HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @geegee: Ráth Végh István valamelyik könyvében olvastam, aki levéltárban gyűjtötte, az biztos, hog... (2023.06.09. 10:46) Törökország III - Égei tenger partvidéke
  • Androsz: Az legalább mellettük szól, hogy az a vonat nincs összefestékezve. Lehet, hogy ott levágják a kezé... (2023.05.20. 14:38) Egyiptom 2023 - 04 - Kairó körüli romok
  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar

Linkblog

Malajzia IV - Kuala Lumpur

2011.06.26. 14:56 Sünmalac

A második ázsiai főváros, amit meglátogattunk Kuala Lumpur lett. A név körülbelül Sáros Mocsarat jelent, ezért a helyiek érthetően inkább KL-ként emlegetik. A város mindössze kétszáz éves, és ezt is a britek alapították. Ónbányából nőtt 1.3 milliós fővárossá az eltelt idő alatt, pedig egyszer a kínai maffiák közötti leszámolások mellékhatásaként porig égett (és összedőlt és elsüllyedt a mocsárban…) Emiatt az óváros a Kiskörút belsejénél is kisebb területet foglal el, mi két nap alatt kiismertük, mint a tenyerünket. De KL-ben nem is igazán a régi épületek az érdekesek, hanem az újak. Itt áll a világ harmadik legmagasabb rádiótornya, a 420 méteres KL torony, a világ legmagasabb, ikertornyok közi hídja (a Petronas tornyok között, a világ egyik legnagyobb madárállatkertje, ahol kétszáz faj háromezer példánya repdes többé-kevésbé szabadon a fejünk felett, és még számos egyéb érdekes, nagyvárosi látnivaló.

Petronas-tornyok a város felett

Ezek miatt végül a tervezett három nap helyett hatot töltöttünk itt, de egyáltalán nem bántuk meg, még így is voltak dolgok, amiket kihagytunk.  KL-t érdemes meglátogatni, és egy post nem is elég arra, hogy részletesen bemutassam, ezért csak a számunkra legérdekesebbekre szorítkozok.

A városnézős része a túrának nagyjából felejthető volt, ha az ember a világ bármelyik nagyvárosának nekivág egy térképpel, hogy kipipálja a turistabingót, ugyanazt az élményt kapja.  Sok szép és kevésbé szép régi épület, valamint csaholó hiénafalkák, akik meg akarják kopasztani a külföldit. Láttunk néhány szép mecsetet, ahol a hideg márványon békésen fetrengtek az igazhitűek és mélyen vallásos áhítatban szunyókáltak, megnéztük a helyi hősök terét, amit itt Függetlenség térnek hívnak és mindmáig működő krikett pálya, a szélén egy százméteres zászlórúddal és egy becslés szerint húszméteres képernyővel, amin folyamatosan sportközvetítés ment. A közönség három bámészkodó turistából és egy hajléktalanból állt, és szerintem egyikünket sem érdekelte a rugby, de ha már ott van az a nagy tévé, miért ne menjen.

Kínai negyed

Az első igazán nagy attrakció a KL torony volt, aminek majdnem a tetejére vitt fel a gyorslift. Egész korrekt audioguide magyarázta el minden ablaknál, hogy éppen mit látunk. Ez jellemzően felhőkarcoló, felhőkarcoló és felhőkarcoló volt, itt nem divat az európai stílusú nyavalygás, hogy óvjuk a város arculatát; ha valakinek olyanja van, hogy egy százhúsz emeletes irodát akar emelni a város közepén, hadd szóljon. A toronyházak egy része még csak nem is ronda, de azért valahol idegenkedünk az olyan várostervezéstől, ami ennyire függőleges, egy new yorki valószínűleg jobban érezné magát.

A tornyot egy kicsiny nemzeti park veszi körül, érintetlen KL alapítása óta. Jellemző Dél-Kelet Ázsiára, hogy a városi zöld (és természetvédelmi terület) közepére fel lehet húzni egy rádiótornyot, kapcsolódó szórakoztató elemekkel együtt, a természetvédők különösebb hisztije nélkül. A parkon átvezető túraösvényt számos tábla szegélyezi, persze nem a biológiai érdekességre hívják fel a figyelmünket, hanem arra a tényre, hogy a saját felelősségünkre léptünk be az erdőbe, és a parkfelügyelet nem perelhető, ha az itt élő skorpiók vagy mérges ezerlábúak megesznek.

Több plázába is benéztünk, ami nem nehéz itt, egyszerűen az üzleti negyed összes (tényleg összes) épületének alsó öt szintje bevásárlóközpont. Ezek ráadásul általában össze vannak kötve, akár föld fölött, akár föld alatt, így többször is előfordult, hogy spontán áttévedtünk a konkurenciához, ami azért a Westend és a Duna Pláza viszonylatában kifejezetten rosszul koordinált navigációt igényelne. Az egyik legnagyobb bevásárlóközpont, a Times Square, még egy komplett vidámparkot is rejtett magában, a hullámvasút a harmadik és a nyolcadik emelet közötti aulában cikázott fel alá, időnkénti sikoltozással téve teljessé a vásárlás élményét.

Beltéri hullámvasút

Megdöbbentő élmény volt a maláj nemzeti múzeum: a világ bármelyik nemzete nyugodtan felbérelheti azt, aki a tárlatokat tervezte. Professzionális, informatív, jól vitrinezett, jól megvilágított múzeum volt, arról nem is szólva, hogy lényegében ingyért. Ázsiában már sok megdöbbentően magas színvonalú kiállítást láttunk, jó volna, ha végre Európa is észbe kapna és túllépnénk az üvegvitrinbe kontextus nélkül behajigált tárgyorgián, és az jobb alsó sarokban sárguló A4-es fehér lapon, amin (szigorúan csak az adott ország nyelvén) a következő húsbavágó információ található:  „1. Cserép (13. sz.) 2. Cseréptöredék (kora 12. sz.)”. Még meglepőbb volt, hogy egész objektívre sikeredett a kiállítás, amíg a huszadik századig el nem értünk rendesen és folyamatosan megemlékezett a kisebbségekről és valamilyen szinten a többi vallásról is. Persze egy nemzeti múzeumtól nem is reális elvárás, hogy úgy fejezze be a modern kori tárlatot, hogy „… és országunk ezzel büszkén elfoglalta helyét azon nemzetek sorában, akiknek még a huszonegyedik században is nyíltan rasszista törvényei vannak.”.

Miután majdnem egy teljes napot eltöltöttünk a múzeumban, már csak egy madárparkra futotta aznap este, így is a hét órás záráskor rúgtak ki minket. A röpde pontosan azt hozta, amit elvártunk: rengeteg jószágot ezernyi színben. Tíz-húsz méter magasan feszült a fejünk fölött a háló, és az egymással nem kompatibilis állatok a húsz hektáros fedett terület különböző szegmenseiben voltak elhelyezve. Csak azok a versenyzők voltak tényleges kalickában, akik megennék a többieket, mint például a sasok és a baglyok, vagy veszélyesek a látogatókra, mint a struccok és az emuk. A kisebb madarak megfigyelhetőség érdekében húszméteres miniröpdékbe voltak zárva, különben sehogy nem találtuk volna meg a három-négy centis énekesmadarakat. A faunában azért a könnyen karbantartható, dekoratív állatok túl voltak reprezentálva, főleg a pávák és a gázlómadarak. Itt is vacsoráztunk, a teraszra kiülve, és bizony meg kellett védeni a kaját néhány kóbor íbisztől és szarvascsőrű madártól.

Tolvajbanda az étterem teraszán

A másik zoológiai program az akvárium volt. Kilencven méter hosszú mozgójárda vezetett a fő medence alatt, láttunk cápákat, tengeri teknősöket, vagy öt féle ráját, polipot, nautiluszt, és az összes többi szokásos vackot. Az egész hóbelevenc a Petronas tornyok pincéjében volt, errefelé szeretik az ilyen árukapcsolásokat. Pont jókor jöttünk, így két etetést is láttunk. Az egyik a kisvidrák napi haladagja volt, a másik a főmedence etetése. Ez utóbbit két búvár végezte, és az akvárium ajánlgatta is, hogy képzett búvárok merülhetnek a mesterséges korallzátonyon, de az ára olyan horribilis volt, hogy inkább merülök négyszer a valódin, és kivárom, hogy jöjjön az óriás rája. Mindkét etetés alatt elmondták, hogy mi, hogy és miért történik, mit látunk, valamint újra és újra megkértek mindenkit, hogy ne vakuzzanak. Két perccel a show után jusztis szegény polip képébe villantott az összes indiai, és minden vakuzásra láthatólag összerezzent az állat. Miért olyan nehéz megérteni, hogy a mélyebb tengerhez szokott szemeknek nem tesz jót, ha naponta két-háromszáz turista belevillant? Az információ, hogy vakuzni tilos, kinn van a bejáraton, kinn van minden falon és folyamatosan mondja az összes bemutató bácsi. Persze a kövér német apukának sem lehet elmagyarázni, hogy ne vakuzza a Mona Lisát a Louvreban, mert két év alatt kifakulnak a színei. Az ilyen jelenetek elveszik az emberiségbe vetett hitünket.

Az utolsó nap a város körül mozogtunk: a Batu barlangok voltak az első célpont. Hatalmas mészkőszirtet kell elképzelni, amihez kétszázakárhány meredek lépcső visz fel. Félúton a hegyoldalban van a két barlang (a rejtőzik kifejezés erős lenne, tekintve, hogy egy harminc méter magas, aranyszínű hindu istenség áll ellőttük). Az egyik a templom, a másik a természetvédelmi terület. Szerencsére pont idén márciusban fejezték be a felújítást, így volt rendes járda a barlangban, és a különösen denevéres részeken még tető is volt. Az észak thaiföldi körök után ez utóbbi szolgáltatást nagyra értékeltük, értem én hogy nem akar semmi rosszat a denevér, de a guanót nehéz kimosni a hajunkból. A kétszázezer bőregéren túl még egy speciális pók is lakik a barlangban, a barlangi csapdázó pók, a legutóbbi számvetés szerint 81 darab. Ezt a számot növelni szeretnék, így bizonyos részek le voltak zárva, de így is majdnem egy óra volt a körséta. Láttunk nagyon nagy és nagyon gusztustalan barlangi százlábúakat, és az egyik részen a guanó tóba csótányok költöztek ezért nagyokat kellett lépni. Két túravezetőnk is volt, egy negyven körüli pacák, aki az összes klasszikus ázsiai hibát elkövette: nem a csoport felé beszélt, halkan, és nem artikulálva. A kiejtéséről nem is beszélve. Ezzel szemben a tizenkevés éves srác tökéletes angolsággal, precízebben foglalta össze ugyanazt az információt, lényegében megmentve az élményt. Remélhetőleg egy-két éven belül már ő fog elől menni.

A másik barlangban a templom rész úgy nézett ki, mint minden indiai templom, csak a hegyen belül. Tucatnyi oltár, túlcizellált, rossz minőségű szobrok, füstölők, áldozatok. Az áldozat jellemzően gyümölcs és egész helybeli majomfalkák álltak rá arra, hogy ezt ellopják és elfogyasszák. A hívők nem bánják, a majom valamilyen szinten szent állat, bár az hinduizmus annyi istent és szokást gyűjtött össze az évezredek alatt, hogy valahol minden szent.

Szállásunk mellett is volt egy hindu templom, mégpedig délindiai. Itt kókuszdiót áldoztak. Némi kérdezősködés után kiderült a pontos menete a szertartásnak: az ember kíván valamit, és kijelenti, hogy például egy munkahelyi előléptetés megér neki öt kókuszdiót. Elmegy a templomhoz, vesz a kókuszdióárustól öt darabot, és miközben erősen fohászkodik, az erre kijelölt területen állva, egyesével a földhöz csapja a diókat. Ha eltörnek, az jó. Emiatt elég csenevész kókuszt árulnak az árusok, így jobb mindenkinek. Megtudtuk azt is, hogy a homlokra festett vörös pötty házas nőt jelent, a szürke/fehér pedig hajadont.

KL tömegközlekedés szempontjából is tipikusan Ázsiai: vagy tucatnyi magasvasút és metró vonal szolgálja ki a Budapestnél kisebb várost, de ezeket mind különböző társaságok építették, így finoman szólva sincsenek integrálva: egy „állomáson” belül az átszállás egy kilométer sétát is jelenthet. Viszont sikerült megoldani azt, hogy automatikus jegyrendszer van, akár egy menetre vesz az ember jegyet, akár egy hónapra, csak lehúzza a kártyáját a megfelelő helyen és átléphet a kapun. Az, hogy ez a rendszer működik a berlini metróban, még nem meglepő, de hogy mind Kairóban, mind Mexikóvárosban, mind KL-ben sikerült hibátlanul implementálni, az már elég szégyenteljes a BKV-ra nézve: a fenti példákból látszik, hogy nem a technikai kifinomultság hiánya az oka annak, hogy marcona verőlegényeknek kell mutogatnom a bérletemet a Gyöngyösi úton minden reggel.

KL elhagyásakor megismerkedtünk a helyi buszrendszerrel is: negyven különböző társaság üzemelteti a vonalakat, egy adott város felé többen is versenyeznek az utasokért, tehát a buszpályaudvaron a fülkéikből kilógva integetnek, hogy ide gyere jegyet venni. Persze ha valami kisebb helyre mész, mint mi Kuala Selangorba, akkor időbe telik, míg megtalálod azt az egy ablakot, ahol a jó jegyet árulják, de ezzel még együtt tudtunk élni.

komment

Címkék: utazás utazas malajzia hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr773016106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mbraun 2011.06.28. 23:10:53

Ha az elso kepet nezem, es nem lenne a Petronas a hatterben, akkor azt hinnem hogy a Lumpini Park Bangkokban.
süti beállítások módosítása