Sentosa szigete száz évvel ezelőtt mindössze egy maláriás mocsár volt száz méterre Szingapúr szigetétől. Ma pedig egy egyedülálló jelenség; válasz arra a kérdésre, hogy mit kell építeni végtelen sok pénzből, ha lehetőséget szeretnénk adni kicsiny államunk polgárainak a kikapcsolódásra.
Az egész sziget (körülbelül háromszor egy kilométer méretben) tele van fantasztikusan megépített, esztétikus „tennivalókkal”. Van a magasban körbeforgó étterem, függőleges szélcsatorna, amiben lebegni lehet, mindenféle étterem a McDonaldstól a Michelin csillagosig, ötcsillagos szállodák és import-homokból épített mesterséges tengerpartok, bárok, kocsmák, óriás akvárium, vidámpark, parkok, zen-kertek és állatsimogatók, színházak, mozik, planetárium, és minden más, amit csak el lehet képzelni.
A szigetet meg lehet közelíteni gyaloghídon, mozgójárdán, libegőn, buszon, kishajón és egysínű vasúton, és minden, de minden tiszta, új, csillogó, de mégsem személytelen vagy mesterkélt. Az ázsiai természetszeretet és a nyugati kényelem tökéletes találkozása a sziget, és bármely sarkában kódorogtunk, végig úgy éreztük, hogy itt jó lenni, és tulajdonképpen szívesen élnénk Szingapúrban.
A fő attrakció, ami miatt igazából meglátogattuk, a Universal filmstúdió vidámparkja volt. Ez pontosan azt hozza, amit a neve alapján várnánk: Disneyland felépítve a stúdió legnagyobb húzóneveit felhasználva. A park 7 zónára volt osztva: Múmia, Shrek, Madagaszkár, Battlestar Galactica, Jurassic Park, Underwater World, és Hollywood témakörökre, és mindegyik ötletesen összeollózta az odavágó kliséket.
Vidámparkba az ember elsősorban adrenalinért megy, NemSün füle miatt sajnos csak a leglágyabbakon tudott részt venni, egyensúly érzék nélkül okádás az ilyen gyorsulásos bulik vége. Sün kicsivel bátrabb volt, de csak kicsivel, mert még soha nem ült ilyen csodákon. A park legkeményebb hullámvasút párja a BG-n alapul, két összefonódó hullámvasút tekereg körbe-körbe, a Human és a Cylon. Az emberi verzió a lágyabb, de ennek is rosszul voltunk már a látványától is, érzésre hetvennel vette be a hajtűkanyarokat kocsi, és a zuhanós szakaszokon bőven száz fölött volt. A Cylon verzióra nagyon sok különböző tábla volt kiaggasztva, amik lényegében mind ugyanazt mondták: „Nézz fel és hallgasd a sikolyokat. Mi ezt komolyan gondoltuk. Te is?” A menet alapból függő, és nem ülő, tehát a semmivel alattad száguldasz harminc méter magasan, ráadásul összesen ötször fordít fejjel lefelé a két perces futamidő alatt.
A kék a cylon, a piros a human
A következő a fokozat a Múmia Visszatér című örökbecsű kalandfilmen alapult, na erre fel is ült az expedíció azon fele, amelyik nem nyúl. A karnaki templomot másolták le, és felújították, gyk. volt rajta tető. Ezen belül tekergett a hullámvasút, javarészt a vaksötétben. Keverték a száguldást a paráztatással, és nem spóroltak az effektekkel. Egyszer a plafon szakadt a fejünkre, másszor majdnem falnak rohantunk egy zsákutcában, és amikor a múmiasereg a pofánkbaüvöltött (harmadik szívroham huszonöt másodperc alatt), a kocsi hátrarándult és egy ideig visszafelé mentünk maximális sebességgel(negyedik szívroham). A fejünk fölött valódi lángok fújtak, ez kedvenc fogása volt a főmérnöknek, mindenhol érezni lehetett a hőt. Maga a gyorsulós rész vaksötétben zajlott, nem lehetett felkészülni a kanyarokra, egyszer csak egy kanyar után elkezdtél zuhanni, egy szó, mint száz, őszült a közönség rendesen.
Két vízi hullámvasút is volt a látványosságok között, de sajnos csak az egyiket tudtuk kipróbálni. A Jurassic Parkos elromlott estére, nekünk meg nap közben nem volt kedvünk két órát sorban állni egy menetért, pedig nagy táblák hívták fel a figyelmet, hogy aki erre felül, az vizes lesz. A másik, a Madagaszkáros egyértelműen a tíz év alatti közönségre volt belőve, még csak ijesztgetni se próbáltak, csak végigcsorogtunk a három körön, robotok eljátszották a rajzfilm sztoriját, és kaptunk egy kis esőt meg pirotechnikát.
Persze volt minden egyéb show is a műsoron, megtekintettünk egy közepesen érdekes musicalt, egy tényleg érdekes special effect bemutatót, és még egy gyerekekre belőtt Shrekes-showt. Igazán újszerű a 4-D mozi volt, ez alatt azt értették, hogy egy 3-D mozit megdobtak még egy-két extrával. Ez is Shrek témájú rajzfilm volt, kicsivel idősebb közönségre célozva. A székek rázkódtak, amikor lóháton valaki elkezdett lovagolni, hátradőltek a „gyorsulástól”, fékezéskor előredőltek, a hátunk mögé lopakodó ellenség a nyakunkba szusszantott a szék fejtámlájába épített fúvókákon keresztül, amikor valaki tüsszentett akkor vízpermetet fújtak az arcunkba, a lábunkra pedig jeges levegőt fújtak, amikor megjelent végtelensok pók. Ez utóbbitól frászt kaptunk, tényleg nem voltunk rá felkészülve. Összességében az élmény olyan volt, mint a zsiráf az állatkertben. Szép, szép, de otthonra azért nem kell.
Meseország helyi verziója
A legjobb show vita nélkül az Underwater world bemutatója volt, én még életemben nem hallottam a filmről, de láthatólag egy vízi Mad Max. Nagyjából ötven méter széles vízi színpadon zajlott az akció, ezt szigetecskék, rámpák, őrtornyok, gépágyúállások és minden egyéb tarkította. A nézőteret három zónára osztották: Száraz, Nedves és Uszoda kategóriás helyeket lehetett elfoglalni, ezek különböző színre voltak festve, és körülbelül tízszer elmondták, hogy az első öt sor kapni fog az áldásból. A húsz perces előadás a mozi történetét foglalta össze, elrabolták benne a jónőt, a gonoszok jól felrobbantották a fél bázist, majd jött a jópasi, lekaratékázta a gonoszokat, felrobbantotta a bázis másik felét és megmentette a jónőt. Ezt élőben adták elő, elképesztő mennyiségű technikát és pirotechnikát felvonultatva. A bázis fele tényleg égett a végére, bedobtak egy életnagyságú hidroplán modellt a magasból a vízbe, majd felrobbantották, jetskiken és mocsárjárókón száguldoztak körbe-körbe, álgépfegyverekkel lőttek egymásra, de úgy, hogy a golyók „csobbantak” a vízben (vízalatti fúvókák szimulálták a becsapódást), háromszor átugrottak ziplineokon az egész fölött, a főgonoszt meg felgyújtották, és tíz méter magasból dobták le egy toronyról. A végére minden összedőlt és égett. Hibátlanul végrehajtott, hihetetlen látványos show volt, minden tiszteletem a kaszkadőr-színészeké (akik ezt naponta négyszer végigcsinálják) és a technikusoké, soha nem még láttunk semmi ehhez foghatót.
Kora reggel kezdtünk a parkban, ezért az első két dologra még tíz perc várakozással be tudtunk jutni, de utána az érdekesebb dolgoknál a sorok hamar elfajultak az egy-két óra hosszúságig, pedig direkt hétfő reggel jöttünk, és nem hétvégén. A parkban mindenhol nagy táblák mutatták, hogy melyik attrakcióra mennyit kell várni, és valamikor kora délután úgy döntöttünk, hogy inkább járunk egyet a szigeten. A jegyeink többszöri belépésre is jók voltak, ezért este hétkor visszajőve ki tudtunk mindent próbálni, amit akartunk, ha valaha is járunk még erre, akkor kedd délután ötkor kezdünk, érzésre az a legjobb időpont.
A napot a Chilli’s amerikai étteremlánc helyi egységében zártuk egy búcsúvacsorával. Mind a minőséggel, mind a mennyiséggel, mind a kiszolgálással elképesztően meg voltunk elégedve, a pesti Iguánával kényelmesen volt egy szinten, és határozottan jobbnak érződött az ugyanebben a kategóriában utazó TGIF láncnál. Jó dolog nyugati országban enni, ahol a pincér nem a tulaj tinédzser fia, hanem egy szakiskolát végzett hölgy, ergo képes egyszerre egynél több tányért kihozni, és nem jön vissza kétszer megkérdezni, hogy tulajdonképpen mit is rendeltünk.
Másnap reggel a metró fél óra alatt kivitt a reptérre, ingyenes monorail járt a terminálok között, nyugodtan, békésen becheckeltünk az Air Asia jakartai járatára.
Koh Tao után Szingapúr a második olyan hely, aminél nyugodtan mondom, hogy fogok én még ide jönni, befejezetlen ügyeim vannak a városban.
