakamerázott egy kézikamerával. Egy kicsit punknak kinéző mexikói srácnak, meg a barátnőjének a hátizsákját az utolsó koszos papírzsebkendőig kipakolták. Mi voltunk a másik páros, akit megnéztek közelről, fogalmam sincs miért, talán mert túl nagy érdeklődéssel figyeltük az eseményeket, vagy a gringó alapértelmezetten ellenőrizve van mindig. Belenéztek a hátizsákba, aztán a plüss sündisznó láttán egy legyintéssel visszaadták. Láthatólag még mindig nem mi vagyunk a kartell új csodafegyvere.

A főcsapáson kívül eső romhalmazokkal úgy elszüttyögtük az időt, hogy megint nem jutottunk el a Suomaya múzeumba. Helyette inkább elmentük a Keletibe (itt busz és nem vonatpályaudvart jelöl) és megvettük Oaxacába az éjszakai jegyeket két nappal későbbre, majd elmentük pozolét enni egy erre szakosodott kajálós piacra. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy huszonöt balatonparti lángosos (gagyi székek, műanyag, bádog evőeszköz) bepakolnak egy fedél alá, csak lángos helyett mindenki ugyanazt a két-három fogást szolgálja fel.

m3kaja.jpg

Ez most egy pozole hely volt, ami egy elég alternatív kukoricaleves. A száraz szemekben lebontják a keményítőt úgy, hogy mésszel keverik, ettől a szemek kifehérednek (kémikusok segítsenek, se magyarul, sem angolul nem erősségem ez a szaknyelv). Ennek a neve angolul hominy. Ezeket aztán megfőzik, megy mellé egy kis zöldség és kész is a pozole. Kíváncsi voltam rá, mert minden mexikói szakácskönyvemben van rá recept és itthon leheteletlen elkészíteni, de mint kiderült nem igazán jó kaja, úgyhogy nem is érdemes.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr566042654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása