Az út negyedik thaiföldi állomása Lop Buri volt, a majmok városa. Egykor a Khmer királyság előretolt állása volt Dél-Kelet Ázsiában, majd az ayutthayai királyság csatlósa, és egy király erejéig fővárosa. Mindez egy adag többé-kevésbé érdekes téglából épült wat-tal, és egy királyi palotával látta el a várost. Mindkettőből láttunk eleget a közelmúltban, nem is álltunk volna itt meg, ha nem lepnék el az összes romot és magát a várost is a makákók.

Kábelmajom. Szó szerint

Lógnak a telefonkábelekről, ugrándoznak a közlekedési lámpák közt, és lopnak mindenhonnan. Láttunk egy helybeli 14 év körüli fiút, aki bottal kellett hogy visszavegye a robogóját egy termetes hímtől (12 évesek már nyugodtan vezetnek), láttunk verekedő majmokat leesni egy bolt tetejéről, mindenhol ott vannak, hangoskodnak, ugrándoznak. Éjszaka az emeleti szobánk ablakával szembeni háztetőn egymással veszekedtek, és riadtunk fel arra, hogy egyikük háztetők között ugrálva hatalmas csattanással érkezett megy a bádogtetőre.

Majomhorda a romok között

Fő szabályként élelmet és vizet nem szabad kézben tartani, le fognak csapni rá. Mindez fehér ember számára egészen hihetetlenül néz ki, és rengeteg fotó és videólehetőséget nyújt. A majmokat naponta kétszer etetik, hatalmas gyümölcsadagokkal, abban reménykedve, hogy akkor nem a lakosságot fogják vegzálni. A templomok belseje pedig ráccsal van lezárva, amit a turisták nyitnak, csuknak, hogy ne alakuljon át a hatszáz éves műemlék majombarlanggá. Így is denevérek lógnak a plafonról, és lelkesen ürítenek magukból, függetlenül attól, hogy van-e valaki alattuk éppen, vagy sem.

Sikeres portya után

Az országot amúgy mindenhol hihetetlenül változatos madársereg borítja be, itt nem volt jégkorszak, ami letarolta volna a fajgazdagságot, mint Európában. 835 madárfaj fordul elő a természetben az év különböző szakaszaiban, őshonos vagy átvonuló madárként. Az összes fa csivitel és zsizseg, a fejünk felett a belvárosokban is sosem látott jószágok suhannak el, és egészen csinosak. Legtipikusabb a fehérkontyos majna (valami seregélyféle, képe alant) .

A vonatablakból a rizsföldeken gázlómadarak tucatjait, százait látjuk, ahogy gázolnak a bokáig érő vízben. Szerencsére a thaiok még időben észbekaptak, és Ázsiában itt a legmagasabb a természetvédelmi területek aránya az ország teljes területéhez képest. Természetesen rengeteg gond van a szabályok betartatásával, ahogy ezt az ember egy rendes korrupt országocskától elvárná, de az ökoturizmus felfutóban van, és a helyiek is kezdenek rájönni, hogy jövedelmezőbb minden hétfőn megmutatni a fészket egy turistacsoportnak, mint az első héten lerabolni és rántottát sütni a tojásokból.

Végül két éjszakát töltöttünk lopburiban, és ez pont eggyel volt több, mint amit a város érdemelt, de mire erre rájöttünk, addigra már befizettük a második estét is. A városnézős napon már délután egyre megnéztünk mindent, amit érdemes volt, a köztes időt a hostelben lézengéssel ütöttük agyon blogot írva, videót szerkesztve, útikönyvet olvasva. Bangkok, a túra kezdőpontja az ország közepén van, és mi cikk-cakkozva haladunk az északi csücsök felé. Mivel nem szeretnénk kitenni magunkat a szolid 36 órás vonatútnak, ami az ország északi és déli részét összeköti, ezért jó volna a vonatjegy árából inkább repülőjegyet venni. A gond csak az, hogy ehhez tudni kéne mikor végzünk északon, tehát most pontosítjuk az eddig eléggé ködös terveket. Persze nem szeretünk holmi repülőjegyek által korlátozva lenni, ez pont azt a szabadságot adja fel, ami egy ilyen túrával jár de valahol kompromisszumot kell kötni.

A francia nagykövet palotája, az 1600-as évekből. Megdöbbentő, hogy aktív diplomáciai kapcsolat élt ilyen távoli országokkal, még jóval a gyarmatosítás kezdete előtt

Haladunk továbbá a Malajzia útikönyvvel is, egyelőre harmadannyira sem tűnik érdekesnek, mint Thaiföld, de legalább drágább. Viszont dzsungeltúrákban verhetetlen. Meglátjuk majd mit fogunk ebből kihozni, de szinte biztos, hogy körülbelül feleannyi időt lehet kontinentális Malajziában értelmesen eltölteni, mint Thaiföldön.

Az estéket általában filmnézéssel és írással töltjük, eddig ketten összesen 3 sört ittunk meg mióta itt vagyunk, egyszerűen nincs olyan kultúrája a helynek, sok a szúnyog és kevés a turista, magunkban inni meg valahogy ciki. Ez persze változni fog a déli parton, igyekszünk úgy időzíteni magunkat, hogy Ko Pha Nangban legyünk a full moon party idején, amikor az egész sziget egyetlen vízparti tánctérré alakul.

A harmadik Lop Buriban töltöt nap reggelén felszálltunk a Phitsanulok felé menő vonatra, ahonnan buszra fogunk pattanni hogy eljussunk Sukothaiba, ami a mellette levő Si Satchalanai-Chalianggal (nekünk csak si-satchanawhatever) együtt az utolsó romvárosok lesznek, amit Thaiföldön megnézünk, utána természetjárós, tengerpartos programjaink lesznek. Ketten 4 és fél eurót fizetünk egy 4 órás vonatútért, na pont ilyen minőségű is a kocsi. Relatíve tiszta, de iszonyú öreg, kényelmetlen, kőkemény ülésekkel. Ez jellemző minden thai tömegközlekedési eszközre, az első fertályóra után fájlaljuk a hátsónkat. Persze lehetne a gyorsabb, légkondícionált turistabuszokat választani helyette, öt-hatszor annyiért, de nem tesszük, mert inkább jó magyar ember módjára siránkozunk, mintsem megfizessük a minőséget.