Búvárkodni jó dolog, de valakinek, aki még sosem csinálta, a National Geographicos videóknál konkrétabb információt nehéz beszereznie, ha eldönti, hogy ő bizony kipróbálja a palackos merülést. Mi Zihuában két búvártanfolyamot is letoltunk, de a fentiek miatt, mielőtt élménybeszámolok, kicsit ismeretterjesztek is, hogy mi is zajlik a víz alatt, aztán a következő post már az alábbiak alkalmazása lesz a mi helyzetünkre.
Alapvetően rengeteg, rengeteg bűnbanda kínál búvárigazolványokat, amik egymással teljesen és tökéletesen kompatibilisek (erről a búvármaffiák ernyőszervezete gondoskodik) és nagyjából ugyanazt is tanítják a tanfolyamokon. Azért hívom őket maffiának, mert irtózatos pénzeket kasszíroznak nulla szolgáltatásért (szemben a búvárbázisokkal, ahol tényleg dolgoznak is az emberek, az oktató szervezetek csak a logójukat adják, de kötelező megvenni az összes könyvüket például, amit utána dobhat ki az ember)
Az alapvizsga az Open Water, ha bárki el akar indulni búvárkodni, akkor ezt kell megszerezni, és ez igazából mindenre elég is. Hivatalosan ezek a búvárvizsgák arra képeznek ki, hogy a haveroddal kettesben a saját oxigénpalackoddal merülj a környékbeli tavakban, de ilyen gyakorlatilag soha nem történik.
Mindig egy helybeli tapasztalt búvár (Dive Master rangú) viszi körbe a turistákat. Ő mondja, merre kell menni, mire kell vigyázni, tudja, hol vannak az áramlások, és mikor biztonságos a tenger. Ezért hiába árulnak egy rakat fajta specialitást, a legextrémebb körülményektől eltekintve, az embernek nincs szüksége semmi tovább képzésre az alapkurzuson túl, csak tapasztalatra.
Kiugró ellenpéldák vannak: Komodó környékén ne kezdjen el lubickolni senki, akinek nincs ötven merülésnyi gyakorlata például, mert az kivételesen nem csak szép része a korallnak, de veszélyes is, és ha elkap egy áramlás, akkor észnél kell lenni. Hidegvért pedig csak rutin ad, és nem az osztályterem. Az ilyen helyeken azért a túravezetők is nagyon sokszor rákérdeznek, hogy tudod-e mit csinálsz, nekik a legnagyobb szívás, ha valakit elvisz a víz.
Persze barlangi meg roncs merülésekhez nem hülyeség, ha elsőre valaki külön foglalkozik veled, de én például úgy jártam be az első roncsomat, hogy éppen csak az alapvizsgám volt meg és semmi más. Viszont ott úszott előttem az az ember, aki naponta három merülésben visz végig turistákat ugyanazon az útvonalon, ő tudja, hogy merre kell menni és mit kell nézni, és hol szoktak beakadni a kevésbé ügyesen mozgók.
Leggyakrabban felmerülő kérdés az szokott lenni, hogy veszélyes-e a búvárkodás?
Nem.
A statisztikák szerint időarányosan kb ötször veszélyesebb az autózásnál. Egy merülés ideje fix, nagyjából 42 perc, vagyis annyi a kockázatod, mintha három és fél órát vezetnél. Ha nagyon hülye vagy, akkor kórházba küldheted magad, de ahhoz is sportolni kell már. Autóval lényegesen könnyebb fára csavarodni, mint búvárbalesetet szenvedni, főleg ha az ember nem idióta.
Aki seggrészegen, esetleg bedrogozva merül és szarik a dive masterre, az meg fogja magát persze idővel szívatni. Alapvetően a hobbibúvárkodás paraméterei úgy vannak belőve, hogy ha bármikor felúszol a felszínre, akkor nem lesz bajod. (Az ipari búvárkodás már csúnyán veszélyes sport, kegyetlenül meg is fizetik a mélytengeri hegesztőket)
Ez alól egyetlen kivétel van, ha ledobod az ólomövet maximális mélységben és egy mély levegőt benn tartva azonnal felrepülsz a felszínre. Na, akkor szétrobbanhatnak a hajszálerek a tüdődben. Felfele menet ki kell fújni a levegőt. Ez az egyetlen szabály. Felfele mindig óvatosan megyünk, de ha még az elképzelhetetlen bekövetkezne, és azonnal fel kell menned, akkor is fújd ki a levegőt felfelé menet.
A legnaívabb alkérdés az „És a cápák?”
A cápákat az ember kergeti, mert kicsik és érdekesek. Vagy nagyok és érdekesek. De gyávák. Nem vagyunk kaja nekik, és az átlag cápa nem szűkölködik zsákmányállatban. Ráadásul az ember elvileg fene rossz ízű (mert nem hal), cápatámadásnál az első kóstoló után kiköpi és elúszik (a szerencsétlen szörfös meg elvérzik persze, ha épp egy nagy fehér nézte fókának).
Cápatámadásban évente öten halnak meg világszerte. Öten. Nem öt búvár. Öt úszó, szörfös, búvár, bikiniben lubickoló horrorfilmes tinilány összesen. Vízilóba kétezer ötszázan. Eközben csak az Egyesült Államokban háromezer ember fullad vízbe. Nagyon kevés veszélyes cápa van, azok ritkák és nem szokás ott merülni, ahol nagy fehérek úszkálnak, érthető okok miatt.
Van a cápabeetetés nevű sport, amikor kecskehullákat szórnak a vízbe a hajóról, a búvárok meg a vízből nézik, néha ketrecből, néha nem. Na, ez olyan, mint a tigrisbaszás, nem csak hülyeség, hanem veszélyes is, főleg az egyiptomi verzió, amikor az egyik alkalommal úgy küldték be a búvárokat, hogy nem hoztak hozzá kecskét, és ennek pontosan a várható végeredménye lett: része lettek az évente öt fős statisztikának. Aztán jött a hivatalos álláspont, miszerint Izrael idomított cápákkal akarja az egyiptomi turizmust tönkretenni, ami ugyan frappáns magyarázat, bár nélkülöz némi eleganciát.
A második, hogy mennyibe is kerül?
Sokba.
A legnagyobb maffia, a PADI kb 500 dollárt kér az alaptanfolyamért és „vizsgáért” (azért az idézőjelek, mert nem lehet megbukni rajta, mindenki automatikusan átmegy. Kérdezgettem búvároktatót, hogy de mégis, van-e hogy valaki nem ment át, és az egészségi okokat kizárva, és a karrierje során még nem volt rá példa). Egy másik szervezet, az SSI ennél kicsit olcsóbb, de nem sokkal. Az árak húsz százalékkal ettől eltérhetnek felfele és lefele is, például ahol én tettem le az Open Watert, a thaiföldi Koh Tao, híresen olcsó.
Ez magában foglal két medencés „merülést”, ahol mellkasig érő vízben szokja az ember a felszerelést, meg csinálgatja az alapgyakorlatokat, és utána 4 valódi merülés jön, ahol már körbe-körbe úszkál a tanonc, egyre mélyebben. Közben persze gyakorol is valamennyit, de a negyven perces merülésből ez max tíz perc, a másik harminc pedig ugyanolyan öröm úszkálás, mint átlag turistáskodás közben.
Gyakorlatok alatt olyasmikre kell gondolni, hogy leveszed a maszkod víz alatt, aztán visszarakod, vagy adsz egy másik búvárnak a rajtad levő tartaléklevegőből, esetleg kérsz másik búvártól levegőt, kiköpöd a csutorát a szádból és visszarakod. Egyik sem kvantumfizika. 12 év a minimum követelmény a vizsgához, nagyjából ez a kihívási szint.
Ha már megvan a vizsga, utána két merülés 60 és 100 dollár között van, az alkupozíciótól, évadtól és a környezettől függően. Ha az ember hozza a saját felszerelését, akkor olcsóbb, ha többen vagytok, akkor olcsóbb, ha több napon át mentek, akkor olcsóbb, ha off season van, akkor olcsóbb, ha pofátlanul alkudsz, akkor is olcsóbb, ha messzire mentek hajóval, akkor drágább, ha éjszaka mentek, akkor is drágább.
A Fülöp-szigeteken találkoztunk egy német párral, akik egy búvárbázis hálózathoz jöttek nyaralni, három különböző szigeten, három hét alatt összesen negyvenet merültek, nekik kb 40 dollárra jött ki egy nap.
Azért napi két merülés a standard, mert vigyázni kell a vérben felgyűlő nitrogéngázokra (nem megyek bele a biokémiába: ha többet merülsz, mint amennyit kéne, akkor kicsi buborékok képződnek a véredben, amikből baj lehet). Napi két merülés a szokásos, maximum 2+egy éjszakai. Tipikusan a csónak reggel kifut, első kör, kis pihenő, amíg a csónak átparkol a második helyre, aztán még egy kör, és három órával kifutás után újra a parton is vagy.
Ha valaki nagyon be van sózva, vagy búvárhajón nyaral, akkor normál felszíni levegő helyett lélegezhet dúsított keveréket is, amivel ki lehet tolni 3-4 merülésre a biztonságos határt. Ebben a becslésben óriási a tartalék, tehát ha betartod, amit a búvárórád (illetve a divemaster búvárórája) mutat, akkor soha nem lesz bajod.
Szóval magyar viszonylatban sajnos veszett drága hobbi, de nem érzem úgy, hogy irtózatos lehúzás lenne. Egy dive master maximum 4-6 embert visz le, ennél többet soha, és őt is fizetni kell. A korallig ki is kell menni, egy búvárkodásra kicsit átalakított hajóval, fizetni kell csónakbérlést (vagy amortizációt), a kapitányt, és tipikusan egy segítőt. Fenn kell tartani a búvárbázis cuccait is, és nem adják olcsón ezeket a dolgokat, ráadásul a legtöbb helyen az évnek csak pár hónapjában lehet búvárkodni, a holtszezonban meg csak pangás van.
Például a négy nap alatt, amíg mi voltunk, rajtunk kívül senki nem merült Zihuában.
Egy tanfolyam 3-4 napig tart, és az elméleti részét el lehet végezni előre, online. A tanfolyam medencében merülős részét is meg lehet csinálni előre Magyarországon, még egy napot spórolva, bár szerintem ez már túlzás, ráadásul összességében drágábbá teszi az egészet és nem ad lehetőséget, hogy ismerkedj a búvároktatóddal.
Ami viszont majdnem teljesen értelmetlen, az a Discover Scuba program, amikor hat méterig valaki kézen fogva levisz, egy vagyonért. Ezt szokás eladni a kétkedőknek, ha nincs okod arra gyanakodni, hogy valami baj van a füleiddel, vagy más egészségügyi parád, akkor szerintem nem érdemes. Masszívan túlsúlyos pánikbeteg láncdohányosok persze más megfontolás alá esnek, de szerencsére az orrod alá tolnak egy nagyon hosszú listát, hogy milyen bajod lehet, ami gondot jelenthet.
Az Open Water vizsga elvileg 18 méter mélységig jogosít fel egy párral történő merülésre, gyakorlatilag utána ott merülsz, ahol akarsz és olyan mélyre amennyire levisznek (ez tipikusan maximum 30-33). A búvárbázisokon csak azt kérdezik, hogy mikor merültél utoljára, és hogy összesen hány merülésed van, a további vizsgák csak extrém körülmények (barlang, hínárerdő, vagy nagyon nagy roncs) érdekesek.
Az Open Water után a következő logikus lépés az Advanced Open Water, ami hivatalosan harminc méterig képez ki téged. Ez öt merülésből áll, és mindegyik más specialitásról szól, amiket egy tízes listáról lehet összeválogatni, attól függően, hogy neked mi tetszik, illetve mi elérhető azon a környéken. A magashegyi merülést például egy alföldi búvárbázison nehéz kipróbálni.
Az ötből kettő kötelezően a mély merülés és a navigáció, de a többi tényleg szabadon választható bohóckodások. Elvileg ezek az „adventure dive”-ok külön is megcsinálhatóak, de akkor sokkal többe kerülnek. Így az Advanced nekem 380 dollárba került, bár így utólag belegondolva lehetett volna még alkudni belőle.
Annyira átjárhatóak a különféle búváriskola-hálózatok, hogy én az Open Watert az SSI kötelékében csináltam meg, de az Advancedot már a PADInál, és ezen senkinek a szeme nem rebbent. (Persze jó sok pénzt akartam az oktatómnak adni, hülye lett volna kötözködni.)
Ennyi volt nagyjából a búvárképzés összefoglalása, következő adásban a mi kalandjaink jönnek. Azért, hogy ne maradjatok multimédiás anyag nélkül, itt a bébirája, amit addig videóztam, amíg Kacsa a homokban gyakorolt.
