Bő három éve nem jártunk már Mexikóban és a holland iskolarendszer sajátosságai miatt most volt az utolsó kényelmes esély középtávon, hogy nyaralhassunk a cómo estás földjén. Ugyanis Mexikóba télen a legjobb menni, akkor van a száraz és hűvös évszak. Én ugyan a meleget bírom, de NemSün kettővel kevésbé szokott a negyven fokoknak lelkesen csápolni a lelátókról, és a szakadó trópusi esőt mind a ketten inkább passzoljuk, talán el nem ítélhető módon.
Bár hozzá kell tennem, hogy az utolsó utazásunk augusztusban ért véget és a felföldi sivatagokban egész békésen lehetett lábat lógázni, távol a melegtől és az esőtől. Csak hát kétezer méter magasban megdöbbentően kevés korallzátony van, úgyhogy inkább a tengerpartra igyekeztünk volna, ami téli indulást jelent, ami meg az elnyomó kormány által a fiatalemberre erőltetett intézményes oktatás kényszerű kereteibe ütközik.
Szerencsére öt éves kor előtt Hollandiában az ember akkor tartja otthon a gyereket és annyi időre az oviból amennyire csak akarja, de a születésnap után nincs kegyelem, lesúlyt a vasököl.
Magyarországon három napot igazolhat a szülő, ami egy teljesen értelmes mennyiségnek tűnik innen a kincses nyugatról, de (az amúgy roppant liberális és befogadó) holland iskolarendszerbe nincs beépítve semmilyen engedékenység. Nem elég, hogy engedélyeztetni kell, de az engedélyt nem az osztályfő, vagy a diri hagyja jóvá, hanem az önkormányzatig felrepül a kérvény és nettó két hónap az átfutási ideje.
Ráadásul temetés és esküvő kivételével nem is szokták megadni, kivéve, ha valami extrém jó tanulmányi okot talál ki hozzá a kedves szülő és esetleg utána a gyerek prezentál is a tanultakból az osztály előtt.
Ezért például az egyik kollégámnak azt javasolta a tanár, hogy mi lenne, ha beteg lenne a gyerek a tanítás utolsó péntekjén.
És ez még mindig jobb mint a német iskolarendszer, ahol a tanítási szünet előtti utolsó napon a német rendőrség szépen kiment az összes reptérre és minden tizennyolc alatti német állampolgárt megkérdezett, hogy ugye van igazolt kikérője? Ha a kedves szülő méltóztatott beteget jelenteni aznapra az iskolának, akkor az előre megfontolt szándékkal elkövetett közokirat hamisítás tényállását bizonyítottnak tekintették, és a nyaralás után egy kétezer euró per gyerek csekk várta a családot a postaládában.
A német rendőrség ennyire ráér.
És mivel Csücsök pont a síszünet első napján lesz majd öt éves, ezért kivettünk két hét szabadságot, plussz egy hét síszünet, és már össze is raktunk egy három hetes nyaralást belőle.
Belekiabáltam ezt az ötlett a nagyvilágba, és nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei mind jelentkeztek, hogy csatlakoznának, úgyhogy egész nagy csapattal, több hullámban toltuk a bulit. Egy baráti házaspár, Csücsökkel egy súlycsoportban játszó fiúgyermekükkel az Egyesült Államokból csatlakozott hozzánk, illetve betársult szokott módon Kacsa is, valamint még egy volt osztálytársam, Keszeg.
Mindenki más hosszúságra ér csak rá, kezdtünk összesen nyolcan, majd hazamentek a gyerekes kollégák, és ötösben kicsit felfedeztünk a dzsungelben, végül hármasban egy hétig kipihentük a nyaralást egy kellemes apartmanban.
Jelentős rutinnal rendelkezünk már mexikói utak szervezésében, és oda tértünk most vissza három hétre, ahol már öt kellemes hetet korábban eltöltöttünk: Playa del Carmenbe. Felbugyogott belőlem megint az elfojtott idegenvezetői vénám és komplett bédekkert raktam össze különféle programokból a társaságnak, hogy szemezgessenk kedvükre.
Lévén, hogy mi egy héttel többet maradunk mint bárki más, nekünk gyakorlatilag mindegy volt, hogy milyen sorrendben és miket nézünk meg, azon az alapon, hogy ha valami nem érdekli a többieket, azt majd megnézzük akkor, amikor hármasban vagyunk.
Az indulás előtt kicsit próbáltam összekaparni a spanyolomat is, levakarva róla három év rozsdáját és a Duolingo spanyol kurzusát csak az egekbe tudom dicsérni. Fantasztikus munkát végeztek, pont kellemesen lassú tempóban, pici cafatokban adagolják a nyelvtant és az új szavakat is, nem zúdítanak az emberre egyszerre tíz igeidőt és hatvan alakot. Pár évvel ez előtthöz képest megjelentek a nyelvtanfolyamban szövegértés feladatok is. Van szöveg hallgatás és kiejtés gyakorlás is, fordítás oda-vissza, szépen gamifikálva ahogy kell.
Nekem például valódi motiváció volt, hogy akkor is vissza-előzöm pontokban azt a köcsög olaszt, akivel egy csoportba sorolt a program, és éppen angolt tanult, és ennek persze az az eredménye, hogy mindenki gyakorolja a választott nyelvét.
És valahol végülis ez a célja egy nyelvoktató appnak.
Immár bátran azt mondom, hogy nulláról indulva egy teljesen használható, megszólalós nyelvtudást össze lehet szedni bármilyen nyelvtanár nélkül spanyolból, csak az appal gyakorolva. Még talán a hosszabb szöveg olvasása hiányzik a készletből, de nagyon meg voltam elégedve a termékkel.
Visszatérve az onlineból a fizikai világba, a repülő út maga egy négy (majdnem öt!) évessel immár teljesen rutinszerű volt. Csücsök mintaszerűen viselkedett, szépen aludt, csöndben játszott, hallgatta a meséket és türelmesen zombizott, pedig este tizenegykor szálltunk fel és hajnali négykor érkeztünk Mexikóvárosba (CDMX). Itt átszálltunk és reggel tizenegyre voltunk Cancúnban.
Persze az út ekkor még nem ért véget, még össze kellett szedni a kocsinkat, és mivel smucigok vagyunk, nem a nagyok (Avis vagy Hertz) egyikétől béreltünk, hanem fele annyiért egy egész jó értékelésekkel rendelkező bűnbandától, a City Car Rentaltól.
Tulajdonképpen korrektek voltak, a begyűjtő emberük a reptér kijáratánál várt, pont annyi időt kellett szobrozni a kisbuszra várva, hogy át tudtunk vedleni rövidnadrágra és szandálra, utána már vittek is a kocsit átvenni, ami bérlős viszonylatban teljesen új volt, alig harmincezer kilométer futásteljesítménnyel, és ezt még el is hittem a kinézet alapján.
Ilyenkor az van, hogy vagy fizet az ember egy viszonylag magas összeget a teljes töréskár/lopáskár fedezetére, vagy, mint jelen esetben aláír egy ijesztő papírt miszerint a kocsi értékének tíz százalékért jogi felelősséget vállal, ami jelen esetben ezer euró volt.
Az én népi bölcsességem az, hogy olyasmire ne köss biztosítást, amit meg tudsz engedni magadnak, hogy bármikor kifizess, mert a biztosító társaság pénzt keres rajtad, ergo a várható értéke a biztosítás megvásárlásának negatív.
Ráadásul mivel nyolcan voltunk, és a felelősséget közös megegyezéssel elosztottuk a felnőttek arányában, ezért százhatvan eurónyi kockázat fejenként teljesen vállalható volt. Ha totálkárosra törtük volna a kocsit, akkor ez lett volna a legkisebb problémánk. Spoiler alert: nem törtük.
(Viszont pont ugyanezen logika alapján utasbiztosítást tényleg kötünk, mert egy esetleges lábtörés kórházi költségét, vagy egy orvosi okból való hazaröptetést nem tudnám zsebből kicsengetni, hiába nagyon kicsi az esélye a káresemény bekövetkeztének)
Az AirBnB szállásadónk teljesen rugalmas volt, délre kész volt az apartman, és beköltözhettünk. Ezalatt Kacsa, Keszeg és a többiek, akik már előző este érkeztek, megnézték Chichen Itzá romvárosát.
Én egyrészt Chichent már kétszer láttam, másrészt a kiver a víz a hömpölygő turistatömegtől, harmadrészt viszonylag tök messze van, és ha szegény Csücsköt öt órára begyömöszölöm egy kocsiba, akkor legalább jó okom legyen rá.
Ugyan a mostani szállásunk messze nem volt olyan menő hely, mint a szokott villáink, de járt hozzá egy osztott medence, ahol békésen pancsolt egy teljes házibulinyi mexikóvárosi fiatal, jó sok sörrel és hangos tüc-tüc zenével felvértezve.
Ez minket nem zavart, a huszonéves, bronzbarna, modellalkatúra műtött lánykák az angyalszőke Csücsköt kicsit körbe zsongták, aztán mindenki élvezte a medencét tovább.
Vacsorára egy régi kedvenc helyünket kerestük fel, immár nagyobb csapattal: a Las Aguachilest. Ey egy középflancos halétterem lánc, tonhal tostadakkal, meg savanyú-csípős nyers hallal (ceviche). Sajnos az elmúlt években sokat drágult, de még mindig jól főztek. Az a jó a régi vadászterületekre visszatérésben, hogy egyszerre ismerős minden, és mégiscsak pálmafák között nyaralok.
