Eléggé szeretek víz alatt a hátamon palackkal bluggy-bluggy hangokat kiadni, úgyhogy a nyaralások tervezésénél komoly szempont, hogy ezt a szenvedélyemet ki tudjam élni. A Yucatán meglepően jó búvárkodásban, főleg azért mert sok különböző dolgot lehet itt csinálni a műfajon belül.
Egyrészt a korábbiakban már említett cenoteok ideálisak a barlangi búvárkodással ismerkedéshez, aztán Playa del Carmen előtt bikacápák és teknősök cirkálnak a vízben, végül pedig ott van kőhajtásnyira Cozumel, nagyon korrekt korallal.
Részben időjárás okokból a víznyelőkkel kezdtük: a barlangban sosem fúj a szél. Eközben Playa del Carmen kikötőjét lezárja a hatóság, ha a hullámok elérik a másfél méteres magasságot.
A barlangi búvárkodásról azt kell tudni, hogy irtózatosan veszélyes, mert ha valami elromlik, akkor nem tudsz kijönni. Emiatt az igazi barlangi búvárok sok-sok hetes képzésen vesznek részt és többszörösen redundáns felszereléssel mennek csak a szikla alá. Ez a cave diving.
Amit mi csináltunk az a cavern diving. Egy előre feltérképezett és kijelölt útvonalon mentünk végig, követve egy bazivastag sárga kötelet és soha de soha nem mentünk olyan helyre, ahonnan nem látszott a természetes fény.
Így is csak a tank egyharmadát használhattuk el, szemben a nyíltvízi merüléssel, ahol igazából csak akkor jössz fel, amikor már pirosba ment a légnyomásmérő.
Két napon négyet merültünk a barlangokban, és soha nem voltunk öt méternél mélyebben. Hatalmas erejű lámpákat kaptunk, és követtük a vonalat, meg az előttünk menő öt másik búvárcsapat fényeit. Az első merülésen konkrétan tömegnyomor volt, mert azt a helyet kizárólag 9:30 és 10:30 között érdemes megnézni, mert a nap akkor pont úgy süt be, hogy a sötét vízben lézerként táncolnak a napsugarak.
Sajnos ide nem lehetett kamerát bevinni, mert a cenoteot üzemeltető csávó kitalálta, hogy ő inkább felbérel egy fényképészt, aki mindenkiről csinál három fotót, amit húsz dollárért árulnak darabját. Tényleg profi felszerelése volt a fotósnak, öt víz alatti vakuval, de engem a fénysugarak érdekeltek, nem az, hogy hogy festek talpig neoprénben.
Az első nap a búvárvezetőnk egy elég érdekes figura volt. Összevissza sztorizgatott a kétszer fél órás kocsiút során, és egy büdös szavát nem hittük el.
Hadd foglaljam össze listába, hogy miket osztott meg velünk laza hatvan perc alatt.
- Egy milliárdos német család sarja, a Monsanto csoport tulajdonosi körébe tartoznak a szülei
- Hat éves kora óta él Mexikóban és nagy szívás volt az egyetlen fehér srácnak lenni általánosban (ezt még mondjuk el is hittem)
- Akkor kezdett el búvárkodni a Yucatánon, amikor még Mexikóvárosból kellett hozni kocsival a kompresszort (ezt is elhittem, bő ötven volt a csávó)
- Klausnak hívják. Ebben kételkedtem, azt hittem valami becenév a mikulás után, akkora szakálla volt, de aztán láttam a búvárengedélyét, tényleg ez a neve.
- Ő fedezte fel Dos Ojost (egy nagyon szép cenotet), amikor a földbirtokos odament a búvárokhoz, hogy szerinte kincs lehet a marhaitatójában, és ha felhozzák a búvárok, akkor felesben megosztozhatnak. Csak aztán jött egy csapat amcsi, aki még egyszer felfedezte, ezúttal újságírókkal. Ezt elhittem, hogy megtörtént, csak nem vele.
- Ő volt az, aki megtalálta az egyik cenoteban az emberi maradványokat, amik alapján újra kellett gondolni, hogy milyen régóta vannak emberek Amerikában. Ez is megtörtént, csak nem vele.
- A német légierő vadászpilótája volt, aztán kirúgták mert nem követte a szabályokat.
- Egy orosz milliárdos lányát vette feleségül. Akkor miért kalauzol legpitébb barlangi merülésekre fejenként száz dollárért random turistákat?
- El fog menni Kubába néhány haverjával motorozni, és két nap múlva indulnak majd egy óriás vitorláshajóval. Ezt is pont elhittem, főleg, mert erről dumált a többi búvárvezetővel a felszíni idő alatt.
Szóval csak pislogtunk, amíg a fenti áradat kijött belőle. Másnap egy másik divemastert megkérdeztem, hogy igaz-e egyáltalán egy szó is, abból amit Klaus mondott, és az volt a válasz, hogy Klaus sok mindent szokott mondani, és ő se nagyon hisz neki.
Ezt a másik divemastert megkérdeztem a balesetekről, hogy mégis milyen a káló itt, hány búvár marad lenn, és elmesélte az elmúlt pár év két balesetét.
Az egyiknél nem tudni mi történt, vagy a búvár ment el kommandózni, vagy a vezető tévedt el, de a holttestüket egy mellékágban találták meg, messze a fő útvonaltól. Nem tudom mi mehetett félre, tényleg egy bazi vastag sárga kötelet kell követni kristálytiszta vízben. Ez volt az egyetlen haláleset az elmúlt öt évben a barlangi búvárok között.
Nagyon biztonságosnak érződött amúgy a dolog, nagyon sokan voltunk a víz alatt, egyértelmű volt merre kell menni, és mindig látszott a természetes fény, hogy merre a kijárat.
A másik történetben voltak túlélők, ott összeállt a szomorú igazság.
Van egy „Discover Scuba Diving” nevű termék, amit azokra sóznak rá, akiknek nincs idejük egy tanfolyamra, vagy csak kíváncsiak, hogy egyáltalán bele akarják-e feccölni az időt és energiát a dologba. Szerintem egy ár-érték arányban rettenetes lehúzás, de megértem, ha valaki ezt választja.
Szóval általában ezt a bulit a közeli korallon tartották, de nagyon esett az eső, ezért inkább egy békésebb cenoteba költöztek át aznapra. Ha az idő annyira rossz, hogy nem engedik a hajókat ki a vízre, az talán jel arra, hogy totál kezdőkre nem kéne palackot aggatni.
De a pénzt túlságosan szerették, úgyhogy oda vitték a turistákat, ahova lehetett.
Elvileg két oktató volt hat búvárra, és az volt a terv, hogy az egyikük kettesével, karon fogva viszi körbe őket, míg a másikuk a felszínről figyel. Ezzel csak az a bibi, hogy a vihar miatt teljesen felkavarodott a relatíve sekély tó vize, úgyhogy semmit nem lehetett látni.
A másik, sokkal nagyobb probléma az, hogy ezek a víznyelők össze vannak kötve a tengerrel. Ha sok eső esik a szárazföldön, akkor a vízszint megemelkedik ugye, de a víz a fürdőkádból ismert módokon szeret lefelé folyni.
Tehát a tenger felé elég korrekt áramlás alakul ki, ami behúz egy lyukba, és idővel kiköp a tengeren.
Ha profi barlangi búvár vagy, nyugodt körülmények között, akkor ez egy érdekes felfedező út lehet.
Itt viszont két teljesen kezdő szerencsétlent szippantott be a lefolyó, vaksötét, szutykos vízben. Az oktató az egyiket vissza tudta rángatni, a másikat nem.
Riasztották azonnal a barlangi mentőket. Mivel több százan búvárkodnak minden egyes nap cenoteokban errefelé, ezért 0-24 áll készenlétben egy csapat összepakolt szerkóval a kocsiban, de ők is azt mondták, hogy bocs, ha ide mi most bemegyünk, akkor itt csak több hulla lesz, sorry van.
Másnap aztán megtalálták a turistát a barlangokban, nem lehetett szép halála.
Na visszakanyarodva horror sztoriktól, a cenote búvárkodás nagy élmény volt. Olyan volt mint az aggteleki cseppkőbarlangban sétálni, csak mi úsztunk. Sehol nem volt szűkebb mondjuk öt méternél a járat, és időnként kitárult hatalmas termekbe. Kétszer is feljöttünk ilyen helyeken körülnézni.
Ezek földalatti kupolák, olyan víznyelők, amiknek a plafonja még nem omlott be. Mindig van egy-két rés, és a denevérek imádják őket; itt teljes biztonságban vannak.
Az egyik helyen, pont ott, ahol sajnos nem lehetett filmezni, a fák már áttörték a plafont, és fantasztikus eleven oszlopokban nyúltak le a vízbe. A plafonon ostorlábúak mászkáltak. Ezek a hüvelykujjnyi dögök valahogy félúton vannak a skorpiók és a pókok között. Skorpiókarmuk van, de a farkuk hiányzik.
Hangulatos volt na.
De négy merülés elég volt belőle, hiányoztak belőle a halak. Szépek a cseppkövek, de száznyolcvan perc lassú úszkálás elég volt belőlük.
A másik hat merülés már nyílt tengeren volt, kettő Cozumelen, négy pedig Playa del Carmen partjainál.
Elvileg Cozumelen szebb a korall, Playában pedig jobb eséllyel látsz nagy állatokat, és ez nagyjából igaz is volt. Óriási homárokat, békésen falatozó teknősöket, bikacápát, sasráját, több fajta tüskésráját, több fajta murénát sikerült lefilmeznem, a videó a post végén majd magáért beszél. Az is segít ebben, hogy Playában erős az áramlás. Hullámvasúton ül az ember, és csak forgolódik, és keresi, hogy mit érdemes nézni. Az egyik merülésen több, mint egy kilométert vitt a víz, úgy kellett a hajónak utánunk jönnie.
A cozumeli búvárbandát kicsit random választottuk, és elég gázak voltak. Valahogy nem kommunikált a bázis és hajó, és nem pont a jó cuccokat pakolták fel a hajóra, és elhagyták Kacsa Nitrox palackját.
A Nitrox a legegyszerűbb keverék, amivel merülni lehet, ha nem normál sűrített levegőt használsz. Kicsit kevesebb benne a nitrogén, és ezt oxigénre cserélik le. A normál levegőben 21% az oxigéntartalom, a Nitroxban 32 és 36 között valahol, attól függ, hogy milyen mélyre mész.
Ugyanis bizonyos mélység után az oxigén konkrétan mérgező. A nitrogén csak narkózist okoz, mintha instant beszívnál, ami szintén nem vicces a víz alatt, de az oxigén mérgezéstől izomgörcseid lesznek, tehát kiesik a csutora a szádból, nem kapsz levegőt, és meghalsz.
Úgyhogy az oxigénkeverék úgy van belőve, hogy jókora rátartással biztonságosan merülhess a célzónában. Gyakorlatilag mindenki, aki sokat merül, Nitroxot használ, mert rengeteg előnye van.
Azért jó ez a cucc, mert a felszínre feljőve viszont a véredben oldott nitrogén üt be, és ha túltoltad, buborékokat képez, ami rossz helyen akár halálos is lehet. (Mondom itt a legrosszabb eseteket, de a nyíltvízi búvárkodás statisztikailag négyszer veszélyesebb mint az autózás, tehát egy óra búvárkodás alatt annyi az esélyed egy komoly balesetre, mint négy óra autózás alatt. Ha fél órára laksz a munkahelyedtől, akkor csütörtök estére több kockázatot gyűjtesz be minden héten, mint egy merülés)
A Nitroxban pont a nitrogén a kevesebb, emiatt kevesebb is oldódik a szöveteidben, többet maradhatsz lent, vagy egy nap gyakrabban merülhetsz. Felszíni levegővel a három merülésnél már trükközni kell, Nitroxxal három sima ügy, négy-öthöz már számolni kell előre, hogy mi a limit.
Ha csak kettőt merülsz, mint én szoktam, akkor Nitrox után kevésbé vagy kómás este, mint normál levegővel.
Kacsa pont azért kért most keveréket, mert másnap repült, és a repülő alacsony nyomású kabinja miatt nem szabad bizonyos idővel előtte búvárkodni. Ez kb 12 óra egy tankos merülésre, 16 óra két tankosra, és Kacsának 24 órája volt, de a kockázat csökkentés jegyében azért kért ráadásnak egy Nitroxot a sekély merülésre.
Na és ezt nem rakták fel a hajóra, miután előre kifizettették velünk. Miután ezt szóvá tettük a búvárvezetőnek, elég pipa lett, mert Kacsának tényleg jó oka volt, hogy miért kéri, úgyhogy az első dive után megálltunk a parton és valaki utánunk hozta kocsival a palackot. Minden jó, ha vége jó.
Nekem is volt egy kalandom, amikor teknőst mentünk nézni Playában. Itt egy olyan bandával merültem, akik csak és kizárólag Nitroxot használtak. Ez egy érdekes ötlet, nem láttam még ilyet, de értékeltem. Ami talán kevésbé volt cool, hogy a palackokat mindenki hátára ráadták, pedig elvileg külön képzés kell a használatukhoz, pont a fent említett korlátok miatt.
A hullámok pont akkorák voltak, hogy még nem zárták be a kikötőt. Én az átlagnál sokkal jobban bírom a mozgást, nem leszek tengeri beteg, de a tériszonyom miatt tiszta szívemből utálom. A velünk jött ázsiai-amerikai hölgy nem volt ennyire szerencsés. Ő, mint minden ázsiai a tapasztalataink szerint, rosszul bírta.
Végig hányta szegény a túrát. Mondjuk, nem sajnáltam annyira szuper nagyon, mert majdnem egy órát késtek az indulásról, és ha időben indultunk volna, a tenger is simább lett volna.
Nekem akkor egy német srác volt a párom, aki nagyon odavolt, hogy lerakta már az Advanced vizsgát, de a sima Open Watert meg az Advancedot egymás után tolta, mindenféle köztes gyakorlat nélkül. Volt összesen tíz merülése, és már előre leszolta a későket, hogy nekik nincs meg a magasabb képesítés.
Én próbáltam mondani finoman, hogy többet számít a merülések száma, azaz a tapasztalat, mint a papír, és némi elégtételt éreztem, hogy fenékbe rúgta a búvárvezető, hogy maradjon csak magasabban, túl béna ahhoz, hogy ilyen alacsonyan lebegjen és folyton hozzáér a korallhoz.
Van itt egy „amit szabad Jupiternek…” szabály, másképp fogják a tapasztalt búvárokat, mint a kezdőket. Én a hatvan merülésemmel erős középkategória vagyok, nagyon érzem, hogy volna még hova fejlődni, és még nem tudom megcsinálni az összes érdekes lábtempót, de normál körülmények között már nem hibázok. Nekem az utasítás is csak annyi szokott lenni, hogy menjek amerre látok, csak maradjak látótávolságon belül, és ezt ki is használom rendesen.
Most már sokkal jobban megy, hogy fél szememet a csapaton tartom, fél szemet a búvárvezetőn, és közben még figyelem az állatokat is.
Randa nagy áramlatban filmezni érdekes volt, küzdeni kellet, hogy fókuszban maradjon a céltárgy, főleg, hogy a halak nem pózolnak csak úgy a kamerának, hanem arrébb úsznak folyton. Ez alól kivétel a trombitahal, az leszarja, hogy ott van-e az ember.
Ennyi bevezetés után jöjjön a film, 7 órányi búvárkodás alatt lőttem két órányi filmet, végül tíz percbe tudtam csak összesűríteni a legjobb pontokat.
