HTML

Vándorsün

A nyaralásaink útinaplója

Friss topikok

  • Sünmalac: @geegee: Ráth Végh István valamelyik könyvében olvastam, aki levéltárban gyűjtötte, az biztos, hog... (2023.06.09. 10:46) Törökország III - Égei tenger partvidéke
  • Androsz: Az legalább mellettük szól, hogy az a vonat nincs összefestékezve. Lehet, hogy ott levágják a kezé... (2023.05.20. 14:38) Egyiptom 2023 - 04 - Kairó körüli romok
  • Sünmalac: @Labasmaz: Hát nekem is sokkal szimpatikusabb volt az SSI tanfolyamunk például, de mit lehet csiná... (2016.11.02. 20:09) Mexikó XXI - Búvárkodás kezdőknek
  • Eddie: A pizza tapasztalatom szerint Velencében is ugyan olyan finom,mint bárhol Olaszhonban! A kis, eldu... (2016.04.13. 12:39) Olaszország 04 - Velence
  • frikazojd: Egyszer kerdeztem Ali haveromat, aki paki, hogy miert utalja az indiaiakat, mert igy kivulrol mind... (2013.04.24. 12:55) India IX - Amritsar

Linkblog

India II - Jaipur, a Rózsaszínnek Reklámozott Város

2012.08.21. 21:01 Sünmalac

India északnyugati (és egyben legnagyobb) állama a pakisztáni határ mellett elterülő Rajahstan (=Királyságok országa) a tipikus kéthetes indiai utazások célpontja, az arany háromszög két, államon kívüli pontjával (Delhi és Agra) együtt. A hatalmas országban talán itt a legmagasabb a kulturális emlékek sűrűsége, nem csoda hogy ide sereglik minden fehér ember. Ennek az előnye, hogy van valamiféle turista infrastruktúra, hátránya, hogy még Indiához képest is sokan akarnak lehúzni.

arus.jpg

Minden város, még az egészen kicsik is, valamikor réges-régen (1950) különálló királyság volt. Sajnos a királyok leginkább saját magukkal voltak elfoglalva, nem a népükkel, ezért mire Gandhiéknak sikerült megalkudni a hatalomátadásról a táj az ország egyik legszegényebbje volt, ami azért abban az időben egy megdöbbentően alacsonyra helyezett léc alatti átsétálással volt egyenértékű.

A helyzet mára sem lett sokkal jobb, és igazából az, hogy az állam egy sivatagból és a sivatag peremvidékéből áll, semmit nem segít a helyzeten. Viszont lehetővé teszi, hogy fantasztikusan kinéző óriási várakat nézzen meg a turista a már-már afrikainak tűnő szavannán.

desert.jpg

A vonat által láncra fűzött városokból az első Jaipur. Turistásabb neve a Rózsaszín város, mert 1876-ban az akkori maharadzsa kitalálta, hogy a velszi herceg tiszteletére a várost rózsaszínre kell mázolni. Arról nem szól a fáma, hogy a trónörökös nagyon megilletődött-e, de a belvárosban ezt a szokást továbbra is fenntartják. Valószínűleg rivalizálás lehetett a dolog mélyén, mert a szomszédos Jodhpurt meg Kék városnak hívják. Persze ez nem igazi förtelmes bugyirózsaszín, hanem egy világosbarnába hajló gyenge kezdet, ha nem szóltak volna, hogy ez a Rózsaszín város, soha nem jövök rá.

Itt sikerült egy egészen emberi hotelt kifogni, köszönettel a Delhiben megismert párnak, akiknek cserébe mi Bangkokban ajánlottunk szállást. Volt rendes sávszélességű internet, légkondi, melegvíz, sőt még a hotel kifőzdéje is teljesen ehető kaját produkált, igazi luxuskörülmények uralkodtak, persze csak indiai mércével, például a melegvízért fel kellet hívni a recepciót, majd körülbelül húsz perccel később már lehetett is zuhanyozni. Az egyetlen hátránya az volt, hogy képtelenség volt elsőre megtalálni, legalább fél órát keringtünk mire ráakadtunk, ami úgy hogy volt nálunk térkép és meg is néztük előre a szálloda honlapját nem gyenge.

kreta.jpg

A látogatást általában feldobta, hogy pont elkaptuk a Diwali fesztivált, ami durván a hindu karácsonynak felel meg. Ezekkel valahogy mindig szerencsénk volt, Thaiföldön a Songkrant láttuk, Indonéziában meg Ramadant, bár ez utóbbi inkább volt idegesítő, mint jópofa. Diwali errefelé azt jelentette, hogy minden utcát telerajzoltak helyre színes krétagrafittikkel, ráadásul végre nem a turisták kedvéért, hanem csak úgy, hobbiból. Esténként meg százával robbantották a finoman szólva sem EU-konform rakétákat. Még Magyarországon is agyatlanok a népek szilveszterkor, el lehet képzelni mit csinál egy rakat indiai tizenéves, ha robbanószerhez jut. Ezt az erkélyünkről egy nagy kancsó teával vicces volt nézni, de nem vettünk volna benne részt szívesen.

petarda.jpg

Amilyen kellemesek voltak a rajzok, annyira giccses volt az éjszakai lámpaorgia. A legjobb amerikai hagyományoknak megfelelően mindenki megpróbálta túlvilágítani a szomszédjait borzalmasabbnál borzalmasabb színes körteláncokkal és hatalmas flitteres Happy Diwali feliratokkal.

Persze a kultúrantropólógia csak mellékvonal volt, mi elsősorban Nagy Kupac Köveket jöttünk nézni. A város legfontosabb látnivalója a palotakomplexum. Ez volt az első igazi rajahsztáni palotánk, tehát kifejezetten érdekes volt. Az együttes legagyonfotózottabb része a Hawa Mahal, a Szelek Palotája. Ez a hétemeletes, 953 ablakos valami lényegében egy hatemeletes faldarab, ahonnan a maharadzsa feleségei kipisloghattak a külső világra, anélkül hogy „férfiszemek perzselő tüzének ki lettek volna téve”. No comment.

hawamahal2.jpg

A másik nagy szám a Jantar Mantar (ezeknek milyen hülye neve van, komolyan) kora XVIII. századi obszervatóriuma, amire még az Unesco is ráütötte a „Hyvatalosch Látnivaló” pecsétet. Ezt Ázsiában országonként csak 2-3 hely kapja meg, tehát garantált, hogy nagy durranás, Európában kicsit könnyebben osztogatják. Aki nem hisz nekem vesse össze Hollókőt mondjuk Borobudurral, vagy Angkor Wattal.

A Jantar Mantar tizennégy, öt uszkve húsz méteres márvány jószágból áll, amik alá, elé, mögé állva mindenféle érdekes dolgokat lehet megfigyelni az éjszakai égbolton. A hely maga kizárólag reggel tíz és délután öt óra között látogatható, pedig ha valahol, akkor itt volna értelme kiscsoportos éjszakai idegenvezetésnek. Nem mintha a száraz évszak végén a levegőben levő porfüggönytől és a nagyváros fényszennyezésétől lehetne bármit is látni, de biztos, hogy többet, mint mondjuk fényes nappal.

Nagy napora.jpg

Ezt a hiányosságot egy meglepően jól sikerült audio guideal próbálják kompenzálni, amiben egy fiatal indiai lány kérdez okosakat a bölcs nagyapjától. A magyarázatok nagyon (sőt, túlságosan is) részletekbe menő, kőkemény geometriai, csillagászati alapfogalmakat vezettek be, és maximális pontszámot érdemelnek, nem volt semmi maszatolás. A stílus, amiben a jelenetek játszódtak viszont annyira lekezelő és idegesítő volt, hogy a tizedik kőműszer környékén az ember szívesen odacsapdosta volna nagyapó fejét egy élesebb szeglethez, hogy vegyen már kicsit vissza az arcából.

A városban volt még egy helytartói palota is, amiről két egymást követő napon pattantunk le, és nem sikerült kideríteni, hogy mikor is lenne igazából nyitva. Viszont volt nem egy, nem kettő, hanem három különböző erőd a környező hegyeken.

Ha valamiben, akkor félsivatagi erődökben nagyon erős Rajahstan. Mindegyiknek elképzelhetetlenül hosszú falai vannak, több tízezer embert képes befogadni évekre való élelmiszer tartalékkal, és egyiket sem vették be ostromlók soha.

Néha meghalt minden védő, de ez nem egyenlő azzal, mintha a vár elesett volna, ugyanis amikor elfogyott a kaja (az ostrom második, harmadik évében) akkor a férfiak leölték az asszonyokat, gyerekeket (az állatok ekkorra már rég elfogytak) majd megrohanták egy „dicsőséges”, öngyilkos menetben az ostromlókat, akik mind egy szálig leölték őket.

fal_1.jpg

Mindezt áltag kétszáz évente minden vár előadta a környéken, és mindenütt fene büszkék voltak a nemes múltjukra. Ez is mutatja, hogy a rajahstani kifejezetten harcias fajta, de nem túl okos. A delhiből uralkodó muszlim murghalok egyesével le tudták őket igázni, és később a Rajput királyok háború idején vazallusként szolgálták őket. Egészen addig, amíg valami Murghal belháború miatt mindegyik újra ki nem kiáltotta a függetlenségét, hogy tíz évvel később megint megverjék őket a murghalok.

Mivel mi alapvetően a rajput múzeumokban jártunk természetesen a fenti nem túl dicsőséges történet sajátosan lett tálalva, például az egyik legjobban hangsúlyozott pontja a sztorinak az volt, hogy míg a murghalok több hercegnőt férjhez adtak a hindu rajputokhoz, ők egy lányukat sem adták át a muszlimoknak.

A környéken a legnagyobb durranás Ajmer erődje volt. Volt benne minden, ami csak szem-szájnak ingere. Hatalmas kert, elefántok, márványszökőkutak, intarziák, áttört csipkeablakok, meg rengeteg belföldi turista, akik mind velünk akartak fotózkodni. Ez szokás szerint sokat megölt az élményből, de a kastély annyira fantasztikusan nézett ki, hogy még így is pluszos volt a dolog.

var_1.jpg

A másodlagos célpont a közvetlenül a város felett őrködő a Nahargarh erőd lett. Ide elvileg egy tíz kilométeres taxiút visz fel, mi inkább felsétáltunk a harmad olyan hosszú kaptatón. Ezt a döntést persze már az első száz méter után megbántuk, főleg amikor a második Kusturica-copyrightos vadmalac családot láttuk a szemétből lakomázni. Viszont itt sokkal kevesebben voltak, teljes békében lehetett figyelni a kertben a madarakkal háborúzó mókusokat.

Az erőd belsejében más fajta fauna lakott, itt inkább egy rhesusmajmok vs galambok meccs játszódott, bár ez sokkal egyoldalúbbnak tűnt. A galambok beköltöztek az erődbe és a falakban fészkeltek, a majmok meg tojást reggeliztek. Hogy a műemlék belsejéből miért nem rugdosták ki a dögöket, nem tudom, de az egész várnak galambszar szaga volt.

Az hogy más illatok lengik be mondjuk az alpesi réteket, mint egy olasz belvárost, azt már megszokhattuk. Indiában sajnos nem az „ezer fűszer illata csábít a hangulatos utcákban”, ahogy az Eyewitness szeretné elhitetni, hanem az állati és emberi ürülék és húgy marja a szemet és kaparja a torkot. Ha az ember végtelen sok szarvasmarhát tart alig csatornázott belvárosban, akkor annak szaga lesz és kész. Ezt viszonylag hamar meg lehet szokni, de azért az ember a lába elé néz. Budapest is a Kutyaszer Európai Fővárosa cím évtizedes védője, de mégsem mindegy hogy száraz kutyakaka, vagy híg tehénlepény.

diszno2.png

Az indaiak viszonya az állatokkal úgy általában érdekes. A városokat elborító majmokat például elvi alapon nem ölik le, pedig ha nagy darab szőrös dögök harapdálnák a bokákat Pesten, akkor hamar előkerülnének a vadászpuskák. Helyette a különösen agresszív egyedeket természetvédelmi területekre deportálják. A tehenek, bikák, malacok, kóbor kutyák szintén háborítatlanul lődörögnek fel és alá még a százezres városokban is, és nagy zöld legelők híján jobbára szemetet esznek. Sajnos a fiatal bikák nem szeretik, ha motorbiciklivel nekik mennek, és ebből számos haláleset származik, de ez megint olyan dolog, amivel az indiai társadalom még nem igazán tudott mit kezdeni.

Elég feszesre fogtuk a tempót Indiában, mert a lehető legtöbbet meg akartuk nézni az országból, így mindenhol csak két-három napot töltöttünk, pont annyit amennyi ahhoz kellet, hogy megnézzünk mindent. A vonatrendszer sajátosságai miatt (ami megérdemel egy külön posztot) kénytelenek voltunk mindent jó előre lefoglalni, szóval India volt a legszervezettebb országunk. Az utolsó erőd után tehát másnap reggel már indultunk is tovább Ajmer felé.

 

komment

Címkék: utazás india hátizsákos turizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://vandorsun.blog.hu/api/trackback/id/tr124724766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The okos 2012.08.22. 09:54:00

érdekes volt, köszi

zdyzs 2012.08.22. 13:53:16

Jó összefoglaló.

Csak két pontosítás,

1. mughal és nem murghal, ami egyébként magyarul mogul.

2. A várak feladásakor nem a férfiak ölték meg a nőket, hanem azok riutális öngyilkosságot (Dzsohárt) követtek el, a tűzbe vetteték magukat, hogy ne kerüljenek a várat elfoglalók kezére.
süti beállítások módosítása