Vándorsün

Bizarr helyi járgány, még újkorában. Ilyeneken zajlik a helyi teherszállítás nagy része, nem ritka egy megpakolt motorszörnyedvényt látni, amin tucatnyi gázpalack billeg.

Kanchanaburi az azonos nevű provincia fővárosa, és a Híd a kwai folyón című klasszikus helyszíne. A folyó nevét amúgy „kvéé”-nek kell ejteni, nem „kváj”-nak, az utóbbi vizibivalyt jelent, és a helyiek egyrészt viccesnek találják, másrészt azonnal hozzáadnak az összes árhoz húsz százalék "hülye fehér" adót. A hidat, és a vasútvonalat a japánok építtették, hogy összekössék Dél- Kelet Ázsia keleti részét a nyugatival, Thaiföldet Burmával, hogy könnyebben tudjanak hadianyagokat szállítani, felkészülve India megtámadására. Hadifoglyok és kényszersorozott helyi és maláj munkások rakták le a síneket, iszonyatos emberáldozatokkal. Tízezrek haltak éhen, pusztultak el a maláriában, skorbutban, tífuszban, váltólázban, kolerában és minden egyéb nyalánkságban, amit az embertelen körülmények, az alultápláltság és a klíma együttesen össze tudnak hozni.

A híd

Az építkezés történetét kitűnő múzeum foglalja össze egy szívbemarkoló tárlattal. A japán megszállók egy jottányit sem voltak jobbak a náciknál, a filozófia az volt, hogy olcsóbb új hadifoglyokat szerezni, mint a meglevőeket táplálni, így a foglyok nehéz fizikai végeztek 3 éven át, kevesebb, mint napi 2000 kalóriát fogyasztva. A hús szinte kivétel nélkül rothadt volt mire a táborokba érkezett, és kukacok nyüzsögtek benne, jobb híján tehát megfőzték és a felszínre felúszó kukacokat lefölözték. A haláltáborok összes borzalma dokumentálva van, rejtett naplókkal, levelekkel, japán tervekkel együtt, végig kiváló angolsággal.

De nem minden látnivaló ilyen depresszív, maga a folyó kifejezetten szép. Szélesen hömpölyög, nádasok fedik itt ott, a part mellett pedig mindenhol lakóhajók lebegnek a vízen. A szállások fele is a folyóra épített stégeken felállított bungaló. A sokat emlegetett híd nem egy nagy durranás, randa vasúti híd és kész, de ennek ellenére ellepik a turisták, mint a zsizsikek. Ennek megfelelően a szokásos élősködő horda is ott van, tripla áras ásványvizekkel és műanyag elefántokkal. Kezdjük kifejleszteni az egészséges lenézést a szupermodern légkondicionált buszokkal körbehurcolt japán és amerikai turisták iránt, akik lekászálódnak az általában hupiliára festett, neonzöld foltokkal tarkított járgányaikról, körbefotóznak mindent két perc alatt, majd visszamásznak a buszra és elhajtanak. Mindig öröm negyven koreait nézni, akik egyesével beállnak ugyanarra a pontra, és a sorban utánuk jövő készít róluk egy képet. A távol-keletieknek van egy klasszikus fényképező pózuk, a „szaró galamb”. Kicsit megrogyasztják a térdüket, kinyújtják előre a karjukat, lehetőleg olyan távolt tartva maguktól a fényképezőgépet, amennyire csak lehetséges, miközben a kamera másik végén álló turista V betűt formáz a mutató és a középső ujja segítségével, oldalra dönti a fejét, és vigyorog. Ez után helyet cserélnek, és kezdik újra. Ha sikerül egy különösen szép példányt lekapnom, akkor mutatok majd képeket.

Késő délután érkeztünk Kanchába, megnéztünk négy helyet, de sehol nem lehetett alkudni, úgyhogy maradtunk a legolcsóbb légkondicionált szobánál. Sajnos a reggeli egységesen 2 euró fejenként minden étteremben, maffiát sejtek a dolog mögött, és úgy érzem, hogy egy teljes étkezés árát kiadni két tojásért meg két pirítósért kicsit sok. Megpróbáltuk a helyiek reggeliét is, az csak nyolcadannyiba kerül az utcán, de kicsit undorító volt. Rá kéne jönni hol lehet gyümölcsöt szerezni, valószínűleg az volna a legjobb megoldás, de NemSün nem szereti a banánt, nincs mangószezon, az ananász macerás, a kókuszdió reménytelen, a többi dolog meg amit eddig kipróbáltunk nem volt meggyőző.

A második napon szerintünk lehúztak minket egy reggeli árával, de nem tudjuk bizonyítani. A hostel a a reggelinél közölte, hogy nem fizettük ki az előző napit. Én ekkor a SevenEleven-ben voltam, vízért, NemSün pedig nem volt elég erélyes, hogy kategorikuan kijelentse, de igen, ti szemetek, helyette kifizette még egyszer. Nem vagyunk biztosak benne, teljesen elképzelhető, hogy felálltunk és elsétáltunk, de nem valószínű. Az emberbe néhány évtized alatt beleivódik, hogy nem sétál ki egy étteremnek kinéző tárgyból fizetés nélkül. Mindegy, újabb lecke lett belőle, el kell rakni a reggeli számlát.

Két teljes napot töltöttünk a városban, első napon béreltünk egy robogót, és körbetöcögtük a város harminc kilométeres körzetét. Nagyon kultúrált robogóik vannak, újnak kinéző Hondácskák, pöccintésre indulnak, és a motorosszemüveg nélkül elviselhető maximális 50 km/h-t két fehér emberrel a hátukon is erőlködés nélkül bírják. Lett egy újabb lecke a motorozásból: kár teletankolni. Összesen 80 kilométert mentünk, ezalatt a tank nem ürült annyit, hogy a túlcsordult állapotból az F betűt elérje. Lényegében mindegy, három literes volt a tank, és 1 euró alatt van a benzin, de legközelebb másfél litert fogunk kérni. A tankban maradt benzin értéke olyan negyven százalékkal dobta meg a bérbeadó hasznát, és mivel az összes bérelhető robogó üres tankkal indult, nagyon valószínű, hogy azonnal leszívták miután visszavittük a járgányt.

Láttunk egy szép nagy víztározót gátastul, egy baromi hosszú (saccra száz méter megvolt) fasárkányt ami éppen jött le egy hegyről, a szája pedig egy templombejárat volt, körbejártuk a hét barlangtemplomból álló földalatti watot, ahol találkoztunk pár körbe-körbe repkedő denevérrel is, és megnéztük a hidat és a már említett múzeumot. Kihoztuk tehát a robogó adta szabadságból a maximumot, ilyet a következő alkalommal is fogunk csinálni, jó móka volt. A baloldali közlekedést biciklizés közben már szoktuk, nem volt vészes vezetni a járgányt, csak minden sarkon végig kellett gondolni, hogy itt tulajdonképpen balkéz-szabály van. Illetve NemSün időnként sikoltozott a hátsó ülésen, ha nagyon a jobb oldalon akartam menni, de erről az első óra után leszokott.

Minden este kimentünk az éjszakai piacra. Ez este hat és tíz között üzemel a vasútállomás mellett, és üdítő módon nem turistacsapda, hanem a helyi élet része. Egy kis háztömbnyi helyet ellep a piac, és elsősorban zsibvásárként  működik, pólók, amuletek, cipők (új és használt), távirányítók többszáz fajta tévéhez, mindenféle véletlenszerűen összeválogatott kacat megtalálható itt. Az igazán érdekes része, legalábbis számunkra, a kaja sor volt. Az árusok vagy otthonról hozzák megsütve a portékát, vagy faszénrácsokon, PB palackos főzőlapokon ott helyben rakják össze, amit kérsz. Rákaptunk egy kókusz alapú sütire (fogalmam sincs, hogy hívják, rámutatással rendelünk), és kipróbáltunk pár egyéb finomságot is. Sün evett pálcikára tűzött töltött tintahalat, kostóltunk helyi salátát, és persze a kihagyhatatlan pad thai-t, a nemzeti gyorskaját. A pad thai rizstészta (néha többfajta egyszerre), őrölt mogyoró, babcsíra és garnéla keveréke, fűszerekkel meghintve. A vegetáriánus pad thai ugyanez csak garnéla nélkül, de lehet csirkével is, vagy rizstészta helyett sült rizzsel. Körülbelül annyira generikus név, mint a pörkölt Magyarországon, és annyira elterjedt is.

Éjszakai piac

A thaiföldi hostelek máshogy működnek kicsit, mint a viszonyítási alapként szolgáló mexikói ill. egyiptomi társaik, nincsen olyan szúnyogmentes közös szoba ahol a turisták erőt gyűjtenénk a reggeli vagy esti kiruccanásra, vagy ha van is, akkor kong az ürességtől. A legjellemzőbb, hogy a közösségi élethez szúnyogot kell etetni. Most már rutinszerűen fújjuk le magunkat 30%-os DEET-vel felkelés után és késő délután, de még így sincs sok kedvünk nyugodtan ülni egy teraszon. Tehát eddig  egy köszönésen kívül nem nagyon kommunikáltunk még senkivel, de a második kanchaburi-i este végre a backpacker hagyományokba jobban illeszkedő módon egy londonban élő kolumbiai-spanyol vegyespárossal mentünk el piacozni és vacsorázni, kicserélve a ki-hol-mit nézett meg sztorikat, illetve rémtörténeteket. Mi javasoltuk, hogy alkudjanak keményen a szobára Ayutthayában, ők pedig erősen eltanácsoltak egy, az LP által ajánlott pukheti hoteltől.

A második teljes napot az Erawan nemzeti parkban töltöttük, ideje volt végre zöldet is látni a sok templom után. A tuk-tuk sofőrünk kidobott minket a főút mentén, hogy itt fog jönni a busz, intsd le bátran, valóban, húsz perc után jött is egy. Gyors fejszámolás szerint maximum 25 főt volt képes szállítani, mindkét ajtaját tárva tartva haladt. Ennek a modellnek legalább volt ajtaja, a Lopburiba vivő busznak később már egyáltalán nem volt. Jellemző a sebességre, hogy a hatvanöt kilométeres távot másfél óra alatt küzdi le, ha belegondolunk, az egy negyvenes átlag. Nem az ország nagy, a tömegközlekedés rozoga. Most találkoztuk először azzal a tipikus harmadik világbeli jelenséggel, hogy a vacsora élő formában utazik haza a piacról, ez esetben egy kakas ült mellettünk egy körbecelluxozott karton dobozban, amibe lélegző lyukakat vágtak. A jószág minden második megállóban megörült valaminek és kukorékolt.

A park fő látványossága a hét szintes vízesés, ami összesen 550 métert esik nagyjából két kilométer alatt. Minden lépcsőnél természetes tavak találhatók, tele halakkal és fürdőző thaiokkal. A szintek között meredek erdei ösvény vezet, a mászás néha négy végtagot vesz igénybe, főleg mivel a zuhatag újra és újra keresztezi az ösvényt, és ott a kövek csúsznak. A fákon majmok figyelnek, és ha bárhol elől hagyott élelmet látnak, lecsapnak. A majom csak addig cuki állat, amíg a rács mögött van, élőben egy négykezű, nagyfogú, alattomosan intelligens fenyegetés. Ha megtetszik neki az emberfia szemüvege, akkor a vállára huppan, elragadja és elszalad vele, és ha megpróbálsz védekezni még meg is harap. Tehát a zsákjainkat gondosan lezártuk akárhányszor bementünk egy vízesés alá fürdőzni, nem mintha egy zipzár sokáig tartana fel egy kíváncsi majmot. Szerencsére nyüzsgött a hely a turistáktól, ezért csak fenn zajongtak a kis tolvajok, nem mertek lejönni.

Az aljzaton gyíkok rohangáltak mindenfele, ezerszínű pillangók csapongtak, és valami a fák között több helyen is éktelenül csikorgott. Olyan hangja volt, mintha nagyon messze láncfűrészelnének, de teljesen egyértelmű volt, hogy öt méterre gubbaszt valahol egy bokorban. Nem jöttünk rá mi lehet, Sün szerint rovar, NemSün szerint madár.

Gyíkpárbaj

A vízben többfajta hal is úszkált, összegyűlve az összes kis tavacskában, amit a víz kivájt, és nyílván, amikor megunták, leestek a következő vízesésen és mentek tovább. A vízesés fölött messze a távolban egy víztározó van, szerintünk onnan kerültek a legfelső szintre. Egyáltalán nem féltek az embertől, sőt a kisebb harcsajellegű egyedek lelkesen csipkedték a lábunkat. Nem lehetett egy pillanatig sem nyugodtan ülni, azonnal féltucatnyi hal cuppant rá az ember sarkára és kezdte el harapdálni. Nem fájt, nem nagyon volt foguk, de borzasztóan csiklandozott. Voltak nagyon nagyok is, akiket a thaiok etettek, kicsivel a víz felett lebegtetve a kenyérdarabot, amíg a nyüzsgő halfalkából valaki ki nem ugrott a levegőbe, hogy elragadja. Több srác is halászott, próbálva kiragadni a halakat a vízből, és mivel annyian voltak, hogy mozdulni sem tudtak egymástól, ezért ez egészen jó százalékban sikerült is. Ilyenkor persze rögtön dobták is őket vissza, a cél nem a vacsoraszerzés volt, hanem a játék.

Öreg thai néni halat etet

Dzsungelidill

Sikerült kéz és lábtörés nélkül megúszni a lejutást, és lefele is megfürödtünk egy szimpatikus tavacskában. A videókameránk vízállóságát kihasználva csináltunk több víz alatti videót arról, hogy a halfalka NemSün lábfejét fogyasztja, mihelyst meg lesznek vágva, kirakom őket.

Másnap reggel indultunk tovább Lopburiba, ahol a majmok teljesen átvették az uralmat. Az út reggel 9-től délután 4-ig tartott, pedig nem tettünk meg többet 200 kilométernél, de közben megebédeltünk és pont lekéstünk egy csatlakozó buszt. Átestünk az első igazi trópusi zivataron is, tíz perc alatt leesett olyan öt centinyi csapadék, ami két óra alatt fel is száradt, lehűtve a levegőt egy teljesen élvezhető 26 fokra. A buszon ültünk eközben, és mindenhol csurgott be az eső, és bár a zsákjaink vízállók, mi csak mérsékelten vagyunk azok, tehát esőkabátban tettük meg az út egy részét.

Ayutthaya volt az első igazi állomása a túrának, és rengeteg templomrom mellett néhány érdekes tanulsággal is szolgált. Maga a város lényegében egy szigeten helyezkedik el, amit több folyó összefolyása és kavarodása alakított ki. 420 éven át innen uralkodtak Sziám királyai, hol kisebb, hol nagyobb terület felett, és minden király emelt néhány templomot. Néha a templomemelés oka az volt, hogy sikeresen meggyilkolta mindkét bátyját és a tiszteletükre építtetett egy baromi nagy tornyot, ami alá eltemette őket, de ez már részletkérdés hét évszázad távlatából. Aztán jöttek a burmaiak (minden thai történelmi emlék így kezdődik, békésen szántogató traktoraink viszonozták a tűzet, felszálltak és visszatértek a bázisra stílusban), és elfoglalták a várost egyszer, a thaiok visszafoglalták, és amikor a burmaiak megint jöttek, száz évvel később, akkor már unhatták az egészet, ezért kifosztották és felrobbantották a város összes érdekesebb épületét. Ez a tragédia, mint a Thai Mohács, mindmáig elevenen él a népben. Az egész romkomplexumot benőtte és átszőtte a város, és a lakók aktívan reciklálták a templomok tégláit, tovább rombolva, ami még állt.

Mi csak annyit éreztünk mindebből a vonatút után, hogy büdös van, de ez Thaiföld egy jó részére jellemző. Az üres üvegeinkkel általában jó kilométert kell baktatni mielőtt szembejön egy kuka, (szelektív gyűjtésről ne is álmodjunk), és a legtöbb helyi nem hajlandó ennyit fáradni. A szemétkupacok ebben a hőségben hamar összerohadnak, már észre se vesszük a szagot, csak akkor gyomorfacsaró, ha éppen egy étterem előtt támad.

Köztisztasági erőfeszítésre eddig két példát láttunk: egyszer Bangkokban egy nagy slagos kocsit, ami végiggurult az utcán és lemosta a járdát. Ettől persze nem tűnik el a szemét, csak arrébb megy. A másik példa Ayutthayában volt, két utcaseprő formázott szemétkupacokat, majd arrébb mentek. A naiv optimizmus azt sugallja, hogy valamit akartak is csinálni a helyre kis dombokkal, de egyiküknél sem volt kukára emlékeztető tárgy.

Visszatérve a megérkezésünkre, az első dolgunk az volt, hogy szállást keressünk. Azt olvastuk hogy Április a low season, ezért mindenhol alkudni próbáltunk, mégpedig sikeresen. Bangkokban 600 bahtért aludtunk egy kellemes, de nem légkondicionált szobában, itt első éjszaka 400-ért kaptunk légkondit, második éjszaka egy költözés után, már 350-ért. Végigjártunk három helyet, mindenhol kértük, hogy mutassanak aircon és fan szobákat, mondjanak árakat, és mi csak mondogattuk hogy túl sok, túl sok, az ár meg ment szépen lefele. Egy ausztrál hostel tulaj alapból mondta, hogy a fő időszak árai vannak kiírva, csak viccből, ő igazából fele annyiért gondolja, mint ami a táblán található. Sajnos nem volt légkondicionált szobája, úgyhogy nem ő nyert.

A második ayutthayai napra megtanultuk, hogy nem elég a légkondi, kell a távirányító is, mert egész rossz vicc ha 15 fokos levegőt fújnak az ember arcába egész éjszaka. Mikor reggel szóvá tettük a távirányító hiányát, a válasz az volt, hogy szívesen ad még takarót, na ekkor költöztünk ki. Érdekes módon a következő hostelben is csak a harmadik szobához volt távirányító. Megtanultuk még azt is, hogy meg kell nézni, hogy van-e konnektor a szobában. Az ember azt hinné, hogy egy wifivel ellátott hostelben ez nem olyan nagy kérés, de láttunk olyan szobát ahol egyáltalán nem volt.

Volt olyan hely is ahonnan azért fordultunk ki azonnal, mert nem volt wifi. „Csókolom, wifi van? Nincs kisfiam. Csókolom!” De ilyen hely csak egy volt az öt vendégház között, ahova benéztünk. Internet  tényleg mindenhol elérhető, ingyen.

A romok nem véletlenül részei az UNESCO World Heritagenek, lenyűgözőek. Mindegyik ugyanaz, egy wat, a közepén egy prang-al, hatalmas toronnyal, némelyik 40 méter magas volt fénykorában. Most helyre kis fácskák nőnek ki jobbra-balra belőlük, cirka három emelet magasan és madarak zsongják körbe őket.

Prang

Mivel ez tulajdonképpen egy város volt régen, nem is kicsi, a királya követett küldött Franciaországba, és portugál, holland, angol és francia enklávék sorakoztak a városfalon kívül, a nagyon szép dolgok elég messze voltak egymástól, biciklit kellet bérelni. A másik lehetőség egy irtózatot árú buszos túra lett volna, de úgy éreztük jobb a saját két kerekünkön. Mármint fejenként kettő, nem összesen. Lehetett venni napijegyet, ami 6 romkomplexumba szolgált jegyként (5-öt kellett meglátogatni, hogy megérje, csak a hozzánk hasonló fanatikusoknak éri meg), amihez járt egy használhatatlan térkép, de azért csak eligazodtunk. A hatodik helyre csakazértis mentünk el, kétszer eltévedtünk közben, de azért megnéztük. Itt már egy meditáló szerzetestől eltekintve, aki az egyik sarokban ült és a falat bámulta, senki nem volt rajtunk kívül, még jegykezelő bácsi se.

Chedi sor

Ilyen kombinált jegyből a legjobb a sukhotai park lesz, ahol nem csak harminc napos belépést ad a park öt körzetébe és a múzeumba, hanem még a hatvan kilométerrel arrébb levő parkot is meg lehet vele tekinteni, körülbelül harmadáért, mint amibe a jegyek külön-külön kerülnének. Mivel az összes költéseink negyven-hatvan százaléka körül van a belépőjegy, az ilyeneknek előre örülünk.

Kicsit aggódva vágtunk bele, mert a két megnézett honlap körül az egyik 60, a másik 90 százalék eséllyel jósolt esőt, de csak szemerkélés lett belőle, ami 34 fokban tulajdonképpen kellemes. További áldásos mellékhatása az idézőjeles rossz időnek, hogy végig borult volt az ég, kevésbé égtünk szénné. Eddig elkerültük a komoly leégést, a turistaszerelésből kilógó részek már szépen barnulnak, a következő nagy kaland a tengerparton lesz kettő-négy hét múlva, amikor a hullasápadt felsőtestünket kipakoljuk a homokra.

Elefánt taxi-droszt

A második ayutthayai napra már csak egy múzeum maradt, illetve meg szerettük volna nézni a helybeli folklórtanszék kardozós, táncolós, turistalehúzós műsorát, de úgy tűnik most nem játsszák. Kár érte, de lesz máshol is ilyen.

Kultúrprogram hiányában késő délután indultunk tovább Ranchananburi felé. Buri szerintünk várost jelent, még nem sikerült megerősíteni. A helyiek „kááánsááá, kááánsááá” kiáltásokkal tereltek fel minket különféle buszokra. Ugyan nem légkondicionált a másodosztályú tömegközlekedés, de a busz plafonjáról hét ventillátor lóg, és nyitott ablakkal süvít kilencvennel, tehát egészen elviselhető.  Nagyon gyanús, hogy mindkét buszon pontosan azt az összeget vették el tőlem, ami a kezemben volt, a másfél órás útszakaszért 120 bahtot, a kétórásért 100-at, míg a helyiek húszasból is visszakapnak. Legközelebb két darab húsz bahtos lesz a kezemben, és mosolygok hozzá, meglátjuk mire jutunk.

 Buszunk plafonja:

Először is törlesztve az adósságot, itt a Songkran videó. NemSün tegnap éjjel megszerkesztette és megvágta, aztán egy óra volt, amíg feltöltöttük a HD minőséget a TeCsőre. A videó a házunk előtti utcában játszódik, nem volt kedvünk messzebbre menni, mert nem csak locsoltak, hanem fehér festékkel is dobáltak, ami a játszósruhában levő helyieket nem zavarta, nekünk viszont fejenként csak két nadrágunk van a következő sok hónapra.

Bangkokban már nem sok maradt hátra, amit igazán érdekelt volna minket, ezeket egy délelőtt és egy délután alatt letudtuk. Megnéztük a helybeli turista utcát, a Thanon Khao San-t és megállapítottuk, hogy jó döntés volt valahol máshol szállást keresni. Egyetlen kétszáz méteres útszakaszon több mint negyven hostel található, az összes többi épület étterem, vagy utazási iroda. Az innen induló turistabuszokról írja a Lonely Planet, hogy jól szervezett tolvajbandák kutatják át a csomagokat, amíg az ember a felső szinten horkol.

Kezdünk beállni arra a ritmusra, hogy kicsit ebédelünk, és kicsit vacsorázunk, egy háromfogásos étkezést egyszerűen nem lehet kibírni ebben a hőségben. Általában valami nagyon tartalmas levest eszünk, ami itt főételnek is elmegy, vagy egy adag sült rizst mindenféle aprólékkal. A levesekhez bátran lehet kérni egy extra adag rizst, majd rámerni a rizsre a levest és ezzel biztosítani a szénhidrátbevitelt.

Khao San Road mellett még volt idő az Arany Hegy megmászására, ez egy relatíve meredek mesterséges szikla, amit I. Rama felkenésének helyén emeltek, a tetején egy templommal. Több száz bugyirózsaszín lépcső kígyózik körbe a fehérre meszelt domb körül, és fákkal, vízesésekkel dekorálták az egészet. Nagyon hangulatos összességében, és még a wc is ingyenes volt, amit a smucig turista mindig tud értékelni. Érdekes módon nem sajnálunk 200 bahtot egy ebédre, vagy 300-at egy csónakázásra, de ha 5 bahtot elkérnek a pisilésért, akkor felmegy bennünk a pumpa. Mindegy, majd kinőjük.

A felső tetőteraszon egy háló volt a fejünk fölé kifeszítve, amire a helyiek papírpénzt csipeszeztek. Láttunk valakit, amint háromszor meghajolt egy Buddha szobor előtt, mindháromszor odaérintve a pénztárcáját egy kőlaphoz a szobor talapzatánál, majd felállt, elhátrált, és elégedetten távozott.

Pénz az égben

Szomszédos Wat a Golden Mountain tetejéről

A következő célpont Wat Pho volt, ahol Thaiföld legnagyobb fekvő Buddhája található. 46 méter hosszú és 16 méter magas. Nem szép. Nem részletes. De nagy. És aranylemezzel van borítva. Ha dekorációról van szó, akkor a thaiok egy beekizett szarka önmegtartóztatásával rendelkeznek; mindenre aranyfüst kerül, de legalábbis színes üvegcserepek. a Ha h Ha valaki jobb karmát szeretne (merit making), akkor például vehet a templomban egy aranyfüst lemezt, amit felkalapálhat az erre kijelölt Buddha szoborra. Habár egy gramm arany egy egész négyzetméterre elég, így is szépen hízhatnak a szobrok. Ezt a szokást élőben még nem láttuk, de ígérem lesz róla videó, ha szembejön.

Buddha háta a talpa felől

Még több arany Buddha. Érdemes a talapzatokat is figyelni

Wat Phóban még említésre méltóak voltak a keménykalapos őróriások (yaksha), akik idegen tanácsadókat jelképeznek. Mivel ez az ország legősibb masszázsiskolája is egyben, ezért kisebb szoborcsoportok mutattak be masszázstechnikákat, illetve jógapózokat. Az ilyen apró részletek teszik a borzalmasan giccses vörös-arany-színes üveg kombinációjú épületeket elviselhetővé.

 
 Chedik (sztúpák)

A Chao Praya (Uralkodó Folyó) túloldalán vár Wat Arun, eddigre már annyira telve voltunk kultúrával, hogy inkább vettünk egy kiwis jégturmixot és azt szopogatva, kívülről néztük csak a templomkomplexumot.

Habár ezek a watok többé-kevésbé egyformák, mégis mindegyikben annyi munka és energia van, hogy öröm őket nézni. A thaiok imádnak mindent zölddel telepakolni, bőven elfér a templom közepén egy fa, amit inkább körbeépítenek semmint hogy kivágják.

Okosodunk, hogy kell túlélni a hőséget, a ventillátor már nem pásztáz a szobában, hanem fixen az ágyra van irányítva, elé kis tálcában egy nagy zsák jeget rakunk, illetve a hálóruhákról is letettünk, minek összeizzadni valamit az éjszaka, ígyis, úgyis ragacsosan-sósan ébredünk. Zuhanyozni is háromszor zuhanyzunk, a hostelbe hazaérkezéskor, lefekvés előtt és közvetlenül felkelés után. Persze igazából csak átmeneti frissülést jelent egy zuhany, már azelőtt elkezdünk izzadni, mielőtt megszáradnánk. A száraz évszak előnye viszont, hogy kevés a turista, a nagy helyeken is viszonylag békében kóborolhatunk, a kelet-ázsiai tömegnyomor eddig elkerült minket.

A negyedik nap reggelére már csak egy néznivaló maradt, a Dusit park. Odafele a taxiban találkoztunk először azzal az ismert trükkel, hogy a taxis megkérdezi, „hunrett batt, okay?”, de amikor rádörrentem, hogy „Meter!”, akkor engedelmesen bekapcsolta. A végső számla 51 baht volt, borravalót nem kapott. Egyszer feltűnt, hogy városnéző túrára visz a taxis, azóta térképpel a kézben követem az útvonalat, nem tudom, hogy segít-e, de mindenki a legrövidebb úton vitt a két pont között. Nem mintha igazán számítana, mivel a magas leintési költség (225 forint) és az alacsony kilométer ár miatt (32 forint/km) lényegében minden fuvar valahol a 3-400 forint kategóriába mozog. Érdekes módon, az előre rendelt taxik 20 bahttal többe kerülnek, mint utcáról leinteni, ugyanazzal a kilométer díjjal. Persze itt a taxit is másképp használják, inkább new york-i, mint pesti módra. Egy átlagos pillanatban az úton levő autók több mint fele taxi.

Egy másik trükk, amit megtanultunk, hogy megkérjük a hostel házinénijét, mondja ki a célállomásaink nevét, és addig gyakoroljuk, amíg rá nem bólint. Hualamphong a vasútállomás neve, de kiejteni „húlampoooooonnnn”-nak kell, az elvárt „hualamfong” helyett. Egyszerűen nincs normális „default” átirata a thai abc-nek latinra, mindenki úgy írja le, ahogy tudja, ezért ha az útikönyvet elolvassuk, az még csak félsiker, a helyinek hiába üvöltjük/szótagoljuk ketten az arcába az állomás nevét akkor sem fogja érteni.

Utcakép

Szintén sokat segít, ha odarakom a „thanon” (utca) szócskát az utca neve elé, amikor bemondom a célállomást, valamiért segít a taxisnak értelmezni, hogy mit is akarok. Ezt mondjuk meg is értem, ha egy magyar taxisnak dörögné be az ablakon egy közép afrikai turista, hogy „király” akkor nem biztos, hogy elsőre levenné, hogy a Király utcáról van szó.

Meglepő módon, az összes kocsi újszerű, nyoma sincs a 15 éves Fordoknak, amit az ember elvárna. És minden thai sofőr kötelességének érzi, hogy a légkondit a lehetséges maximumon járassa, valahol 17 fok körülire hűtve a járgányt. Az épületekkel ugyanez a helyzet, valami vagy elviselhetetlenül meleg, vagy vacogósan hideg.

Maga a Dusit park legfőbb érdekessége az állatkert, aminek megvoltak a nyomorúságos, harmadik világbeli elemei, mint például húsz cápa bezsúfolva egy akkora akváriumba ahova én guppikat se tennék. De látszik a törekvés is, több helyen építkeztek, és a kígyóház például kifejezetten kultúrált volt, megdöbbentően jó angolságú feliratokkal összefoglalva, hogy melyik dögbe halsz bele ha megmar. Konklúzió: a kígyók túlnyomó többsége mérges, de csak kevés veszélyes az emberre. Ennek ellenére szépen lassan el fogunk hátrálni az összes példánytól, ami szembe jön. (Persze ha tényleg találkoznánk kígyóval, akkor pánikszerű menekülés lenne belőle, de már legalább megtanultuk, mit kéne elvileg csinálni. Amikor egy saccra jó arasznyi ezerlábú előkúszott az egyik pad alól, pont NemSün cipői között, akkor a visszavonulásunkat a legjobb indulattal sem lehetett méltóságtelinek nevezni).

Elefént fürdetés. A festék az éppen befejeződött showból maradt

Más dolgunk már nem lévén, délután egykor kitaxiztunk a Bangkoki főpályaudvarra, és vettünk két jegyet egy kétórás vonatútra összesen 200 forintnyi bahtért. Az indulásig hátralevő időt a KFCben ütöttük el, mintegy ötször annyi pénzt elkólázva. 

A vonatút egy óra ötven perc lesz Ayutthayáig, az első igazán nagy sziámi királyság ex-fővárosáig.

A thaiföldi újév ünnepén érkeztünk Bangkokba, amit itt azzal ünnepelnek, hogy minden arra járót hatalmas vödrökkel locsolnak. Mivel a hőmérő higanyszála a legfagyosabb hajnalokon sem süllyed a 27 fokos jel alá, ezért ez egyáltalán nem kellemetlen, sőt, kifejezetten frissítő. Tehát vacsora után egy kellemes túrára indultunk, és figyeltük a vízipisztolyos lányokkal és fiúkkal megpakolt pickupokat, amik a legjobb gengszterfilmek hangulatában szépen lassan gurultak végig az utcán, és fajra, nemre és korra való tekintet nélkül locsoltak mindenkit. Videót az eseményről szerkesztés alatt. Az egésznek vidám, karneváli hangulata volt, és a vízálló videókamera, illetve nyakpénztárcák nagyon jó szolgálatot tettek, bátran álltunk bele minden zuhanyba.

Az éjszakát egyetlen kellemetlen élmény zavarta meg, hajnali négy körül valaki kegyetlenül óbégatni kezdett közvetlenül az ablakunk alatt, valószínűleg énekelni akart a szerencsétlen, de nem ment neki. Ez nem az alkoholfoknak volt tulajdonítható, hanem pusztán a természetes tehetségtelenségnek; egy thai jómunkásemberről volt szó, aki éppen munkába indult. Sötét gondolatokkal eltelve kapartam elő a füldugót, és innentől már nem érdekelt semmi.

A hostel reggelije átlagon felüli volt, ABF, ami az American BreakFastnek egy érdekes rövidítése. Egy virsliszerű valami, két tojással, amit kérhetsz tükörtojásként vagy tojásrántottaként, pirítós, narancslé, kávé, tea. A tojásnak itt is fura íze volt, vagy más típusú a tyúk, vagy mással etetik, de érezhető a különbség.

A nap első programjának a Nagy Nemzeti Múzeum lett megszavazva, ami nagyon hamar a nap egyetlen programjává módosult. Iszonyatosan nagy, valahol félúton a magyar Nemzeti Múzeum és a kairói Egyptian Musem között van a mérete, a tárlat minősége inkább az utóbbira hajaz. Irtózatos mennyiségű Buddha szobor van mindenhol, különféle tipikus kéztartásokban. Például ha Buddha törökülésben ül, egyik keze a térdén nyugszik, tenyérrel lefele, a másik az ölében, tenyérrel fölfele, akkor az „Buddha subduing Mara”. Ha mindkét kezét feltartja, összeérintett mutató és hüvelykujjal, az „Buddha descending from Heaven”. Az 5-6 legjellemzőbbet megtanultuk beazonosítani. Emellett Shivák, Vishnuk, Krishnák és Ganéshák végtelen sora várta a látogatót, rengeteg borzasztó giccses aranyszoborral együtt. Mindezek azonban az érdektelen részét képezték a múzeumnak, az igazán lélegzetállító a Thai történelem összefoglalója volt.

A thaiok királyaik iránti rajongására már rácsodálkoztunk, és újra megerősödött bennünk az érzés, hogy ezek tényleg komolyan gondolják. A magyar (és általában az európai) társadalom nagy részében erős cinizmus él a politika és a politikusok iránt, de itt az emberek még hisznek. Rákosi Elvtárs legjobb éveire emlékeztető szövegek fogadtak a kiállításon, aminek a falára egy kisebb könyvnyi információ volt kitapétázva, többé-kevésbé korrekt angolsággal. Két és fél órába tellett míg végigsétáltunk a történelmi tárlaton, és meg kell hogy mondjam, hogy ilyen seggnyalást én ilyen nyilvános helyen még nem láttam. „Nagy” Thaksin király uralkodása azzal kezdődött, hogy az ostromlott fővárosból ezer emberrel elmenekült, hátrahagyva mindenkit, akiket a burmaiak lényegében az utolsó szálig legyilkoltak, megerőszakoltak és megkínoztak, és ha szerencséjük volt, akkor ez ebben a sorrendben történt. Ezután a hódító sereg az ágyúival közvetlen közelről lőve porig rombolta a már elfoglalt város összes épületét. Nos bajtársaink cserbenhagyását és gyáva menekülést a múzeum bölcs taktikai húzásnak állította be, miszerint Thaksin (ekkor még) Generális átlátta, hogy a győzelmet csak később lehet learatni és biztosította inkább, hogy legyen egy ütőképes erő későbbre.

Azt a tényt, hogy Thaiföld keleti fele körülbelül öt évszázadon át kambodzsai csatlósállam volt, úgy ábrázolták, hogy "egy, a kambodzsaihoz hasonló kultúra virágzott a területen". De a legkedvesebb tabló az volt, amikor megmagyarázták, hogy IV. Rama király miért is adta át országa területének felét az angoloknak és a franciáknak, összesen kilenc fordulóban. El tudom képzelni a jelenetet, amikor az angol követ megjelenik audiencián és közli, hogy holnaptól az a tartomány a miénk… A hódítók gyáva kiszolgálása a múzeum szerint „a béke bölcs megőrzése a politika eszközeivel”. Kétségtelen, ha „nem”-et mert volna mondani, akkor Thaiföldet bedarálják a kolonizáló hatalmak, akárcsak Kínát pár évvel korábban, de mindezt sikernek elkönyvelni, na az egy különleges vakságot igényel.

És még csak ekkor kezdődtek a modern kor történelmének elképesztően nyálas taglalása. Az hogy a Thai kormány en bloc Japán mellé állt a második világháborúban, és lelkesen asszisztált a népirtáshoz úgy ábrázolják miszerint az egész „üzenjünk hadat Angliának” ügy csak egy tábornok magánhóbortja lett volna, de igazából az egész Thai nép a szövetségesek oldalán állt. De mindemellett tárlat tárlat után mutatta be, milyen nagyszerű a király és végtelen bölcsességében milyen szép iskolákat, utakat és bankokat emelt, pusztán népe fejlődése érdekében. Az utolsó 9 királyról egyetlen negatív gondolat nem jelent meg az életüket taglaló, saccra száz méter hosszú szakaszon.

Ebédre a múzeum megdöbbentően jó árú éttermében ettünk, részemről Tom Yum levest, és véletlenül NemSün Pad Tai-ját, mert nem ismertük fel, hogy melyik rendelt étel melyik és véletlen módon megettem egyet. Én bírom az erőset, de a csípős savanyú leves konkrétan ehetetlen volt, annyira égetett. Meg fogom tanulni, hogy kell azt mondani thaiul, hogy „szerencsétlen fehér ördög vagyok, finoman a chilivel”.

Délután négykor keveredtünk ki a múzeumból, ekkor már minden egyéb látnivaló zárva volt, úgyhogy felültünk a vízibuszra (kis kavarral, négy járat van és még az angolul elvileg tudó thaiok sem tudnak angolul), és meglátogattuk Chinatownt. Pontosan úgy nézett ki, mint vártuk, zsúfolt, zajos, nyüzsgő. Alternatív élelmiszerek végtelen sora sorakozott a Négy Tigris piac stílusában. Rákok, halak, csigák, cápauszony, durian (tüskés, büdös, nagyon drága), sapodilla (ringló méretű szőlő), rambután, mangusztán és ezernyi más, amit még a Lonely Planet segítségével sem tudtunk beazonosítani. Vacsorára kímélőt ettünk, Sün sült rizst, csirkével, zöldséggel, NemSün pedig noodlet (magyarul hogy mondják?) garnélakrémes batyukkal.  Újfent megállapítottuk, hogy egy feltűnően tiszta és forgalmas étteremben is jól lehet lakni fejenként 300 forintból, jókat fogunk enni itt.

Alapanyag a piacon

Hazafele már rutinosan szálltunk fel a jó vízibuszra, megnéztük, ahogy kéttucatnyi helybeli hölgy szerencsétlenkedik egy nyilvános parkbeli esti aerobik órán, nem volt kettő köztük aki egyszerre lépett volna, olyan aki tudta volna követni az oktatót pedig egy se.

Piaci életkép

 Fogalmunk sincs, hogy mi a piros, körteformájú gyümölcs, legközelebb veszünk egyet

Habár maga a piac csalódás volt, maga a víziváros elképesztően hangulatos volt, emberek élnek cölöpházakon, amíg a szem ellát. És habár a thai alapvetően nem egy tiszta népség, a vízben kizárólag természetes úton lebomló szemetet láttunk.

 Nem tudom mi történik, ha kidől egy oszlop, de szerintem a felszínen fognak úszni a halak, pocival ég felé

Költséghatékonysági okokból az ukrán nemzeti gyöngyszemet, az AeroSvit légitársaságot választottunk, felkészülve ennek minden várható velejárójára. Na vele is jártak. Már Ferihegyről, akarom mondani Liszt Ferenc II repülőtérről is egy óra késéssel indultunk. (Jópofa ez az átnevezősdi, a táblák fele még a régi nevet írja, a másik fele nindzsakampány módra van leragasztózva az új felirattal, garantálva, hogy akik de facto használnák is a repteret csak bociszemekkel nézzenek, hogy mi is történik tulajdonképpen.) A késés oka az volt, hogy a repülőgép befele is késett, és a pilóta 8 óránként csak X órát repülhet, tehát másnap reggel nem szállhatott fel akkor, amikor kellett volna. Mivel a Kijevi átszállásra csak két és fél óra lett volna, már ekkor gondolatban búcsút intettünk a poggyásznak, de rutinos repülőként a létszükségletek (és az értékek) amúgy is a kis hátizsákokban voltak.

Hozzáfűzném, hogy a SkyCourt terminál hibátlan lett, kényelmes bőrülések, két ülésenként konnektor és USB aljzat az okostelefonoknak. A WiFi lehetőség ugyan a Skycourt-TEST-HC nevű internetmentes hotspotban kimerült, de bízom benne, hogy hamarosan lesz az is. Készült még 6 ellenőrző kapu, percek alatt átjutottunk, le a kalappal, érezhető a fejlődés. Folytatva a kellemes élmények szériáját, az ukrán gép teljesen megdöbbentő módon nem zuhant le, bár voltak erre utaló jelek az út során, vagy lehet, hogy csak én nem vagyok olyan kis repülőkhöz szokva, amikben nem tudok felegyenesedni. Leszállás után erős kontrasztot éreztünk a Skycourttal, kőkorszaki security kapunál marcona géppuskások vártak, sehol egy mosoly, vagy Good day, Sir.

Azon, hogy ez a gép is egy órát késik már meg sem lepődtünk, rezignáltan leültünk egy túlzsúfolt váróban, aminek a mosdója az eindhoveni férfivécé után a második leghúgyszagúbb, amihez eddig reptéren volt szerencsém. Viszont a remény felcsillant szemünkben, hogy esetleg mégis lesz holnapután is tiszta alsóneműnk (nem csigázom a közönséget tovább, végülis Bangkokban szépen lejött a szalagról a hátizsák).

Végül jelentéktelen 100 perces késéssel indultunk el, amit akár sikernek is elkönyvelhetünk, hiszen amúgy hely idő szerint hajnali 4-kor szálltunk volna le, így azonban a mégiscsak emberibb fél hatkor landoltunk, egy 9 órás, eseménytelen repülőút után.

A vízumügyintézés simán zajlott, megerősítették, hogy 60 napig tartózkodhatunk az országban. A repteret Bangkokkal egy magasvasút köti össze, ami fejemként potom 45 bahtért (körülbelül 1 euró) beszállított minket a belvárosba, ahonnan további 1 eurónyi összegért egy taxi elvitt a szállásig. Felkészültek vagyunk harmadik világbeli taxisból, de a thai sofőrök egy külön állatfaj, és nem is a legéletrevalóbb. Egymás után 4 taxis nézett ránk értetlen arccal, amikor megkérdeztük, hogy tudja-e merre van a Sansem út. A jelzett út körülbelül 3 kilométer hosszan megy keresztül Bangkok belvárosán, és elég nagydarab, olyan Podmaniczky utca kategóriás, csak sokkal egyszerűbb kiejteni. És tőlünk nem egészen 3 percnyi autózásra volt. Mindezek figyelembevételével egészen megdöbbentő teljesítmény, hogy csak az ötödik taxis barna szemében csillant meg a felismerés a név hallatára.

Thaiföldi fontos tudnivaló #1: nagyon nagy arcvesztés, ha egy thainak azt kell mondania, hogy nem. Ennek megfelelően thai étteremben nem lehet lehetetlent kérni, legfeljebb csúnyákat gondolnak a farangról (helyi szó a „hülye fehér”-re), de visszafele is elsül, mert ha nem tudják hogy hol van valami, de galád módon mégis rákérdezünk, akkor Második Törvényes hurok lép fel, mint Asimov korai műveiben és jobb esetben csak csendben rángatóznak, rosszabb esetben bizonytalanul elkezdenek véletlen irányba mutogatni.

Tehát, amikor gyengeség jelét éreztük egy taxison, azonnal intettük, hogy menjen tovább, és rögtön állt is be mögé a következő, aki szintén nem tudta. Lehet, hogy csak pont kifogtuk a jó napot, de Bangkok útjai töküresek voltak ma. Délután például kétszer öt sávban három autó tartózkodott látótávolságon belül összesen.

Az ötödik taxisnak sikerült végül a hihetetlen távolságot áthidalnia, ami a szállás és a Skytrain megálló között volt, és mivel a szobánk még nem állt készen (el nem ítélhető módon, ekkor körülbelül 7 óra volt), ezért ledobtuk a recepción a nagyzsákokat, és sajnos anélkül, hogy átszerveztük volna, hogy mi is van a kiszsákokban, nekiláttunk a város felfedezésének, kezdve a legnagyobb durranással a Wat Phra Kaew-vel.

Thaiföldi hasznos tudnivaló #2: Thaiföldön az ember építette látnivalók alkotmányozó többsége templom, ezeket a helyiek wat-nak hívják. Szentélyekből, imatermekből és harang formájú valamikből áll össze egy ilyen komplexum, és mindegyiket végigkalapálták aranylemezzel, kívülről és belülről is, esetleg elszórtak rajta még színes üvegcserepeket is dekoratív mintácskákba rendezve. Érzésre a harmadik után halálosan fogjuk unni őket, sokkal kevésbé interaktívak, mint mondjuk egy szirtormon álló vár, de még tart a varázs.

A Wat Phra Kaew a Nagy Nemzeti Templom, ahol a Nagy Nemzeti Smaragd Buddha található. Ez alatt egy negyven centis krúnyó kis szobrocskát kell érteni, amit egy nagyon magas polcra felpakolnak, hogy véletlenül se lehessen látni. Mellesleg nem smaragdból van, hanem lényegében értéktelen jádéból, de hát a magyar koronát sem azért szeretjük, mert annyira lenyűgöző ötvösmunka lenne, hanem azért amit jelképez.

Feltünésmentes aranyborításos chedi (leánykori nevén sztúpa)

Ma volt a Songkhran ünnep utolsó napja, emiatt ingyenes volt a belépés az amúgy pofátlanul lehúzós templomkomplexumba, viszont cserébe jó része le volt zárva. Valamit valamiért, miután mindent körbejártunk, ahova lehetett benéztünk, megállapítottuk, hogy ezért nem adunk ki ketten összesen 30 eurót, szép ez kívülről is, negyven centis jáde szobor máshol is lesz.

Egyszerűséget hirdető ereklyetartó oldalépület (ne kövezzetek meg ha mégse az, nem volt erőssége a helynek a feliratozás)

A Nemzeti Múzeumban a belépőket tekintve hasonló volt a felállás, ingyen, de fele le van zárva. Oda viszont visszamegyünk fizetős napon is, elvileg megér annyit a hely. Eddigre levontuk az út harmadik tanulságát:

Thaiföldi hasznos tudnivaló #3: Meleg van. Nagyon. Objektíve ez nem igazán meglepő, de bennünk nem kristályosodott ki, hogy milyen kegyetlen érzés a 34 fok árnyékban reggel 9:30kor, ha az emberen túracipő és hosszúnadrág van, és a hátán egy kipakolatlan, laptop töltőkkel teli hátizsák. Bízunk benne, hogy akklimatizálódunk hamar, egyelőre azonban kibírhatatlan.

Tehát késő délelőttre lelkesedésünk elfogyott, és a melegből elmenekültünk inkább egy bevásárlóközpontba. Az Emporium egyértelműen a felső egy százalékra van belőve, Luis Vuitton bolt néz farkasszemet egy Chanel üzlettel. A hidegből tovább vándoroltunk a még hidegebbe, kipróbáltuk milyen egy Thai mozi. Vastag szőnyegek, hatalmas székek, nyugat európai árak. Szerencsére nem erőltetik a szinkronhangokat, így a Rio nevű 3Ds műremeket zavartalanul élvezhettük. A film elején azonban még egy tanulságot levontunk:

Thaiföldi fontos tudnivaló #4: ezek komolyan veszik a monarchiát. Hallottuk korábban is, de elhinni nehéz volt: minden film előtt megkérik a mozi teljes közönségét, hogy álljon fel a király tiszteletére, lejátsszák a thai himnuszt egy olyan kisfilm kísérőjeként, amire a legjobb jelző az „oltári gáz”. Az uralkodót látjuk, amint kiskorában mosolyog a kamerába, majd fiatalon bevonul szerzetesnek, katonai egyenruhában feszít, később idős emberként kertészkedik. Eközben a mozi vigyázban áll. Mivel thaiföldön az államiság illetve az uralkodó irányába tanúsított tiszteletlen viselkedés letöltendő börtönbüntetéssel jár, mi is álltunk, mint a cövek, beharapott arccal. Legközelebb bevisszük a kamerát és megörökítjük, nagyon vicces.

Akár a Westend is lehetne, elég egyformák a shopping mallok mindenhol.

Ennek ellenére a mozi jó érték arányos volt, és utána a kései (helyi idő szerint, otthon még csak reggel hét volt ekkor) ebédünk is nagyszerű lett. Nagyon drágán étkeztünk, én egy átlagos magyar menzai ebéd áráért annyi currys csirkét kaptam, hogy nem tudtam megenni, NemSün pedig két hatalmas bundázott királyrákot fogyasztott el bőséges zöldséggel, még ennél is kevesebbért.

A hazafele úton kísérletezőek voltunk, és gyalog vágtunk neki a metróállomástól. Ez hiba volt, szűk háromnegyed óra múlva, amikor éppencsak elhagytuk a féltávot, mindketten érezni kezdtük, hogy ennek nagyon csúnya leégés lesz a vége, rögtön az első nap. Inkább fogtunk egy taxit, ami a hátralevő 3 kilométert az autóktól elvárható sebességgel tette meg. Taxit amúgy leinteni 35 bahtba kerül (210 forint), de utána minden kilométer csak 5 bahtba. Szomorú tény, hogy egy oda-vissza út tesztje alapján, a taxi 2 embernek már olcsóbb, mint a metró, legalábbis a városon belül. Talán ha valami bérletes megoldással kísérleteznénk, akkor lehet, hogy ki lehetne hozni jobbra, illetve a reptér-belváros távon a SkyTrain+Taxi kombó kevesebb, mint felébe kerül a tisztán taxis megoldásnak, de egyelőre burzsujok leszünk és gyalog távon kívülre taxival vagy tuk-tukkal járunk.

A hostelben elfogyasztottuk a megérdemelt ananászadagot, (mézédes, lédús, felszeletelt, meghámozott, szupermarketben lefóliázott verzió, 1 euróért), és megállapítottuk, hogy ebből rendszert csinálunk, ez finomabb, mint ami a Corában konzervként kapható.

Már csak egy thai rigolyával kellet szembesülni, megkértek minket hogy vegyük le a cipőnket a szállás tényleges elfoglalása előtt.

Thaiföldi fontos tudnivaló #5: szemben a degenerált angol felső-középosztállyal, a thaiföldieknek nem lábfétisük, hanem lábfóbiájuk van. Magánterületre cipőben bemenni sértés, ez alól csak a boltok és az éttermek képeznek kivételt, de egy családi kisétterembe azért illik levenni a cipőt. Míg fehér ember a lábát pótkézként használja, felvesz vele dolgokat, becsukja a hűtőajtót, az ilyenektől egy jól nevelt thai szent borzalommal telne el. Küszöbre nem szabad lépni, mert az árt a ház szellemének, templomban úgy kell leülni, hogy a talp elfele nézzen a Buddha szobortól, stb. A másik kapcsolódó tabu a fej érintése, ezt csak és kizárólag a legintimebb viszonyban engedett, és ott sem nyilvánosan. Ebből következik, hogy valakinek a fejére lépni a legnagyobb sértés, ami elképzelhető.

 Az este utolsó eseményéről, a Songkran fesztiválról majd a következő postban.

Habár egy hitelkártyával is neki lehet indulni a nagyvilágnak, igyekeztünk egy olyan felszerelést összerakni, ami tartalmaz minden, Ázsiában nem triviálisan beszerezhető elemet, de mégsem kell pótkocsis teherautóval utánunk hurcolni.

A következő dolgok kerültek be a hátizsákokba (két nagy, 70 és 60 literes, és két kicsi napközbenre, 10 és 20 literes) :

NemSün:

• 2 notesz
• dezodor
• Lowa Tyro GTX Mid túracipő
• Kilimandjáró szandál
• 3 szemüveg (2 dioptriás, 1 nap)
• 2 lecsatolható szárú nadrág
• mosdó-kesztyű
• 1 úszódressz
• 1 bikini
• 4 rövid ujjú póló
• 2 hosszú ujjú póló
• 3 melltartó
• 1 sport melltartó
• 5 bugyi
• 1 kapucnis pulcsi
• 1 fejkendő
• 1 felfújható nyakpárna
• borotva, pengék
• szemcsöpp
• tampon
• kontaktlencse
• body lotion
• ajak balzsam
• esőkabát
• baseball sapka
• intim szappan
• úszószemüveg
• nappali krém
• éjszakai krém
• magyar tankönyv
• dressz tengerpartra
• haspénztárca
• netbankhoz azonosító
• fejhallgató
• netbook és ütésálló tok
• arclemosó és tonik
• Sony X8 telefon
• USB stick
• hajgumik

Sün:

• 1 kapucnis pulóver
• 1 rövidnadrág
• 1 rövidnadrággá alakítható hosszúnadrág
• 1 pár Teva szandál
• 1 pár TNF Hedgehog GTX Mid túracipő
• holland nyelvkönyv
• 5 rövid ujjú póló
• 5 pár zokni
• 5 boxer
• 1 hosszú ujjú póló
• 1 úszónadrág
• 2 szemüveg
• 1 összehajtható kalap
• 1 Sony X1 telefon
• 1 esőkabát
• sampon
• borotva, borotvahab, aftershave
• nyakba akasztható pénztárca
• kontaktlencse
• dolgozós laptop
• Samsonite laptop táska
• fejhallgató

Közös:

• 1 plüss sündisznó
• zacskó
• hintőpor
• fejhallgató elosztó
• Univerzális elektromos aljzat készlet
• varrókészlet
• 2 spork
• 2 hálózsák huzat, hátsónkat feltűnően mocskos helyi ágyaktól védendő
• 2 travel towel
• 1 bicska
• 1 liter kézi mosószer
• 30 SPF napkrém
• Napozás utáni krém
• Kis látcső
• Sanyo Xacti camcorder, másfél méterig vízálló
• Olympus E-510 fényképezőgép, alapzoommal, polárszűrővel, táskával és minden egyéb földi jóval
• Némi zsinór, ruhaszárító kötelet rögtönözni
• Lonely Planet Thailand
• Lonely Planet Malaysia
• 1 fejlámpa
• 2 kicsi biciklilakat szobákat bezárni
• Körömreszelő
• Körömcsipesz
• 1 fésű
• Éjszakai szúnyogölő masina
• Repülőjegyek, utasbiztosítási papírok, igazolványképek, útlevél másolatok, nemzetközi jogosítvány, oltási könyvek

Gyógyszer

• Füldugó
• 12 doboz Malarone malária ellen
• Fogselyem
• Daedalon émelygés ellen
• Aspirin
• Augmentin antibiotikum
• Vitaminok
• Áfonya tabletta
• Sók hasmenés utánra
• Diclophenac (fájdalom)
• Cataflam (fájdalom)
• Mebucain (torokfertőtlenítő)
• Voltaren gél
• Calcium pezsgőtabletta allergiára
• Nasivin orrcsöpp
• Vatta
• Ben’s 30 30%os DET rovarriasztó
• Sebtapasz
• Fásli
• Géz
• Fülpucoló
• Csipesz
• Fogkrém, fogkefe
• Myconafine
• Imodium
• Zsebkendő
• Bolus Astringens hasmenésre
• Betadine sebfertőtlenítő
• Flemac fájdalomcsillapító
• Ibuprofen fájdalomcsillapító
• Advil fájdalomcsillapító
• Lázmérő
• Canesten gombaölő
• Nizoral gombaölő
• Vízhólyag tapaszok
• Spritus salicylatus
• Lactoprotect hasmenés utánra
• Zyrtec antibiotikum
• Augmentin antibiotikum
• Maxalt-smelt migrén ellen
• Batrafen körömgomba ellen
• Septofort torokfertőtlenítő
• Enterobene hasfogó
• Irix spré leégésre
• Leflokin antibiotikum
• Prevalin allergiára

Alant a gyógyszerkupac egy részhalmaza látható.

Kevesebb mint egy hónap van hátra az indulásig, tehát ideje elkezdeni a blogolást!

Április 14.-én indulunk Budapestről, Kijevi átszállással, röpke 15 óra alatt jutunk el Bangkokba. A várható érkezési idő hajnali 3:30, úgyhogy a leszállás után a helybeli taxismaffiával való élénk üvöltözéssel fogjuk feldobni a hangulatunkat, illetve tekintetbe véve a szokásos elveszik-egy-csomag manővert, igazából ki is várhatjuk a repteret a várossal összekötő SkyTrain 6 órai indulását, megspórolva többszáz fabatkát.

Az útiterv elég képlékeny, de nagy vonalakban megvan hogy milyen kört szeretnénk leírni: Thaiföld-Malaysia (kontinentális része)-Szingapúr-Indonézia (Szumátra, Jáva, Bali, Szulavézi, és ami talán itt ott apró szigetek)-Borneó (mind maláj, mind indonéz része, Bruneit elkerülve)-Fülöp szigetek-Vietnám-Kambodzsa, és onnan repülővel Indiába.

Hogy pontosan ebből meddig jutunk el, az rendkívül függ attól, hogy mennyibe kerül az út. Most 50 euró/napot számolunk kettőnknek, ebben benne vannak az időnkénti rövidtávú repülőjegyek is. Az országok közül Thaiföldről látjuk, hogy érdemesebb inkább 60 euró/napot tervezni, harmadik világbeli országokhoz képest is pofátlanul sokat kérnek el a belépőkért, míg valószínűleg Malajzia és Indonézia akár 35 euróba is belefér. Pontosabb képünk lesz róla, mihelyst beszerezzük az összes útikönyvet, illetve még pontosabb miután meg is érkeztünk az adott országba.

Mindketten reménykedünk abban, hogy tudunk majd munkát végezni az út közben, Sün foglalkozását tekintve programozó, NemSün pedig újságíró, a lehetőség tehát mindkettőnknél fenn áll, hogy időnként feltöltsük a mézesbödönt egy kicsit.

A hajnali kelest sajnos komolyan gondolta a hostel szemelyzete, 2:30-kor felvertek minket, azzal a feltetelezzesel elve, hogy egy ora kell amig megreggelizunk, es osszeszedjuk magunkat. Nem kellett.

Fel negykor, ket szaraz kifli es egy kis fugelekvar (E335, E512 es 1% fuge) utan bepakoltak minket egy mercedes kisbuszba, ami sajnos veszett kenyelmetlen volt. Halistennek a negy oras buszutat vegigaludtuk, ugyhogy csak kicsit voltunk elgemberedve mire Abu Simbelbe erkeztunk.

Abu Simbel masodik Ramszesz egy ujabb megalomanias epitesi projektje volt, a ficko fel egyiptomot telepakolta a templomaival. Itt rogton kettot is emelt, egyet maganak, egyet legkedvesebb felesegenek, Nefertitinek. A Ramszesz templom szobrai 24 meteresek, a Nefertiti templome csak 18 meteresek, termeszetesen. Ez a templom is az UNESCO mentoakcio kereteben lett kockakra szetvagva, es egy kis heggyel egyutt 30 meterrel feljebb helyezve. Sajnalatos modon az Egyiptomiak szerettek kozvetlen a vizpartra rakni a templomaikat, es a Nasszer-to ezeket mind ellepte mostanra. 13-at irtozatos erofeszitessel es nemzetkozi osszefogassal meg lehetett menteni, a tobbit mar csak a halak elvezhetik a to feneken. (Meg a buvarok sem, mivel a Nasszer-toban idonkent 5 meteres krokodilok bukkannak fel, akik nagyon szivesen nassolnanak buvart)

Ez volt egesz egyiptom legdragabb latvanyossaga szamunkra, tobb okbol is.

a) Mivel Luxorban nagyuzemben hamisitjak az ISIC-et, ezert a lokalis onkormanyzat kitalalta, hogy o tobbet nem fogadja el semmilyen orszag semmilyen ISIC-jet, megha magyarul is van a hatan egyiptomi helyett a standard szoveg. Termeszetesen a problemanak nem az a megoldasa, hogy bezarjuk az egy darab irodat ahol barki koszonesre kap ISIC-et, hanem hogy az osszes diakkal kifizettetjuk az egyenkent 3000 forintos felnott belepot. Ketten 3-5 napnyi hotelszoba arat hagytuk ott, amirol kicsit ugy ereztuk hogy ez megiscsak pofatlansag. Az egesz orszagban sehol mashol nem mertek amugy ilyesmit elsutni, csak itt.

b) A normal 80 petakos jegy melle eladnak egy 2 petakos "Helybeli onkormanyzati hozzajarulas" nevu jegyet is. Magyarazat nelkul.

c) Tovabbi 8 petakert automatikusan meg kell venned egy Misr Travel Idegenevezetesre feljogosito jegyet is. Szinten indoklas es kerdes nelkul. Idegenvezetonek persze az egesz terepen nyoma sincs.

Abu Simbelt (ami tenyleg nagyon szep hely amugy), igy enyhen paprikas hangulatban tekintettuk meg, amin se a fel harmas keles nem segitett, sem az hogy mindossze masfel orat kaptunk a buszvezetotol, amikor kettore lett volna szukseg. Persze igy jar az aki turara fizet be onallo utazas helyett.

A hazefele vezeto uton megtekintettuk az Asszuani gatat is. Nagy, es betonbol keszult, korulbelul ennyit lehet elmondani rola. Itt a ket evvel ezelotti 5 petakrol 300%-al, 20 petakra emeltek a belepti dijat, a helybelieknek persze ingyenes.

A harmadik celallomas Philae szigeten allo Izisz temploma volt, szinten Unesco altal elkoltoztetett templom. Ez volt az utolso egyiptomi templom ahol a regi isteneknek hodoltak, egeszen a kru. 500-as evekig. A templom csak csonakokkal erheto el, amire kulon kell megalkudni, nincs benne a belepjegy araban. Tehat egy darab ingyenes, 5 percenkent fel ala jaro komp helyett korulbelul 20 motorcsonaknyi verszomjas arab szipolyozza a turistak veret. Es mivel a csonakosok kartellt formaltak, ezert egy harom perces ut annyiba kerul, meg ot perces alku utan is, mint tizszer atkelni a Niluson.

A tura utolso allomasa a befejezetlen obeliszk lett volna, de itt annyit kertek egyetlen nagy kodarab megnezeseert, hogy mar be se mentunk.

Kis pihenes utan, egy kellemes nubiai etterem Nilus fele kinyulo teraszan vacsoraztunk. Kiprobaltunk a Meat Fatta nevu nubiai etelt, ami egy hatalmas cserepedenybol allt, aljan fokhagymas szoszban aztatott kenyer, azon tapados, nagyszemu rizs, a tetejen ket szelet marha, az egesz egyben megsutve. A fogyasztasi javaslat az volt, hogy a levesunket merjuk ra a foetelre. NemSun "okra" levest evett, ezt a novenyt magyarul "holgyujj"-nak hivjak, ami nekem nem mondott semmit. Sun levesere a legjobb tippunk a soska volt, mindenesetre erdekes izkombinaciot eredmenyezett. Ez volt az elso olyan etel a kushari mellett ami nem volt ismeros a pesti torok gyorsettermekbol. Osszessegeben egesz kellemes volt.

Ez nem csak az elso igazan egyiptomi, hanem az elso macskas etterem is volt egyben. Egyiptomban elfogadhato (Dahabban pedig lathatolag egyenesen kotelezo) hogy nehany cica rablobandaba szervezodve jar az asztalok kozott, es a haldoklo macska ariajat eloadja mindenkinek akit csak megvaghatonak tart egy-ket jo falatra.

Masnapra mar csak harom program maradt: a nubiai muzeum megtekintese, a helybeli botanikus kert meglatogatasa (es mivel az utobbi egy szigeten van, sot maga a sziget a botanikus kert), egy felukka hajokazas a naplementeben. Ebbol a nubiai muzeum csont nelkul megvolt, igy kell egy kulturalt muzeumnak kineznie. Ez az altalam ismert 3 europai szinvonalu egyiptomi muzeum egyike, egyreszt bemutatja a gat elol kimentett kincseket, masreszt magat a mentes folyamatat.

A felukka nem jott ossze vegul, egyszeruen sikerult egy motorcsonakos fickoval megalkudnunk egy altalunk jonak erzett aron a botanikus kertig es vissza tarto fuvarra. Maga a kert zoldello paradicsom, mellette a tulpart kopar homoksivatag. Egyiptomban vegig latszik, hogy ezt az orszagot csak es kizarolag a Nilus tartja eletben, a vegetaciot mindenhol mintha olloval vagnak el, ahogy a terep a nilus szintje fele emelkedik. Odafele a korulbelul harminc fos kishajoban 2en ultunk, visszafele a szigetrol tavozo helybeli munkasok is jottek velunk, igy lenyegesen jobb volt a kihasznaltsag. Minket nem zavart, igazabol fuvart vettunk, nem magat a csonakot bereltuk ki.

Noha meg taxikkal is elofordul, hogy hirtelen megallnak, hogy felvegyenek egy ismerost az ut szelerol, aki a taxit fizeto kulfoldiekkel utazik egy darabig. Masik taxis elmenyunk kairoban tortent, amikor is a sofor hirtelen megallt, kipattant es elszaladt, valamit arabul magyarazva. Mar eppen ott tartunk, hogy leintunk egy masik taxit, es azzal megyunk tovabb, amikor ujra felbukkant es elmutogatta, hogy beszaladt egy feluljaro ala pisilni.

Visszaterve Asszuanba, a napi meleg etel egy masik nubiai etterem volt, ahol nagyon finom hagyma es csirke levest ettunk, a csirkeleves ugyan vegetarianus volt, de ennek ellenere mindketto ujszeruen fuszerezett, de izletes volt. NemSun biztosra ment, es koftat rendelt, Sun kiprobalta a Tagen nevu femedenyben sutott akarmit, ami leginkabb padlizsan, vegyes zoldsegek es daralthus osszeturmixolasanak tunt. Ez is bejott, csak kicsit dragabb volt mint szamitottunk ra.

Szinten erdekes egyiptomi hobbi, hogy a 10-15% service charge es a 10% ado nincs beleerve az arakba, bar becsuletukre legyen mondva, hogy eddig minden helyen ahol ez nem volt benne az arakban, az etlap alja megemlitette oket.

Az utolso asszuani nap esteje harom oranyi kokemeny alkudozassal, a megvasarolt aruk penztartol tavozas elotti tuzetes atvizsgalasaval etc, etc telt.

A kovetkezo allomas: Dahab! 

Luxort kora reggel, a 8 oras vonattal hagytuk el. Noha az orszagnak csak egy nagy vasutvonala van, ezen naponta csak 5-6 vonat jar, es raadasul kulfoldi elvileg nem szallhat fel, csak minden masodikra, amiken van katonai kiseret is. Az elmult husz evben ot terrorcselekmeny volt Egyiptomban, es osszessegeben sokkal biztonsagosabb turistak szamara mint teszem azt Roma vagy London, ennek ellenere egy felrobbantott turistabusz nagyon rossz publicitas egy olyan orszagnak ahol a turizmus a GDP 20%-at hozza. Igy ertheto, bar helyenkent idegesito, hogy nagyon vigyaznak a turistakra. A jegyet persze a vonaton kellett megvaltani, erzesunk szerint (amit a visszaut megerositett) erosen inflalt aron. Az utat megszakitotttuk egy ora vonatozas utan Edfuban, ahol a legepebb Egyiptomi templom talalhato (es semmi mas, emiatt mindenki csak beugrik ide es megy rogton tovabb). A Horus templom tenyleg nagyon szep, azon templomok koze tartozik amiknek sokezer ev utan is meg mindig all a huszonsok meter magassagban levo plafonja. Eleg sotet helyek voltak ezek az egyiptomi templomok, de ketsegkivul impresszivek. Mivel az atlagember sarkunyhokban lakott, ehhez kepest a 18-35 meter magas, szaz meter hosszu, diszesen festett templomkomplexumok csodasnak tunhettek.

Az egyiptomi istenek amugy jolnevelt turistakent rendszeresen latogattak egymas templomait, es ennek az volt a modszere, hogy peldaul az Izisz szobrot egy hajora raktak, elcsonakaztak a Horusz templomig, ott kikotottek, betoltak a szobrot a vendeglato templomba es hatalmas fesztivalt csaptak ennek oromore. Emiatt minden templom vagy a Nilus partjan allt, vagy volt egy sajat csatornaja ami elvezetett odaig. Parti templomok masik alapfelszerelese a Nilometer, ami lenyegeben egy lepcso ami a vizig levezetett. Az aradas legmagasabb pontja dontotte el az eves ado mennyiseget, es ezt a Nilometereknel mertek. Sajnos az edfui nilometer egy vaksotet alagut vegen volt, ezert NemSun teli talpal merte meg a Nilus allasat, amikor az egyik lepcso mar a nem-szaraz kategoriaba tartozott. Mivel el kellett ernunk a ket es fel oraval kesobbi vonatot, ha nem akartunk ott rostokolni 8 orat, ezert kicsivel hamarabb kellett bucsut inteni Edfunak, visszataxizni a vasutallomasra (a Nilus tuloldalan, osszesen olyan 6 kilometerrel arrebb) es felulni a kovetkezo vonatra.

Asszuan a Nilus keleti partjan terul el, az utolso nagyvaros a haromszaz kilometerre levo Szudan elott. Ez az elso zuhatag, ahol a Nilus hirtelen esik vagy tiz metert, es itt van a ket asszuani gat is (a "regi" es a "magas"). A magas gat mogott van a vilag legnagyobb mesterseges tava, az 5000 negyzetkilometeres Nasszer-to, ami egy egesz orszagot, Nubiat ontott el meg a hatvanas evekben. A zuhatag miatt ez a legdelibb pont ahova a nagy nilusjaro hajok eljutnak, ez a legtobb hajokirandulas kiindulopontja. Tobb sziget is pottyozi a Nilust, ezek kozott kompok, motoros hajok, es kis, felukka nevu vitorlasok kozlekednek fel es ala. A naplemente felukkarol nezese az egyik legnepszerubb turista elfoglaltsag, mi is tervbe vettuk, de vegul is kicsit mashogy sult el.

Asszuanban nem volt elore foglalt szallasunk, bementunk 4 hotelbe, kerdeztunk egy arat es megneztuk egy szobat, majd a negyedikre azt mondtuk, hogy ennel jobb mar nem lesz. Veletlenul ismet egy Nubian Oasis Hotelben szalltunk meg, noha ennek semmi koze az azonos nevu luxori szallasunkhoz. Probaltunk alkudni is, de nem voltuk sikeresek, valoszinuleg tul kicsi a haszonkulcsa a legolcsobb szallasoknak, a kozepkategorias hotel ahova betevedtunk szivesen engedett volna, de meg igy is tul draga volt.

Ebedre egy-egy "kozepes" meretu McDonalds menut pusztitottunk el, egy Nilus fole kinyulo teraszon. A kozepes itt azt jelenti amit pesten a nagy, ugyhogy kis erofeszites volt legyurni. Erdekes modon itt van Chicken BigMac, ami egy normalis BigMac, csak ket csirke burgerrel.

A nap masik latvanyossaga Elephantine szigeten a muzeum, templomkomplexum es nilometer volt. Ezuttal senki nem lepett bele semmibe, egy nagyon kellemes zold kertben egy angol ur egykori villaja lett atalakitva muzeumma, es mellette egy Aquincum meretu rommezon boklaszva neztuk a naplementet. A Nilusbol kiallo hatalmas sziklak, a korottuk cikazo vitorlasok, az szallo ibiszek festoive teszik a naplementet, feledtetve a partot szegelyezo erosen lepukkant hazakat.

A harom asszuani napbol az elso es a harmadik estejet a bazarban (souq) toltottuk, szeretteink szamara ajandekokra alkudozva. Az elso nap tapasztalata az volt, hogy nem a foutcan kell vasarolni, lehetoleg nem boltokban hanem standos arusoktol, es hogy ahogy fordult ejszakaba az este, ugy esnek az arak. Ezek alapjan a harmadik napon a bevasarlo korut sokkal sikeresebb volt, mindent annyiert vettunk meg amennyiert szerettuk volna. Alkudozasrol es egyiptomi arakrol bovebben majd egy kulon posztban.

Koran fekudtunk le aludni, egyreszt mert hajnaltajban keltunk, hogy elerjuk a vonatot, masreszt mert ugy befizettunk egy Abu Simbeli turara masnap reggelre, amihez hajnali 2kor kellett kelni.

Szfinxek sora, eredetileg 3 kilometeres ut Luxor es Karnak kozott vegig szfinxekkel ovezve, mara ebbol csak szaz meternyi maradt.

Karnak temploma

II. Ramszesz temploma

Caliche

Valami elkepesztoen bizarr dolog

6-8. nap

Harom napot toltottunk Luxorban, ezalatt az osszes erdekesseget kipipaltuk amit csak nyujtani tud a hely. Luxor (leanykori neven Theba, az Uj Birodalom fovarosa) a Nilus ket partjan terul el, szolid millios kisvaroska, ehhez kepest harom emeletesnel magasabb epulet nincs benne. Ket evvel ezelott ez volt messze a legagresszivabb turistacsapda, a helyzet azota egy kicsit javult. Az uj kormanyzo lelkesen dozerolja el a helybeliek hazait, hogy turistaparadicsomma varazsolja a helyet, en turistakent ezzel maximalisan egyetertek. A helyiek persze kevesbe, de mivel ez az orszag diktatura ezert az o velemenyuk aztan senkit se erdekel.

Luxor keleti partjan van a vasutallomas es az osszes szallas, a muzeumok es Luxor es Karnak templomkomplexumai. A nyugati part az igazan izgalmas, a kiralyok es a kiralynok volgyevel, II Ramszesz halotti templomaval, ezernyi templommal, nemesi sirral es az egesz hobelevancal. A ketto kozott korulbelul tizpercenkent ingazik harom komp, amikre egy petak a viteldij, de a helybeliek lelkesen probaljak neked harom-ot petakert eladni, amig csak el nem verekeded magad a tenyleges penztarig.

Az ejszakai vonat meglepoen idoben futott be, es a szallasunkat kulonosebb herce-hurca nelkul megtalaltuk, a Nubian Oasis Hostel teljesen atlagos minoseget kepviselt, ejszakankent es szobankent korulbelul 5 euroert. Eredetileg, ovatosaggbol, csak egy ejszakara foglaltunk szallast, de egy alapos melegviz, agy, vecelehuzo etc teszteles utan ezt megemeltuk haromra. Barmifele felderites elott mostunk egy kort, limitalt ruhakeszletunk becsles szerint haromszor lesz tisztitva az expedicio folyaman, ez volt az elso alkalom. A legtobb hatizsakos szallashely kinal teregeto helyseget, itt a tetokertben volt nehany zsinor kifeszitve erre a celra, mellettuk elseges mennyisegu csipesz, amit rogton hasznalatba is vettunk.

A keleti oldalra egy napot szantunk, amit Sun enyhe gyomorbantalmakkal szenvedett vegig, de ez sem vont le semmit a templomkomplexumok elvezeti ertekebol. Roviden nagyok. Hosszabban nagyon nagyok. Harminc meter magas oszlopcsarnokok, negyzetkilometeres templomok amik a fenykorukban harmincotezer embert foglalkoztattak. Mara persze csak nehany tucat or maradt es ketszer ennyi vicik-vacak arus, de igy is eleg impresszivek a hatalmas oszlopcsarnokok.

Erdekes felso-egyiptomi nepszokas a caliche ("kales"), amik egylovas kocsik, tobbsegeben igen rossz allapotu lovak altal vonva. A tulajok hangosan probaljak a turistakat felcsabitani a jarmuveikre, fuggetlenul attol hogy az adott turistat erdekli e a dolog. A "No thank you" jelentese arabul lathatolag "Probalkozz tovabb", es ez kicsit rontja a nilus parti setak elmenyet.

Luxor keleti partjan talahato a Snack Time nevu gyorsetterem, ami feltunoen kulturalt hamburgert, pizzat, shwarmat es hasonlo meleg egytal dolgokat szolgal fel, amiket raadasul az emeleti teraszon lehet elfogyasztani, direkt ralatassal a Luxor-templomra. Ez a kombinacio annyira bejott, hogy harom nap alatt ketszer is itt etkeztunk. Ezenfelul tiszta a veceje is, ami kulon plussz.

A nyugati partra ket napunk jutott. A halotti templomok/sirok mind olyan 3 kilometerre vannak a parttol, egy eleg meredeken emelkedo voroses hegy oldalaban. A masodik luxori napon a deli dolgokat (Medinat Habu, Deir-al-Bahri, kiralynok volgye, Ramesszeum) neztuk meg, a harmadikon az eszakiakat (Hatsepszut temploma, 5 nemesi sir, 4 kiralysir). Az elso ket napon 20-30 kilometert letalpaltunk naponta, a harmadikon pedig mar biciklire pattantunk es ugy tekertunk korbe-korbe.

A bicikli berles meger egy miset. Az elmult par evben lett divat, hogy rettenetes allapotu masinakat lehet szabadpiaci arakon berelni (annyit fizetsz erte amennyit megalkudsz). Nem biztos hogy eletunk legjobb alkuja volt, de sikerult 60-rol 35-re letornazni vegulis a napidijat. Ugyan ha taxival megyunk mindenhova akkor tizenotbol is kijott volna, de elmeny volt tekerni. Kulon elonye a biciklinek, hogy a taxisok nem zaklatnak ajanlatokkal, a koldulo kolykok meg hamar elmaradnak. Mindket jargany a szeteses hataran levo, valto es kontrafek nelkuli csotrogany volt, furcsan billego pedalokkal. Sot a fek dologrol kijelenhetjuk hogy a Flinstones-modi volt a leghatekonyabb, nevezetesen a lab foldre lerakasa, a ket mellekelt patkofek gyakorlatilag nem fogott. Ennek ellenere jo moka volt korbebiciklizni a hegyet.

A kiralyok volgyeben fordult elo eloszor hogy csond volt egyiptomban. Sehol egy muezzin, sehol kiabalo arabok, se folyamatosan tulkolo autok... Egyszeruen csak nema csond. Teljesen furcsa elmeny volt, az embernek fel se tunik, mennyire zajos ez az egesz orszag.

Egy nap alatt 9 sir bejarasa persze embert probalo munka, foleg ha a nap vegen a kerdeses ragcsalo szeretne meg megkulonboztetni egymastol a szkarabeuszt es a piramist. Erdemes minden sirban csak egy ket reszletre koncentralni, de azokat alaposan megnezni. A templomok es sirok tobbsege amugy tokegyforma, vagy legalabbis a hieroglifak es az osi egyiptomi nyelv ismerete nelkul tokegyformanak tunik. Ugyanaz az ot hat alapjelenet van varialva, es ugyanazon tiz isten van kulonfele csoportositasokban felvesve a falakra. Persze mindenhol van valami kulonlegesseg, itt egy vizilo formaban verekedo isten, ott a farao aki a leolt ellensegek kupacba hordott levagott kezeiben es peniszeiben gyonyorkodik, amott egy tancos, dobolos mulatsag kepei, mashol borkeszites lepesei az orokevalosagnak megorokitve. Ilyenbol persze sironkent jobb esetben is csak egy van, de az egesz varazsat az ilyenek megtalalasa es beazonositasa jelenti.

Ebben a sirok orei, akik egyenkent nyitogatjak es csukogatjak oket (korulbelul ket-varosligetnyi koves-dombos teruleten vannak elrejtve a sirok), elvileg partnerek kellenenek, hogy legyenek, gyakorlatban a rettenetesen gyenge angoltudasuk neheziti a megertest, de legalabb idegesitoen ramutatnak minden ozirisz figurara, es hozzateszik, hogy "Ozirisz". Kijaratnal meg persze tartjak a markukat. A bekesseg erdekeben mi a kisebb siroknal mindig adtunk egy petakot (valahol negyven forint korul), a nagyobbaknal meg csak elsetaltunk mellettuk.

A napi varosnezes utan mindig el akartunk menni a bazarba korulnezni, de valahogy sose sikerult; elso ket nap tovig kopott a labunk, a harmadik napon pedig hosies erofeszitest tettunk a King's Head Pub nevu angol etterem felkutatasara, ami vegul is negy kilometer gyaloglas utan kudarcba fulladt, feladtuk, es beultunk egy taxiba. A taxibol persze mar eszrevettuk, hogy egyszeruen nem a foldszinten volt az etterem hanem egy haz elso emeleten, de nem volt eronk megallitani a taxit.

Helyette sokkal inkabb feltankoltunk egyiptomi edessegekkel es ket valamivel ami croissantnak nezett ki, de kiderult hogy olajbogyos, kecskesajtos szendvics. Az edessegek torok stilusuak, brutalis mennyisegu cukorral, mezzel es egyebbel.

A kovetkezo nap reggelen, a hostel tulaj felverese utan (a recepcio kanapejan aludt), sikeresen kijutottunk a szallasrol, es felszalltunk egy delre tarto vonatra.

Negyedik nap: 

Ezt a napot nem az osi romoknak hanem a modern valosagnak szenteltuk, ami a helybeli kiralyi/pasai/kormanyzoi etc erod, a Citadella felkeresesevel kezdodott. Ez a varos felott terpeszkedo jokora erod volt Szaladin (Salah-el-Din, a helybelieknek) ota a varos katonai kozeppontja, egeszen tiz evvel ezelottig, amikor is a hadsereg (majdnem teljesen) kikoltozott, hogy a sokkal jovedelmezobb turistakopasztas valjon az epuletkomplexum fo feladatava. Elozo este beszerzett, ezuttal narancsos izesitesu (E365 termeszetazonos aroma) suti szeletelesere cipelt 4 azaz 4 centis kespenge fennakadt a femdetektoron, es le kellett adnunk. A kivetelenel termeszetesen borravalot kernek, ilyenkor en rendszeresen elfelejtek angolul es elmagyarazom szep magyarsaggal hogy mit is gondolok errol a szokasrol.

Amugy minden muzeum, vasutallomas, kompallomas, rom es piramis bejaratat repteren hasznalatos femdetektorok es taskaszkennerek vedik, ezeket kozepes lelkesedessel tartjak szemmel, a permanensen cipelt kiskesem csak itt tunt fel peldaul a pult mogott uloknek.

A citadella fo latvanyossaga a Mohammed Ali mecset, egy torok stilusu, 4 tornyos, kupolas csoda. Mohammed Alit egyfajta orszagalapitokent tisztelik. Az ipse meg egyiptomi mertekkel is egy vereskezu hentes volt, meghivta az elotte hatalyos rezsim otszaz legbefolyasosabb nemeset egy hatalmas lakomara, majd miutan elbucsuzott toluk, az etkezdebol kimenet lemeszaroltatta oket. A meszarlas helyszine szinten megtekintheto, bar be nem lehet menni. A mecsetnek amugy resze egy Parizsbol kapott ora, amit a Place de Concordeon levo obelixert cserebe kaptak. Az ora szallitas kozben elromlott, az elmult 150 evben nem javitottak meg. No comment.

Itt talalhato a hadtorteneti muzeum is, ami iskolapeldaja, hogy mennyire ontomjenezo tud lenni egy diktatura. Elkepesztoen bizarr nezopontbol talalja az elmult szaz ev esemenyeit, kulonos figyelmet forditva az egyiptomi hosokre akik diadalt arattak mindenhol. Falszelessegu heroikus festmenyek fontos elemei a kiallitasnak, ahol megcsodalhatjuk a csataba szaguldo egyiptomi helikoptereket. Tulajdonkeppen vicces, bar az osszes erdekes terem (peldaul a faraok korabeli tengeri hadviseles) teljesen erthetetlen modon zarva volt.

Lefele menet csunyan becsapott minket egy egyiptomi ficko, beszivtuk, hogy az altalunk meglatogatando mecsetben eppen egy saudi imam tart szonoklatot, de o majd mutat egy szebb mecsetet, na nem volt szebb a mecset, es nem voltunk teljesen magunknal, ugyhogy adakoztunk egy kicsit. El kellett volna kuldenunk a csudaba, de teljesen elbambultunk, hogy most eppen be akarnak csapni egeszen a legvegeig. Mindenesetre nagyon tanulsagos volt, es veglegesen atbillentett a "mindenki ellenseg" uzemmodba. Reszsiker, hogy legalabb felmasztunk egy minaretbe az egesz ugy kapcsan. Minaretekkel kapcsolatban a legalapvetobb tudnivalo hogy szamarak szamara egyiranyu utcakent viselkednek, ha a szamar beteved az aljan, akkor nem fog kijonni semmilyen mas modon, csak a tetejen. Szamarak utalnak tolatni, es egy brutalisan meredek, szuk, sotet lepcson keptelenseg egy olyan allatot letolni, ami hatra rug, elol harap. Ugyhogy ilyenkor a szamarat vodorrel szedik ossze alul.

Az Iszlam kairoban meg kipipaltuk a piacot, ami a jozsefvarosi kinai piac es egy turistacsapda dinamikus otvozete, arulnak gyanus fuszereket es plussteveket, mellette pedig hamis Nike cipoket, ezerfele kelmet meterre kimerve, es trendinel trendibb egesz testet takaro noi ruhakat.

Egyiptom amugy habar vallasos, nem feltetlen vesz az iszlambol mindent komolyan, legfeljebb ha minden huszadik no visel arcot takaro fatylat, es olyan ot nobol egy nem hord fejkendot. A foutcan pedig olyan fehernemu boltok vannak, amikhez tripla-X-es jelzes jarna magyarorszagon.

A piac tulajdonkeppen nem volt erdekes, es Sunnek csunya izomlaza volt a piramisba leereszkedestol. (Ez kicsit olyan mint eloszor lovagolni, olyan izmokat hasznalsz amikrol nem is tudtal, hogy leteznek), tehat bravurosan alkudva az abszolult minimumert (5 petak, korulbelul 200 forint) elvitette NemSunt es magat az Al Azhar kertbe, ami a helybeli elit jatszotere. Tobb bejarata is van, de csak az az egy van nyitva amit kocsi, vagy taxi nelkul nem lehet megkozeliteni. A belepojegy nekunk pitianer, de a helybelieknek kevesbe, es ez azon keves helyek egyike ahol a kulfoldi es a helybeli ugyanannyit fizet, 5 petakot. Altalaban a kulfoldiek 20-50-szer tobbet fizetnek egy muzeumert, a piramisok peldaul 2 petakba kerulnek nekik, 50-be egy felnott kulfoldinek.

Az Al Azhar a Margitsziget legszebb reszei szintjen karbantartott hatalmas kert a varos felett, a Citadella melletti dombon. Egzotikus, gondosan apolt fak, dus gyep, gyonyoru setanyok, szokokutak, friss levego, NemSun vegre fellelegezhetett. A varos egyik legjobb ettermeben ettunk egy-egy galamblevest (galamb nem volt benne) es egy ketszemelyes husostalat, mikozben a korjatekokat jatszo arab gyerekeket figyeltuk, amig csak a nap le nem ment. Nagyon kellemes, bekes elmeny volt. Utana szokas szerint taxi vissza a szallasra (a taxis megprobalt tobbet elkerni kiszallaskor mint a kialkudott viteldij, korberohogtuk), majd alvas.

 Otodik nap:

Az utolso napunk kairoban a nagy piramis bevetelevel kezdodott, ott voltunk a nyitas elott, mivel csak veges szamu jegyet adnak el naponta, hogy kimeljek a piramis belsejet. Ket evvel ezelotthoz kepest a zaklatas csokkent, de meg mindig lelkesen probalnak eladni mindenfelet neked, es tuszkoljak rad a teveiket. Csak a nagy piramis belsejebe mentunk be, osszesen tobb mint ketszaz lepcsofokot kellett ehhez odabennt felfele maszni, de szerencsere kevesbe klausztrofobb korulmenyek kozott mint az elozo piramisban. Ennek a piramisnak is teljesen ures volt a belseje, egy hosszu egyenes, kopasz folyoso, es nehany ajto ahova turista nem mehet be. A masik ket piramist csak korbejartuk, es kozben tanui voltunk egy szivderito kozjateknak, ahol egy rendor teven kergetett egy teven lovagolo arust, aki kicsit eroszakosabban zaklatta a turistakat a kelletenel.

Sajnos hazafele a taxit nem tudtuk lealkudni az odaut araig, tudjak a verszivok hogy Gizabol a turista csak taxival jut haza (husz kilometerre van a belvarostol), igy az arak is magasabbak. Vegulis egy taxioras taxival jottunk haza, ami elegge ritkasag itt, de ez meg korbejarta velunk fel Kairot szerintem. Amikor elhajtott egy hid mellett amirol tudtam, hogy ezen at kene mennunk akkor megallitottam es kiszalltunk, az utolso ket kilometert lesetalva. Amugy napi 6-7 ora seta kellemesen megedzi az embert, egyre jobban birjuk a dolgot, de itt meg mindig izomlazunk volt.

Delutani programkent kivegeztuk az Egyiptomi Muzeum elso emeletet, Tutenkhamon kincseivel es az osszes hobelevanccal egyutt. Nagy, nagyon sok van benne, tul sok. Jobb volna ha sokkal kevesebbet allitananak ki, tobb szoveggel. Amikor egy szoba plafonig tele van zsufolva kis szobrocskakkal, barmilyen magyarazat nelkul, azzal nem tudunk mit kezdeni. Ekozben Sunnek volt egy rovid hasmenese, amit kulonosebb problemak nelkul le tudott gyurni a modern orvostudomany segitsegevel. Ugyan tippunk sincs mi okozhatta, mert semmilyen akarcsak tavolrol gyanus dolgot sem ettunk.

Talaltunk egy nagyforgalmu, kellemes pekseget, ahonnan mindenfele croissantokkal es buktakkal feltankultunk a 10 oras vonatutra (innen jott az ebedunk is), es a mar jol bejaratott kushari take-awaybol hoztunk ket dobozzal vacsorara. A hostelben osszeismerkedtunk ket amerikai nyugdijaskoru holgyel akik Ghanaban tanitanak. Ahogy az egyikuk fogalmazott, a gyerekek kirepultek, o mar nem dolgozik, ugyhogy tulajdonkeppen el is mehetett vilagot latni. Harom honap felkeszules utan ket even at oktatnak egy ottani kozepiskola jellegu helyen, de a tanitas mellett tanacsadast, ismeretterjesztest is vegeznek. Volt nehany horrorsztorijuk az onkentesletrol, egzotikus betegsegekrol, aram, viz es elelemhianyrol. Most eppen a feleves szabadsagukat toltottek azzal, hogy afrikat jartak. Ok is ugyanazzal a vonattal mentek mint mi, ugyhogy egyutt mentunk ki az allomasra. A tiz oras vonatunk szerencsere 22:20-kor elindult, az elotte meno 9 oras vonat 40 perc kesessel tudott csak kifutni. A vegallomasrol :)

Egy hatszemelyes, elvileg elsoosztalyu kocsiban egy kupet osztottunk meg egy japan parral, egy beazonosithatatlan citromszinu bacsival, es egy amerikai sraccal aki azonnal bealudt. Magyarorszagon a masodosztalyu kupeknal budosebb, koszosabb es lepukkantabb volt, de a szekek tenyleg szelesek, es sok a hely a kupeban. A fej felett levo tarolorekeszek hianya sajnos levont valamennyit az elvezeti ertekbol, de ne legyunk maximalistak.

Teljesen meglepo modon, a vonat majdnem idoben befutott masnap reggel Luxorba.

Suni indulas elott a hatizsakokkal

Suni Dzsoszer piramisanal

Mi a problema ezzel a felirattal?

Kushari

Ket piramis, kulonbozo allapotban

Harmadik nap

Az elozo nap megalkudtunk 160 petakban egy egesz napos taxi berleseert cserebe, ami a Lonely Planet szerint a minimum tarifa, de a hostel gyanusan gyorsan beleegyezett, ugyhogy valoszinuleg olcsobban is meguszhattuk volna. Sebaj.

Egy teljesen korrekt Daewooban fuvarozott minket 8 oran at egy viszonylag korrekt uriember, termeszetesen biztonsagi ovek nelkul. A napi program Szakkara, Memphis es Dashur lett.

Szakkara az egyik legjobb ertek/ar aranyu hely eddig, helyes kis sirok, szepen festett belsovel, csak kozepesen idegesito arabok, akik probalnak radsozni mindent es egy-ket piramis. A legjobb szoveg eddig a "hello taxi" volt, egy tevekolcsonzotol. A Teti-piramis csak egy nagy homokkupac, alatta egy aknaval. Ezek elegge klausztofob helyek, NemSun kozepesen zart hely allo, de egeszen jol viselte. Amit a piramisok belsejerol tudni kell, hogy egy korulbelul egy-husz magas aknan kell leereszkedni 20-30 meteren at, lepcsok segitse nelkul. Ehelyett vasrudak szolgalnak tobb-kevesebb sikerrel letrafokkent.

Leereszkedesi strategiara ket kulonbozonk volt eddig: elore es hatra nezve. Egyik sem volt teljesen sikeres, egyiknel a fejet veri be az ember, masiknal a hatizsakjat. NemSunnek a hatrafele maszas jott be jobban, Sun gorilla uzemmodban kozlekedik, elorefele a karjaval lenditi le magat a ket korlatot fogva ket oldalon. A kovetkezo napon a piramismaszasokat brutalis izomlazzal fizettuk meg, minden felallas es leules egy hatalmas nyogessel kezdodott. De ennek ellenere jo moka.

Egyelore az osszes piramis belseje teljesen ures (Sun eddig 3-at latott, Teti piramisat, a Voros piramist, es Kefren piramisat). Csak a foldonkivuliek epithettek oket, ha en rakatnek magamnak ossze egy ekkora kupac kovet, en tuti rairnam a nevem vagy szaz meteres betukkel. Viszont belul sehol nincs egyetlen hieroglifa se. Semmi. Nada. Zilch.

Szakkarai jegy araban egy feltunoen kulturalt uj muzeum is benne van, tematikusan Imhotep kore epitve. Jopofan mutat be epiteszeti ujdonsagokat, a vilag elso boltivet es a vilag elso koplafonjat, valamint az elso ko oszlopot. (Mindegyik kirobbantva az eredeti helyerol, termeszetesen).

Szakkara utan Memphist latogattuk meg, ez a farao kori egyiptom egyik fovarosa (Thebaval valtogattak egymast rendszeresen). Mara semmi nem maradt belole, nehany szobor egy nyilt szini muzeum kozepen, koztuk II. Ramses korulbelul tiz meteres granitszornye. II. Ramses szeretett hatalmas szobrokat pakolni magarol mindenhova. Kivalo PR-osai voltak, az irtozatos katonai veresegeket tiszta gyozelemkent konyvelte el. A csatak eredmenyenek dinamikus ujraertelmezese amugy is jellemzo az egyiptomaiakra mind a mai napig, az egyiptomi-izraeli haborut, ami Kairo zsidok altali agyuzasaval, es a Sinai 2 even at tarto izraeli megszallasaval vegzodott sikerkent jelentettek le, es hatalams gyozelemkent.

A turaban meg Dashsur fert be, ahol a Voros piramis es a Tort piramis talalhato, de sajnos a Tort piramis felig beleesik egy katonai bazis teruletebe, tehat csak nezni lehet. Ez volt az, ahol gyakarolni kezdtek az epiteszek, es csunyan el is... mereteztek. Tul meredeken kezdtek el epiteni a falait, es feluton rajottek, hogy nem fogja elbirni a sulyt, ezert atepitettek kicsit laposabbra. A Voros piramis nem tudjuk miert Voros. Teljesen atlagos piramis szine van, a belseje valtozatossag kedveert ennek is kopar, de legalabb brutalis ammonia szaga van. Sun szerint valaki belepisilt az egyik sarokba, NemSun ketelkedik benne. Mindenesetre kijutas utan szukseg volt egy kis levegozesre. A piramisok ugyan messzirol bekesnek neznek ki, de brutalisan meredekek, bar a maya piramisokhoz kepest meg mindig teljesen bekesek.

Napkozben egy elozo este beszerzett eletmento elelmiszert majszoltunk, elore csomagolt eperlekvaros piskotatekercs volt. A kovetkezo nap vegeztuk ki, es a vesztartalek elelmiszer fogalma olyan sikeresnek bizonyult hogy potoltuk is rogton egy citrom kremessel. NemSun mar elore varja hogy kiprobalhassa (szarkazmus. Az epres is borzaszto volt, szaraz es iszonyu edes, de a sivatag kozepen az ember ne valogasson).

Delutan negykor jutottunk ebedhoz, az aldozat a gyros helybeli verzioja volt, shwarma neven fut es birkabol keszul. Tulajdonkeppen teljesen eheto. Vacsorara pedig ismet kusharit hoztunk a sarokrol, elozo korben se fosatott meg minket, es tulajdonkeppen finom.

Masodik nap este:

Kiertunk az ekezetes karakter zonabol. Valamint a helyesiras ellenorzo zonabol, ugyhogy elore is elnezest mindenkitol.

Egyiptomba eljutni nem volt doccenomentes. Az eredeti terv szerint a Turkish Airlines gepevel mentunk volna Isztanbulba, onnan 6 ora varakozas utan pedig tovabb Kairoba. Ehelyett leszallaskor bemondtak, hogy a Kairoba transzferelo utasok legyenek olyan kedvesek es tegyek fel praclijukat. Sun es NemSun jelentkezett.

Amint kiderult, tulfoglaltak TK ejszakai jaratat, de helyette felajanlottak egy korabbi jaratot, csak eppen az EgyptAir altal. Problema ezzel csak az, hogy a Kairoi hostelunk kuldott volna valakit ertunk, igy ketsegbeesetten probaltuk ertesiteni a hostelt hogy kuldjek az 5 oraval korabbi gephez a szerencsetlen taxist. Ez az informacio vegulis nem jutott el hozzajuk, kenytelenek voltunk taxit fogni es azzal bejonni (ezzel az elso alkudozas is le lett tudva)

Itt jegyeznem meg, hogy a barat/baratno kerdes nem teljesen tiszta az egyiptomiak szamara, es ezt mindenki megerdeklodi akivel csak beszedbe keveredtunk. A folosleges magyarazkodasok elkerulese vegett NemSun feleseg statuszban utazik, ha barki kerdezi.

A taxiproblema csak a kisebbik volt, mivel masik legitarsasaghoz es 5 oraval korabbi gepre pakoltak at minket (ami vegul persze egy orat kesett) ezert a Sun csalad alma es falevel gyujtemye nem meglepo, de bosszanto modon elkeveredett. Egy kis sorbanallas es magyarazas utan megnyugtattak, hogy ez csak ideiglenes gond, utanunk kuldik a hostelbe pillanatokon belul. Masnap nemi telefonalas utan (az Australian Hostelnek itt koszonetet mondanek, hogy hasznalhattuk a telefonjukat) kiderult hogy a nagy turost kuldik, meg azt se tudjak hol van, sot nem is igazan foglalkoztak vele. Nemi tovabbi, immar kisse ingerultebb telefonalas utan megkerult, es remelhetoleg meg ejfel elott tiszta fehernemuhoz jutunk, ami igy 2 nap utan kezd elegge letszukseglet lenni.

De az elet a hianyzo csomagok miatt nem allt meg, egy vegetarianus reggeli utan belevetettuk magunkat a metro forgatagaba. (A reggeli ket meleg pitaba pakolt valami volt, az egyik egy falafel-hamburger, a masik valami krem jellegu. Ez utobbi NemSun szerint hanyasizu. Sun szerint csak fura, de nem remenytelen).

A metroban megtortent az elso lehuzas is, 6 jegyet 6 petak helyett nyolcert adtak el nekunk. A kulonbseg 70 forint, Sun egy kicsit sportolt (elso korben 12 lett volna) de nem volt 2 petakert tovabb verni az asztalt. Legkozelebb pontos osszeget kap a szemet, foszabaly hogy ha megkerdezed, hogy mibe kerul, akkor at fognak verni. Kicsit uncsi asvanyvizre alkudni mindig, de resze az eletnek.

A palyaudvaron ert a kovetkezo ujdonsag, az eredeti tervek szerint 2 nap Kairo utan szalltunk volna fel egy ejszakai vonatra. Ebbol 4 nap lett, mert egyszeruen fo turistaszezon van, jegy nincs. Sun erezte ezt elore mint macska az esot, legutobb is gondok voltak a jegyvasarlassal. Mint minden rendes diktaturaban, a vonatot itt sem az intelligens profitorientaltsag jellemzi, a jarathianyt nem enyhitik extra vonatok inditasaval. Tovabbi kellems ajandek az uralkodo rezsimtol, hogy az 1 evvel ezelotti Lonely Planet araihoz kepest 100%-ot emeltek, es eltoroltek a diakkedvezmenyt. Meg igy is bekes aron jutunk el Luxorba, a pofatlansagon meg kar idegeskedni, a korvonalazott utemtervet nem vagja haza a +2 nap kairoban, meg ha nem is volt betervezve.

Ebed, mivel nincs hasfogonk egy KFC-ben tortent, errol tobb szo ne essen. Szegyelljuk.

Mivel idonk hirtelen annyi lett mint a pelyva, az Egyiptomi Muzeumnak nagyon lassu, szemlelodo tempoban estunk neki, 4 ora alatt ertunk a foldszint vegere, es valamikorra maskorra hagyjuk az elso emeletet. Itt is 20%ot emeltek egy ev alatt. Nem lehet ekkora itt az inflacio, csak a helybeli kormany kopasztja egyre pofatlanabbul a turistakat.

Vacsora Kusheri volt, lencsebol, makaronibol, husbol, fuszerekbol, valami szoszbol es esetleg rizsbol allo hely specialitas. 5 petak egy doboz, ketten 320 forintbol vacsoraztunk meleget a hostel haztombjeben levo kifozdebol, remelhetoleg higienikus korulmenyek kozott. Olyan brutalis forgalma volt a helynek, hogy nem igazan lehet ideje megrohadni a husnak, legalabbis ezzel nyugtattuk magunkat.

Mindenesetre, ha minden jol megy nemsokara lesz hatizsakunk, van mar vonatjegyunk, a szallas tiszta es kenyelmes, budzsen belul vagyunk, etc, etc.  Holnapi terv Giza, Szakkara, Darshur.

Két hét túrázásra egy sivatagos országban a következő a felszerelés lista:

(a ruhák a startkor hordottakkal együtt értendők)

Sün

• Husky Supporter 70 literes hátizsák 10 literes bébihátizsákkal
• 1 meleg pulóver
• 1 tavaszi kabát
• 1 Husky hálózsák
• 5 boxer
• 5 póló/ingpóló
• 4 pár zokni
• 1 lecsatolható szárú hosszúnadrág (nagyon turistás, de akkor is rengeteg helyet megspórol)
• 1 térd alá érő rövidnadrág tartaléknak
• 1 pár The North Face Adversary GTX túracipő
• 1 fürdőnadrág
• 1 pár szandál
• Nyakbaakasztós pénztárca (újfent nagyon turistás, de a pénz/iratok a póló alatt van jó helyen)
• Szemüvegtok, 3 pár egyszer használatos kontaktlencse, tartalék szemüveg
• 2 útlevél másolat, útlevél, ISIC
• Sony Xperia telefon, tele filmekkel/zenével/könyvekkel, fülhallgató, töltő
• 1 plüss sünmalac kabalának
• 1 törülköző
• Összehajtható sapka

NemSün

• 1 hálózsák
• 1 10 literes bébihátizsák összegöngyölve kompakt kis csomagba
• 2 útlevél másolat, útlevél, ISIC
• 1 bikini
• Baseball sapka
• Sony Xperia telefon, tele filmekkel/zenével/könyvekkel, fülhallgató, töltő
• 1 törülköző
• Arclemosó, tonik
• Női gyógyszerek
• 2 melltartó
• 4 pár zokni
• 5 bugyi
• 5 póló
• 2 Lecsatolható szárú hosszúnadrág
• Körömápoló készlet

Közös:

• Olympus E-520 fényképezőgép kit objektívvel, 8 giga flash kártyával
• Vape szúnyogírtó
• 100 zsebkendő
• 1 guriga vécépapír
• Kis elemlámpa
• Szigetelőszalag gyorsjavításokra
• 3 nejlonzacskó
• Bicska kismillió funkcióval
• Kézi mosószer
• 1 tubus fogkrém
• 1 tusfürdő
• 1 sampon
• Kézkrém
• Unisex dezodor
• Fülpiszkálók
• Fésű, hajgumi etc
• Kis adag kézi mosószer
• Gyógyszerek

1. Aspirin
2. Paracetamol
3. Normaflore bélkultúra helyreállító durvább hasmenések utánra
4. Sumetrolim antibiotikum ha nagy baj lenne
5. Eneterobene hasfogó
6. Laktáztabletta Sün számára
7. Canesten kenőcs
8. Cotrimoxazol (antibiotikum)
9. O.R.S. (rehidrációs sók)
10. Loperamide HCL (hasfogó
11. Vitamin tabletták
12. Sebfertőtlenítő
13. Szemcsepp
14. Hintőpor
15. Sebtapasz

A Sün közismerten vándormadár és a tél közepén melegebb égtájakra húzódik. Ezúttal a jobbik fele is elkíséri, és ketten együtt fogják hátizsákos turistaként végigjárni Egyiptomot bő két hét alatt, Kairótól Abu Simbelig, Luxortol  Sínai hegyéig. A blog célja alapvetően életjelek rendszerezett forrásban adása, hogy kedves családunk biztos lehessen benne, hogy nem Sünpörkölt volt a bumbus törzsfőnök tegnapi főfogása.

A rajt napja december 25.-e, a visszatérésé január 9, a Turkish Air légitársaság igénybevételével. A jegyvásárlás időpontjában, bizonyos megkötések figyelembevételével (például szeretnénk adott dátumokon repülni) egyszerűen ők voltak a legolcsóbbak. Sajnálatos módon a naponta szálló Malév közvetlen járat megszűnt, így Sün és NemSün kénytelen lesz körülbelül hat órát várakozással tölteni az isztambuli reptéren.

Kairóban a legdrágább légitársaságok kivételével mindenki hajnali órákban közlekedik, mi hajnali 1:50-kor landolunk majd, és ha minden jól megy vár ránk majd egy mosolygós arab úriember kezében egy táblával, amin Sün vezeték és keresztneve véletlen sorrendben lesznek feltüntetve 1-3 komoly helyesírási hibával tarkítva.

Egyiptomba vízum szükséges, de a turista ezt leszálláskor megválthatja különösebb stresszelés nélkül (lényegében fix összegű sarc amit minden turistára kivetnek, ilyenből több is lesz ebben a szép országban). NemSün foglalkozása újságíró, az ilyeneket nem feltétlen szeretik a brutálisabb diktatúrákban, úgyhogy az ő vízumkérelmi lapján a "Student" felirat fog szerepelni.

Sün amúgy magyar, NemSün pedig nem magyar, ami ahhoz a sajnálatos tényhez vezet, hogy a társalgási nyelv az angol, így viszonylag nehezebb információt elrejteni a helybeli árusok vérszívó hordája elől. NemSün aktívan tanul számolni magyarul, hogy legalább az alkudozás közben cserélhessünk információt az árusok bevonása nélkül.

Sün korábban már járt az Unión kívül egyszer-kétszer, Egyiptomban eddig egyszer, de kimaradt pár dolog amit ezúttal be szeretne pótolni (például a lépcsős piramis), NemSünnek ez lesz az első alkalom hogy másik kontinensre beteszi a tappancsait.

Az út kategóriája "felfedezős, hátizsákos", a Lonely Planet és a többi utazóra építve szeretnénk bejárni Egyiptomot, lehetőleg elkerülve a "kövesd az esernyőt" stílusú idegenvezetéseket ahol csak lehet. Ez azzal is jár, hogy jelentős mennyiségű alkudozás fog folyni lényegében mindenre amiért pénzt kell kiadni, de ez része a helybeli kultúrának, és Sün amúgy is szeret alkudni