Mexikóvárosban ezúttal hatodjára szálltam meg, és ha csak az érintéses átszállásokat nézem, akkor vagy tizedszer jártam a városban, úgyhogy jelentős rutinnal vetettük bele magunkat a városnézésbe. Két hetet voltunk itt, az elsőt még a vendégeinkkel, utána már magunkban.
Leginkább Almát vittük várost nézni az első pár napban, például elmentünk a főtérre és megcsodáltuk a katedrálist (de a Templo Major múzeumba már nem jutottuk be, mert éppen hétfő volt, amire mi egyáltalán nem gondoltunk), illetve felmásztunk a citadellához a Szöcskeparkban. Ezeket én is meg Kacsa is harmadjára-negyedjére csináltuk, és igazából a történelmi óváros már elsőre se volt annyira érdekes.
Megnéztük újfent Teotihuacant, most már gyakorlatilag végtelen rutinnal járva be a rommezőt. Ami újdonság volt, hogy a múzeum elé kiraktak egy "íjtároló" feliratú vödröt, amiről azt hittem elsőre, hogy én nem tudok spanyolul, de kifele jövet már voltak benne harci eszközök. Láthatólag több gyerek lövöldözött a vitrinek között, mint amennyit a múzeum vezetősége még elfogadhatónak talált.
Csücsök teljes nyugalomban átaludta az ősi várost, míg az apja és anyja szentségelve cipelte fel-alá a lépcsőkön a babakocsit. Az ősi teotihuacaniak (továbbra sincs fogalmunk se, hogy kik lehettek igazából) sehova nem építettek rámpákat, legalábbis nem kőből. Úgyhogy durmolás miatt Csücsöknek egyelőre kimaradt a nap és a hold piramisának a csúcsa, bár az elején amikor ébren volt, olyan mély benyomást tettek rá a földszintről, hogy még hónapokkal később is azt követelte mindenkitől, hogy rajzoljon neki piramist.
Emiatt az összes rokonnak el kellett Magyarországon magyarázni, hogy amikor a baba a két kis kezével háztetőt formáz, akkor arra gondol, hogy piramist kell neki rajzolni, lehetőleg azonnal és minél többet.
Az ismétléses listáról még egy dolgot megnéztük: a CDMX régészeti múzeum továbbra is nagy szám, bár ezúttal nem ment zökkenőmentesen. Az volt a terv, hogy NemSünt otthon hagyva (aki épp nem érezte magát olyan fényesen) megsétáltatjuk a parkban a gyereket. NemSün ebéd környékén utánunk jött volna, és a vonatkozó metróállomásnál is összeszedtük volna, hogy aztán a baba szunyókáljon majd a múzeum csendjében.
Ehelyett NemSün belefutott valami irtózatos tömehtüntetésbe, és bő órán át próbált a rendőrök és a tömeg között elslisszolni, egyre stresszesebben. Alapból nem viseli jól a tömegeket, és egy idegen nyelven dühösen skandáló tüntetés kifejezetten nem az eleme. A védőfalakat korábban is láttuk persze, de a kapuk akkor nyitva voltak, és mosolyogtak a rendőrök a fehér turistákra. Végül sikerült beülnie egy taxiba, aki jókora kerülővel elhozta a múzeumig.
Ezalatt persze Csücsök kidőlt aludni, de persze már a múzeum előtt felébredt, mert a Paseo de la Reforma autóinak hangereje nem kompatibilis a délutáni alvással. Szóval ő is lelkesen belevetette magát a múzeumozásba, tárlattól tárlatig totyogva, tipikusan Kacsát rángatva maga után.
Sajnos az audioguideokat épp lecserélik, persze hogy az újak elkészültéig miért nem lehet használni a régieket, azt nem tudom, pedig nagyon szerettem volna hallgatni a tutit. Ehelyett inkább idegenvezetősködtem, mert a társaságból én voltam legjobban képben a helybeli háttéranyagból, meg amúgy is kívülről tudom már a falon levő szövegeket.
Egy héttel később azért persze egymagamban visszajöttem, hogy végre azokat a részeket is végignézhessem, amikre általában nem jut idő. Egyszerűen hatalmas a régészeti múzeum, ha az elejéről indul az ember, akkor még gyorsított tempóban is kifogy a szusz az aztékok környékén.
A múzeum előtt találkoztam az egyik legérdekesebb lehúzzással is. Egy feltünően jól öltözött, enyhén túlsúlyos fekete úriember szólított le a lépcsőkön, hogy nem tudom, hogy merre van a segítségnyújtási hivatal, vagy valami hasonló nonszensz, én meg leálltam vele beszélgetni. Az első mondattól teljesen világos volt, hogy vagy bolond, vagy szélhámos, és kiváncsi voltam, hogy mi a végjáték.
Rendkívül ékesszólóan, már-már magasztos stílusban elmagyarázta, hogy Cancúnból jött busszal CDMXbe, de a veracrúzi átszállásnál elkeverték a csomagját és visszaküldték Cancúnba. Eddig még teljesen hihető lett volna, de aztán jött a csavar. Azt állította, hogy a busztársaság nem hajlandó idehozni a csomagját, a vám miatt (az ország egyik végéből a másikba tipikusan szokás vámellenőrzést végezni ugyebár). Szerinte erre a megoldás, az, hogy én mint a földije, elmegyek Cancúnba esetleg érte.
Ekkor megszakítottam, hogy én sajnos európai vagyok, ami egy pillanatra se akasztotta meg, megdícsért hogy hát teljesen akcentus nélkül beszélek, ami azért egy plafonrepesztő hazugság. Közben körülbelül ötször megemlítette, hogy lelkész (pastor) egy chicagói gyülekezetben.
Amikor jeleztem, hogy semmi kedvem elbuszozni Cancúnig és vissza az ő csomagjáért, akkor kibújt a szög a zsákból. Felajánlotta, hogy elmegy helyettem (!) a saját csomagjáért, csak vegyek neki buszjegyet, és szívesen odaadja cserébe az "arany" óráját letétbe, amit aztán persze visszavesz tőlem, mert nagyon kedves emléke, stb, stb.
Gondolom a jegyvásárlást is úgy képzelte, hogy adok neki pénzt rá, kiváncsi vagyok hogy mennyire próbált volna meg lebeszélni, ha előkapom a telefonomon levő ADO appot és foglalok neki egy jegyet az aznap esti buszra.
Ezen a ponton elköszöntem tőle, de annyira lenyűgözött az előadásmódja és az egész helyzet (ilyen bonyolult módon még sosem próbált tőlem senki pénzt kérni, igazi con artist volt a fickó), hogy elfelejtettem lefényképezni, és kijövetelkor már nem volt sajnos ott. Nyílván talált valakit, aki adott neki egy buszjegyre valót.
Szóval végső soron beszélgettem egy jót egy óraárussal.
Annyira simán lökte a sódert és mondta fel a standard szöveget, gyakorlatilag teljesen lesöpörve a kérdéseimet, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy nem először adja ezt elő. Nagyon kiváncsi lettem volna, milyen a találati rátája. Illetve vajon miért nálam próbálkozott? Ekkora baleknek nézek ki?
Volt sajnos egy kevésbé jól sikerült találkozásunk is a bűnözőkkel. Az apartmannál belehúztunk a sűrűjébe. Egy jó környéken levő, frissen felújított négyemeletes házban vettünk ki egy lakást. Folyatamos portaszolgálat, mélygarázs, vadiúj bútorok, csak hát volt egy kis probléma, mégpedig loptak.
Az elmúlt évtizedben olyan közel két évet töltöttem az országhatárokon kívül, durván negyven ország száznál bőven több városában szálltam meg, és ez volt az első eset, hogy valamink eltűnt. (Kivéve Malajziában, ahol egyszer a mosodából a nadrág egyik lecsatolható szára nem jött vissza, és csak később vettük észre, de valószínűtlen, hogy szándékos károkozásról lett volna ott szó. A bal nadrágszáraknak úgy gondolom kicsi a feketepiaca)
Ezért elsőre nem is hittük el, hogy mi történik. Alma jelezte, hogy régebben ennél több ötvendolláros volt a dugipénztárcájában, de erősen hitetlenkedve fogadtuk, főleg, mivel az a pénztárca nem a táska alján volt, hanem a például a repülőn is megnézte, hogy mennyi pénzt tud még váltani, biztos kiesett valahol, stb.
Én azért megszámoltam a saját dollárjainkat, és elgondolkodtam, hogy régen mintha három húszdollárosom lett volna, és most már csak egy van, de hát biztos az elmúlt hónapokban valamikor beváltottunk.
Ugorjunk egy hetet előre, amikor Kacsa és Alma távozott. Pakoláskor nagyon alaposan végignéztek mindent, és nem lett meg a pénz. Már kezdtem megfogalmazni a reklamáló levelet, amikor Alma a repülőgépről, még indulás előtt küldött SMS-e elért, hogy a maradék dollárja is eltűnt közben. Ekkor én is megnéztem a dollárpénztárcánkat, és nekem sem volt már egyetlen húszdollárosom se, pedig ahhoz a pénztárcához a legutóbbi számolás óta senki hozzá se ért.
Széttúrtam a bőröndjeinket és megállapítottam, hogy az európai pénztárcánk is üres, pedig teljesen biztos, hogy Magyarországot nem egyetlen magyar forint nélkül hagytuk el, és az is biztos, hogy Amsterdamban is volt még némi eurónk.
Szóval valaki összesen olyan százezer forintunkkal lett gazdagabb, és nagyon alaposan végigment a cuccainkon, mert három bőröndből, három különböző pénztárcából pakolt ki, összesen legalább két körben.
A tulaj sajnálkozva széttette a kezét, kicserélte a zárat és felszerelt egy webkamerát az ajtó felé, de anyagi felelősséget nem vállalt. A biztosító csak akkor fizet, ha van fizikai nyoma a behatolásnak, ami itt nem volt.
Teljesen biztos, hogy valamelyik épületben dolgozó (vagy cimborája) tette. Az alatt a hét alatt, amit ott töltöttünk, elég gyakran otthon maradt valaki egy-egy félnapra mindenféle hasmenések miatt, ha véletlenszerűen próbálkozott volna valaki, akkor jó eséllyel ránk nyit. Viszont a portás mindig látja ha jövünk-megyünk, és ha reggel hatkor elmegy mindenki hátizsákkal, akkor aznap biztos nem jövünk már vissza.
Be kellett volna pakolni mindent a széfbe, de hát őrzött épületben a fene se gondolta volna. Szóval volt itt egy adag extra költség, meg némi megemelkedett vérnyomás. Igyekeztünk nem hagyni, hogy elrontsa a nyaralást, és négy hónap mexikó teljes költségéhez képest az elveszett pénz még a hibahatáron belül volt, de hát akkor is valaki turkált a cuccunkban, és nem is egy körben...
