El Hierrón nem voltak nagyratörő terveink: 5 napot akartunk búvárkodni és egyet kirándulni a szigeten körbe-körbe. Vannak mindenféle remek kis kilátók, szőlőskertek ahol borkostolót lehet kérni, kellemes felföldi fenyvesek ahol lankás terepen lehet egy órát sétálgatni, de sajnos mind ehhez kéne négy kerék is, és hogy a halhatatlanokat idézzem, a pisztácia elfogyott.
Szeptemberre a kocsit egy hónappal korábban kellet volna foglalni, itt ez a csúcsidő. Így jártunk; a pihenőszerdán sem hagytuk sem hagytuk el La Retsingát. Ami nagyobb baj volt, hogy a búvárbázisok is tele voltak, én pedig elvi alapon csak az első napra foglalok merülést, mert találkoztunk már antipatikus búvárbázissal, de tele hellyel (eddig) még nem.
A faluban 5 placc van, mi a negyediknél találtunk csak helyet a többi napra, úgyhogy két bandával is merültünk 3-3 napot. Megvan ki a jobbik közülük, egyrészt mert szépen mutogatta a túravezető, hogy hol bujkál a muréna, másrészt mert jól beszéltek angolul, harmadrészt mert a két merülés között visszajöttek a kikötőbe és ki lehetett szállni rendes vécébe pisilni, a tenger helyett.
Szóval a szeptember itt láthatólag nagyon csúcsidő, reggel nyolc és kilenc között hét-nyolc búvárcsapat caplatott le a kikötőbe, ami egy ötszáz fős falutól szép teljesítmény. Érdekes volt, hogy sokszor mi voltunk az egyedüli külföldiek, és mindenki más Spanyolország egyéb tájairól érkezett.
Emiatt amúgy a falu éttermei se nagyon beszéltek angolul. Főszabályként egyáltalán nem, ami egy turistákból élő placcon legalábbis érdekes, de végülis tényleg nincs rá szükségük, ha belföldiekre építenek.
A kaja szinte csak és kizárólag grillezett hal és tenger gyümölcsei volt, héjában sült krumplicskákkal, mind a hat étteremben ahol ettük ezt tudták csak és kész. Tészta nuku, pizza nincs, hamburgerről ne is álmodj, bonyolultabb kaja meg végképp felejtős. De cserébe viszont olcsó, egy jókora tálnyi muréna vagy barrakuda 12 euró, az egyszerűbb halak meg 8 eurósok, egy pohár helyi (és teljesen iható) bor két euró.
A második poharat amúgy mindig sokkal jobban teletöltötték, mint az elsőt.
Két pohárnál több egy estébe sajnos nem fér bele, mert az alkohol meg a búvárkodás nem kombózik, napi két merüléstől így is KO-k voltunk minden délután. A szövetekbe oldódó, majd onnan kioldódó nitrogén valamiért nagyon fárasztó, még úgy is hogy sekélyek voltak a merülések, és nem nagyon mentünk 20 méternél mélyebbre.
A víz alatti terep elég középkés volt. Ez a harmadik kanári sziget ahol merülünk, Gran Canaria és Fuerteventura után, és ahhoz képest, hogy elvileg ez „A” búvársziget, semmivel nem nyújtott többet mint az előbbiek, sőt.
Messze nincs annyi élet, mint egy rendes korallzátonyon, és az Atlanti-óceán fő előnyét, a nagy halakat se élvezhettük ki igazán. Két tüskésráját és két mobulát (ördögrájára hasonlító nagy dög) láttunk. Az utóbbiak menők voltak, de sajnos csak a messzeségben.
Ami helyi jószág, az a leopárd-angolna, spanyolul carmelita. Helyre kis kígyó, élelmet kutat fel-s-alá a növények között és nem zavartatja magát, ha egy csapat búvár körbelebegi, láthatólag nem érzi magát zsákmányállatnak.
A tengeri természetvédelmi övezetet amúgy a halászok hozták létre, hogy legyen hol regenerálódnia a jövő év kapásának, és bizony a szembejövő halak jó része szerepelt is az éttermek menüjén. Ilyen például a tipikusan kanári hal, a pirosas vieja (az „öregasszony”), ezzel volt tele a szirt a víz alatt és a tányér a víz felett.
A legnagyobb durranás itt az El Bajon nevű vízalatti vulkáni kúp. Ez a „kékben” áll ki tüskeként a száz méter mélyen levő tengerfenékből, a csúcsa nyolc méter mélyen van és egy kötelet rögzítettek hozzá, amihez ki lehet kötni egyetlen búvárcsónakot.
Szóval sorbaállás van, mert egy csapat negyven percig van lenn.
Ez volt az eddigi egy legtechnikásabb merülésem, ugyanis irtózatos áramlat volt. Újszerű érzés volt, hogy tényleges fizikai erővel, az őrjöngő víz ellenében kellett izomból lehúzni magam a mélybe a kötélen. Ha egy pillanatra is elengeded, vissza nem jössz, hanem mint a puskagolyó lőttél volna ki kelet felé.
Persze olyankor sincs nagy baj, tiszta kék ég volt és sima tenger, az ember csak feljön aztán a hajó összeszedi egy fél kilométerrel arrébb, de azért nem próbáltam volna ki.
Az áramlás leginkább csak a felszín alatt volt, de a sziklába azért kapaszkodni kellett tíz körömmel, és a szirtnek csak a szélárnyékos oldalán úszkáltunk fel és alá. Némelyik sporttárs elmerészkedett kicsit ki a kékbe, én gyávább voltam és a biztonságot adó faltól karnyújtásnyinál messzebb nem merészkedtem.
Függőleges fal volt, és mindenféle érdekes jószágot kapaszkodtak belé, de semmi olyasmi nem volt, amit máshol nem láttunk volna (az előbb említett mobuláktól eltekintve). Ami kicsit kalandos volt, hogy a halak se merték nagyon elhagyni a szirtfalat, ezért amikor egy murénát felriasztottunk, az Kacsa arca előtt egy fél centivel elhúzva keresett máshol menedéket.
A videók most nem sikerültek olyan jól, mint általában, első nap eláztattam a kamerámat, úgyhogy a szigeten árult egyetlen víz alatti kamerával toltam végig a többi napot. Sajnos ez egy ötven eurós vacak volt, és olyan képeket is csinált, de azért a fenti élményeket igyekeztem összevágni egy talán élvezhető verzióba.
Ez alatt a hét alatt tört ki a szomszéd szigeten, La Palmán a vulkán, aminek összesen annyi hatása volt, hogy az egyik járatunk sok-sok órát késett. Ez úgy zajlott, h reggel hétkor felkeltünk, nyolckor be a taxiba, kilencre kivitt a reptérre, ahol közölték, hogy haha, a járatunk délután egyig halasztva van.
Ezen kicsit szomorkodtunk, aztán észrevettem, hogy még az előző, reggel nyolc órás járat se szállt fel, az bezzeg tizenegyig lett csúsztatva. Így hát odasétáltam a pulthoz és megkérdeztem, hogy nem lehetne-e inkább arra a járatra átfoglalni magunkat, ami pont akkor menne, mint a miénk ment volna eredetileg.
Arra gondoltam, hogy ha száz euró alatti összeget mondanak, rábólintok, mert Tenerifén kicsit rohanós lett volna így az átszállás. De csak azt mondták, hogy természetesen, szóval miközben mások körülöttünk szomorkodtak, mi pont akkor mentünk, mint terveztük.
Kacsa szerint ez olyan volt, mint a medve meg a halállistája, csak szépen kell kérni és lehúz róla.
